Harmadik Évad: Huszonkettedik Rész

- Üdv itthon - biccent nekem Luke. És ő az első, aki nem vet nekem oda semmi utalót. Mert még Zoe is tett megjegyzést arra, mikor megtudta, hogy nem mentünk szét Zaynnal... bár nem is vagyunk együtt.

- Hello - intek neki is a székben ülve és a karfát piszkálgatva.

- Jó, tehát... akkor... - sóhajt fel megdörzsölve tarkóját Ben. - Három célpontot kéne kilőni... egy színházban - villant ránk egy fintort, mire a szemöldököm nem kicsit emelkedik fel.

- Nyilvános helyen? - kérdezek rá, hátha csak a próbán kéne kilőni őket. Nem, mondjuk, egy előadás közepén. Mert nyúzott arcából ítélve ez lesz...

- Hármat? - kérdez még tovább Zoe.

- Igen. Te, Jade és terveim szerint Dervish lesz az, aki kilövi őket. Hozzátok társul még egy-egy ember, aki véd. Zoe-hoz Stan, Jadenek Zayn, Dervsih-nek Luke. Én pedig Davet kísérem a világító szobába, hogy ne legyen pánik és ne lásson senki semmit sem, ha már kidőltek - hadarja el, míg háttal fordul nekünk és a falon megnézhetjük a színház kivetített, belső képét.

- Előadás közben akarod ezt?  - Kérdi Dervish előrébb csusszanva.

- Nem akarom magam mellé Stant - szólal fel Zoe keményen.

- És kit rakjak melléd? Egy bolti eladót a sarki közértből? - dörren rá Ben. Azt hiszem, kezd elege lenni a folytonos vitákból, hogy ki kivel legyen a kis csapatban.

- Majd én figyelek rá, Stan meg Jadere - rántja meg a vállát Zayn, mire villantok egy gúnyos mosolyt rá. Nem mondok semmit sem. Ben kérdőn néz rám, sőt... szinte értetlenül. Vállamat megrántom, de ennyi neki nem elég. Tovább vizslat engem.

- Ha őt akarja védeni, nekem oké. Csak le kell lőnöm valaki távolról - mondom kimérten, ahogy rápillantok Zaynra. Gáz... akárhányszor külön voltunk, abból balhé volt. Valamelyikünk mindig beszopta... vajon most ő fogja, vagy én?

- Oké... Akkor Zoe és Zayn, Jade és Stan. Dervish, te nem akarsz mást választani? - kérdi felsóhajtva Ben, iróniával csöpögő hangon.

- Kösz, nem - neveti el magát a kis vörös hajú srác. Kis.... ja... lassan akkora, mint Zayn. Szerintem már majdnem magasabb.

- Oké, szóval... a három ember. Az egyik Lucia, annyit kell róla tudni, hogy jelentéktelen. Csak éppen az egyik nagyon háborúsdit játszó kis maffiafőnök szeretője - röhög fel gúnyosan, míg kissé megcsóválja a fejét. Azt hiszem, már ő sem hiszi el, mivé lett a maffia. Megtekintem a képet, egy átlagos nőről. Szőkésbarna haj, barna szem, kiemelkedő arccsont. Szép orr... nem tudom. Semmi extra. Aztán a kép tovább ugrik két pasira. Vagyis ikrekre inkább... Szőkék, kék szeműek. Mindegyik haja hosszú. Legalább a derekukig ér. Az egyiknek körszakálla van, a másik borotválkozik rendesen. Kissé  beesett szemek. De nem feltétlen rosszak. Inkább furák. - Ők azért vannak ott, hogy megöljék a nőt. A darabban játszik mind a három. A Kerdox fivérek egy másik szervezethez tartoznak - hadar tovább, én meg csak a képeket nézem. Ők még nem is tudják, hogy halottak lesznek estére... szomorú az ilyen néha. De mióta tudom, hogy támadások vannak itthon, annyira nem érdekelnek most az emberek. Ha megtámadnak, viseljék a következményeket. De ennyi éven át még mindig nem tanulták meg ezt. Lopva nézek Zaynra, ő meg a kivetített képeket nézi. Hazudnék magamnak, ha azt mondanám, nem félek így egy kicsit... hogy tudom, hogy nem ő fog védeni. De mindegy, Stan is jó. Meg fog védeni. Konkrétan meg kell, hogy erőszakoljam saját magamat, hogy arra figyeljek, ahogy Ben azt magyarázza, ki, hol, mit és mikor fog csinálni. - Első a célpont Dervish, ezt jegyezd meg! - mutat felé Ben, mire ő csak bólint, én meg elmosolyodom. Első a célpont, első számú szabály, mégis szinte már elfelejtettem. Mikor olyanok is bejönnek ebbe a szakmába, akiket szeretsz, utána már nem a célpont az első, hanem a biztonság. Legalábbis, amíg a képedbe nem mondják újra; a célpont az első. - Három kis erkélyen lesztek. A világítást Dave megoldja, hogy ne látszódjatok, de azért ti is figyeljetek rá, hogy a fegyver csöve ne lógjon ki és...

