Második Évad: Ötvenhatodik Rész

Szemeim lassan nyitom ki és meredek a szürke falra előttem. Már most minden kedv nélkül. Nem akarok felkelni és szembesülni a következményekkel. El akarok bújni valahova és ott meghalni. A fűnek már nincs hatása így a maradék mese szerű érzés is elhagyott. Maradt az üresség, az egyedüllét és a fájdalom. Halkan fordulok hátamra és nézek ajtóm felé.
-Hello- köszön halkan Dervish.
-Hello- köszönök vissza rekedtes hangon.
-Hallottam mi volt- néz rám szomorúan- Azt mondtad össze szeded magad- préseli ki ajkai között a pár szót mérgesen mire felülök.
-Össze is szedem magam- mondom rögtön.
-Neked az az össze szedés hogy szét szívod az agyad?!- csattan fel hangosan.
-Nem- nyögök fel halkan.
-Ne legyél durva- dördül fel egy másik ismerős hang. Luke.
-Ne legyek durva?! A képünkbe hazudott!- int felém hanyagul kezével mire tekintetem újra a fal felé fordítom inkább.
-Próbáld megérteni- szólal meg halkan és lágyan Luke. Felállok mielőtt meg gondolnám magam és gyáva énem győzedelmeskedne felettem.
-Sajnálom- állok meg Dervish előtt- Komolyan, mindent. Hogy nem voltam ott az edzéseiden. Hogy nem voltam ott támasznak mikor miattam vagy itt, ebben a helyzetben. Sajnálom hogy ennyire elcseszett vagyok- csuklik el a hangom míg egy könnycseppet rögtön letörlők.
-Hát valóban nem voltál ott mikor szükségem lett volna rád- néz rám mérgesen majd megfordul és nagy léptekkel elviharzik. Én viszont rögtön utána megyek. Be fordulok a sarkon de addigra már nincs ott. Az emberek nyüzsögnek én pedig csak állok ott, csapzottan. Szomorúan fordulok vissza szobám felé de már Luke sincs ott. Két tenyerembe temetem az arcomat és csak lehajtott fejjel állok ott a folyosó közepén míg magamba roskadok. Elbasztam. Annyira kibaszottul elbasztam mindent!
-Jó volt látni ezt a kis jelenetet. Szóval tényleg vettél, nem voltam benne biztos- nevet fel mellettem egy ismerős hang. Kezeimet le ejtem magam mellé és megsemmisülve felnézek Rogerra- Ne csináld már. A drogokban semmi rossz nincs. Kikapcsoltál tőlük?! Jól érezted magad velük?! Tuti hogy igen! Akkor meg?- nevet fel.
-Nem akartam drogossá válni- nézek rá fájdalmasan.
-Szívem, ezt nem szokás eldönteni- löki el magát a faltól.
-Hagyj békén- förmedek rá.
-Én mutattam meg neked milyen ez a világ. Terelgetlek rajta ha akarod. Megmutatom melyik hova repít. Melyik kis szer milyen örömöket ad neked. Megmutatom miben vagyok a legjobb- simít végig arcomon engem pedig kiráz a hideg az undortól. Testem megfeszül és ütnék de egy pillanat alatt tűnik el mellőlem és terül el a földön vérző orral. Értetlenül nézek oldalra de addigra már Zayn felszedi a földről és falhoz csapja.
-Én is megmutatod neked miben vagyok a legjobb- morogja neki és könnyedén csapja a másik falhoz. Az emberek megállnak és teret adnak míg unottan nézegetik a papírjukat vagy éppen csillogó szemekkel nézik őket- Te rángattad ebbe bele!- förmed rá míg könnyedén felemeli egy gyönyörű technikával majd a földhöz csapja. Teste puffan a földön és Roger felnyögve össze gömbölyödik.
-Nem én szívtam el helyette- vicsorog a felé tornyosuló eléggé veszedelmes Zaynra.
-Te adtad neki- rúgja meg bordáit kegyetlenül.
