2015. május 9., szombat

Második Évad: Hatvanegyedik Rész

~Jade Wyne~


-Szólj ha ugranál- suttogja a fülembe míg elengedi kezemet.
-Hogyne- nevetek fel megnyomva a lift gombját.
-Kíváncsi vagyok mikor veszted el az önuralmad, jó értelembe- mosolyog rám beszállva mellém a liftbe.
-Akkor inkább menjünk külön lifttel- nyögök fel míg ki is lépek.
-Csak három perces teszt- ránt vissza rögtön karomnál fogva mikor az ajtó már csukódik. Épp hogy átférek a kis résen majd hátam a lift tükrének csapódik ő pedig máris előttem áll és érzem hogy a lift megindul. Ez bizony egy szar csapda.
-Zayn- szólók rá erélyesen.
-Te szeretsz én szeretlek- suttogja a fülembe- Látom hogy elvörösödsz tőlem, és tudom hogy kívánsz. Nem utasítasz el de nem is engedsz. Okos, mindig ezt csinálod és mindig kikészülök tőled. Mondtam már hogy gyönyörű vagy ma? Ha nem akkor gyönyörű vagy ma- néz szemeimbe és látom rajta hogy össze zavarodott de beszélni akar. Meg akar törni.
-Nem vetted fel a telefont- suttogom neki közelsége miatt- Én számítottam rád- hajtom le a fejem szomorúan.
-Tudom. Annyira sajnálom. Azt is hogy bunkó voltam de féltem hogy mit mondanál ha...szóval tudod. És ez nem mentség, tudom jól! Én csak bocsánatot kérek. Azért is hogy üvöltöttem veled valaha és ahogyan azért is hogy...
-Mindjárt felérünk Zayn- szakítom félbe halkan de hangom még így is elcsuklik. Ellöki magát tőlem és látom hogy ököllel csap egy piros gombra mire a lift rögtön megáll. Kezeit a lift kis kapaszkodó korlátjára rakja ezzel közre fogva engem amit őszintén nem bánok. De közelsége még mindig ugyan azt a hatást kelti fel bennem mint anno. Mint az erdőben, először.
-Sajnálom hogy rajtad töltöttem ki a dühömet, hogy nem becsültelek meg eléggé pedig meg kellett volna. Tökéletes vagy bármit is gondolsz. Sajnálom hogy szar barát voltam és hogy nem védtelek meg. Sajnálom hogy nem vettem fel azt a kurva telefont, bassza meg én tényleg kurvára sajnálom!- néz rám kétségbe esetten. Szám már rég elnyílt és a levegő is rég meg akadt tüdőmben. Pislogni sem merek hátha eltűnik az idilli lát kép. Egész eddig erre vártam...akkor? Miért nem borulok a nyakába?
-Számítottam rád és nem voltál ott a bajban- rázom meg a fejem lehajtva. De a lift nem segít lévén hogy a padlóban is tükröződik kettőnk sziluettje és néhány apróbb vonás.
-Próbáltam helyre hozni- suttogja halkan mire csak nyelek egy nagyot.
-Kinyomtál mikor azért hívtalak mert egy tucat ember futott felém. Kinyomtál mikor bedobtak a fekete furgonba. Te kinyomtál engem mikor bajban voltam, hogy....hogy az istenbe kéne megbíznom benned?- kérdem felnézve barna szemeibe amik annyi ideje rabságban tartanak. 
-Itt vagy velem egy liftben amit megállítottam. Nem pánikolsz, nem próbálsz menekülni. Nem teljesen, de bízol még bennem- nevet fel keserűen míg próbál valamit leolvasni arcomról.
-Esélyed se lenne megölni- rántom meg a vállam nem értve mire akarna mind ezzel kilyukadni.
-Jadey- rázza meg a fejét. Elhátrál tőlem és hátához vezeti a kezét. Torkom egy pillanat alatt kiszárad és mégis...Semmi félelem érzet nincs bennem. Nem lőne le. Kezében lógatja a fegyvert és engem néz- Félsz?- kérdi halkan. Nem reagálok semmit sem. Kibiztosítja a fegyvert és hasa felé emelve kezdi piszkálni a célgömböt- Rád fogni sem tudom. Nem akarom- néz rám.
-Nem félek attól hogy lelősz, az már...bízok benned ilyen téren- rántom meg a vállamat egyszerűen- Attól félek hogy újra ki fogod nyomni nekem a telefont mikor számítanék rád.
-Te is tudod hogy nem tenném- húzza vissza a kakast eltéve a fegyvert vissza a pólója alá, gatyájába szúrva.
-Vissza vittek abba a szobába Zayn. Átkokat szórtam rád- nevetek fel.
-Hmm- húzza el a száját szomorúan újra felém sétálva.
-Mond hogy mit akarsz. Azt hiszed ezzel húzom az agyad de csak próbálom magam vissza fogni- rázom meg a fejem ahogy újra megtámaszkodik előttem ezzel pedig teste hozzám ér, én pedig előrébb nyomom magam. Megnyugtat a közelsége és sok minden átmentünk már, nem fogom magamtól mindezt megtagadni csak idő kell.
-Mit akarok?! Megcsókolni, tudni hogy bízol bennem, hogy szeretsz, hogy a barátnőm vagy- rántja meg a vállát egyszerűen. Mintha ezek egyszerű dolgok lennének.
-Harry valószínűleg már kitépte a göndör fürtjeit és mások is liftezni aka...
-Nem érdekel Jade- sóhajt fel csalódottan mint aki beletörődött abba hogy hiába jártatja a száját nekem. És nem akarom hogy beletörődjön. Szeretem mikor ezt csináljuk, ezt amit senki sem ért rajtunk kívül. Mint a tiltott gyümölcs. Szinte tudom hogy bárkivel jobban járnék rajta kívül. És tudom hogy neki sem egyszerű velem, jobbakat találhatna. De nem vonzó a veszély ami köztünk feszül? Én lelökhetem őt a szakadékba és ő is engem. De vissza is ránthat könnyedén.
-Jade?- kérdem halkan mire rám kapja tekintetét. Látom ahogy értetlenül rám mered én viszont csak össze préselem ajkaimat. Nem kellet volna vissza kérdezni. Annyira meg szoktam hogy Jadeynek hív. Hisz élvezi hogy nem engedem másoknak ezt. Ez pár ember kiváltsága. A babe viszont csak az övé. Jézusom hogy tudja mondani...alsó ajkamba harapok lehajtva a fejemet. Nehéz vissza fognia magát az embernek hogyha az a srác áll előtte akiről úgy hiszi talán vele kéne minden véghez vinni. Talán tényleg ő lesz az aki végig mellettem lesz egy életen át és soha nem unom meg. De ő már megunt.