- Nem kezdők vagyunk - fojtom belé a szót, mire lazán bólint.

- Egy óra múlva indulunk, kint találkozó - int a kezével az ajtó felé, miszerint, ha valaki akar, mehet készülődni, ha olyan dolga akadna.

- Gyere - húzom fel a székből Dervisht és már kifelé is caplatok vele.

- Na mi van? Lelépünk Oroszországba? - kérdi mosolyogva, mire erőltetetten felnevetek.

- Nem, Svédországba gondoltam - villantok rá egy mosolyt, mire fejét megrázza. Az itteni szobám ajtaját kitárom, ő viszont megáll a küszöbön. Kérdőn pillantok rá, mire zsebre dugja a kezeit.

- A nővéremnél is mindig megvártam, míg behív - mosolyodik el, lehajtva fejét.

- Akármikor bejöhetsz - húzom be őt egy szomorkás mosollyal. Lehuppan az ágyamra, én meg becsukom az ajtót.

- Mi van veletek? - kérdezi értetlenül, míg az egyik késemet előszedi és azt kezdi forgatni. Jól... ügyes.

- Inkább veled mi van - huppanok le mellé.

- Én kérdeztem előbb - röhög rám, ahogy a kést is felém mutatja, a két szemem közé.

- Semmi. Együtt vagyunk, de látod, hogy. Mint akik már nem bíznak egymásban. Felesleges vergődés talán - vonom meg a vállamat, míg törökülésbe szenvedem magam. Kezeimet az ölembe ejtem és megengedek felé egy szomorú mosolyt.

- Értem. Velem nincs sok. Egész jól megy a lövés. Közelharcban mondjuk Stan még mindig könnyen elver... de múltkor bevittem Zoenak egy ütést! - nevet fel boldogan, mire a vállába ütök.

- Gratulálok! - nevetek tovább, ahogy ő is nevet. - Késsel hogy állsz? - kérdem a kezében lévőre mutatva.

- Azt mondták, azt gyakoroljam veled - vonja meg a vállát, mire bólintok.

- Fogjuk, ígérem - húzom magamhoz egy ölelésre.

- Csak le ne lépj nekem újra - motyogja, mire füle mögötti gyenge pontot megnyomom, ő pedig felszisszen, majd elneveti magát és ellök magától. Az ajtóm kitárul, Stan bedugja a fejét és villant ránk egy mosolyt.

- Szerintem gyertek, már mindenki kint van - biccent a fejével és már el is tűnik. Dervish rögtön felpattan, aztán felhúz engem is az ágyról. Én hisztizek egy sort, ő meg csak röhögve megy elől. Lehet, inkább ő az érettebb kettőnk közül.

- Pattanjatok - invitál be minket Ben az egyik kocsiba.

- Két kocsival megyünk, mi történt a kisbusszal? - kérdem meg, ahogy beülök hátra.

- Ismerik már páran, jobb vigyázni - feleli Luke, ahogy rám néz a visszapillantó tükörben.

- Ja, gázos volt - motyogja Dave, ahogy bepréseli magát harmadiknak hátra.

- Elkezdtek lőni - legyinti le Ben, ahogy elől beül az anyósülésre.

- Ők hárman vannak egy kocsiban, mi meg öten. Nem akar senki átmenni?! - világitok rá a tényre hátul nyomorogva.