-Te dobtad és ezért kellet neki- nyög fel hasára fordulva majd négy kéz lábra áll. Dermedten figyelem Zaynt. Nem érdekel hogy lassan megöli Rogert. Az érdekel hogy itt van és hogy mit mondjak neki.
-Sajnálom- nyögök fel mire rám kapja fáradt, karikás tekintetét. Rögtön vissza fordul Roger felé és újra lábra álltja. Térde lendül egyenesen Roger hasa felé aki csak újra felnyög és erőre görnyed.
-Elég!- dördül fel egy mélyebb hang. Ben rám néz majd Zaynékra én pedig lehajtom a fejemet. Szégyellem magam. Ha most elszívnék egy újabb spanglit akkor nem lenne ilyen gondom. De nem akarok. Nem akarom még egyszer azokat a tekinteteket látni. Kell valami feszültség levezetés- Azt mondtam elég!- csattan fel újra Ben mikor Zayn és Roger egymásnak esnek újra. Egyértelmű hogy Zaynnak semmi kihívást sem jelent az én személyes ördögöm aki a vállamon ült eddig és fülembe motyogta a rossz cselekedeteket. Bennel egyszerre mozdulok és míg ő Rogert húzza vissza addig én Zayn elé állok be. Dühösen néz végig rajtam.
-Tényleg sajnálom- mondom szemét kutatva ami továbbra is gyilkos szándékkal néz rám. Össze húzom magam de állom tekintetét. Előre lendülne de megakadályozom és hátrább lököm.
-Alig kellet rá beszélni!- hallom meg mögülem Roger hangját. Nem reagálok rá de Zayn igen. Balra lendül én pedig ki nyújtom bal kezemet, remélvén ennyi megállítja. Értetlenül és leginkább meglepődve követem mozdulatát ahogy megfogja kezemet, csavar rajta egyet amitől szinte hídba feszül a testem. Lába lábamra rúg és elterülök a földön. Könnyes szemmel terülök el felnyögve míg fájó jobb lábamhoz nyúlok reflexszerűen.
-Zayn- nyög fel Ben míg én sűrűn kapkodom a levegőt a fájdalom miatt. Szemeimet össze préselem és csak ülő pózba tornázom magam.
-És csodálkozol hogy drogra volt szüksége melletted- nyög fel Roger. Ajkaimat össze préselem és felállok hiába vérzik a lábam. Könnyeimet nyeldesve kezdek bicegni össze szorított fogakkal egyenesen arra amerről jöttem. Megértem hogy mérges rám, de legalább ne a sérült lábamra rúgjon! Nem bírok tovább ott maradni, nem megy! Megértem hogy ilyen. Tényleg. De ő is szívott. Azon nem akadtam ki ennyire. Szemeimet törölgetem míg sietősebbre fogom lépteimet hiába akarnék felüvölteni minden egyes lépésnél a lábamba nyilalló fájdalom miatt. Hiába uralkodik el rajtam a fájdalom annyira hogy szinte ordítanék. Nem tudom mi fáj jobban. Zayn újabb akciója vagy a lábam.
-Állj már meg!- ordít utánam Zayn mire megtorpanok és felé fordulok- Kikészülök tőled!- csattan fel.
-De én szeretlek- sírom el magam míg fejemet megrázom kétségbeesetten, dühösen. Vérzik a lábam, fájdalmat okoz minden téren és szeretem őt. Csessze meg kurvára szeretem őt!
-Akkor miért szívtad el sorra a spanglikat?!- üvölt rám kérdőre vonva tovább sietve felém.
-És te miért tetted anno?!- kelek ki magamból.
-Meg mondtam hogy ha drogos leszel köztünk mindennek vége!- mutat kettőnkre kezével hiába van köztünk csak egy lépésnyi távolság már.
-Komolyan nem érted hogy totál beléd estem?- kérdem halkan- Én nem bírom nélküled- sírom el magam rá nézve. Arca komorrá változik de mást nem tudok róla leolvasni. Semmit.
-Droghoz nyúltál- néz rám hitetlenkedve, fej rázva.
-Úgy beszélsz erről mintha te nem tetted volna!- csattanok fel.
-De akkor te nem is voltál ott nekem!- ordít rám.
