2015. május 8., péntek

Második Évad: Hatvanadik Rész

~Jade Wyne~


-Hogy vagy?- kérdi halkan mire rá kapom a tekintetem.
-Úgy ahogy festek- nevetek fel erőtlenül.
-Gyönyörű vagy- suttogja mire fej rázva elfordulok tőle.
-Dreak jobban varrta össze a sebeket mint a mostani doki- felelem egyszerűen.
-Szóval beszélgetni akarsz de csak semmitmondó témákról. Értem- nevet fel elsétálva mellettem. Fancsalian nézem izmos hátát ahogy előre sétál. Fekete hajába beletúr és átdobja a másik oldalára.
-Nem muszáj beszélgetni- felelem csalódottan. Utálom hogy így átlát rajtam.
-Figyelj, én tényleg sajnálom- fordul meg hirtelen mire felkenődök mellkasára. Kisem billen egyensúlyából én viszont rögtön zavartan rakom hasára tenyeremet és ellököm magam tőle.
-Mit?- kérdem hasát bámulva majd nehezen de felvezetem tekintetem arcára is.
-Hogy nem vettem fel- ajkai mozgásától mintha az idő lassulna le. És mégis...attól amit mond újra elönt a düh.
-Persze, utólag gondoltam hogy sajnálni fogod- nevetek fel keserűen- Leszarom az egészet- legyintek kezemmel és jobbra lépek hogy ki tudjam kerülni őt.
-Ez azt jelenti nem haragszol vagy azt hogy megvernél de gyenge vagy ahhoz hogy ne csókolj meg közbe?- lép be elém és én épp hogy csak meg tudok állni anélkül hogy újra neki ne mennék.
-Cserben hagytál. Ennyi- nézek fel rá komoran. Én is tudom és ő is tudja hogy megcsókolnám. De én azt is tudom hogy nem fogom, bármennyire is akarom.
-És ezt mélységesen sajnálom- bólint egy aprót.
-Na és én ezt szarom le teljesen- mosolygok rá majd balra lépek de szinte velem mozdul. Akárcsak egy tükörkép.
-És én azt szarom le hogy te leszarod- sóhajt fel elnyúzottan.
-Te most vissza szarsz?!- hördülök fel mire egyik szemöldökét felhúzza majd elneveti magát.
-Idióta- rázza meg a fejét.
-Jó, akkor én most megyek- lépek ismét egyet balra.
-Hova?- ütközök kinyújtott kezébe. Oldalra nézek, egyenesen fel rá.
-Füvet venni- nevetek fel keserűen míg könnyedén távolítom el kezét előlem és lépek tovább.
-Most komolyan?- ragadja meg csuklómat mire felszisszenek.
-A szobámba. De nincs hozzá sok közöd- villantom felé nemtörődő tekintetem de ő csak továbbra is komoran méreget.
-Oké- motyogja és elengedi kezemet. Rögtön hátat fordítok neki és sietve kezdem szelni a folyósokat.
-Majd beszélünk csak...ah- nyög fel Ben Lukeot támogatva.
-Sajnálom- motyogom a két vérző férfinak míg egy véres mosolyt villantanak felém.
-Le akartuk már tesztelni az új dokit- legyint nekem Luke majd tovább vonszolja magát. Lelkiismereted furdalással meredek utánuk mikor a két vén vérző idiótát felváltja egy másik idióta aki épp felém igyekszik. Felnyögök és újra a szobám felé kezdek lépkedni.
-Mit akarsz?- kérdezem halkan mikor már túl közel hallom léptei zaját.
-Biztosra megyek- feleli egyszerűen mire felhorkanok. Erősen lököm be szobám ajtaját és már zárnám is be de könnyedén ellen tartja nekem.
-Hagyj mér békén!- nyögök fel míg erősebben próbálom becsukni.
-Nem- nevet fel könnyedén.
-Azt akarja hogy hagyd békén. Szóval takarodj- szólal meg mögöttem egy hang mire még én is ledermedek. Roger?!
-Te?!- kérdi velem egyszerre Zayn és rögtön kivágja az ajtómat amit én hagyok is neki.
-Én- áll fel rám mosolyogva majd rögtön elkomorul mikor Zaynra veti tekintetét- Jól vagy Jadey?- néz rám újra egy kedveskedő mosollyal én pedig csak felhúzott szemöldökkel értetlenül állok ott a két srác között. Mit keres ez itt?!