-Gondoltam ha már nem akarsz egy légtérben sem velem lenni akkor eltörnéd az orrom ha Jadeynek hívnálak- mosolyog rám azzal a bizonyos győztes mosollyal. Tudja hogy nyert, a kérdés hogy mikor kapja meg a díjat. Keze átcsúszik csípőmre és nekem dől. Légzésem gyorsul és ő mosolyogva búj hozzám, semmi tolakodó nincs benne. Sőt, készül arra hogy ellököm. Kezeimet nyaka köré fonom és arcomat nyakába temetem. Szorosan húzom magamhoz ahogy ő is engem bár meglepődését érzem. Lélegzete perzsel, szinte éget de annyira jó érzés ami minden sebet és fájdalmat eltüntet egy csapásra belőlem. Miért kellett ilyen hülyének lennie?! Szorosabban húzom magamhoz, szinte kétségbe esetten míg szemeimet össze préselem. Kezeim ökölbe szorulnak míg kifolyik egy apró könnycsepp. Annyira szar vele néha de annyira rossz nélküle.
-Bocsáss meg Jadey- jön a mély rekedtes hang fülemtől pár centire. Még jobban szorítom már ha lehet erősebben, mikor eme három szó miatt már szinte fojtogatom szerencsétlent. Apró puszi a nyakamon és a hideg kiráz a remek érzéstől. Szívverésem ismét fájdalmasan gyors lesz. Kezem hajába temetem és azt tépem, tehetetlen vagyok ellene. A lift megmozdul mi pedig kissé megdőlünk. Keze csípőmről egy pillanat alatt tűnik el és kapaszkodik meg a korlátban míg én a nyakába hogy ne essek el.
-Csak bizonyítsd be- suttogom neki míg kezem lassan csusszan ki hajából.
-Mit?- kérdi újra elkapva a kezem. Én viszont már a nyíló ajtót nézem.
-Mindent Zaynie- villantok rá egy féloldalas többé-kevésbé őszinte félmosolyt.
-Jade!- ordít fel jó pár hang én pedig kilépek a kis kabinból még mindig teljesen a liftes dolgok hatása alatt állva. Fura mire képes egy kis helyiség és pár őszinte perc. Pár perc amik nélkül már halott lennék. Zayn nélkül már régen hallott lennék, és ő ezt nem is tudja.
-Srácok- mosolygok rájuk.
-Jó látni csajszi!- kap fel Niall. A szél a hajamat rögtön össze borzolja de nem érdekel.
-Téged is- ölelem át. A talajt épp hogy egy röpke pillanatra érintem máris Louis karjai között találom magam.
-Lou!- sikkantok fel mikor pörögni kezd velem. Erősen kapaszkodom vállába ahogy lábaim tehetetlenül pörögnek és hajam is arcomba száll de nem bánom. Hiányzott ez a marha.
-Oh hercegnő!- sóhajt fel mikor végre lerak és rendesen megölel. Nyugodtan bújok karjai közé- Hiányoztál- húzza fintorra a száját.
-Te is- nevetek rá- Jobban mondva, ti is- javítom magam mikor jönnek a felhördülések.
-Zayn!- üvölt fel rögtön Harry- Zayn!- ordít fel még egyszer mire oda nézek. Zayn lazán, zsebre tett kezekkel kissé lehajtott fejjel sétál majd felnéz a göndörre- Oh haver te hogy bírtad?!- kérdi idegesen míg ingét húzogatja magán.
-Úgy hogy szakítottam vele- mutat felém egy eléggé rosszra sikerült mosollyal majd kezét vissza ejti maga mellé.
-Hogy mit csináltál?!- kérdi rögtön egyszerre a négy srác mire én hátrább lépek ezzel kikerülve a bizonyosok körből.
-Harry miatt vagyunk itt- nyög fel Zayn mikor Louis megindul felé. Louis nem üthetné meg, meg se közelíthetné ha Zayn úgy akarná. De nekik nem fog vissza ütni, ő nem olyan. Bár ő nem olyan aki kissé megcsalna, füvezne, szakítana és kinyomná nekem a telefont, nem de?
-Lou- szólók gyöngéden mikor már keze lendülne- Így is tele van egy csomó sebbel- fintorodom el.
-Mitől?- kérdi kissé gorombán Liam.
-Hát mert be....- szavam elakad és beharapom az ajkam- Ben elintézte egy kicsit- rögtőnőzöm könnyedén.
-Igazából elrabolták Jadeyt. Engem hívott de nem vettem fel mert előtte szakítottam vele úgy egy órával. Elvitték abba a szobába és kikötötték azokra a láncokra mint négy éve és Luke, Ben meg én elmentünk érte egy konkrét hadsereggel. Ezt pedig az exe mikor kidobtam azért mert újra drogot akart adni neki. Mivel kissé rákapott a fűre, meg egyszer a bogyókra de már tiszta- hadarja mire az én állam le esik. Louis ökle száll Zayn felé. Az első elől még elhajol de a másodikat hasba kapja. Össze görnyed majd Lou felém fordul és kék szemei most inkább valami elcseszett vihart juttatnak az eszembe.
-Elraboltak? Drog? Ex? Mi az isten?!- akad ki rám üvöltve Lou erősen gesztusokat téve kezével.
-Én meg azt hittem amiatt kell aggódnom hogy Ems igent mond-e vagy nem- sóhajt fel Harry nevetve míg megdörzsöli homlokát.
-Eléggé mélyen voltam- nyökögöm ki míg felülök a korlátra. Zayn az aki rögtön megindul felém és én próbálom leplezni a széles mosolyomat.
-Kavarnak- nyög fel Niall.
-Jézus- hördül fel hisztérikusan Louis- Azért most már jól vagy?- néz rám aggódva míg megérzem Zayn karját derekam körül. Mellettem áll én pedig a korláton ülök de ő még így is magasabb nálam. Pár másodpercig gondolkoznom kell válaszomon. Jobban mondva azon hogy igazat mondjak vagy hazudjak neki.
-Tökéletesen- mosolygok rá Louisra míg kezeimmel megszorítom a korlátot. Utálok pont neki hazudni. Megkönnyebbülve rám mosolyog majd elindul beszélni egy pincérrel hogy milyen pezsgőt hozzanak majd ki és mennyit. Zayn karja megfeszül körülöttem és aggódva lepillant rám.
-Hogy vagy?- kérdi halkan mire megrántom a vállam- Kamu nélkül- teszi hozzá engem fürkészve. Fura érzés mikor néz. Pedig sokszor néz, nem is próbálja palástolni.
