2015. június 21., vasárnap

Harmadik Évad: Ötödik Rész

Kezeimet nyögve simítom fejemre mikor belé hasít a fájdalom. Össze húzom magamat magzatpózba majd lassan kinyitom a szemet. Barna, fehér fém falak. Értetlenül ráncolom szemöldökömet és ülök fel. Talán kicsit túl gyorsan mivel rögtön szédülni kezdek. Szemeimet lehunyom újra addig míg meg nem áll a szoba forgása. Újra kinyitom szemeimet majd a mellettem lévő kis éjjeliszekrényen meglátok egy tablettát és egy pohár vizet. A víz mögé oda van támasztva egy kis cetli miszerint: fájdalom csillapító. Értetlenül nézek az írásra, nem Zayné. Nem olyan ember írta akit ismerek. Értetlenül nézek körbe amitől újra szédülni kezdek. Egy apró ablak van a szobán de az is be van deszkázva. Szemöldököm össze ráncolom majd meglátom a sima fém ajtót.
-Hahó- szólalok meg halkan bizonytalanul. Nem jön semmi válasz. Ez túl fura. Felsóhajtva nyúlok a gyógyszerért és veszem be a vízzel együtt. Felállok majd a kis helységben előre lépek. Egy szekrény van itt bent, rögtön kapok az alkalmon és kíváncsian nyitom ki. Egy pillanat alatt járja át elmémet a felismerés. Engem tegnap elraboltak. A szekrény nem is szekrény, nincs benne hely ahova pakolni lehetne, az ajtók csak szélesebbé teszik a falnak mondható valamit benne. Amiben pár kép van. Van egy rólam és Zaynról ahogyan épp megpörget és csókolózunk. Még a parkolóban az egész szarság előtt. Van egy ahogy éppen berúgom az ajtót és mellettem áll Dervsih az épület előtt. A következőn már megkötözve visznek minket a gép felé. Majd ahogy én a gép padlóján fekszem, apró mosollyal az arcomon és körülöttem tiszta vér minden. Éppen kidobják az egyik hullát a gépből. Dervisht kilöktem. Te jó ég! Remélem jól van! Beletúrok hajamba majd körbe fordulok lévén hogy ezen a négy képen kívül nincs semmim. Azt amilyen én és Zayn vagyunk szinte rögtön letépem a rejtett falról és össze hajtva zsebembe gyűröm. Oda lépek az ajtóhoz és hallgatózom. Autók. Lenyomom a kilincset és az rögtön ki is nyílik nekem... Értetlenül lépek ki és nézek magam mögé. Lakókocsi. Mi az istenért raktak be egy lakókocsiba?! Nem merem eltépni tekintetemet a sima barnás és fehéres lakókocsiról. Nem merek megfordulni. Pedig hallom a nyelvet mit beszélnek körülöttem. Ez csak valami szar vicc lesz. Lassan fordulok meg csukott szemekkel míg érzem hogy szívem dübörög. Remegek...szememet kinyitom és az állam egyszerűen csak leesik. Kezemet szám elé simítom és leülök a földre. Kétlem hogy ezt állva fel bírnám dolgozni. Beletúrok hajamba és meghúzom a kissé szétzilált copfot.
-Picsába- lehelem magam elé az Eiffel-tornyot nézve. Párizsban vagyok?! Franciaországba?! Hallom hogy franciául beszélnek mellettem de ez egyenlőre még túl sok nekem. Inkább sokk- Baszki- nyögök fel tovább bámulva az óriási monszun építményt. Haza kell jutnom. Észbe kapva nézek körül, szinte mindenki érdektelenül sétál el mellettem. Felpattanok majd vissza lépek a lakókocsiba. Átkutatok mindent de nem találok semmi mást mint amit eddig is láttam bent. Kilépek majd veszek egy mély levegőt. Elém sétál egy öreg hölgy majd a kezembe nyom egy telefont és mosolyogva tovább áll. Értetlenül nézek utána de kapva az alkalmon máris ütném be Zayn számát. De nem tudom...a telefon egyszerűen csak elkezd lejátszani egy videót. Megjelenik a férfi aki tegnap belökött a helikopterbe majd elmosolyodik.