-Ne merd Jadeynek hívni mert esküszöm hogy olyan gyorsan tépem ki a szíved puszta kézzel hogy még megmutatom neked ahogy dobog- nevet fel keserűen Zayn.
-Tényleg ne hívj Jadeynek- biccentek egy aprót. Felém sétál én pedig egyet hátrább de a nyitott ajtó vissza tart. Össze rezzenek mikor a fülemhez hajol.
-Van nálam pár szál- suttogja mire szemem kipattan. Szívni? El lazulni?! Kikapcsolni és nem gondolva semmire boldognak lenni, szállni?
-Menj innen- motyogom elfordítva a fejemet. Túl nagy a kísértés ahhoz hogy itt maradjon.
-Hallottad, menj innen- nevet fel Roger Zaynra nézve.
-Te takarodj innen!- üvöltök rá kilökve az ajtón. Zayn értetlenül húzódik beljebb ahogy hisztérikusan próbálom kilökődni Rogert. Nem akarom látni a csalódottságukat.
-De élvezted!- ordít rám mire megállok abban hogy megpróbáljam kilökni őt.
-Mit?- kérdi halkan Zayn, hangjából viszont kivehető a félelem. Bár nem tudom mi iránt, talán a fű miatt vagy azt hiszi hogy lefeküdtem vele.
-Kurvára nem rád tartozik- morran fel Roger.
-Jade?- néz rám kérdően.
-Tüntesd el őt innen- kérem halkan mire ugyan úgy meglepődik mint Roger.
-Akkor viszem magammal azt is ami az enyém- lép el mellettem gyorsan. Zaynt nézem ahogy ő Rogert nézi. Szeme elnyílik és egy pillanat alatt vált át szürkésbe.
-Nyugi- rakom kezem a mellkasára ezzel egy helyben tartva őt. Szívverése heves és ezt betudom a jointok látványának és a kezem együttes hatásának.
-Meg fogod bánni ha majd másoktól kell venned- sziszegi nekem szemem előtt meglebegtetve a tekert mámorokat.
-Csak menj ki- kérem halkan míg ujjaim ökölbe szorulnak. Egyik csak testem mellett lógva a másik viszont Zayn pólóját markolva.
-A kísértés nem fog eltűnni- hajol az arcomba egy könnyed mosolyt viselve arcán. Homlokán megjelenik egy kéz majd feje hátra csuklik. Felnyög és kezem megmozdul. Vagyis inkább Zayn mellkasával mozdul ahogy elém lép. Elengedem az anyagot és figyelem hogy tolja kifele Rogert a kinyújtott kezével míg fejét élesen hátra feszíti. Lök egyet rajta az ajtóban majd becsapja. Nem fordul meg csak figyeli az ajtót én pedig őt. Szívesen elszívnék egy szálat. De azok a tekintetek amiket akkor kaptam egyenlőre erősebbek. Viszont a vágy is túl erős. Az a gondtalan érzés ami jelentkezik egy két percben belül annyira hívogató. A világ minden gondja legördül a vállaimról és csak szállok.
-Büszke vagyok rád- szólal meg halkan felém fordulva, tekintetét enyémbe mélyesztve. Nagyot nyelek hiszen ő nem tudja hogy épp arról ábrándozok hogy elszívjak egyet. Mert rohadtul rám férne az a szar!- Idővel nem lesz akkora a kísértés- suttogja félig elmosolyodva felém lépkedve- Erős vagy, tudod tartani magadban. Még ha kívánod is, mindennél jobban- áll meg előttem úgy hogy teste súrolja az enyémet. Mosolyogva nézi arcomat amitől kissé fejét le hajtja. Én viszont fel ahogy őt nézem.
-Nem vagyok biztos benne hogy még mindig a fűről beszélsz- felelem komoran.
-Én se- nevet fel végig simítva arcomon.
-Zayn- nyögök fel kelletlenül ellökve őt magamtól.
-Igen?- kérdi rögtön mikor megfordulok hogy az ágy felé mehessek. Kezével körül öleli derekamat és kissé magához ránt. Fejét vállamra teszi és felém fordítja.
-Nem akarom hogy ezt csináld- felelem továbbra is monoton hangon.
-Te azt nem akarod hogy elgyengülve megcsókolj. Pedig én akarom. Az is elég lenne ha engednéd hogy megcsókoljak. Meg akarlak csókolni- kezd hadarni mire tekintetemmel a sarkot kezdem szuggerálni.