-Nem tudom- sóhajtok fel fejemet hátra vetve. A nap élesen süt ami egyáltalán nem zavaró de így pontosan az égre nézve már fájdalmas. Keze jobban megfeszül és érzem hogy megtart, fél hogy hátra esek. Le a mélybe. Pedig a zuhanás gyönyörű. Elmosolyodom arra hogy tényleg ennyire félt.
-Mondtam hogy szólj ha ugornál- suttogja halkan.
-Ugornék- nevetek fel halkan. Keze eltűnik a derekamról én pedig nem próbálok kapaszkodni. Csúszni kezdek mire lassan kinyitom szemeimet. Súlypontomon billenek át éppen mikor két erős kar újra megragadja derekamat és maga felé ránt. Elnyílt ajkakkal kissé hevesebb szívveréssel nézek Zaynra. Lábaimat kissé szétnyitom és ő rögtön közéjük lép tovább fogva engem, örülök hogy érti szavak nélkül is a célzásokat. Élvezem hogy nagyobb, így legalább kitakar a többiek elől. Élvezem a közeleségét. Kezei szorosabban fognak míg már teljesen a korlátnak dől, ezzel együtt nekem is.
-Idióta- mosolyog rám.
-Örült- helyesbítem ki.
-Csak azok vetnék magukat a mélybe- biccenti oldalra kissé fejét.
-Az örültek csak meg nem értett zsenik- rántom meg a vállamat míg tenyereimet mellkasára fektetem.
-Egy zseni tudná hogy én többet adok neki mint amit a halál nyújthat- motyogja halkan mire csak elmosolyodom.
-A zseni tudja hogy többet adnál. De a szenvedésből is több jutna- hajtom le a fejem.
-Az út amíg zuhansz nem lenne szenvedés?- húzza fel a szemöldökét kérdőn.
-A halál közelsége mindig csendes és nyugodt- harapom be alsó ajkamat felnevetve.
-Nagyobb nyugodtságot ad mint hogy velem alszol el este?- kérdi megtört hangján mire rögtön rá kapom tekintetem. Szívverése gyorsabb de még nem örülten gyors. Egyszerűen csak...velem van. Nekem is ilyen mikor velem van ő.
-Nagyobb nyugodtságot ad mint a bizonytalanság hogy másnap reggel ott leszel-e- felelem keserűen.
-Most is bízol bennem Jadey- néz végig rajtam.
-Honnan veszed?- förmedek rá mérgesen. Keze lecsúszik derekamról és testével felém hajol amitől automatikusan hátrább dőlök lévén hogy az ő teste nekem feszül míg puszit nyom nyakamra. Testem átlibben a súlypontomon újra és gyorsulva kezdek lefordulni a korlátról. Kezeimmel nem teszek semmit bár fura mikor lecsússzanak mellkasáról. Elengedne?
-Semmivel se lett gyorsabb a szívverésed- támaszt meg hátam alatt. Teljesen kilógok az épület tetejéről. Csak ő tart- És még most se- villant rám egy fancsali mosolyt. Ahogy én szinte elfekszem a levegőben és tőle függök addig neki is ki kell hajolni de nem látok az arcán félelmet. Én pedig tudom, nem engedne el.
-Húzd vissza te barom!- sikkant fel Harry. Rezzenéstelen arccal billent vissza ülő pozíciómba.
-Ne ezzel játszatok mert megőszülök- imitál keserves sírást Niall.
-Te már amúgy is szőke vagy. Nem lenne sok változás- röhög fel Ben.
-Ez ismét csak annyit bizonyít hogy nem ölnél meg- nézek a barna szemeibe húzva az ő agyát. Pedig minden ilyen kis cselekedete több bizalmat gerjeszt bennem.
-Vissza rántanálak a halálból- helyesbít.
-Harryt rántsuk vissza mert mindjárt kiborul- sóhajtok fel kezeimet nyaka köré tekerve. Kissé hosszabb tincseivel kezdek játszani míg szemeit fürkészem.
-Megcsókolhatlak?- kérdi halkan ajkaimra pillantva majd újra szemembe.
-Nem Zaynie- mosolygok rá szomorkásan. Szorítása erős lesz derekamon majd le emel a korlátról. Lábam a földet érinti és máris az üveg korlátnak nyom. Kezem továbbra is nyakában van ahogy az övé továbbra is csípőmön pihen.
-Kár- húzza fintorra a száját.
-Megeshet- bólintok mosolyogva de fejemet lehajtva tartom. Nem akarom hogy most csókoljon meg. Még ne...
-Igazából, biztos vagyok benne hogy ha megcsókolnálak elvesztenéd a fejed- suttogja fülembe míg kezei fenekemre csúsznak- De ha nem akarod- ránt közelebb magához ezzel fenekembe is belemarkolva amitől alig halható nyögés szalad ki számon. De az hogy ezt direkt csinálta illetve hogy ő hallotta az biztos- Akkor nem foglak Jadey- leheli szavait nyakamba.
-Okos, mindig ezt csinálod hogy elveszítsem az eszem. És nem mondom hogy nem jön be- tolóm el magamtól kissé elpirulva.
-Pedig úgy tűnik ez alkalommal nem jött be- húzza vissza kezeit derekamra ezzel végig simítva fenekem és kissé csípőmön egy ellenállhatatlan mosollyal.
-Zayn- áll mellénk kétségbe esetten Harry- Jade- néz rám- Ez nem fog menni- rázza meg a fejét.
-Dehogynem- mosolyog rá Harryre míg elenged engem és a fiú másik oldalán megtámaszkodik ezzel ott hagyva engem. Fura érzés.
-És ha nemet mond?!- kérdi hajába túrva egyszer hol rám nézve hol pedig Zaynra.
-Ez benne van a pakliban- rántja meg a vállát fintorogva Zayn.
-Hülye vagy már megint- csattanok rá Zaynra mire értetlenül rám néz- Már miért mondana nemet?- kérdem én értetlenül őket. Senki nem ért semmit, imádom az ilyent.
-Mert lehet hogy nem velem tervezi a...
-Négy éve együtt vagytok- állítom le egy kéz mozdulattal belé rekesztve a szót- Küzdöttél már érte te ugyan úgy ahogy ő is érted. Együtt vagytok, a négy évet túléltétek. Nem lenne szép úgy bemutatni hogy ő a feleséged nem pedig csak a barátnőd? Szerinted ha nem veled tervezne mindent akkor még együtt lennétek? Könyörgöm Harry, te is tudod hogy nem- nevetek fel.