- Ott van a laptopom, haver - hördül fel Dave, mire csak megrántom a vállam és nézem, ahogy kihajt mellettünk Stan. És nem... Zayn tüntetőleg sem néz rám. Megértem, hogy mérges, sok mindenért. Minden kis vitáért, a pasikért... de néha nekem is sok a hisztije. - Jaj, baszki kajak - röhög fel Dave, mire értetlenül ránézek. - Tessék - nyom a kezünkbe egy-egy kis fülest, mire megrázom a fejemet és belenyomom a fülembe. Akárcsak a többiek.

- Nehéz hozzá szoknod, hogy együtt a csapat, vagy mi a fasz van veled, gyíkarc? - röhög bele Stan, mire elmosolyodom.

- Még egy sértés és meg fogsz süketülni - feleli nyájasan Dave, mire elnevetem magam.

- És ők felnőttek, elvileg - néz Luke kétségbeesetten Benre.

- Éretlen hatévesek - legyinti le Ben.

- Kikérem magamnak - szólal fel mellettem Dervish.

- Jogos, egyedül ő érett még a csapatban - röhögi el magát Ben. Aztán, ezek ketten öklöznek, én meg megforgatom a szememet. Még, hogy érettek.

- A három embert egyszerre kell kilőni. Akkor, mikor vége a színdarabnak és a függönyök leereszkednek - kezdi most el Luke, mire értetlenül felé kapom a fejemet.

- És azt hogy?! - visít fel Zoe.

- Nem véletlen ti fogtok lőni - rántja meg a vállát Ben.

- Az oké, de, hogy lőjek le valakit úgy, hogy már nem látom?! - kérdezem meg a nyilvánvaló problémát.

- A színészeknek addig tartani kell az utolsó pózt, ameddig a függöny le nem ér teljesen - szól közbe Zayn.

- Mikor még látszik a lábuk, akkor mindenki szépen meghúzza a ravaszt. Csak a színpadon lévő emberek veszik észre, hogy ők meghalnak. A közönség zaja el fog nyomni mindent - magyarázza meg Dave.

- Ha a lábuk látszik, még az is látszódhat, ahogy összeesnek - veti fel a következő problémát Dervish.

- Ezért fogok én koromsötétet csinálni nekik a színpadon - villant ránk egy gonosz vigyort Dave.

- És az ikrek mikor akarják megölni a nőt? - kérdezgetek tovább, mivel eléggé gáz lenne, ha a nő előbb meghalna, mint ahogy leakarjuk őket lőni.

- Elvileg az öltözőben a végén, hogy ne legyen feltűnés - válaszol rögtön Ben.

- Ez nem logikus - csóválom meg a fejemet.

- Fejtsd ki! - nevet fel Luke.

- Benne vannak a darabba... holott lazán belopózhatnának, ha a végén akarják csak megölni - sóhajt fel Zoe.

- Miről szól a darab? - kérdezi meg most Stan, mire Ben elfintorodik.

- Remek - kezdem el masszírozni a halántékomat.

- Keresem már - motyogja Dave, míg a telefonját nyomkodja. - Oké, lesz benne lövöldözés. A nőt fogják hátba lőni, mert a bátyja szerelmes belé és... vagy mi a fasz. A lényeg megvolt már - hadarja el Dave felpillantva.

- Rárakom a kedvenc késem, hogy az egyik iker a bátyó - nevetem el magamat.

- Ez már bonyodalom szál, második felvonásnak kell lennie - szól közbe Zayn.

- Akkor az első függöny leeresztésre koncentráljunk? - kérdi Luke, Ben felé nézve.

- Szerintem igen - biccent Ben is.

- A tömeg akkor viszont kifele indul, szünet lévén - emlékeztetem őket.

- De tapsolnak, úgy két percet - említi meg Stan.

- Remek - sóhajt fel Ben. Beállunk a parkolóba, csak mint a többiek. Kiszállók a kocsiból, a csomagtartóból pedig kapok egy félvállas, hosszú táskát. Átdobom a fejemen és hátamhoz igazítom a táskát, benne a fegyverrel. A súlyából ítélve elég jó.

- Induljatok az erkélyekre - int minket el Ben.

- Nem kapok jegyet, vagy valami, hogy be is menjek? - kérdem értetlenül.

- Be fogsz mászni, hercegnő. Kitudják következtetni, honnan voltak a lövések. Nem veszek jegyet, hogy lebukjunk. Azt a három erkélyt már régóta nem használják, kicsit omlásveszélyes. De csak óvatosan - paskolja meg a vállamat, én meg döbbenten nézek utána.