-Nem bízok benned- rántom meg a vállam és ettől kénytelen fejét elemelni- Tényleg nem, Zayn- fejtem le magamról kezét- Cserben hagytál. Kurvára számítottam rád. Azt hittem tudod hogy nem hívnálak fel azért hogy könyörögjek!- fordulok meg mérgesen- Én csak....bassza meg felhívtalak mert akkor még úgy gondoltam te vagy az aki a legjobban megvédhetne. Azok ellenére is hogy nem szeretsz!- csattanok fel- De persze szeretned kell ha meg akartad kérni a kezem. Meg akartad kérni a kezem!- döbbenek le újra eszembe jutván a lánykérés- Miért nem tetted meg?!- nyögök fel kelletlenül.
-Meg tegyem most?!- kérdi elnyílt ajkakkal kétségbe esetten.
-Jézus, ne!- förmedek rá lehuppanva az ágyra. Tenyerembe temetem az arcom míg előre hajolok és hajam mögé temetkezem.
-Én épp Benékkel veszekedtem, azért nyomtalak ki- guggol le elém. Apró halk rezgés.
-Ezt vedd fel, hátha valaki mást akarnak elrabolni- dörmögöm míg hátra dőlök az ágyban.
-Hello- köszön bele komoran- Tökéletesen van- nevet fel mire elmosolyodom. Gyorsan tud változni a hangulata. De ezek szerint jóba van azzal aki hívta- Hát mint eddig, próbálkozom- nyög fel- De én...- hangja elhal mire feltekintek rá. Körbe-körbe járkál a kis szobámba míg tarkóját masszírozza csukott szemmel. Egyszer csak megáll és szemei kipattannak- Hogy mit csinálsz te Emsel?!- nyög fel- Haver!- ordít fel elmosolyodva és izgatottan- Úristen, hogyne, igen! Naná. De mikor?! Vagyis, jézusom Harry!- nevet fel. Kérdőn nézek rá míg könyökeimen megtámaszkodom. Rám mosolyog és felmutatja mutató ujját miszerint várjak- Hol és hánykor?- kérdi izgatottan- Nem baj ha kissé oda vagyunk? Tudod eléggé kemény menet volt. Mindegyikőnknek- húzza fintorra a száját hátat fordítva nekem- Okés, természetesen. Jó majd ott találkozunk. Én is nehezen bírtam csak nekem már..a miénk más lett volna- nevet fel kínosan- Harry, majd ott- nyög fel- Igen. Jó, hello- rakja le és rögtön felém fordul.
-Mi történt?- kérdem felvont szemöldökkel.
-Mi fog- harap alsó ajkába amitől nyelnem kell egyet- Harry megkéri este Ems kezét. De ezt tegnap döntötte el. Meghívott minket. Vagyis engem, és téged is. És Bent meg Lukeot és Dervisht is ahogy Zoet és Stant is- hadarja.
-Harry megkéri Ems kezét?!- ülök fel hitetlenkedve- Ma este?!- kérdezem elkerekedett szemekkel rögtön izgatottan. Megkérik Ems kezét! Harry kéri meg Esm kezét!
-Igen- mosolyog rám- Ugye eljössz?!- kérdi rögtön kétségbe esve. Vállaimat leeresztem és megsemmisülve nézek fel rá. Nem akarok menni...


~Zayn Malik~


-Könyörgöm- nyögök fel rögtön felé lépve és leguggolva elé- Ems is össze törne és még Harry is ha nem tolnád el a kis fenekedet- nevetek fel kezeimet combjára rakva- Megkéri a kezét. Ez nagy szó. Ems erről már letett pár éve. Négy éve együtt vannak ez lesz a legnagyobb előrelépésük! És Harrynek kell majd a támogatás- szorítom meg kissé combjait mire szemei elkerekednek. Köhög párat majd zavartan beletúr a hajába. Kihasználom a tőlem kapott zavarát, imádom hogy tőlem össze zavarodik- Ugye eljössz Jadey?- kérdem halkan és jól tudom hogy ezzel a mélybe lököm és a tiszta gondolkodása elvész. Kezeimmel feljebb simítok combján és érzem ahogy megremeg.
-Pe..persze- nyögi ki én pedig elmosolyodom. Nyertem.
-Úgy három órád van elkészülni. Elég lesz?- állok fel mosolyogva.
