Harmadik Évad: Hatodik Rész

Mintha be lennék drogozva, úgy sétálok Rio De Janeiro utcáin. Csak meredek magam elé és nem akarom felfogni. Hogyan?! Hogy hoztak el ide?! Franciaország még azért viszonylag közel volt Londonhoz na de Brazília?! Ezek teljesen megörültek?! Hogyan jussak innen haza?! Még ha "engedik" is?! Azt se tudom merre kéne mennem! Fejemet rázva magam elé meredve sétálok tovább az embereket kerülgetve. Éhes vagyok, fáradt vagyok, haza akarok menni, kétségbe esett vagyok! Agyam felfogja hogy egy repülőgépet lát elszállni mire agyamban felvillan a kis lámpa. Haza megyek repülővel. Lehet hogy én nem tudom vezetni de a pilóta igen. Vagy fel kell szöknöm a gépre, vagy jegyet kell vennem és útlevelet szereznem. Tehát pénzt kell szereznem és valami sötét helyet. Remek!
-Elnézést!- kérek rögtön bocsánatot a férfitól egy csábos mosollyal miközben neki megyek. Kezem bejárja hátsó zsebét és szemem felcsillan ahogy megérzem a telefont. Rögtön kikapom és elsüllyesztem saját zsebembe. Mond valamit de nem értem mit és még arra is képtelen vagyok hogy figyeljek hátha megértem. Velem szembe jön egy csapat virágba borult éneklő és táncoló nő. Úgy tűnik valaki segíteni akar nekem. Félek már Istent mondani, lehet az ördögnek is vannak kedves napjai?! Rögtön kezembe veszem a telefont és kis híján földhöz vágom mikor meglátom hogy le van kódolva. Az ördög esélyt ad amibe bele visz valami köcsögséget hogy azért érezd ő mégsem isten....Oké lássuk, Dave régebben magyarázott erről valamit. Elvégre ő már csak tudja hogy mindennek van gyenge pontja és ez csak a sima emberek előtt akadály, hisz csak egy kód. Én viszont sima ember vagyok ilyen téren! Bassza meg! Oké maradjunk a sima bérgyilkos elveknél. Szétlövöm! Lenézek kétségbe esetten a telefonra majd vissza fel. Kell szereznem egy másikat. Vagy...itt az idő a szabály szegésnek. Ha ők is megszegték! Elvégre, betartva a szabályokat játszottam tegnap! Tegnap...vajon...az tegnap volt?! A telefont az egyik nő vékonyka bugyijába csúsztatom és kitépem magamat a tömegből. Messze meglátok egy újságost mire rohanva közeledek felé. Valakit meg kell kérnem hogy hívja fel Benéket hogy hol is vagyok. Esetleg meg kellene keresnem az itteni maffiát hátha segítenek. Gondolat menetemet az szakítja meg hogy lihegve nézem az újságokat- Baszki!- csattanok fel mikor meglátom hogy újabb három nap esett ki az életemből. Ez kurvára nem lesz jó így...De ezek szerint ők adnak kaját, hiszen ha nem adnának már vagy hét napja nem ettem volna. Akkor pedig már ájuldoznék. A kérdés hogyan adnak kaját ha én nem emlékszem semmire ezekből? De még akkor is ha ez is egy nagyobb probléma hogy mégis mivel altatnak vagy szedálnak le, így is csak a negyedik vagy ötödik probléma a jelenlegi listámon. Felegyenesedve körbe nézek és meglátok egy telefon fülkét. Túl feltűnő lenne. Sóhajtva indulok meg előre és szúrok ki magamnak egy nőt. Telefonját elővéve csak oldalt nyom meg egy gombot rajta majd füléhez emeli és beszélni kezd. Ő kell nekem! Körül nézek mintha csak azon gondolkoznék most mégis merre induljak meg. Végül csak úgy elindulok a nő irányába majd elé sietek. Hallgatom meddig beszél, néha korrigálom irányomat hogy továbbra is előtte menjek mintha nem őt követném. Napszemüveg nélkül ez kurva nehéz. A hangja megszűnik, ezek