-Azt ne mond hogy te itt vagy nekem. Mert rohadtul nem vagy- rázom meg szomorúan a fejem.
-Tartom magamat a szavamhoz- néz rám csalódottan és...félve.
-Nem, Ben! Csinálj valami! Én befogom Jade száját de Zaynét! Üsd ha kell- üvölt fel Luke és már lendül is felénk a két veterán. Zayn olyan könnyedén löki a falnak Bent hogy csak pislogok. Bár az én számra tényleg egy tenyér kerül de nem is ellenkezek ellene. Nincs miért ellenkeznem. Nem fogok tudni megszólalni akkor sem ha nem fogja be a számat.
-Vége- néz rám Zayn egy számomra kifürkészhetetlen tekintettel. Szívem sajogni kezd, tüdőm szúr. Szemem elnyílik és ahogy Luke keze erőtlenül elcsúszik a számról az is nyitva marad.
-Meg fogod bánni- nyög fel Luke. Hogy mi?!
-Meg mondtam hogy ha drogozni kezdesz köztünk mindennek vége- néz rám barna fakó nagy szemeivel. A levegő tüdőmben akad és nem is tervezek lélegezni. Nem bírom felfogni. Ő...most szakított. Ténylegesen közölte hogy nincs jövünk együtt. Ez...én most...mi lesz?!
-Meg akartad kérni a kezét!- üvölt fel Ben mire Zayn szeme elnyílik és rögtön felé kapja a fejét ahogy én is- Kurvára ez volt a hétvégi program. Ami folyton csak tolódott! Meg akarta kérni a kezed!- néz rám kétségbe esetten Ben és ennyi kell nekem. Arcom elé emelem lassan a kezemet és abba temetve arcomat hajtom le a fejemet. Ezt tervezte?! Ezért volt ideges?! Egy pillanat alatt értékelődik át bennem minden. Néma csend uralkodik a folyósan én pedig csak levegő vétel nélkül, fájó mellkassal, potyogó könnyekkel minden hang nélkül állok. Meg akarta kérni a kezem! Most már jegyben járnánk. Egy csapásra száll ki belőlem a fájdalom és minden más is. Továbbra is a földet nézve fordulok meg és indulok el az ajtó felé hajamba túrva amit inkább már tépésnek neveznék. Nem szól senki utánam ahogy nem is próbálnak meg megállítani. Bal kezemmel csapom ki az ajtót és rontok ki az esőbe. A kerítésig jutok majd le ülök a kis kő kiugróra. Lábaimat kinyújtom és figyelem hogy ázik le lábamról a vér. Meg akarta kérni a kezem. Ezt szervezte. Ezért akadt ki. Komolyan gondolta ott a gyilkolás közepette is hogy legyek a felesége. Sokáig tervezett velem. Felállok majd előre fele megindulok. Nem érdekel hogy megbámulnak. Hogy is érdekelhetne mikor elvesztettem Zaynt?! Végleg. Zokniban sétálok London vizes utcáin miután megtudtam hogy életem férfia meg akarta kérni a kezemet. Most hol van mellettem? Mikor a nője vagyok elvileg. Miért nincs itt és nevetünk? Miért nincs az ujjamon az a gyűrű?! Mert elbasztam. Fejem felemelem ahogy egyre inkább szakad az eső, megtorpanok felmérve terepemet. Fogalmam sincs hol vagyok. Nem tudok ezen sem meglepődni már. Hátamat a téglából épült háznak vetem és így az eső ellen is menedéket nyújt a kis perem, fejem fölött. Nézem a szakadó esőt hiába vagyok már én is szétázva. Az hogy meg akarta kérni a kezem szinte felfoghatatlan. Fáradtan fordítom jobbra a fejem és olyant látok amitől szívem újra megáll. Gipsz. Bár tény hogy ettől még nem kéne szívrohamot kapnom. A tény viszont hogy a kopasz fickóhoz tartozik már sokkal több okod ad arra hogy féljek. És valahogy még sem érdekel annyira. Ezek után rosszabb már nem történhet velem. Az emberek azt hiszik a halál a legrosszabb