-Uhum- nyög fel én pedig csak mosolyogva az ajtó felé lépkedem- Hogy öltözzek?- szól utánam mire az ajtónak támaszkodom míg kezemet a kilincsre teszem.
-Csak lazába. Ems azt hiszi ez csak egy baráti nagy találkozó lesz- mosolygok rá.
-Csak lazába- sóhajt fel. Biccentek neki majd lenyomom a kilincset és kilépek. Óvatosan csukom be majd a zárt ajtóra mosolygom. Valahogy vissza fogom szerezni! Erős ütés jobbról én pedig tehetetlenül terülök el a földön. Értetlenül állok fel míg megtörlőm vérző számat. Nem szólók semmit csak megfordulok. Roger. Dühösen fújtat ökölbe szorított kezekkel. Most komolyan megütött?!
-Miért?- kérdem halkan felhúzott szemöldökkel újra letörölve a kiserkenő vért alsó ajkamról.
-Azért te paraszt me...-kezd üvölteni de két lépéssel mögötte termek és befogom a száját míg karjait lefogom és húzni kezdem. Berántom az első sarkon és akkor hallom hogy az ajtó nyitódik. Pár másodperc csönd, Roger mozogni kezd én pedig erősítek a szorításon. Az ajtó becsukódik én pedig elengedve a falnak lököm- Elbaszod!- morog rám.
-Áruld már el hogy mit- mosolygok rá míg alakrommal a torkánál falhoz szegem- Lassan tetted a függőjévé. És akkor még nekem mersz támadni?!- sziszegek arcába és érzem ahogy a düh elönt.
-Én legalább megtudtam nyugtatni!- üvölt rám és öklöm meggondolatlanul száll arcába. Felnyög majd ugyan úgy a falhoz szegezem továbbra is.
-Ha még egy ajánlatot teszel neki, megöllek- nézek rá teljesen nyugodtan míg kezemet jobban torkára nyomom ezzel fuldoklásba taszítva őt- Ha még egyszer a közelébe mész, megöllek. Ha még egyszer bármilyen úton módon felveszed vele a kapcsolatot, megöllek. Ha még egyszer meglátlak akárcsak az utcán is, megöllek- mosolygok rá- Felfogtad?- kérdem halkan. Nem tesz semmilyen mozdulatot és nem is mond semmit ezért csak hátrább lépek pár lépést.
-Velem legalább boldog volt- mutat saját magára mérgesen.
-A fűvel boldog volt. Nem veled- rázom meg a fejem szomorúan.
-Hát de veled se- sziszegi újra és én újra ütök. Elterül a földön de senki nem segíti fel.
-Ah istenem már!- dörmögi Ben az orrnyergét masszírozva.
-Még vissza fogom magam- dörmögöm Roger felett állva- Amúgy készülődjetek. Harry megkéri Ems kezét. Három óra múlva mindenki a parkolóban, laza ruházatban.
-Jézus, egy óra míg lemosom magamról a vért- nyög fel Luke nyújtózkodva.
-Tisztítsd ki a szádon a sebet. Én elintézem addig őt- kezdi Ben de rögtön közbe vágok.
-Majd én- ragadom meg Roger pólóját majd felrántom.
-Nem hiszem ho...- kezdi Luke de már kifele rángatom az idióta barmot. Lába néha megbicsaklik de nem érdekel, erősen tartom őt.
-Engedj már el te pöcs!- ordít rám mire teljesítem a kérését. A betonon landol, az épületen kívül.
-Kurvára ne szórakozz velem. Ne keresd Jadey-t. Ne merj ráküldeni senki mást se. A szervezet ezennel felmondja veled a szerződést!- mondom erélyesen míg feltápászkodik a földről.
-Én vagyok a legjobb a szakmában a legolcsóbban adom a legjobb...
-Szerinted érdekel a pénz?- kérdezem felnevetve- kurvára nem. És most kotródj- rázom meg szánakozóan a fejem.