szerint letette. Bal kezemet hajamba vezetem és kétségbe esetten lehajtom a fejemet. Majd nekem ütközik és máris átcsempész táskájából a pólóm alá az életmentő telefont. Mond nekem valamit kissé elpirulva amit hanglejtésből egy bocsánat kérésnek fogok fel. Vissza mosolygok rá mintha nem én alakítottam volna így a dolgokat és nem most loptam volna el a telefonját. Tovább kezdek előre fele haladni egyenesen a Krisztus szobor felé. Fel kell hívnom Zaynt. Vagy Bent, vagy Lukeot. Kit hívjak?! Zayn képes lenne rám figyelni az eléggé valószínű sokk közben amit kapni fog? Ben hagyná hogy végig hadarjak valami érthetetlen? Luke...őt kell felhívnom. Higgadt marad és segíteni fog. A szobor körül hegy van, elég sűrű növényzet. Megtorpanok és ajkamba harapok. Olyan ez mint amikor oda költöztem a srácokhoz, a ház előtt lévő erdő. Emlékszem hányszor kellett fára másznom, talán itt is ez a megoldás. Felmászok és ott hívom. Le kell ráznom a kővetőket mielőtt még beérek. Hirtelen kezdek el jobbra futni egyenes bele egy ember tömegbe és ezzel tudom hogy elárultam magam. Készülök valamira. De még mindig jobb mintha csak bemennék az erdőbe és kilőnének. Előre fele futok míg alul a kezemben a telefonba már ütöm is be Luke számát. Ujjamat a hívó gomb felett tartom. Talán itt kellene hívnom, itt nehezebben szednek ki. Egy pillanat alatt jár át a megnyugvás a jobb ötlet miatt majd rányomok a zöld ikonra és a nagy üvöltözés közepette is meghallom az első csörgést. Lebukok, lévén hogy kicsi vagyok így is nehéz szemmel tartani a tömegbe de most már össze görnyedve áramlok a tömeggel.
-Igen?!- szól bele erélyesen a telefonba fáradt és rekedt hangon.
-Jade vagyok, figyelj! Ez egy játék! Három napja Franciaországban keltem fel most pedig...- körülöttem ordítás majd a kezemben lévő készülék szét robban. Össze rezzenek ahogy a kis darabkák megvágják arcomat és nyakamat. Erősen fognak le hátulról. Velem szemben egy mérges ábrázatú egyed pedig minden más érzelem nélkül a hasamba üt. Szemem könnyes lesz a fájdalomtól. Újra ütne de lábamat felemelem és félre ütöm kezét majd másik lábamat mellkasára rakom és ellököm magamat. Ezzel ő is hátra esik én pedig átfordulok annak a vállán aki engem tartott. Talpra érkezem majd könyörtelen talpast küldök az idióta fasz gerincére. Még csak földet sem ér de már rajta keresztül jön nekem a másik mint egy bika. Letarol és a földön kötök ki.
-Szabályok- morogja míg arcom felé üt. Alkarral elütöm folyamatos sorozását de érzem hogy fáradok, valahogy le kell szerelnem mielőtt megüt! Beugrik egy verekedésünk Zaynnal mikor én akartam őt így ütni és ő úgy szedett le magáról hogy a szegycsontomat megütötte könyökkel. Felsóhajtok majd kivárva a pillanatot két ütése között erőset ütök szegycsontjára. Reccsenést hallok majd ő fuldokolni kezd és leborul rólam. Lihegve állok fel és szinte rögtön meg is torpanok.
-Maradj ott- rázza meg a fejét az egyik férfi a sok közül aki fegyvert szegez rám. Kör alakban állnak körülöttem, esélytelen a futás. Helikopter hang...kettő. Értetlenül nézek fel és szinte a szívem kiugrik a helyéről mikor meglátom hogy az egyiknél kamera van. Soha életemben nem örültem még ennyire a médiának! Ha felvesznek akkor ebből botrány lesz, valaki látni fogja a botrányt és tudni fogják hogy Brazíliában vagyok!