dolog de miért lenne az? Miért nem rosszabb ennél a fájdalom? Lelki vagy akár testi. Ha arra gondolok mi a legrosszabb ami most történhet velem akkor jól tudom hogy az hogy nem lehet több esélyem megbeszélni ezt Zaynnal. A halál és a kínzás elhanyagolható tényező. Olyan sokszor találkoztam már a halállal hogy szinte már csak egy rég látott ismerősként tekintek rá. Nem rémülök meg tőle, hisz nincs miért. A halott embernek már nincs gondja. A depressziósok sem a haláltól félnek. Hanem attól hogy mi lesz utána, mi lesz a családjukkal miután ők már nincsenek. Ezek amik vissza tartják őket nem pedig a halál. Arra vágynak. Az ismeretlen az ami rémisztő. Rám vigyorog én pedig csak meredten bámulok rá. Kezembe csúsztatom a telefonomat és szomorúan tekintek le rá. Remegő kezekkel keresem ki Zayn számát. Fülemhez emelem mire a kopasz látom hogy lesápad. Egy csöngés, neki két lépés. Két csöngés és már csak alig húsz méterre van tőlem. Fejem balra fordítom és már látom a fekete kocsit lazán bekanyarodni. Telefonom sípolni kezd és keserűen elmosolyodok. Kinyomott. Esélyem sincs más embert felhívni már, és nem is akarok. Járókelőtől nem kérhetek segítséget. Nem fogok ártatlanokat belekeverni. Át nézek az utca túloldalára ahol ketten pontosan engem fürkésznek. Arra nem menekülhetek. Újra balra fordítom a fejem az egyre közeledő kocsi irányába, egy ember van az utcán aki engem fürkész. Vissza fordulok a kopasz felé. Három ember. Megrázom a fejem. Nem raboltathatom el magam csak amiatt mert épp legszívesebben leugornák egy hídról. Barla iramodok meg. Gyorsan futok, embereket lökök fel. Nem vette fel nekem a telefont. Ő az első ember a telefonomba, automatikusan őt hívom ha baj van. A második Ben majd Luke. Aztán pedig Dave. Az engem figyelő férfi felém iramodik. Nyúl értem de megfogom karját és a földre viszem.
-Harapj rá!- sziszegem neki mikor feje a padkáról épp hogy lelóg.
-Erősítés!- szólal fel de én abban a pillanatban rúgok fejére ami így a padkára csapódik. Halk reccsenés és jól tudom hogy feje csúnyán nézne ki ha megfordítanám. Tovább indulok, magam mögött hagyva a sikoltozást. A fekete kocsi rögtön megfordul mikor elfutok mellette. Hátra nézek és látom hogy vagy heten futnak utánam. Az hogy végleg vége már azt is jelenti hogy nem veszi fel nekem a telefont?! Szemem megtörölve fordulok be az első sarkon de rögtön egy mellkasnak ütközöm.
-Elegem van!- ordítok fel mikor rögtön megfog a fekete ruhás alak- Miért kell ezt?!- sírom el magam elkeseredve és jól érzem az illető megrökönyödését. Valószínűleg tőlem pont másra számítottak nem pedig hisztire, de nem tudok mit kezdeni magammal- Miért kell elrabolni? Ettől jobb lesz?!- ordítok a kopasz fickóra míg kapálózom. Az emberek félve és megrökönyödve néznek minket. De senki nem szólna közbe. Mert ez egy ilyen világ. Az emberek magukat féltik nem mást, és jól teszik.
-Mi az isten bajod van neked?- néz rám értetlenül. Könyököm hátra lendül, vér fröccsen az eső cseppek között. Újra megiramodom. Kétségbe esve. Nem akarom! Nem akarom hogy elraboljanak! Ez hiányzik most legkevésbé. Megtorpanok mikor a kocsi élesen fékez előttem. Az ajtó kitárul én pedig már futnék is vissza fele de elkapja egy kéz a pólómat.