-Bizonyára nem érted mi is történt. Nos, tervek alapján nem csak te lettél elrabolva de így legalább nagyobb biztonságban van a játék- kezd bele reszelős hangján. Felvont szemöldökkel nézem tovább a videót, értetlenül. Milyen kicseszett játék?!- Mint észreveheted a szerelem városában vagy. Párizsban- mosolyodik el mire a szívem össze szorul. Nekem Vegasban kéne lennem!- A játék egyszerű, engedjük hogy szökj. Bizonyos kereteken belül természetesen. Kell nekünk is a móka ha már a szervezetünk Londonban megsemmisült hála nektek- komorodik el hangja és arca is- Na de, vissza a tárgyra. Nem kergetünk, juss haza. De szabályok vannak. Tilos emberekkel beszélned, telefonálnod vagy taxiba szállnod. Fuvart kérned sem szabad. Minden közlekedési eszköz tiltva van amit nem te vezetsz. Ha valamit megszegsz annak meg van az ára. És ne feledd, a jó játék mindig változik- nevet fel majd a képernyő feketére vált. Én pedig ott állok, szerencsétlenül egy halott telefonnal a kezemben teljesen össze zavarodva. Egyedül egy idegen városban. Segítség kérés lehetősége nélkül. De mi a következmény?! Elvégre már kurvára elvittek, esetleg megölnek. Más szörnyű opciót nem igazán tudok elképzelni. Érzem hogy a gyógyszer kezd hatni és már nem akar szétrobbanni a fejem. Oké, találjunk ki egy tervet. Nem üldöznek ez nagy segítség. De figyelnek. Biztosan figyelnek hisz szabályok vannak. Mindenképp meg kell szegnem egy szabályt hogy tudjam mivel jár, de először nem kellene még feszegetni a húrokat. Lassan indulok meg előre, magam elé nézve. Holott az embereket keresem akik figyelnek. Remélem Dervsih épségben elért a többiekhez. Akkor már lehet arról halvány fogalmuk hogy merre tartott a gép. Szóval itt keresnek. A kérdés hogy mennyi idő telt el azóta? Egy nap, két nap? Talán több?! Szemem felcsillan egy újságos bódé láttán és már oda is futok. Gyorsan futom át az újságokat valami napilapot keresve ahol megtudhatom hányadika van. Szemem elkerekedik mikor meglátom hogy három napja tűntem el. Meddig és mivel voltam én kiütve?! Oké Zaynék tuti aggódnak. Elsétálok a kedvesen mosolygós bácsitól mielőtt még azt hinnék segítséget akarok kérni. Ez szarabb mint a Three. De mivel olyan érzésem van mintha azt a szar "játékot" játszanám eléggé feldühítenek. Kinyírom őket. Egytől egyig, egyesével és gondosan! A saját kezemmel tépem ki a belüket és etetem majd meg velük. Mi a fasz van a mai világgal?! Mik ezek a hülye játékok a bérgyilkosoknak bosszúból?! Feszülten lépkedem tovább míg fogalmam sincs arról mégis mit kellene tennem. Egyszerűen minden módot megtiltottak hogy haza jussak! Oké...tudok autót vezetni. Sőt...motorozni is tudok! Csak el kell kötnöm valaki autóját. El jutok mondjuk Calaisba-ba. Az már a parton van. Ott elkötök egy hajót és vissza megyek Angliába. Mondjuk Doverbe. Ott fő út is van. Onnan már egyenes út vezet vissza Londonba! Oké, kezdeti tervnek nem rossz. Vannak apróbb részleteket amiket fogalmam sincs hogy oldok meg mint például egy hajó elkötése és vezetése de majd megoldom. Haza kell jutnom. Három napot így is elbasztam a semmire! Veszek egy mély levegőt és felkészítem magam az elkövetkezendő pár órára. Senki ne baszakodjon velem ilyen szinten! Nyugisan sétálok ki a forgalmas útra amit dudálásokkal jutalmaznak. Motort keresek, sokkal könnyebben elboldogulok azzal. Esetleg ha menekülésre kell fognom akkor is könnyebb lesz egy motorra elmenekülnöm. Szemem felcsillan mikor meglátom a felém közeledő Hondát. Ez egész jó lesz. Matt fekete amitől csak még jobban tetszik.
-Sajnálom- motyogom magam elé majd felsóhajtok és mikor mellém érne lábamat lendítem körbe ezzel erősen eltalálva a férfi mellkasát. Én is elesek az erejétől de rögtön felpattanok és megközelítem a motort.