-És ha nem fog ez neki tetszeni- mutat körbe a kör alakú bár szerű valamin. Az üveg korlát mindenhol megcsillan, pár négyzet alakú sötét barna fa asztal van el helyezve a széleken, két vagy négy székkel. Középen egy nagy hely. A padló fekete márvány, a lift mellett pedig egy bárpult ahol ha jól látom még főznek is.
-Ha letérdelsz már nem azt fogja nézni mi van itt hanem téged- mosolyog rá Zayn.
-Nem tudom miért pont tőletek kérek tanácsot- nevet fel.
-Most miért?!- hörren fel Zayn.
-Szakítottatok, pedig meg akartad kérni a kezét- nyög fel Harry- És erre pont te adsz most tanácsokat.
-Mi azért basztuk el mert közben meg akartak ölni minket Harry. Eléggé feszült időszak volt, egymáson töltöttük ki. Rossz módszerrel- rántom meg a vállam Zayn védelmére kelve.
-És utána csak romlott- motyogja Zayn szomorúan rám nézve.
-Kérdezd meg Stant. Ő már házas- lököm meg a göndörkét a liftből kilépő alakok felé mutatva.
-Köszönöm nektek, Zayn még beszélnünk kéne majd- fordul vissza hozzánk. Zayn bólint és Harry máris Stan nevét kezdi szajkózni aki értetlenül mered rá.
-Egész eddig azt hittem nincs olyan hogy ne válassz engem- szólal meg pár perc múlva Zayn mellettem jó egy méterre. Értetlenül rá kapom tekintetem.
-Egész eddig azt hittem soha nem tudnál szakítani velem- rántom meg a vállam.
-Ez szar- sóhajt fel hátra hajtva fejét és behunyva szemeit. A nap megcsillan fekete haján de még így is inkább a rossz fiút sugározza. A pokol angyalát. Nyaka megfeszül, arca békés. Karjaival tartja magát és csak mély levegőt vesz.
-Honnan jöttél rá hogy lehet tényleg nem választanálak téged?- kérdem meg őt halkan megfordulva a korlátnál, alkarjaimmal támaszkodom meg rajta míg kijjebb hajolok csak hogy lenézhessek a mélybe. Nyugodt érzéssel tölt ahogy lenézek, főleg hogy hallom apró légvételit. Rá emelem a tekintetem és egyszerűen csak úgy ahogy van lélegzet elállító a srác.
-Roger- morogja míg békés arca fintorba megy át.
-Nem választanám Rogert ha ez megnyugtat- fordulok felé ahogy ő felém.
-Nem nyugtat meg- rázza meg a fejét.
-Azt hittem utálod- meredek vissza a csodás látképre inkább lévén hogy a téma nem annyira tetszik. Innen fentről sokkal szebb a város.
-Utálom is- nevet fel- de minden potenciális jelöltet megtudnék ölni mosolyogva akire te úgy tekintesz hogy lehetne valami- villant rám egy őszinte mosolyt.
-Érdekes- lököm el magam a korláttól mosolyogva. Tudom hogy vissza fog húzni, és ezt kis is használom. Egy lépés és a karját megérzem kezemen. Ránt egyet rajtam és máris mellkasának feszülök.
-Mi ezen az érdekes?- kérdi szomorúan.
-Azt hittem elítélted az öngyilkosságot- mondom teljesen nyugodtan és mindent megér a meglepődött arca és elnyílt ajkai. Rá mosolygom majd ott hagyom őt, had tisztázzon magában mindent. Elvégre közöltem vele hogy csak várnia kell.
-Jade!- ölel át Zoe erősen.
-Mizu?- kérdem magamhoz húzva.
-El kell kapnom Bent és Lukeot- morogja- Kurvára elfelejtettek szólni hogy téged elraboltak- morogja- Jól vagy?!- kezd körbe járni míg karomat emelgeti és törzsemet forgatja.
-Remekül- állítom le felé fordulva.
-Azt csiripelte Harry míg ellopta Stant hogy kikérdezze a tökéletes lánykérés fortélyiról hogy szakítottatok- húzza fel a szemöldökét.
-Hát igazából Zayn szakított- sóhajtok fel.
-De ti az előbb...most mi?- kérdi hangosabban kiakadva. Hátra nézek Zaynra aki még mindig csak a korlátnak dőlve napfürdőzve szemlél engem egy magabiztos mosollyal.
-Kavarunk, újra. Azt hiszem. Csak nem bízok benne annyira mint kéne- húzom fintorra a számat.
-Miért?- kérdi rögtön lecsapva a témára.
-Hívtam miközben elraboltak- vakarom meg tarkómat zavarban.
-Éppen dugott valakit?!- kérdi felcincogva mire elképedve felröhögök.
-Kinyomott- mosolygok rá.
-Te ki nyomtad?!- ordít mögém mire kezeimmel lefogom a tajtékzó lányt.
-Épp akkor szakítottunk- csitítgatom.
-Te szakítottál vele?!- ordít fel újra.
-Könyörgöm Zoe- nevetek fel.
-Lerendezzük még- mutat mögém mire én is arra fordulok. Zayn mosolyogva tartja maga elé védekezően a kezeit.
-Bérgyilkosék- dörren fel unottan Liam míg elsétál közöttünk.
-Bérgyilkosék mindjárt meg mutatják miért ne gúnyolódj velük- nevet fel Zoe.
-Nő ellen nem védekezem- rázza meg a fejét Liam fancsalian.
-Dervish, mutass nekik valamit- kiálltok fel. Liam körbe kémlel de csak ráncolja a homlokát.
-Nincs is itt- mondja elképedve.
-Uh erre kíváncsi leszek- dörzsöli meg kezét Luke míg látszik rajta hogy felkészül mindenre, ami szemei szürkeségében jelenik meg leginkább. Egy csapásra vált át neki, fura hogy ő így tudja irányítani. Zayn kissé előrébb dől kíváncsian ahogy mind annyian megfeszülünk. Zoe, Stan, Ben, Luke, Zayn és én is. Na meg persze Dervish. Aki éppen rejtőzködik.
-Jézus, olyan ez mint valami rohadt vámpír falka- kezd nyöszörögni Louis.
-Dervish- jelentem ki mosolyogva.
-Én is- szólal meg rögtön Luke és Zoe.
-Liam- Feleli Zayn rám mosolyogva ahogy Stan és Ben is rögtön rá vágja a nevet.
-Mi a fasz?- kérdi Liam ijedten.