-Miért, különben le lősz?- kérdem felvont szemöldökkel mire látom hogy nyel egyet. Hát ez az! Nem ölhetnek meg, csak megsebesíthetnek! Az mondjuk ugyan úgy fáj de azért jobb- Inkább beszéljük meg srácok- nevetek fel kínos- elvégre Krisztus is figyel minket- próbálkozom tovább míg a szobor felé mutatok ami hatalmas karjait széttárva hatalmasodik felénk. A másik helikopter ami már túl ismerős mindjárt leszáll. Alig öt percet adok neki...és öt perc múlva engem már be fognak tuszkolni abba a szarba.
-Kussolj- mordul rám az egyik mire felvont szemöldökkel felé fordulok.
-Szebben nem megy?- kérdem csípőre tett kezekkel mire látom hogy meglepődik- Egyébként, remélem vesz minket a kamera- mutatok felfelé majd teljes arccal és egy sugárzó mosollyal az említett gép felé fordulok. Egyszerre irányítja mindenki oda a fegyver mire a hozzám legközelebb állóénak a csövet jobbra ütöm majd megfogom a markolatot és könnyedén fordítom irányán. Hasába nyomom a fegyvert és meghúzom a ravaszt majd mögé libbenek. A kettő mellettünk állót kapásból lelövöm majd a vérző hasút magam előtt megtartóm.
-Dobd el vagy lábon lövünk!- ordít rám az egyik mire megadóan oldalra dobom a fegyvert de nem lépek ki a hasba lőtt tag mögül. Hülye nem vagyok azért hogy lábon lövessem magamat. Nagyban megnehezítené a dolgomat a hazajutásban. Kezemet megragadja valaki mire rájövök hogy a vérző hasú az. Átdob a vállán mire háttal érkezem a földre. Felnyögök és levegőért kapkodva oldalamra fordulok.
-Aludj- suttogja valaki majd az anyagot a szám elé tartja és rögtön kezdenek össze mosódni a vonalak és színek.
-Ne- nyögöm ki halkan mikor már egyre nehezebb nyitva tartani a szemeimet. Nem akarok újra elaludni, annak mindig rossz a vége...én csak haza akarok menni!

~~~

Fejfájás...szemem kipattan. Meglátom a megszokott falakat és testem elernyed. Újra ez a szar lakókocsi. Szememet újra lehunyom majd felülök és mintha csak megszoktam volna már. Úgy nyúlok a fájdalom csillapítóért és a vízért. Kezemben forgatom a poharat majd a falhoz vágom teljes erőmből.
-Elegem van!- ordítom el magamat reménykedve abban hogy meghallják azok a pöcsök akik ezt az egészet kitalálták. Elkúszok az ágy végébe majd előre dőlök és kinyitom a szekrényt. Megtekintem a képeket az elrablásomról, Franciaországról és most már a Brazíliában tett látogatásomról is. Milyen kedvesek hogy a híres nevezetes dolgokkal adnak nekem egy remek képet ahol azokkal "pózolok". Láthatóm ahogy ismét megtörten állok és látszik ahogy hátrálok a hatalmas Krisztus szobortól. Ahogy bevetem magamat a tömegbe. Ahogy körbe állnak a fegyveresek. Majd ahogy a földön vagyok két és fél hulla között ájultan. Remek képek...Piszkos gatyámból most újra előveszem a képet melyen Zayn és én vagyok. De már nem bírom tovább...könnyeim hangtalanul kezdenek lefolyni az arcomon ahogy a boldog képet nézem. Haza kell jutnom! Muszáj...