- Erre - suhan el előttem Dervish.

- Tudod, merre van? - kérdezek rá, ahogy a színház oldalához közelítünk.

- Ja, Ben szerint gyakorolnom kell a tájékozódást, szóval ha elbaszom, az én hibám - villant rám egy mosolyt. - Hölgyeim és uraim, itt fel kéne mászni - villant ránk egy mosolyt és mielőtt még elkezdhetnénk vele vitatkozni, ő már mászni is kezd az ereszen.

- Nem érzem magam Assassinak - morogja Zayn felfelé nézve.

- Szar ügy - veregeti meg a vállát Stan és mászni kezd Zoe után. Zayn rám pillant, én meg rá, aztán fel az ablakba, ahova el kéne jutnunk. Fejemet megrázom, megigazítom hátamon a táskát, aztán felkapaszkodom az egyik oszlopra. A kiálló téglákba kapaszkodva pedig mászni kezdek.

- Könnyebb bejárat nem volt?! - préselem ki ajkaim között a kérdést, ahogy alkaromat az ablakpárkányra fektetem és lihegve megpróbálom magam felhúzni. A gatyámról már le is mondtam, ugyanis, ha most nem szakadt ki, akkor sohasem. Nem egyszer csúszott le a lábam, de a többiekké sem. Nem igazán szoktunk ilyen módszerekhez folyamodni... ha igen, akkor is van kötél.

- Ben szeret szopatni minket - morogja Zoe. Aztán az én lábamat alulról megtolja valami, vagy inkább valaki, és szinte beugrok az ablakon. Rögtön kihajolok és behúzom Zaynt, ha már ő segített nekem.

- Csak, hogy ne kelljen tovább ott kapaszkodnom, lassú lettél Wyne - mosolyog rám, majd el is halad mellettem. Én meg csak a szememet forgatom.

- Az utolsó Jade erkélye - mutat el a vége felé nekem Dervish. - Ez itt a tied, Zoe - húz el óvatosan egy vörös függönyt. - A középső az enyém - indul meg, és én is megindulok vele. A torkomban nő a gombóc, ahogy még visszapillantok Zoera és Zaynra, ahogy ott állnak. Aztán a sötét folyosó magába nyeli őket. És ekkor jövők rá, hogy már csak Stan lépdel mellettem óvatosan. Kezemet végig a falon húzom és mikor ujjhegyeim mást is éreznek a poros és érdes falon kívül, akkor megállok. Függöny. Bársony, de régi...

- Helyben - suttogom halkan.

- Addig ki se nézettek, amíg azt nem mondom - mordul fel Ben. Senki nem válaszol, csak csendben vár. Vállamról leveszem a táskát és lábam mellé eresztem, de kezemben tovább fogom a szíjat. Hátamat a falnak vetem, szemem kezd hozzászokni a sötéthez. Egymásra nézünk Stannel és rámosolygok. Ő is rám villant egy féloldalas mosolyt, aztán előveszi fegyverét, leellenőrzi a tárat. Az erkélyek jó hat, vagy nyolc percre vannak sétával egymástól. Ez futva szerintem csak úgy két perc lehet. Bár attól függ, milyen tempóval futnék. Hallom, ahogy valaki arról kezd lent beszélni, hogy a telefonokat kérik kikapcsolni, fényképezni és videózni tilos. Aztán már teljesen más hangszínek, és arra engedek következtetni, hogy az előadás bizony elkezdődött. Vajon mi tarthat ennyi ideig Bennek?

- Minden oké? - kérdezi meg pár perc múlva Luke.

- Az lesz - motyogja Ben, én pedig lehunyom a szemeimet. Kiráz a hideg, itt fent hideg van. Lehet, nem ártott volna egy pulcsi, nem csak egy hosszú ujjú. Na mindegy, legalább könnyebben tudok helyezkedni, ha lőni kell.