-Ne!- ordítok fel mikor majdnem beránt a kocsiba. Ennél még az is jobb lenne ha a rendőröket hívnák. Csak ezt ne. Nem akarom! Szám elé kerül az anyag, egy olyan amit már jól ismerek míg tovább küzdök az ellen hogy ne tudjanak berántani. Nem veszek levegőt. Nem fognak elrabolni. Előbb meg kell beszélnem Zaynnal. Én meghalok nélküle! Nem vihetnek most el! Nem ölhetnek meg most, mikor már megtudtam hogy meg akarta kérni a kezemet. Egy egész tárat küld a levegőbe a kopasz férfi mire az emberek újra sikítozni kezdenek és össze-vissza futni. A maradék ember az utcán akik csak azért vannak most itt hogy elkapjanak engem szintén az égbe emelik a fegyverüket. A ravaszt meghúzzák, a golyók repülnek az égbe. A torkolattüzek olyanok mint a villámok. Újabbat rántanak rajtam és már a fekete kocsiba találom magam, álmosan. Sötétség, két maszkos férfi. Kezeimre és lábaimra rögtön kötél kerül. Hangtalanul, kissé elkábulva tűrőm. Nem vette fel a telefont! A kocsi elindul én pedig számolok. Egy, kettő, három, bal kanyar. Egy, kettő, három, négy öt ismét bal. Csendben figyelek. Csukott szemmel koncentrálok a helyes számolásra majd az útra. Három bal, öt bal, kettő jobb, kilenc jobb, tizenhárom ismét bal. Bukkanó, vízhang semmi kanyar.
-Üssétek ki!- szól hátra egy hang amit már túl jól felismerek. A kopasz srácé. Rögtön mocorogni kezdek, küzdök a kloroform ellen. De össze kötözött, fáradt testtel esélyem sincs. Feladva veszek egy mély levegőt és alig kell egy másodperc alatt máris magába szippant a sötétség.

~~~

Tudathasadás...kezdek hozzá szokni. Felnyögve nyitom ki szemeimet és rögtön meglátok jó pár férfit körülöttem. Értetlenül ráncolom össze a homlokomat és szinte egy csettintésre ugrik be minden. Zayn! Hogy lehet ennyire tapintatlanul bunkó?! Ez csak és kizárólag az ő hibája! Miért szakít velem? Mert szívtam egy kis füvet? Ő talán nem tette ugyan ezt?!
-Főnök, felkelt!- kiállt az egyik férfi. Szemem össze préselem az éles hangra, fejem lüktet és fáj.
-Remek- dörmögi majd meglátom a cipőjét amint felém lépked. Leguggol előttem és arcomba mosolyog- Rég találkoztunk- biccent nekem.
-Nem elég rég- préselem ki ajkaim között őt nézve. Szinte semmit nem változott, talán pár ránccal gazdagodott de semmi több. Na meg persze hogy kopasz lett, hisz akkor ott mikor még kínzott volt haja emlékeim szerint. Sőt mikor elrabolt elsőnek még akkor is volt haja.
-Meglehet- hümmög maga elé meredve.
-Miért akarsz elrabolni?- kérdem felhúzott szemöldökkel. Rég nem vagyok olyan kedvemben hogy féljek. Szinte meguntam azt hogy félek. Nem érdekel. Öljön meg, kínozzon meg! Csak tudni akarom mindezt miért?! Miért nem lehet egyszer normális az életem tizenöt éves korom óta?!
-Megöltétek apám, tönkre tetted a versenyt!- üvölt a képembe. Megöltem az apját?
-Ki volt az apád?- nézek rá értetlenül.
-Sam- förmed rám mire szemem elnyílik.
-Apád meg engem ölt meg, ugyan ott vagyunk- csattanok fel. Így legalább érthető a kopaszsága. Biztos valami emléknyilvánítás vagy tisztelgés a hősapucinak.
-Pénzes emberek százai vadásztak rám, miattad- bök mellkasomra mire szemöldököm össze ráncolom.
-És ezért elraboltál?- nézek rá hülyén.
-Azért raboltalak el mert az egyik pénzes zsák nem nézte jó szemmel hogy a verseny amibe a fél vagyonát beleölte egy ilyen kis kurva miatt mint te fuccsba megy- nevet fel.