Újra össze hajtom a képet amely már kezd kissé kopott lenni de csak a hajtások mentén. Vissza csúsztatóm zsebembe és megtörlöm az arcomat. Idegesen nyitom ki az ajtót már szinte mindenre felkészülve. Új környezetet, ezt már rögtön látom ahogy kilépek. Körbe fordulok de semmi ismerőset nem látok. Viszont ereimben megfagy a vér mikor meghallom a beszédet...Orosz. Oroszországban vagyok?! Egy férfi ellépked előttem egy újságot lapozva és szinte már megszokottan észlelem hogy három nap telt el utolsó ébren létem óta. Oroszország túl nagy ahhoz hogy bármit is kezdjek magammal. Innen nem tudok haza jutni. Éhes vagyok és büdös. Ruhákat akarok és kaját. Vége van...most már nem leszek kedves. Egyetlen célom van, haza jutni. Ez már rég nem játék, az elején sem volt játék. Folyton más országban vagyok, soha nem fognak Zaynék megtalálni. Idegesen indulok el előre, és az első embernek neki is megyek ezzel pedig elvéve a pénztálcáját. Rögtön megnézem mennyi van benne, és első pillantásra elég. Tovább sétálok amíg meg nem látok egy bevásárló központot. Tökéletes! Amint belépek leakasztok magamnak egy fekete farmert és egy piros kockás inget. Szeretem az ilyen ingeket, olyan mintha Zayné lenne. Próba nélkül fizetem ki anélkül hogy megszólalnék hiszen észre veszem a tekinteteket amik engem figyelnek. Kilépve az üzletből rögtön betérek a wcbe. Felveszem az új ruhákat és a régieket kidobom a kukákba, de a képet áthelyezem ennek a gatyának a zsebébe. Fenomenális érzés végre megmosni a kezemet és arcomat. Hajamat átfésülöm kezeimmel és máris emberibb kinézetem van. Szinte kirúgom az ajtót még mindig semmi érzelmet nem mutatva arcomon. Tudom mi ennek a kurva "játéknak" a lényege. Veszítsem el önmagamat. Hiszen csak így jutok haza. Bár örülnék neki ha végre felfogná mindenki hogyha engem annyira felhúznak vagy kikészítenek hogy elvesztem az agyamat az nekik rossz. Szenvedni fognak. Meg fognak halni, kínok között. Vagy éppen gyorsan, magyarázatok nélkül. Meglátok egy gyorsétteremet és csak kéz mozdulatokkal az eladók tudtára adva mit is kérnék adom le a rendelésemet. Hús és sült krumpli. Nem nagy cucc de ezeket legalább ismerem. Fizetek és szinte minden pénz el is fogy a pénztárcából. Nyugodtan kezdek enni míg farkas szemet kezdek nézni az elém leülő férfival. A ruha boltban is ott volt. Hát nem viszik túlzásba a rejtőzködést a szemmel tartásomban. Amint végzek az étellel magam elé tolom és tovább kezdem bámulni a férfit. És érzem hogy ezzel csak minél jobban hergelem magam mígnem elpattan a vékony húr- Meg foglak ölni- mondom neki teljesen normális hangerővel nem érdekelve hogy akárki is meghallhatja. A férfi szeme elnyílik de ezen kívül semmi reakciót nem mutat- A barátaidat és a családodat is- mosolygok rá kedvesen majd végig mérve meglátom ujján a karika gyűrűt- És a feleségedet is. Végig fogod nézni ahogy megölöm és keservesen zokog. Mert tudni fogja hogy miattad kínzom. Olyan fájdalmai lesznek amiket még te sem bírnál elviselni- mondom neki nevetve míg saját gyűrűmet forgatom. Látom ahogy eluralkodik rajta a harag majd félre döntve az asztalt felém siet de időben lefogja két másik férfi. Mosolyogva nézem a jelenetet ahogy elvonszolják a fújtató férfit. Mély levegőt véve állok fel és sétálok el mintha mi sem történt volna. Amint kiérek a tömött helyről rögtön megkönnyebbülök. Idegesítő hogy nem értem mit beszélnek körülöttem. Leülök egy padra ami egy térre néz, nem mondom hogy rossz hely de jelenlegi helyzetemben szar. Elég sokan vannak és szinte minden