-Bérgyilkosék játéka- kacsint Zoe. Zayn előre lendül ahogy én is. Mi ketten mozdulunk először. A felbukkanó, rohanó Dervish alatt csúszok el. Arra számítok hogy ki gáncsolom Zaynt de lazán átugrik felettem. Zoe könnyedén üti le a levegőben de őt viszont elkapja Ben. Rögtön talpon termek és futni kezdek Dervish mögött hogy biztosítsam neki az utat Liamhez. Mosolyogva nézem az előttünk lévő üveg korlátban felvillanó fekete foltot. Megállok de még így is csúzok tovább a kővőn. Öklöm Zayn felé száll de elhajol előle. Csuklom megragadja én viszont rögtön átfordulok kezeink alatt amitől neki is muszáj fordulnia. Könyökömmel hátára vágok mire hason elterül. Fél térdre ereszkedve emelem fel a padlóról a fejét mosolyogva.
-Szeretek játszani- nevetek rá majd újra felállok és futni kezdek. Ben olyan gyorsan kerül elém hogy lefékezni se tudok. Hasamba küld egy narutot amitől viszont már hátra csúszok amíg számon kiszalad egy nyögés. Két kéz fogja le az én két kezemet. Megfeszítem karjaimat de nem enged.
-Én is, főleg veled-suttogja a fülembe rekedtesen.
-Idióták- nevet fel Zoe elfutva mellettem. A szorítás eltűnik és már Stan felé futok. Későn érők oda és lazán telibe találja Dervisht. A srácot az üveg korlát fogja meg egy nagy puffanással. Már futna utána de lazán gáncsolom ki. Máris a hátán termek és kezét hátra feszítem ahogy lábát is.
-Oké, ez már bérgyilkos szint- nevet fel Niall.
-Át veszem- nevet fel Zoe rögtön a helyemre pattanva. Dervishez sietek és felsegítem.
-Gyerünk- nevetek rá. Rám mosolyog és ismét megiramodik. Látom amint könnyedén kezd sétálni egy pincér takarásában. De ezt csak én tudom, másoknak már láthatatlan. Pedig csak perspektíva kérdése. Előre lépkedem és csak figyelek magam köré. Zoe és Stan megvan. Épp egymással küzdenek. De Zaynt és Bent nem látom. Viszont Lukeot sem.
-Fájni fog- fintorodom el Louisra nézve előttem felfogva hogy valaki biztosan engem fog hátba támadni. Csillogó szemekkel nevetve néz rám. Rögtön hasra vágom magam és felettem elszáll Ben. Áldom az ösztönöket! Térdre érkezik és rögtön felém kezd futni- Jézus- nyögök fel. Előrébb hajolok. Amint karnyújtásnyira van tőlem máris nyúlok kezéért. Elkapom és már arra fele fordulok amerre ő fut. Rántok kezén és könnyedén dobom hátára. Felnyög de mosolyog. Megfordulok és alig fél méterre előttem már Luke repül el majd ér háttal földet elég csúnyán. Szám elnyílik és abba az irányba nézek amerről Luke repült. Zayn mosolyogva figyel engem kissé oldalra biccentett fejjel.
-Elfáradtam- nyögök fel megindulva felé mikor ő felém kezd lépkedni.
-De édes- harap ajkába Zayn.
-És még ilyenkor is flörtölnek- nevet fel Harry a korlátnak támaszkodva, a többiekkel nevetve nézve minket. Nem csodálom hogy olyan szélre mentek inkább. Gyorsan kezd felém futni Zayn én pedig csak megdermedek. Keze csípőmet érinti én pedig már észbe kapva lépnék balra. Lábam lábába akad. Előre bukok de ő tart a csípőmnél. Óvatosan rak le a földre mire csak dühösen meg fordulok hogy fel tudjak állni.
-Ne légy kegyelmes Zaynie- dörrenek rá. Lábam már lendítem és könnyedén söpröm le velük kezeit rólam amik még mindig csípőmet szorítják. Oldalra hemperedem és már fel is állok ahogy ő is míg biccent egyet. Ő elindul a kör alakú rész egyik pontjára míg én pont ellenkezőleg. Stan és Ben nincs meg. De Zoe és Luke sem. Dervis sem. Ököl lendül gyomromba de már csavarok is rajta egyet és küldöm tovább. Zoe újra rátapad Stanra és most földre szorítja.
-Ezt most miért?- kérdi egy félős hang amiben fel ismerem Liamet mire oda fordítom a fejem. Dervish fut Liam felé. Az adrenalin rögtön ad egy löketet. Felé kezdek futni én is. Ha meg tudom védeni Dervsiht akkor elér Liamhez. És ha elér Liamhez akkor nyert a csapatunk. Zayn is futni kezd mire már most elfintorodom de jobban rá kapcsolok.
-Csússz!- adom ki a parancsot mire rögtön jobb lábára ül Dervish és hála a padlónak tovább csúszik. Én ugrok ahogy Zayn is. Keze újra megtalálja derekamat. Neki volt nagyobb a lendülete így a levegőben arra kezdünk zuhanni amerről én jöttem. Könnyedén fordít rajtunk ezért az ő háta csapódik a padlónak. Vállába kapaszkodom ahogy megpördülünk. Szemem félve nyitom ki heves légzéssel és csak mosolygok arcát nézve. Fordul egyet így már magam fölött nézhetem amíg a földhöz szegez.
-Fejlődik a gyerek- nevet fel Stan míg leporolja magát és felsegíti Zoet is. Dervish elkapta Liamet.
-Nyertünk- mosolygok Zaynra.
-Most mégis én foglak téged- nevet képembe. Egyik lábam felhúzom és ezzel könnyedén billentem ki egyensúlyából őt. Laza mozdulattal ülök hasára míg alkaromat nyakára rakom.
-Most már én- nevetek rá míg hajam körénk hullik.
-Fojtogathatnál a nyelveddel is ennyi erővel- mosolyog rám míg suttogja a szavait. Épp fojtogatom és csak mosolyog...annyira mások vagyunk mi mint a többiek.
-Hát hogyne Zaynie- harapom be alsó ajkamat nevetve míg közelebb hajolok hozzá. Orrom érinti az övét- imádom húzni az agyad- suttogom neki, gondoskodva arról hogy leheletemmel az őrületbe kergessem őt. Kezem már csak végig simít nyakán, eszemben sincs őt bántani.
-Tudod, az úriember az a vadállat, aki valameddig bír várni- nevet rám.
-De te úriember vagy, neked ez nem akadály. Ugye?- simítok végig borostáján is engedve a csábítsanak. Legalább ennek.
-Na jó, kelljetek fel mielőtt már félre értenénk- tapsol nekünk párat Zoe.
-De, nekem ez akadály- suttogja míg könnyedén feláll és ezzel engem is talpra állít. Kezem megfogja és újra az üveg korláthoz húz. Neki támaszkodik engem pedig lábai közé húz és ajkamra pillant. Csak egy rövid pillanat én mégis tudom mit jelent mind ez.