-Lehet hogy nem engem, de nem is téged fog választani- ordít még utánam de az ajtó letompítja a hangját. Fáradtan indulok el a tartalék szobám felé. Azaz ha kell ruha és véres vagyok ott elintézhetem magam mielőtt haza esnék. Unottan nyitok be és rögtön a fürdőbe vezet az utam. Minden ruhát a kis ládába dobok amit már lassan haza kéne vinnem hogy kimoshassam vagy éppen kidobhassam a szakadt és véres ruhákat. A kristálytiszta víz a rózsaszín különböző árnyalataiban tűnik el a lefolyóban míg én csak össze préselt ajkakkal tűröm a csípő érzést minden egyes apró és nagyobbacska sebem körül. Fejem hátra hajtóm és hagyom hogy a víz eláztassa hajamat és arcomat is. Lehet hogy nem engem választ? Hisz szakítottunk is. Pedig ezt is lehetetlennek tartottam. De én szakítottam. Mit teszek ha nem fog vissza fogadni? De hát szeret. Sóhajtva lépek ki a zuhany kabinból és törülközöm meg. Derekamra csavarom az így térdig érő anyagot majd a tükörhöz lépkedem. Vizes tincseimet hátra tűröm majd megnézem alsó ajkamat. Ezt ki fogja szúrni hogy eddig nem volt ott. Lévén hogy az ajkaimat nézte a fél beszélgetésünk alatt. Hogy ne választana engem?! Lehet hogy időbe telik de akkor várok. Soha nem volt könnyű a kapcsolatunk. De egy békés napért vele képes vagyok szenvedni négy évet. Mert megéri.
-Ben!- szól kissé erélyesebben egy hang. Jadey. Szemöldököm felhúzom majd az ajtó felé fordulok. Ha azt hiszi itt Ben van...oh ezt tuti Bennek köszönhetem. Annyi véletlent intéz nekünk hogy meg kell köszönnöm majd valamikor neki. Hiába utál és ver meg néha, attól még sokat köszönhetek neki a kapcsolatunk terén. Kinyitom az ajtót és neki dőlök az ajtó félfának- Oh- nyílik el szája- Én azt hi...
-Hogy Ben van itt- mosolygok rá.
-Igen...de én akkor..uhm- nyög fel míg saját háta mögé mutogatva.
-Láttál már törülköző nélkül is, nem é...
-A szád- hunyorítja össze nagy szemeit míg közelebb lépked hozzám. Szemem akaratlanul is megforgatom. Tudtam. Annyira tudtam hogy ki fogja szúrni.
-Még megvan- nézek le rá ezzel közelebb hajolva hozzá csak hogy húzzam az agyát. Hátha elveszti az eszét.
-Mit csináltál?- kérdi halkan és én csak most nézek végig rajta. Fekete szűk farmer ami kissé ki van szaggatva elől. Egyszerű szürke póló egy ízléses kivágással. Szeretem ezt a pólóját. Kiemeli a derekát és a mellét is. Ráadásul még magára kapott egy kék kockás inget is. Ujjai kissé túl lógnak csuklóján amit furcsállva nézek.
-Miért nem tűröd fel mint mindig?- kérdem fel emelve kezét de rögtön elhúzza.
-Sebes- feleli váll rántva.
-Sebes?!- kérdem rögtön félve és újra fel emelem, de már nem hagyva neki választást hogy elhúzhatja-e vagy sem. Gyorsan tűröm fel ujját mire csak fancsalian rám néz.
-Most megnyugodtál hogy csak a bilincsek okozta sebek vannak rajtam? Mivel arról beszéltem- nevet fel kissé feszengve- Nos ha igen akkor bele gondolhatsz abba hogy Harry megkéri Ems kezét. Ezért lesznek fotósok. És ha ezt látják- lengeti meg előttem csuklóját mire megfogom kezét és le húzom kettőnk közé de nem engedem el- kombinálhatnának- nyögi ki mire felvonom a szemöldökömet.
-Kombinálhatnának?- kérdem mosolyogva.
-Hát tudod te szakítottál velem. De lehet hogy én veled mert vertél- motyogja míg egyik lábáról áthelyezi a súlyt a másikra.
-Vertelek?- kérdem kissé halkabban értetlenül.
-A médiáról beszélünk Zayn- néz fel rám keserűen.
-Oké- felelem motyogva. Hogy bántanám már őt?! Oké hogy verekszünk de ő bérgyilkos. Van hogy együtt edzünk esetleg és akkor tényleg megütöm de...-Jézusom én vertelek- sápadok le mire ő elnyílt szemekkel rám mered.
-Mi?- kérdi értetlenül felnevetve.
-Hát én megvertelek.
-Ja, én is téged- rázza meg a fejét mosolyogva majd újra felnéz rám. Na ez az egyik dolog amiért szeretem. Rájövök hogy vertem és erre annyit mond hogy ő is engem- Mit csináltál?- kérdi felsóhajtva kissé nekem dőlve. Elmosolyodom testének érintésére de ő csak komoran bámulja ajkamat.