- Oké, világítás irányítás alatt, de azért csak óvatosan - motyogja Dave jó negyed óra múlva. Többen sóhajtanak fel velem együtt. Óvatosan húzom szét a függönyt egy kicsit, aztán kilépkedem guggolva a párkányra. A fegyvert csúsztatom magam mellett, benne a tokban. Nem egyenesedem fel, a kis páholy korlátjai között van némi rés. Nekem ennyi elég. Óvatosan elhasalok és megnézem magamnak a padlót. Kissé repedezett. Nem kéne a szélére kimenni és kipróbálni, hogy tényleg leszakad-e. A többi ilyen kis páholy alattunk van. Úgy jó tíz méterrel. Gondolom, ezeket ezért nem használják. A felújításnál ezeket már figyelmen kívül hagyták. És a fényekből ítélve, csak mindegyik aljára erősítettek egy-egy reflektort. Talán ezért nem látszunk, mert ezek bizony erősebben világítanak, mint az normális lenne. Kicipzározom a táskát, és elkezdem összeszerelni a fegyvert. Eléggé szép, távcsöves. Van mellette lézer is, de nem szerelem fel rá. Értelmetlen lenne. Csak én buknék le. Oldalt felhúzós fegyver. Jó választás.

- Fegyver kész - szólal meg Dervish, mire elmosolyodom és tovább szerelgetem a talpaira az enyémet.

- Fegyver kész - szólal meg Zoe is. Úgy tűnik, néha a fegyverimádatom hátrány. Én nem rakom le egy alkatrészét sem a földre, nehogy baja legyen. Ez a fegyver ahhoz túl szép!

- Jade? - szólal meg bizonytalanul Luke.

- Fegyver kész - sóhajtok fel. Úgy helyezkedem, hogy vállamhoz tudjam támasztani, aztán belenézek. A korlát kissé zavaró, de nem vészes. Viszont készen kell állnom arra, hogy helyzetet változtassak, ha kell.

- Még úgy negyedóra lehet az első szünetig. Akkor mindenki lő - közli szárazon Ben.

- Ki-kicsodát? - kérdezek rá, hogy elosszuk hármunk között.

- Enyém a szakállas iker - szólal fel Dervish.

- Enyém a másik iker - szólal meg Zoe. Én pedig nem mondok semmit. Enyém a nő. Nem szeretek nőket ölni, ha nincs különösebb indok rá. Ennek a nőnek csak annyi, hogy a szeretője egy olyan férfinak, akivel jobb nem szóba állni. A fegyvert úgy mozgatom, ahogy a nő mozog. A színészkedésben mondjuk nem tehetség. Viszont, ha egy ilyen darabban ekkora közönség előtt szerepet kapott, akkor pénzelheti a csávó rendesen. De ezek szerint sokat jelent neki ez a nő. Magamban számolom a perceket, az ő perceit. Úgy fog meghalni, hogy megkapja azt a taps özönt, amit szeretne, ez legalább szép.

- Készüljetek - suttogja Dave, én pedig egy kicsit lehunyom a szemeimet, hogy megnyugodjak. Az adrenalin folyton elönt ilyenkor. Szememet újra kinyitom, párhuzamosan a nő fejével együtt mozgatom a fegyvert továbbra is, a két kis vonal találkozása folyton ott virít a fején. A kis kereszt. Ironikus, egy kereszttől meghalni...

- Mozgolódás nálam - szólal meg halkan és feszülten Zayn.

- Zoe?! - kérdi rögtön Stan és hallom, ahogy fut. Picsába...

- Maradj a helyeden, te barom! - rivall rá Ben, de a visszafogott lihegésből tudom, hogy az én hátamat már senki sem védi. Pár ütés hang, de nem mozdulok meg. Lehet, hogy Stan veri Zaynt. Vagy Zayn ver valaki teljesen mást. A célpont az első. Mosolyogva megáll a nő egy pózban, én pedig a fejére célzok. Igyekszem, hogy a kezem ne remegjen a gondolatra, ahogy azt várom, mikor eresztenek belém hátulról egy tárat. De ha most elmozdul a fegyver, nem tudom újra beállítani. Így is reménykedhetek csak, hogy a fejét nem mozdítja majd el, ha az már nem látszik.

- A picsába! - mordul fel Zayn... és nem. Fogalmam sincs, mi lehet.

- Srácok, mi a fasz van? - kérdi értetlenül Dave.

- Az ikrek szervezete - motyogja Luke.

- Jade nincs védve! - mordul fel Ben. A függöny ereszkedik. Már a térdénél járnak. Hallom mögöttem a lépéseket. A lélegzetem elakad... a célpont az első. Ha most megfordulok, úszik a buli! Már csak a bokája látszik... és akkor lövők. Csak mi hárman látjuk, ahogy a három golyó átlyukasztja a vaskos függönyt egy kicsit meglökve azt. A fény a színpadról a lyukakon átüt, egy pillanat az egész, utána már mögötte csak a sötétség van. A taps és a hirtelen sugdolózás elnyom mindent. Aztán, ahogy az emberek kifelé akarnak igyekezni.