-Va te faire enculer!*- Kiállt utánam mikor felülök a motorra és kerék csikorgatva elhajtok. Szomorúan pillantok hátra rá, gondolom valami szép káromkodást kaptam. Őszintén inkább taxiba ülnék de akkor valaki rosszul jár. Kötnek a szabályok. Szomorúan fordulok előre míg jobban meghúzom a gáz kart. Rég többel megyek mint a megengedett. A táj kezd össze mosódni. Hajamból a gumi kiugrott és már csak össze vissza csapkod. Arcomat gyűri a kemény szél hála a sebességemnek. Hátra pillantok és felmérem a mögöttem száguldó kocsikat. Alig öt másodpercig nézek hátra de máris előre kapom a tekintetemet mivel a motor alattam inogni kezd. Ha ilyen sebesség mellett kockáztatok vagy elesek akkor szörnyethalok. Csak nyugodtan! Mögöttem volt egy piros, egy zöld, két szürke, négy fekete autó és két motor. Tíz perc múlva rájöhetek ki követ. A fekete kocsikra tippelnék és a motorokra. Eléggé kezdők. Ben és Luke mindig pirosas sárgás és kékes zöldes vagy olykor a régről megmaradt fekete kocsikat használja. És okosak is! Ha véletlen elszúrnak valamit és lesznek szemtanúk akkor azok sem lesznek veszéllyel ránk. Hiszen megkérdezik a kocsi színét és soha nem tudják eldönteni mit is láttak. Nehezen szedem elő minden földrajz tudásomat de még így is ilyen sebességgel is legalább két óra míg elérek a tervezett ulticélomhoz. Mellettem elhúz az előbb látott két motoros mire gyomrom görcsbe rándul. Lassan lassítanak le mellettem míg egy autó a másik oldalamnál kezd párhuzamosan velem szembe jönni. Szerintem meg van kik követnek.
-Állj le vagy változik a játék!- kiállt át nekem az egyik motoros mire szemöldököm értetlenül ráncolom. Semmilyen szabályt nem szegtem meg! Azon kívül hogy haza jutottam volna...oké Jadey most találj ki valamit! Agyam kattog ezerrel míg két oldalam között cikázik a tekintetem.
-Jézus- sóhajtok fel míg combjaimmal rászítok a motorra majd lefékezem. A kormány a hasamba nyomódik ahogy előre dőlök a fékezés miatt de tartom magam bármennyire is rossz érzés a hirtelen sebesség változás. Előttem lefékez a három másik autó is mire újra gázt adok és kikerülve őket tovább indulok. Gyorsan kell elkötnöm majd egy hajót valahogy! Oké, semmi gond. Előbb érjünk oda és meglesz. Tovább gyorsítok a motorral míg már megint félelmetes gyorsasággal nem száguldok. Felnézek és meglátom a túlzottan is ismerős helikoptert. Na ne! Cseszd meg ne! Tekintetemet vissza kapom az útra mire ismételten meghökkenek. Elállják az utamat a haladó kamionok. Ezek között nem férek át! Olyan érzés kerít hatalmába hogy pokol játszik az idióta pöcsök kezére. Mindegyik kamion hátsó ajtaja lecsapódik az aszfaltra ezzel pedig egyértelművé téve nekem, vagy a kamionok belsejében kötök ki, vagy a kamionok alatt. Mintha arra kérnének ugrassak nyugodtan. A fém ajtók szikrákat szórnak ahogy a kamionok maguk után húzzák az aszfalton őket. Mögöttem duda szó mire hátra kapom a tekintetemet és meglátom hogy lassan már a seggemben van két autó. Na nem, én ezt nem csinálom! Gondolat menetem alig fejeződik be máris érzem hogy kissé meglök a kocsi hátulról. Majdnem lezúgok a motorról előre fele és inkább gyorsítok. A motorom első kereke már majdnem fent van a "pallón" ami már biztos bejutást engedne az egyik kamionba. Könyörgöm, mi lesz majd ha bemegyek?! Mikor a repülőgépben voltam francia országban ébredtem fel! A szikrák amik minden fele pattognak kezdik égetni a lábamat, lenézve látom ahogy kisebb lyukakat égetnek fekete gatyámba. Oh te jó ég. Nem fogom túlélni ezt a kurva játékot! Hátra nézek és látom ahogy a kocsi felém hajt ismételten egyre jobban gyorsulva. Pánik szerűen húzom meg a gáz kart és ugratok fel a számorma kialakított különleges pallóra. A motor megugrik, a hátsó kerék ér csak a földhöz mire ijedten előredőlök. A motor első kereke is vissza tér a talajra. Kár hogy emiatt meg is ugrik, most az egyszer nem adok hálát a két kerék meghajtásnak. Kicsúszik alólam a motor és neki ütközik a kamion belső falának míg én a földön csúszok utána. A motorba csúszom mire felnyögöm. Hallom fejem hangos koppanását amit a faltól kapok mikor a motor fordul egyet a még mindig pörgő kerekek miatt és ezzel engem szinte neki dob a falnak. A világ homályba borul. Látom ahogy felhúzódik a kamion ajtaja amin nem rég még motorral jöttem fel. Szememet össze szorítom és próbálom kivédeni az ájulást ami olyannyira lehetetlennek tűnik...