-Nem fogsz megcsókolni- rázom meg a fejemet makacsul.
-Rég nem egy szelíd csókon jár az agyam- nevet rám.
-Idióta- nevetek rá míg elnézek mellette a városra.
-Tudom- motyogja halkan míg csípőmet kezdi jobbra balra mozgatni a zene ütemére ami halkan szól.
-A beismerés fél siker- nevetek rá míg hagyom neki hogy szórakoztassa magát.
-Nekem csak az a siker ha vissza kaphatlak- néz szemeimbe szomorúan mire érzem hogy lábam megremeg.
-Kereshetnél mást is- rántom meg a vállamat mintha alig érintenének meg a szavai.
-Nem kell más- nevet fel.
-Pedig eddig azt hittem hogy bárki csak én nem- nézek fel rá most szomorúan. Vajon el tudja képzelni milyen az mikor az az ember akit te szeretsz hozzád vágja hogy un téged?
-Mint már meg egyeztünk. Idióta vagyok- rántja meg a vállát- De te se akarsz mást, nem?- kérdi félve. Tudom hogy nem biztos a válaszban hiába adtam már tudtára.
-Ami azt illeti Rogerrel régen egész jól megvoltam- mondom elgondolkodva mire érzem hogy megmerevedik.
-Figye...
-Nyugi, szívatlak- nevetek rá míg megfordulok és hátamat mellkasának vetem.
-Jézus- nyög fel és érzem heves szívverését- Ez aljas volt- motyogja.
-Pedig régen jó volt az ágyban- mélázok el tovább mikor kezeit átfonná hasamon, de szavaimra rögtön le ejti maga mellé őket. Fejével vállamba fejel míg felnyög én pedig felnevetek.
-Ne merd folytatni- sóhajt fel.
-Pedig amúgy vele mindig eljutottunk az ágyig. Lassú volt és...
-Kussolj már- nyög fel keservesen míg kezével befogja a számat. Másik kezét hasamra teszi és így ölel magához. Felnevetek míg leengedi kezét és azzal is átölel.
-Úgy néztek ki mint akik normálisak- sétál felénk Ems nevetve mire szemem elnyílik.
-Ems!- sikkantok fel boldogan és izgatottan kitépve magam Zayn karjaiból majd rögtön a rég látott lány nyakába vetődöm. Nevetve ölel át.
-Örülök hogy ti is eljöttetek erre a kis baráti cuccra- mosolyog rám majd Zaynra- Hogy vagytok?- kérdi.
-Elrabolták és ma szabadítottuk ki. Tegnap szakítottam vele- feleli mögülem Zayn mosolyogva mire Ems ledermed a karjaimban és eltol magától csak hogy arcomra nézve rájöjjön a srác mögöttem kamuzik-e vagy csak őt akarja hülyére veni.
-Ezt most muszáj lesz mindenkinek elhadarnod?- fordulok hátra fintorogva.
-De rájöttem hogy balfasz vagyok- legyint a lesápadt Emsnek- És már újra teperek hogy vissza fogadjon. Mint látod egész jól megy- ránt vissza magához mire szem forgatva hagyom neki. Szeretem hogy ilyen meleg a bőre, imádom az illatát és ahogy karol.
-Soha nem lesztek normálisak- rázza meg a fejét ránk meredve.
-Drágám!- rikolt fel Harry és már el is sodorja a lányt míg karjaiba zárja és ezzel eltünteti a szemünk elől.
-Kikészítesz- fordulok kissé hátra hozzá míg kezeimet kezeire fonom.
-Mindenki azt hiszi hogy járunk. Én csak megelőzőm ezt- rántja meg a vállát- Mivel hogy nem engeded hogy megcsókoljalak- mosolyog rám mire egy apró mosollyal vissza fordulok és a többieket kezdem nézni. Fejét nyakamba fúrja mire kiráz a hideg- persze még mindig jól tudom hogy ha megfognám a csípőd és magamhoz rántanálak vagy a kezeim közé fognám az arcod és akárcsak egy centit is közelebb hajolnék már az ajkaimat tépnéd. Én pedig a tieidet. Azt is tudom hogy a hajamba túrnál mert nem tudnál mit kezdeni a vággyal és nekem esnél. Én pedig neked. De mindenki előtt nem lehetne. Ezért egész végig szenvednénk én pedig nem bírnám ki hogy ne szívjam ki a nyakad és csókoljalak egész este Jadey- suttogja nyakamba. Lehelete csak rátesz arra hogy szívem olyan örült tempót kezd diktálni amin még ő is elmosolyodik. Apró puszit nyom fülem mögé mire ellököm magamat tőle- Mond hogy nincs igazam!- húz vissza magához.
-Kussolj!- mordulok rá teljesen vörösen.
-Megint meleged van- jelenti ki nevetve. alsó ajkát beharapva. Annyira élvezi hogy itt vöröslök pár hülye szótól.
-Kussolj Malik vagy eltöröm a karod!- fúrom fejemet nyakába.
-Ott is tudom hogy vörös vagy, hiába bújsz. Bár tetszik- kuncog fel.
-Kussolj már el!- förmedek rá.
-Nem akarod hallani hogy hogyan kapnálak le majd emelnélek fel közbe csak hogy megtu....-eddig jut mikor nyakába harapok ahogy lejjebb húzom magamhoz. Könyörtelenül szívom meg bőrét ott ahol arrébb tűrőm pólóját. Tarkójánál húzom lejjebb magamhoz hogy ne kelljen annyira lábujj hegyre állnom míg testemen neki nyomom, lévén mást nem is tudok csinálni. Ujjai erősen szorítják meg csípőmet míg felnyög és előrébb görnyed. Megharapom a bőrét újra és kissé meghúzom azt. Nedves ajkaimmal végig súrolom nyakának ívét míg a pólóját megigazítom hogy ne látszódjon ki a friss folt.
-Én csinálom, nem csak beszélek róla- suttogom fülébe. Mellkasán lévő kezeim egészen eddig érezték örülten verő szívverését de most ellököm magamtól őt.
-Zayn, akkor most beszélünk kéne- lépked felénk Harry mire a teljesen ledermedt, vörös, heves légzésű Zaynra kacsintok.
-Sok sikert Harry- borzolom meg haját majd Dervish felé veszem az irányt és kezemet átvetem derekán. Nyakán nem tudnám lévén hogy sokkal nagyobb. Apró mosolyt küld felém míg én ő felé.
-Jade!- szól nekem Zoe míg int nekünk és Dervishhel máris megindulok Zoe és Ems felé mosolyogva.