- Célpont meg van - hadarja el Zoe és Dervish. Én is elkezdem, de csak a feléig jutok. Hideg és szúrós dolog rántja fel a fejemet. Vagyis inkább tekeredik a nyakamra, és azt meghúzza a mögöttem lévő, ezzel a fejemet is felrántja. Apró hörgés csúszik ki a számon, és kérdések tömkelege önti el a fülemet. Amiknek nagy része az a kérdés, hogy mi történt?! Hátra ütök a fegyveraggyal, épp egy kicsit meglazul a szorítás. Mély levegőt veszek és felállok. De addigra megint megszorítja, ahogy a fülembe mordul. Hátra lököm az egész testemmel a férfit. Érzem, ahogy háta a falnak csapódik, kissé felnyög de semmi extra. Kezemmel megpróbálom elhúzni azt a drótot, amivel fojtogatni próbál.

- Nyugodj meg! - lihegi Zayn... mintha olyan kurva könnyű lenne. Érzem, hogy a hátamba térdel, én pedig térdre rogyok, ahogy ettől a drót csak jobban megfeszül. Érzem, ahogy apró kiálló dolgok a nyakamba szúrnak, ahogy a drót kezd a bőrömbe vájni. Hallom a saját fuldokló hörgésemet. A tüdőm fáj. Apró, fekete pontok kúsznak már a látóterembe és tudom, hogy nemsokára elájulok.

- Dögölj már meg! - sziszegi a férfi, ahogy végre az arcát is meglátom. Aztán a függöny mögül egy kéz nyúl be és már ki is rántja a faszit. Hörögve esek a földre, igyekszem leszedni a nyakamról a fojtogató drótot... vagy farkam tudja, mi ez! A levegőm fogy, tudom, hogy ezt egyedül nem fogom tudni leszedni. Hallom az ütések kegyetlen hangját a függöny mögül... Aztán Zayn ziháló alakja térdel le mellém és kapkodva kezdi lefejtegetni a nyakamról. Köhögve és fulladozva igyekszem pótolni az oxigénhiányt négykézláb.

- Nyugi - lihegi mellém dőlve...

- Sietni kéne! - mordul fel Luke. Fejemet megrázom, ahogy a nyakamra szorítom egyik kezemet. A fulladásos érzés még mindig megvan. Szédülök és a tüdőm szinte ordít a fájdalomtól. Ő gyorsan dobálja össze a fegyvert, majd veszi fel a hátára.

- Gyere - húz fel Zayn és kezd kifelé vonszolni, körülbelül. A köhögést nem bírom visszafogni. Túlságosan is fáj minden, ami a légzéssel kapcsolatos. - Le tudsz mászni? - Kérdi Zayn, ahogy az ablaknál állunk.

- Letudok esni, érzésem szerint már mindegy - hörgöm neki köhögve.

- Oké, mászunk. Együtt. Ne legyél nyápic! - fintorodik el, mire értetlenül ránézek. De látom, hogy nem komolyan gondolja, csak felakar cukkolni. Azért... akkor is fáj. Fejemet megrázom és míg aprókat köhögök továbbra is, elkezdek kimászni. Visszahúz és apró puszit nyom a számra, de nem, ettől sem érzem jobban magam. Oké... talán mégis. Nehezen kapaszkodom meg, és kezdek lefelé mászni, mellettem pedig Zayn jön, óvatosan engem figyelve. Ő ér le előbb, aztán szinte lekap a falról és már húz is a kocsihoz. Belök a hátsó ülésre, ő is beesik az ajtón, be sem záródik, de már padlógázzal indulunk. Nyakamra téve kezeimet előre dőlök és fintorogva várok, hogy legyen már vége ennek a szar érzésnek!

- Baszd meg! Közöltem, hogy Jadet véded! Mi nem volt érthető ezen?! - hallom meg Ben ordibálását.

- Zaynnél mozgolódás volt - motyogja halkan Stan. Fintorogva elmosolyodom, ismételten. Hát ennyi, mindig történik valami gáz, ha nem egy csapatban vagyunk, de nem érdekel. Ha neki így jobb.