~~~


Fájdalom. Felnyögök az intenzív érzésre. Mi a jó isten történt?! Szemeim kipattan és rögtön felülök hogy eszembe jut mi is történt. Légzésem kapkodóssá válik ahogy felismerem ugyan azt a lakókocsit.
-Nem!- mordulok fel mikor felállok és meglátom ugyan úgy a fájdalom csillapítót és a vizet. Szinte feltépem a szekrény ajtaját mire hátra fele hátrálva leülök a kényelmetlen ágyra- Cseszd meg- sóhajtok fel elkínzottan amikor végig nézem a képeket. Zsebembe nyúlok és előhúzom a kis össze hajtott képet. Kihajtogatom és elmosolyodom ahogy meglátom rajta Zayn arcát. Csukva van a szeme, engem csókol de mosolyog. Izmai megfeszülnek, kirajzolódik tökéletes teste és szívemet rögtön átjárja a keserű de mégis nyugodt érzés. Feltekintek a régi és új képekre a rejtett falon. Ott van ahogy eltátom a számat mikor meglátom az Eiffel-tornyot. Majd a egy újabb perspektívában ugyan ez a kép. A hátam látszik és az Eiffel-torony. Vállaim megereszkedve, lábaim kissé berogyasztva. Aprónak tűnők az óriás építmény mellett. Újabb kép ahogy lerúgom a motorost a száguldó motorról. Aztán ahogy felhajtók a kamionra. Majd ahogy ott bent fekszem már ájultan. Oké, akkor most nem rendes úton jutok el Calaisba hanem majd rejtőzködöm. Akár gyalog is neki indulok nem érdekel ha egy nap! Haza fogok jutni és kész! Össze hajtom a képet melyen Zayn és én vagyunk majd vissza rakom a zsebembe. Elfintorodom mikor meglátom gatyám szárát, eléggé kiégett pár helyen. Bár jelenleg ez a legkevesebb gondom. Szomorúan lépkedem vissza a szekrényhez és csukom be. Fanyarú pillantást vetek a gyógyszerre és az egy pohár vízre. Legalább figyelmesek...undorodva rakom nyelvemre a gyógyszert majd öntöm le torkomon a pohár vizet. Lélekben felkészülve az egy napos túrára nyitom ki a lakókocsi ajtaját. Lábbal csukom be és már indulnék is el arra fele mint tegnap de megtorpanok. Szemem elkerekedik majd veszek egy hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot.
-Mi a jó büdös faszom?!- ejtem ki tisztán és hangosan a szavakat mikor az aljától kezdve végig nézek a hatalmas Krisztus szobron. Miért látom én élet nagyságban a Megváltó Krisztus szobrot?!- Most csak szopattok?!- üvöltöm el magamat körbe fordulva hátha meglátok egy olyan embert aki részese a játéknak- Mi a faszomat keresek én Rio de Janeiro-ban?!- kérdem magamtól újra kétségbe esve miközben ismételten csak leülök a földre tehetetlenségemben. Tenyereimbe temetem arcomat és szaggatottan kifújom az eddig benntartott levegőt. Hogyan jutok haza Brazíliából?!