-Szóval egy pénzes ember miatt raboltál el?- kérdezek vissza újra. Nem lehetne csak simán elmondani?! Sokáig kell majd találgatnom ha ezt így folytatjuk.
-Ismét nagy a szád- nevet fel.
-Déjá Vu- motyogom orrom alá míg kezeimmel kezdem a kötelet vizsgálni. Túl szoros. Minden mozzanatomra jobban a kezeimre és lábaimra szorul.
-Majd megtörlek, újra- harapja be alsó ajkát végig nézve rajtam- Úgysem tudtam mindent kipróbálni amit akartam- ragadja meg államat míg fejemet jobban maga felé húzza.
-Most aztán megsajnáltalak- fintorgok rá.
-Leszarom típus lettél- áll fel mellőlem mire halkan felkuncogok.
-Életem ismét rossz szakaszában találtál meg- horkanok fel.
-Jobban fogom élvezni- kacag fel hangosan mire szemeimet újra behunyom.
-Kétlem- rázom meg a fejemet.
-Legutóbb a pasid jött érted, de most?! Egyedül az esőben. Cipők nélkül! Erős a gyanúm hogy többé nincs pasid. Fel se vette a hívás lista szerint. Sőt, egyenesen kinyomott- guggol le hozzám újra. Szemeim megtelnek könnyel mire az ő mosolya csak szélesebb lesz. Elönt a düh szavai hallatán és újra Zaynra gondolok- Beletrafáltam!- nevet fel míg újra ellépdel mellőlem. Nem szólók semmit, nem tudok mit szólni. Tudom hogy kinyomott és ez fáj. Azt hittem tudja hogy egy ilyen után csak akkor hívnám ha baj van. Én azt hittem rá tényleg számíthatok bármikor ha baj van. Olyan sok mindent hittem...ezek most mind szerte foszlanak. Cserben hagyott. Zayn cserben hagyott engem. Szakított velem, végleg. Kidobott az életéből, eldöntötte hogy nem akar az én életem részese lenni. Ezek után hogy várhattam volna hogy segítsen nekem?! Keresni se fognak egy ideig. Egy napig biztos nap. Hisz elrohantam. Átlagosan egy fél vagy egy napot szoktam ilyenkor távol lenni. Nem fognak aggódni értem. Főleg nem Zayn. Szóval legalább két napot itt leszek. A kérdés hogy meg kell szenvednem a szerintük elkövetett bűneimért vagy csak megölnek amint ide ér a pénzes zsák. Én rontottam el azt a kurva versenyt?! Meghaltam! Zayn lelőtt. Zayn...elegem van. Kurvára elegem van. Lehet tényleg ez lesz a legjobb. Hogy nincs többé mi. Csak ő és én. Kár hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Meg kérte volna a kezem. Ha nem lőnek lábon akkor most boldogok lennénk. Ha Ben nem küld el kiképzésre, ha Dervisht nem rángatom bele, ha őt nem lövik le idegméreggel. Akkor most boldogok lennénk. Gyűrűvel a kezemen feküdnék mellette, mosolyogva.
-Állj már fel!- rúg belém az egyik férfi mire még inkább össze görnyedek.
-Idióta, a lábai is meg vannak kötözve- nevet fel egy másik. Két ember fogja meg egy-egy karomat majd felrántanak. Könnyes szemekkel meredek magam elé. Ha nem válok drogossá akkor most boldogok lennénk. Én nem rohadnék itt. Nem raboltak volna el. Megint. De most ki fog megmenteni?! Senki. Saját magamat kell, már ha meg akarom. Van értelme? A képébe akarom mondani hogy cserben hagyott. Jó, ez egy szar indok. De megérdemli, tudnia kell hogy cserben hagyott mikor számítottam rá. Ott van Dervish, szüksége van rám. Olyan mintha az öcsém lenne. Nem veszíthet el még egy nővért. Talán majd ő neki eszébe jut hogy nem vagyok ott. De most utál, hisz őt is cserben hagytam a drogok miatt. Nem érdeklem. Lasú léptekkel haladok előre míg lábaimat nézem. A két férfi támogat hiába tudok csak kicsiket lépni a kőtél miatt.