- Kaphatok egy zsepit? - kérdem rekedtesen, pont úgy, mint akit megfojtogattak egy szögesdróttal. Vagyis csak tippelek, hogy azzal. Kétlem, hogy más miatt vérezne a nyakam. Zayn rögtön odaad egyet, kissé remegő kezekkel. Nem köszönöm meg neki, örülnék, ha most pár óráig békén hagyna. Felszisszenek, ahogy nyakamhoz nyomom, óvatosan kezdem törölgetni vele az egész nyakamat, körbe-körbe. Gyorsan eláztatja a vörös vérem, én pedig csak megunva kivágom az ablakon a zsepit. Szemeimet lehunyom és az ablaknak döntöm a fejemet és várok, hogy visszaérjünk.

- Jade - szólal meg halkan mellettem Zayn, mire szemeimet kinyitom.

- Hogy vagy? - hadarja el kérdését Luke.

- Szögesdróttal megfojtogatnak, kifejtsem? - mordulok fel fáradtan. Úgy érzem, a testem, ha nem kap úgy félórán belül ágyat, akkor a betonon dőlök ki és fekszem el.

- Legközelebb, amit mondok, az úgy is legyen! Vagy repü....

- Fogjátok már be! - mordulok fel. - Csak szereti Zoet, hát mi olyan kibaszott szörnyű ebben?! - kelek ki magamból, mire Stan látom, ahogy elmosolyodik. Lévén ő vezet. És a kocsiban csak én vagyok vele, meg Zayn.

- A nyakad - feleli hidegen Zayn.

- Te meg Zoet akartad védeni, nem tök mindegy neked?! - förmedek rá - De nyugalom - hunyom le szemeimet újra, a sötét valahogy megnyugtató -, nem vagyok nyápic, hogy nyafogjak - vágom hozzá gúnyosan.

- Faszom a szerelmi drámáitokba! Dervish, ha szerelmes leszel, vagy dobod, vagy szereted! Nincs köztes út! - szögezi le Luke, mire elmosolyodom.

- Zoe, te meg már kibékülhetnél Stannel! Ne is tagadd! - suttogom halkan, mintha így csak ő hallaná.

- Oxigén hiányod van, Jade - motyogja válaszát pár másodperc múlva. A kocsi leáll, mielőtt kinyitnám az ajtómat, az már kinyílik magától, hála Zaynnak. Kisegít, aztán derekamra csúsztatja a kezét és szinte befelé kezd futni velem.

- Mi a fasz van? - kérdem értetlenül, ahogy a kis fülest hátra dobom Davenek.

- Vérzik a nyakad, megfojtogattak, haragszol, szeretlek, túl sok stressz. Soroljam még?! - morogja idegesen, ahogy szinte berúgja a szobám ajtaját.

- Öhm, nem - rázom meg a fejemet, ahogy leültet az ágyra.

- Kibaszottul elegem van ilyenkor abból, hogy benne vagyunk ebben a szarban - morogja, ahogy egy vizes ronggyal a nyakamat kezdi tisztogatni.

- Ironikus - motyogom oldalra fordítva a fejemet.

- Cseszd meg te is! - morogja, ahogy egy apró fásliréteget a nyakamra köt.

- Már meg volt - nézek a szemébe felvont szemöldökkel.

- Annyira idegesítően szeretlek - sóhajt fel fáradtan, mire elmosolyodom.

- Legalább nem egyedül vagyok - rántom meg a vállamat. Röhögve dönt el az ágyon, majd fekszik be mellém. Átkarolja a csípőmet, én pedig mellkasához bújok, szinte összegömbölyödöm karjai között.

- Aludj, te nyápic - kuncog a fülembe, ahogy arcomra nyom egy puszit. Görcsösen szorítom magamhoz pólójánál fogva... de most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vitatkozzak. Vagy ahhoz, hogy elküldjem. Ahhoz meg már még inkább, hogy nélküle legyek. Átlagos, sőt kifejezetten könnyű feladat, és mi még azt is elbasszuk. A "profik". Tapsot emberek, tapsot, de rögtön!

Kukuucs! Boldog újévet mindenkinek, remélem a rész tetszik:) Véleményetek írjátok meg azért komiban, és remélem örültök a résznek. Imádás van!:3