*Baszd meg! (legalábbis minden tudomáson szerint ezt jelenti, amennyiben nem akkor sajnálom:D)

Kukucs! Íme az új rész, remélem nem okoztam nagy agyfaszt:) Tudjátok hogy imádlak titeket és remélem azért tetszik. Ha valaki nem tudná hogy van Calais és egyéb városok a google mapsba megnézheti csak hogy értsétek hogyan tervezte Jade az útját. Imádás van!:3 Pls kommizatok^^

21 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na jó. Akkor kezdjük az elején. a részt jól megírtad, de hogy én most semmit sem értek, az tuti. Oké, ez egy játék megint. Ez stimmt. Nem beszélhet senkivel, ez is stimmt. Csak gyalog mehet, vagy olyan járművel, amit ő vezet, még ez is stimmt. De miért vitték át máshová? Valaki megszegte a szabályokat, és most Őt szivatják? Vagy mi van? Na és a többiekkel mi van? Kijutottak? Kit kaptak még el? Zaynnel mi van? És Dervissel? Te nő! Én ezzel a résszel most nem hogy előrébb jutottam volna, hanem millió meg egy kérdést kreáltál a fejembe. Ne értsd félre, a rész szuper volt, de az én fejemben jelenleg csak nagy sötétség van, ahol sok-sok-sok kérdőjel villog. Magyarul agyfaszt nem kaptam (per pillanat), de az ideggörcs kezd fellépni nálam az értetlenségtől. Kicsinálsz, Te nő! Remélem legalább Te élvezed! Mert az olvasást én élvezem, de amit velem csinálsz, azt már annyira nem. Bocsi, ha kicsit értelmetlen, amit írok, de az agyam folyamatosan azon jár, hogy most mi van. Kicsit úgy érzem magam, mint Jade. Most mi a faszom van? :))) Bár az én helyzetem jobb. Ő az idegbeteg játékszervezőktől függ, én meg Tőled. Lehet mégis Ő van jobb helyzetben? Mikor lesz következő rész, hátha akkor megkapom a kívánt megvilágosodást. Mert Téged ismerve választ nem kapok a kérdéseimre. Siess nekem!!
    Ja! És hogy telhetetlen legyek! Akkor ide mikor várható a kövi, és amoda mikor várható a kövi? :))) Ja igen! A pillanat ragasztós ajánlatom még él! :))))
    Tényleg jó rész lett, de tényleg kicsinálsz! És nem röhög rajtam, hanem együtt érez! Főleg, hogy Te tetted ezt velem!
    Siess!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello:D Oké, lásd kivel van dolgod válaszolok a kérdéseidre még ha nem is lesz így olyan jó olvasni. A "játék" ezért változik. Mindig másik országból kell haza jutnia ha nem sikerül neki vagy....vagy hjam. Mégsem mondhatok el sok mindent de remélem ez legalább egy kérdésre választ ad. Örülök hogy azért tetszett a rész és esküszöm ehhez a bloghoz mindennap megírok egy részt. Szóval valószínűleg holnap is hozok részt de legkésőbb holnap után már fent lesz a következő. A másik blogra pedig fogalmam sincs. Ezt írom és most arra valahogy nem volt időm de próbálkozom majd ott is. Sajnálom hogy ilyen csúszva mennek a részek mindegyik blogra:/ Azért Imádás van! <3

      Törlés
    2. Hát, én nem mondanám, hogy csúszva mennek a részek. Itt napok óta minden nap van rész, persze hogy nem megy minden egyszerre. Én csak kíváncsi voltam. :)))
      Ezzel az elkezdett magyarázatoddal csak inkább felpiszkáltad a kíváncsiságomat, de most már nem akarom, hogy elmond! Majd rájövök! (Legalább is remélem!)
      Pihenj is azért!
      Puszi: Klau

      Törlés
  2. Nincs agyfasz persze...
    Te megbolondultál? Ki akarsz minket végezni? Na ne már! Nen lehetsz ilyen kegyetlen! Mi ez az egész? És kik játszák ezt a játékot? Miért kell szegény Jadeyz kínozni? És így hogyan fogják megtalálni?
    Komolyan kikészítesz....várj kell pár pec hogy gelfogjam az egészet..
    Na figyi hoznod kell nekünk holnap egy részt mert ez olyan jó imádom az eszet. Kedven*-*
    Imádlak te nő.
    Puszi Kira!