Kukucs! Itt a mai rész, remélem tetszik:3 És ismét lenne felétek egy kérésem. Ez viszont mindenki felé. Akik nem komiznak és azok felé is akik még csak fel sem iratkoztak. Neveztem egy szavazós versenyre mivel úgy gondolom elég sokan vagytok. Szóval, a szavazás elméletileg holnap indul. Amikor holnap hozok részt majd megosztom veletek már amennyiben hajlandóak vagytok rám szavazni:) Természetesen más blogosok is lesznek akiket lehet jobban szerettek akkor szavazzatok rájuk. Ha ne adj isten megnyerném amire tényleg kevés esélyt látok mivel kétlem hogy érdekelne titeket akkor az utolsó részt megpróbálom az utolsó részig minden nap hozni a részeket. Illetve plusz kérdés, szeretnétek epilógust? További szép napot nektek! Imádás van! <3

35 megjegyzés:

  1. Kis édesek 😍❤❤❤❤
    Én mindenképp szavazok ! ☺
    Xx.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett!!
    Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  3. EPILÓGUUUUUST!!!!!!!! PLEASE!!!
    Egyébként ez a kedvenc blogom! :D <3

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Megint alkottál. :) Hol mosolyogva olvastam, hol feszülten, hogy mi lesz már, mikor bocsájt meg Jade, vagy mit hozol ki a részből. Most kis cukik voltak, a verseny tetszett.
    Persze, hogy szeretnénk epilógust! Ez fölösleges kérdés volt. Az is +1 rész. :) Bár a 3. évadnak jobban örültem volna. Az új blogodra meg már feliratkoztam! :)) Érdekesnek tűnik.
    Holnapi résznél kérem, hogy hol szavazhatok rád, vagy a blogra. Amúgy is Te vagy a kedvenc, úgyhogy ez nem kérdés, hogy szavazok.
    Puszi: Klau
    Ui: ha végzel ennek a törinek a megírásával, akkor kérlek szólj, mert utána kérnék tőled valamit, ami kb. 30 percet elvenne az életedből. :) De csak ha ezt végigírtad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello, nos köszönöm szépen:D Örülök hogy tetszett:3 Úgy érzem a harmadik évad erőltetett és rövid is lenne így pedig inkább szépen befejezem az ő kis történetüket. Bár nagyon a szívemhez nőtt:D Örülök hogy így elnyeri a tetszéseteket a blog úgy hogy semmi nincs még kirakva rá:D És köszönöm szépen <3 Illetve most is igazán kérheted, kíváncsivá tettél:3 Imádás van!

      Törlés
  5. Ah...
    Na igen te komolyan az őrületbe kergetsz. Ezt hogy is mondjam baromi édes volt. Zaynee megőrülök milyen cuki ahogyan próbálkozik. Nagyon nagyon édes. És Jade is milyen cuki volt. Jaj bocsesz a sok cukizásból de ezt hoztad ki belőlem. Remélem Ems igent mond a mi kis göndörkénknek. Az a bérgyilkosos játék nagyon tetszet. Már kellet egy ilyen aranyos nyugis rész a sok rossz dolog után. Komolyan egy ilyen résszel bearanyozod a rossznapomat is. Már alig várom hogy Jade és Zayn összejöjjön.
    Én biztos szavazok rám számíthatsz! De annyira elszomorít az hogy mindjárt vége ennek a blognak annyira a szívemhez nőtt. Nem tudom már elképzelni a napjaimat e nélkül. De nem búsulok lesz egy másik blogod amit olvasni fogok.
    Legyen epilógus szépen zárd le a történetet remélem happy end lesz.
    Amúgy te már befejezted? Ha igen kb hány rész van még hátra?
    Nagyon tetszett a rész bár mikor nem:D
    Puszillak te lány és ezer meg ezer ölelést küldök.
    ~ Kira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy ennyire cukinak gondolod, igyekeztem:D Hozzám is hozzám nőtt is fura lesz nem ezt írni:/ De remélem a másik is ennyire bejön majd nektek:3 És köszönöm a szavazós dolgot:3 <3 És még nem fejeztem be, igazából két napja húzom, nem akarom befejezni:D Ez olyan szomorú számomra. De a részek, pfu. Még nincs kész ezért nem is akartam így hivatalosan közzé tenni de nagyon úgy néz ki hogy 71+epilógus. De az a 71 rész szerintem hosszú lesz:'D Szóval hát igen, elvileg tíz rész van vissza. Hú de fura ez:D Imádás van! <3

      Törlés
  6. Alapdolog hogy szavazni fogok rád. Erre még kérned sem kell. A részt imádtam. Olyan aranyos volt hogy húzták egymás agyát és örülök annak hogy Jade kezd megint bízni Zaynben. Tetszett ez a kis játék is a bérgyilkosok között :D Imádom,hogy ennyire ismerik egymást. A másik minden kis rezdülését felismerik hogy mikor mi van .. ez olyan mesébe illő :D
    -Mi ezen az érdekes?- kérdi szomorúan.
    -Azt hittem elítélted az öngyilkosságot
    áhw ezt a részt is imádtam. igazából minden szavát ittam a mai résznek. Jó volt olvasni,hogy így mind együtt vannak és beszélgetnek nevetnek és majd ünnepelnek .Imádtam. és a válasz igen legyen epilógus. Félek. a végétől. xd ha mindennap tudni fogsz majd hozni akkor az nagyon hamar be fog következni. ahj. rossz belegondolni hogy vége lesz. alig várom a következőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök hogy tetszett a rész:3 Szerettem ezt a részt érni és a következőt is. Én is félek a végétől ha ez vigasztal:D Imádás van! <3

      Törlés
  7. Úristeeeeen *-* Hát ez eszméletlen lett. :3 Természetesen szavazni fogok rád ;) És én szívem szerint szeretnék Epilógust. Imádlak. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszett:3 Imádás van! <3

      Törlés
  8. Szia! Megint nagyot alkottál! Nagyon jól írsz! Én szertnék epilógust és ha kirakod akkor tutibiztos, hogy szavazok! ;) :) Csak így tovább nagyon jó olvasni! Amúgy te ezeket a verekedős részeket, hogy tudod ilyen jól leírni? Már nagyon régóta foglalkoztat a kérdés. :) ;) Várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! Örülök neki hogy tetszik:3 Érdekelnek a küzdősportok:) Imádás van!