megtalálható ezen a kis téren is. Egy szökőkút. Gyerekek, tinik, fiatalok és felnőttek. Árusok. Könnyedén dőlök hátra és élvezem a napsütést. Mi történik ha nem csinálok nekik semmit? Azért is büntetés jár? Hogy jussak haza? Teljes önerőből nem megy. Telefon nem esélyes, maximum öt másodperc. Ha én vezetem a járművet ha nem akkor is megállítanak. Az elején kikötötték hogy nem beszélgethetek, nincs tömegközlekedés se semmi. De tegnap...azaz három napja. Brazíliában ott volt a stáb. A felbolydulásra mindig jönnek. Talán...várjunk csak. Rám országos körözés van kiadatva nem? Bekerültem a nyilvántartásba mikor direkt bementem a börtönbe majd megszöktettem mindenkit. Remek, balhét kell csinálnom és akkor felfigyelnek rám. Ez a cél...a figyelem! Oké, Zayn Malik barátnője vagyok és bérgyilkos, csak nem lesz nehéz a figyelem felkeltés? Körül nézek hogy mégis mit tehetnék. Nincs szívem megölni egy gyereket vagy elrabolni, annyira mélyre még nem süllyedtem. Viszont...ha már úgyis figyelnek akkor talán őket kéne nyilvánosan kivégeznem. Pár golyót bekapok. De az oroszok kemények, talán hamar kiérnének. Vagy meg kéne próbálni újra telefonálni. Igen, végül is akkor maguktól jönnek. Nyögve állok fel és kezdek keresni egy alkalmas egyedet. Egy férfi előveszi a telefonját de látom hogy előtte beüt valamit. Nem jó...tekintetem végig vezetem de nem látok semmi használhatót. Nagyot nyelek és körbe nézek, annyira idegen itt minden. Érzem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. A felhívásnak nem csak gyilkolás a módja. Hagyom hogy testem össze rogyjon és szemeimet lehunyom. Keményen beütöm a fejemet mire felnyögök de nem foglalkozom vele. Hallom a riadt kiáltásokat körülöttem de nem az én nyelvemen vannak. Tehát az itteniek előbb figyeltek fel rám, ez jó! Életem legjobb póker arcát erőltetem az arcomra még ha olyan izgatott is vagyok hogy mosolyognék legszívesebben.
-Szedd már össze!- ordít fel egy srác mire lelkesedésem rögtön alább hagy. De még sem teszek semmit, nem ugrok fel. Érzem ahogy két kar magához von és ölben kezd velem sietően távozni a helyszínről. Hagyom hogy fejem hátra hanyatlón mintha nem tudnám tartani.
-Cseszd meg- morogja a másik majd kocsiajtó nyitódásának a hangját vélem felfedezni. A férfi beül, továbbra is engem szorítva.
-Szegény csaj- sóhajt fel és érzem hogy fejemet mellkasára vonja. Kis híján elérzékenyülök...oké legalább ők kedvesek. Akkor nem ölöm meg őket. A kocsi zötykölődve elindul én pedig felnyögök.
-Hé csajszi, megvagy?- kérdi egy távolabbi hang mire rebegtetve kinyitom szemeimet. Össze rezzenek mikor végig nézek rajtuk mintha tényleg csak most térnék magamhoz. Légzésemet kapkodóssá teszem és jobban felülök a srác ölében. Ettől már kezd lelkiismeret furdalásom lenni amitől viszont szívem zsibbadni kezd. Zaynért játszom ezt...nem csalóm meg...soha nem tenném.
-Hol vagyok?!- kérdem értetlenül körül nézve és hangom olyan kétségbe esett hogy fontolóra kellene vennem a színészi pályát.
-Moszkva- jelentik ki egyszerre mire lefehéredek. De ezt nem kell megjátszanom. Moszkvában vagyok?! Mindig fővárosokba megyünk...ezt jó észben tartani.
-Haza akarok menni- hadarom el újra kapkodó lélegzet vétellel.