-Remek meglepetésem van számodra- nevet fel előttünk a boldogan lépkedő kopasz srác. Kicsit sem zavartatja a gipsz. Pedig én varázsoltam rá. A nyakát kellett volna eltörnöm nem pedig a karját. Fejem lüktet hallom fülemben vérem zúgását. Feltekintek, lassan és fáradtan. Minden mindegy alapon. Szemem össze ráncolom az ismerős falak láttán. Igazából csak olyan álom szerűen ismerősek. Egyetlen egy kép ugrik be. Ahogy testem elhagyja magát és csak fejem hátra bicsaklik és a falat szemlélem. A csillag alakú repedés a falban, ami beférkőzött tudatomba. De mikor? Ijedten meredek a valóban csillag alakú poros repedésre a beton falban. Hol vagyok?!
-Hol vagyunk?- hagyom hogy a kérdés rögtön kibukjon belőlem.
-Majd rájössz- csendül fel éles hangja bennem pedig megfagy a vér ahogy már szinte húznak karomnál fogva. A beton ajtó kitárul. A kopasz megpördül és szemembe nézve hátra fele belejt a koszos beton szobába.
-Ne!- nyögök fel rögtön használatba véve lábaimat tiltakozóan- Ne!- mondom sokkal hangosabban mikor be akarnának tolni az ajtón- Könyörgöm!- zokogok fel míg tehetetlenül beráncigálnak.
-Üdv itthon madárkám- nevet hangosan. Zokogok, hangosan és kíméletlenül. Bármit csak ezt ne.
-Ne!- sikítok fel mikor a férfiak a láncok felé húznak.
-Négy és fél év után itthon- áll meg velem szembe míg lábaimról levágják a kötelet és helyette kattan rajtuk a régről ismer bilincs. A szobában látom a vér nyomokat. Pont ott ahol a kopasz srác áll ott egy nagyobb tócsa. A négy éve kifolyt vérem tócsája. Kezemről is eltűnik a kötél és rögtön meg ragadom az alkalmat. Öklöm száll az egyik srác kiterül de jön helyette újra egy másik- Kérik vissza a szórakozásukat- int a háta mögé kicsit arrébb lépve míg kezeimen csattan a bilincs. Meglátom a kamerát ami rám irányul. Kezeimet rögtön megrántom tovább zokogva. A pánik úrrá lesz rajtam.
-Ne!- kezdek sikítani mikor az ajtó felé indulnak. Nem hagyhatnak itt! Remegek, gyomrom apróra szűkül. Kezeimet és lábaimat rángatom. A láncok csörögnek de nem engednek. Ordítok mikor az ajtó rám csapódik. A régi szoba. Teljes a kétségbe esésem. Légzésem gyors, könnyeim folynak és potyognak. Millió fájdalmas emlék önt el egyszerre. Bármit csak ne ezt. Újra ugyan azok a bilincsek, ugyan az a szoba. Az akkori események jól látható nyoma. Torkomból feltör a sikítás mikor valaki az ajtóra csap nevetve. Az egyetlen emlék amitől rettegek. És most bezártak ide. Újra. Józan eszem egy csapásra tűnik el és marad helyette a pánik. Szint tiszta félelem amit HD-ben nézhetnek a gazdagok. Kezem újra megrántom de csak a húsomba váj a vas bilincs. Kapkodom a levegőt. Szédülök. Sírok. Szitkozódom. Könyörgöm. Rángatózom. Üvöltök. A pánik roham elhatalmasodik rajtam és én tehetetlen vagyok minden ellen...


Kukucs! Nos, nagyon boldog névnapot szeretnék kívánni ezzel a Tímea nevű olvasóimnak:3 Illetve arról tudok hogy elvileg van egy anyuka olvasom is szóval neki pedig boldog anyák napját:) Illetve minden kedves olvasóm anyukájának is:) Remélem a résztől nem kaptok ideg összeomlást^^  Kövi rész: Hétfő/Kedd még nem tudom. Imádlak titeket! <3