      Törlés
  9. Szia! Istenőm, rám számíthatsz! Én rád szavazok!!! És szuper lenne az epilógus pláne ha addig ősszejönnének! Am megint megszerettetted velem Zaynt pedig már kezdtem megutálni! Zseniális vagy! Hajrá Zayn! Imádlak Istennőm! Millió puszi: papnődtől! <3

    VálaszTörlés
  10. Sziaaa:) (tudom, nagyon össze-vissza irok komikat...)
    Drágám, megint nagyot alkottál... Elállt a szavam. Már meg sem próbálok ide kifejteni egy normáli elemzést, mert egy: holnap estig sem lennék képes végezni vele, kettő: NEM TALÁLOK SZAVAKAT. Inkább csak annyit mondok: hálás vagyok ezért a részért, mert ma volt középfokú nyelvvizsgám, és kellett ilyen kis laza cucc :D
    Én mindenképp szavazok rád, és epilógust ideeeeeeeeeeee :D
    Írsz véleményt a blogjaimra, ha nagyon szépen kérlek???/szépen néz *_*/
    Várom a kövit;) Ölel:
    Lulu♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, milyen nyelv? Angol, német, tök más?:D Hogy ment?!:3 És természetesen írok véleményt a blogjaidról csak akkor küld el őket:) Na meg nem tudom mikor lesz időm elolvasni őket, mármint nem ígérem hogy gyorsan végzel vele:D Imádás van! <3

      Törlés
    2. Angolból volt és köszönöm kérdésedet, szerintem egész jól sikerült :) :3
      Imádlak, sokat számítana a véleményed - azon kevesek között vagy, akik véleménye érdekel.
      butterfly-onedirection.blogspot.hu
      differentangels00story.blogspot.hu
      Szeretés vaaaan :D

      Törlés
  11. Ohh anyám már én fogom a fejemet hogy hogyan lehetek ennyire hülye tegnap láttam hogy van rész és nem olvastam el érted nem olvastam el ajj pedig láttam hogy szombaton hoztad és én hülye meg azt hittem hogy az még a penteki rész na mindegy;) Ezis csak én lehetemXD
    A rész csodálatos volt annyira cukik és ahh annyira jo hogy már majdnem együtt vannak es az nem kérdés hogy rád szavazzok e hiszen te vagy a legjobb és imádnám ha lenne epilógus!!!!:)❤❤❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kis aranyos:D <3 Örülök hogy tetszett és köszönöm szépen! :3

      Törlés
  12. Drága Destiny!
    Nagyon sajnálom, hogy nem komiztam az előző 2 részhez talán? De a suliban hajrázok az év vége miatt, tegnap meg egész nap nem voltam itthon, este későn értünk haza. Először úgy volt elolvasom a részt, mert láttam tettél fel újat, de bumm bedőltem az ágyba a kezemben a telefonnal és ugye meg volt nyitva a blogod, de elaludtam. Tényleg nagyon sajnálom. De ennek ellenére nyomon követtem a fejleményeket és be kell vallanom szerelmes lettem ebbe a blogba<3 Ez nem túlzás, nem hízelgés, ez az igazság. Mindennap amikor leülök a laptophoz az első dolgom megnézni van-e fent új rész:D Amikor Jade és Zayn ott szórakoztak a korlátnál a hajamat téptem és sikongattam, hogy "úristen"... anya meg bejött és kérdezgette mi van én meg, mint a nem normális hisztiztem, hogy mi lesz ő meg csak kiröhögte a nem normális gyerekét :'D Aztán waaaaa Harry meg akarja kérni Ems kezét <3 De Jade leánykérésére mikor kerül sor? Jaj tudom úgy se válaszolsz, de azért jó volt megkérdezni:) Majd fény derül mindenre a következő részekben, de azért reménykedek. Mert a reményhal meg utoljára nemde? :D Egyébként annyira tetszett a "bérgyilkosék" játéka többször is lehetne ilyen vagy ehhez hasonló:DDD <3 És egyébként még szép, hogy majd rád szavazok IMÁDOM EZT A BLOGOT! :3 És epilógus is legyen pls!:)
    Imádás van, te oscar-díjas írónő. <3
    XxEmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlaaak!:D Semmi baj megértem mindenki hajrázik csak én lógok még most is a suliból:D örülök hogy ennyire tetszik a blog és hogy ennyire magával ragadott a rész. És hát igen, a részekkel együtt majd szépen kiderül minden:D Nagyon szépen köszönöm, imádás van! <3
      Ui.: Azért a remény hal meg utoljára mert mindig ő a gyilkos.

      Törlés
  13. Vííííííí:)))))
    TeamZayneee
    Hajrá Zayn!!!:DDD
    Rám számíthatsz a szavazós versenyen!:)))
    És igen lehetne epiológus is:DDDDDD *-*
    Hajrá Harry!
    És Zoe várhatna egy kicsit Zaynee kinyírásával, amíg újra vissza hódítja Jadet.
    Siess a kövivel!!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:D Sietek, ma hozom este fele:) Imádás van!

      Törlés
  14. Mikor lesz uj resz? *.* Imadlak!!! ❤

    VálaszTörlés
  15. Szia most találtam a blogod és annyira rákatantam hogy sikerült két nap alatt az egészet elolvasnom tetszik hogy nem sablon töri hogy szeretlek ezért eldoblak meg stb. Jó ebbe is van ilyen de ha nem lenne még a végén lapos lenne a történet meg persze kevesebb ősz hajszálam lenne már ami megmaradt<3 imádom <3 nagyszerűen írsz és fogalmazol <3 egyszerüen PERFECT
    Ben - apuci <3 imádom bár mikor az elején vadászott Jadere leöltem volna
    Luke - apuci 2 komolyan kedvenc szereplő bírom hogy nem kioktatni akarja Jadet hanem megérti és tanácsot ad neki <3
    Zayn- komolyan néha eskü beleengednék pár (jó sok) golyót de így imádom őt is
    Jade - imadom a személyiségét és azt hogy ilyen kemény <3
    Meg persze a többieket is imádom
    Siess a kövi résszel és én rád fogok szavazni ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy rátaláltál a blogra:3 Nagyon szépen köszönöm, épp most raktam fel az új részt. Remélem az is tetszeni fog:D <3 Imádás van!

      Törlés
  16. Sziaaa,
    természetesen szavazni fogok, remélem még tudok! És persze, hogy rád fogok, más blogokat nagyon nem is szoktam annyira olvasni, egyik se olyan jó. És a tied a kedvencem, szóval ez egyértelmű.
    Imádtam a részt.
    Vicces volt,
    édes,
    romantikus,
    és
    leírhatatlanul jóóóóó.
    Epilógust mindenképpen írjál majd, de azt csak 150. rész után:DDD
    Imádás van drága <3
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm hogy szavazol majd rám, megtisztelő hogy a blogom a kedvencem:3 Örülök hogy a rész tetszett és nos, epilógus mégsem lesz mivel úgy vagyok vele hogy később talán lesz még harmadik évad. Ezért nem akarom végleg lezárni. És 71 részes lesz:) Imádás van! <3

      Törlés
    2. Uristeeeen! Lesz harmadik évad????:3 Imádlak:DDD

      Törlés
    3. Igazából még nem döntöttem el de úgy vagyok vele hogy talán egy év múlva szívesen írnám. Szóval ez az a helyzet mikor nem akarom elengedni de tudom hogy el kell viszont ismerve magamat egy nap vissza térek a történethez. De nem a közeljövőben:D

      Törlés