    Kérlek holnap egy aprócska részt pls..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem holnap részt hozni de ha holnap nem is akkor legkésőbb holnap után már rakok fel részt! És a keletiek rabolták el ha rémlik még valami az előző évadból akkor ezt már nem kell kifejtenem:D Örülök hogy tetszik és hogy ez a kedvenced, nagyon megtisztelő:3 Imádás van! <3

      Törlés
  3. Húú. Ez azért durva. Először Franciaország most meg Brazília . Nem értem,hogy milyen szabályt szegett meg Jade azzal hogy lerúgta a srácot a motorral habár az igaz,hogy úgy túl egyszerű lett volna neki az,hogy hazajusson.Remélem,hogy Zayn-ék minél hamarabb megtalálják és megmentik és megölik ezeket a barmokat. Remek rész lett. Siess a következővel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett és köszönöm szépen. Igyekszem sietni a résszel:) Legkésőbb holnap után már kint lesz! Imádás van!:3

      Törlés
  4. Kezdem megszokni hogy mindig itt hagyod abba eléggé durva hogy először Franciaország aztán most meg Brazília ahhh imádom Brazíliát ha Jadenek lesz ideje megnézhetne egy foci mecset ha már Brazíliába van hajrá Brazílok na jo nézd el nekem ez a hülyeseger hiszen kurva másbapos vagyok szoval bocsi siess a kövi résszel kiváncsi vagyok mi van a többiekkel!:)❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. másnaposan van erőd olvasni és írni? Álld az eget, én mindig inkább alszom és meg akarok halni. Örülök azért hogy tetszett:) Imádás van! <3

      Törlés
  5. MI???? Istennőm, Jade most világ körüli útra indult, mert ha igen javasolom a Kínai Nagy Falat vagy a Téli Palotát. Asszem. Most úgy leölted az agyam, hogy gondolkozni se tudok!!! Meg kik azok akik így játszanak vele? Áááá én ezt nem értem!!!!! Amúgy tetszett! :D Millió cuppanós puszi: papnődtől!

    VálaszTörlés
  6. Ki az akit "száműztek" a szülei egy faluba ahol nincs wifi? Hát én!
    És ki az aki túlélte! Hát én!
    És kiaz aki majdnem beleőrült? Hát én!
    Egy hétig elvoltam a távoli rokonoknál egy kis faluban! Ahol nem volt wifi! Egy hetet töltöttem kínszenvedésben azon gondolkozva hogy mi lesz a blogokkal amiket olvasok.
    Majdnem beleőrültem de itt vagyok!:D
    Egyébként látnod kellett volna az arcomat amikor megláttam hogy felraktad a harmadik évadot!:))
    Egyébként hajrá Jade!
    Szegény! Nem lennék a helyébe!!:P
    De a fickók helyébe se.....mert amikor Jadey véglegesen begurul.....hát ott már nem lehet segíteni rajtuk!:D
    De bár mondjuk én nem is akarok! Nyugodtan megdögölhetnek! Engedéjt adok rá!:DD
    Ui. Hajnali egy van és iszonyat fáradt vagyok úgyhogy sziaaa!:)
    Siess a kövivel!^^
    Imádlak!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részvétem és Gratulálok! *vállon veregetés*
      Örülök hogy tetszett a rész és ezek szerint örültél a harmadik évadnak. Próbálok sietni a következővel:) Imádás van! <3

      Törlés
  7. Itt abba hagyni?! Egyre jobban sokkolódtam. Rio?! :D Mos komlyan? :D Fantasztikus rész ♥

    VálaszTörlés
  8. Mikor lesz resz? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ember vagyok, élettel. Fentebbi kommentjeim eléggé válaszadóak miszerint ma VAGY HOLNAP. Tehát vagy ma este kaptok részt, vagy holnap. Sajnálom...

      Törlés
  9. Kukucs!:)
    Szóval van az az érzés mikor háromkor örülsz, hogy haza eshetsz suliból és mikor kilépsz a kapun látod, hogy még mindig szakad az eső. És neked még fél kilométert sétálnod kell a buszmegállóig. És szarrá ázol.:'D És mikor haza érsz meglátod, hogy van új rész.:D Csodálatos.:'D
    A rész csodálatos lett, de agyfasz az van. Mi az, hogy először Párizs, aztán pedig Rio de Janeiro? Mármint imádom mindkét várost, de azért ez köcsögség. A kérdések száma kétszer akkora lett bennem, mint volt.:D Remélem azért Dervish kijutott. Meg azt is, hogy Zayn-ék is meg mindenki. Kimenthetnéd Jade-t is. Azt nem értem, hogy miért vitték el Párizsból, mert ugye semmit sem csinált, vagyis szerintem. Nagyooon kíváncsi vagyok, remélem ma hozod a következő részt.:)
    Várom a kövit.
    Xoxo.:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett, igyekszem:) Imádás van! <3

      Törlés
  10. Fhhuuu elszőr is ismádom a blogod.Másodszor meg akarsz ölni?Miaz h Rióba van ?REmélem hamar haza jut és szép nyugodtan élnek Zayn-nel és a többiekkel.Minnél előbb röpisd haza és hozdd a kövi részt ja és imádom a blogod:D<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik, igyekszem teljesíteni a kéréseket:) Imádás van! <3

      Törlés