-Azt nem lehet- húzza fintorra a száját az a srác amelyiknek az ölében ülök- Mármint lehet csak hát...- inkább csak felnyög és nem fejezi meg mondandóját.
-Ügyesnek kell lenned hozzá- fojtatja a másik míg hátra dől az ülésen.
-Hova megyünk?- kérdem most már tényleg félve.
-Még mi sem tudjuk, majd a főnök közli- rántja meg vállát az alattam lévő.
-Középre ülhetnék? Nekem barátom van- felelem zavartan mire értetlenül rám néz majd középre csúsztat. Félek azt mondani hogy vőlegényem. Félek elvennék a gyűrűmet.
-Ki?- kérdi értetlenül az aki most már jobb oldalamon ül és az ölében ültem eddig. Gatyám zsebébe nyúlok és előveszem a képet. Felsóhajtok majd kihajtogatom.
-Haver, ez Zayn Malik- hökkennek meg- Akinek menyasszonya van- helyesbítenek ki engem.
-Ha elveszítek a gyűrűmet akkor megöllek titeket- felelem egyszerűen.
-Nyugi, nem kell a gyűrű- röhög fel a bal oldali. Szomorúan nézem tovább a képet és érzem hogy remegni kezd a kezem.
-Mikor elraboltatok...másnap lett volna az esküvőm- motyogom halkan míg egy könnycseppem a képen köt ki. Olyan mérhetetlen fájdalom uralkodik el a mellkasomban amit utoljára akkor éreztem mikor Zayn szakított velem. Mostanra férjes nőnek kéne lennem és boldognak.
-Uhm- nyög fel mindkettő zavartan. Feltör belőlem a zokogás míg kezeim között szorongatom a képet. Azt akarom hogy átöleljen. Érezni akarom az illatát, a hajába akarok túrni! Felhúzom lábaimat és átölelve őket hajtom fejemet a térdemre. Haza akarok menni! Nem idegen országokban küzdeni azért hogyan juthatnék haza! Hallani akarom a hangját. A színpad mögül akarom nézni ahogy énekel. Azt akarom hogy mellette kelljek fel, akarom hogy aranyos vagy éppen perverz dolgokat suttogjon a fülembe. Mérgesen fújom ki a levegőt és emelem fel a fejemet míg lábaimat vissza helyezem. A kissé elázott képet össze hajtom és vissza rakom gatyám zsebébe.
-Lépjetek ki vagy meg fogtok halni- felelem nekik egyszerűen megkeményítve a hangomat míg megtörlöm szemeimet- Komolyan mondom- nézek rájuk érzelmek nélkül.
-Ha ügyes lennél haza jutnál!- korhol le a sofőr mire félre biccentem a fejemet.
-Haza fogok, eddig vissza fogtam magam- felelem halkan míg magam elé meredek- És jelenleg örülj neki hogy még élsz. Mert azt ennek a két srácnak köszönheted. Különben már halott lenne itt mindenki és haza fele tartanék- felelem komor hangon míg hátra dőlök és lehunyom szemeimet. A következő város nem érdekel hol lesz. Nem érdekel mit fogok tenni. Nem érdekel kivel. A nap végére Zayn fog ölelni. Ha nem? Akkor én fogok ölni...


remélem tetszik, komizzatok. És szeretném felhívni a figyelmeteket arra hogy nyár van. Én pedig emberi lény vagyok, két blogot kéne írnom de csak ezzel foglalkozom mert ti ezt akarjátok holott én szívesebben írnám a másikat. Legalább azzal tiszteljetek meg hogyha nem minden nap hozok részt akkor azt csendben tűritek vagy hogy legalább komiztok. Szívesebben írnék mást, szívesebben lennék részeg de az a blog lassan kötelességem lett és nem a hobbim. Sajnálom ha bunkónak tűnök, én imádlak titeket csak azt hiszem elfelejtitek hogy én is ember vagyok.

Ui.: köszönöm a rossz és a borzalmas pipát:)