-Ez semmi- rántom meg a vállam- Voltak már nagyobb sebeim is. Úgy csinálsz mintha a lábamat vágták volna le- nevetek fel de ő továbbra sem nevet velem. Annyira tud félteni, és egy újabb ok amiért beleszerettem. Kezemmel, amelyikkel nem az övet fogom végig simítok arcán és megemelem állánál fogva.
-Verekedtél ugye?- kérdi halkan.
-Nem én kezdtem ha ez számít- mosolygok rá fancsalian.
-Téged ütött meg valaki először?- kérdi értetlenül, hitetlenkedve.
-Ugye milyen hihetetlen?- nevetek fel fejemet is az ajtófélfának döntve továbbra is állát fogva és arcát simogatva.
-Ki volt?- kérdi továbbra is halkan. Fél hogy elvész a pillanat. Pedig ha engedne akkor millió ilyen pillanatunk lenne- Várj...-nyílik el szája- Te voltál a szobám előtt a hang? Tudtam hogy van ott valaki- néz rám kissé megvilágosodva- Ki ütött téged meg a szobám előtt?!- kel ki magából felháborodva. Mintha az hogy a szobája előtt történt még nagyobb bűn lenne...
-Roger- nyögök fel le engedve a kezemet és elengedve övét. Oda a varázs, ennyi kellet hozzá.
-Megütött?!- kérdi ijedten és rögtön államhoz kapva kezdi forgatni fejemet.
-Jadey, jól vagyok- nevetek fel- Csak felrepedt a szám egy kicsit. Ennyi- fogom meg kezét hogy le állítsam a fejem forgatását.
-Miért ütött meg?- kérdi értetlenül. Kedvem egy csapásra hagy alább mikor szavai eszembe jutnak. Lehet hogy ő nem de lehet hogy én sem kapom meg őt.
-Mert ő nem kapott meg- felelem halkan.
-Él még?- kérdi elfintorodva.
-Ha betart pár szabályt élni is fog.
-Jézusom- nevet fel.
-Muszáj volt- mosolygok rá fancsalian.
-Párat ki tudok találni még én is- löki el magát tőlem mire szomorúan fogom tovább a karját ami miatt nem tud olyan messze menni mint amennyire tervezte.
-Mond azt a párat- sétálok most én oda hozzá.
-Ha eladna nekem akármit, ha a közelembe jön, ha ide jön, ha felhív, ha meglátod- harapja be alsó ajkát míg felnéz rám. Jézus, ettől mindig annyira rohadtul lekapnám.
-Hiába, ismersz- csúsztatom kezeimet derekára az ing alá.
-Valóban?- kérdi szomorúan.
-Jobban mint más- rántom meg a vállamat.
-Nem hiszem hogy akár így is eléggé ismernélek- rázza meg a fejét.
-Valóban?- kérdem magamhoz húzva.
-Öltözz fel Malik- rázza meg a fejét nevetve míg eltol magától.
-Én is vegyek fel kék kockás inget?- szólók utána mikor már a kilincset nyomná le. Hátra fordul és végig tekint rajtam. Látom ahogy elvörösödik, jól tudom hogy mikre gondolhat- Talán meleg van itt bent?- kérdem nevetve kiélvezve a helyzetet. Könyörgöm, ki ne élvezné ha álmai nője még öt év után is zavarba jönne attól hogy törülközőben áll előtte. Jó, nem túlzok. Legyen csak másfél év de akkor is.
-Ah baszdmeg- legyint nekem hátra.
-Mond hogy mit- rántom magamhoz újra csípőjénél fogva mielőtt megszökhetne. Háta nekem feszül és érzem hogy a levegő is meg akad benne- Ha a gondolataidat néznénk akkor lenne pár tippem hogy mit és hogy- suttogom fülébe és érzem hogy nyel egy nagyot.
-Zayn, engedj el- kér halkan.
-Megint nem akarod hogy el engedjelek csak mondod- sóhajtok fel fancsalian míg hátrább lépkedem. Fejcsóválva lépek a szekrényhez és dobom ki a maradék cuccomat az ágyra.
-Én...inkább megyek- sóhajt fel.
-Majd megyek a szobádhoz érted- motyogom felé fordulva.
-Nem kell ma...
-Ott leszek- rántom meg a vállam érdektelenül. Nem kérdeztem hogy ott legyek-e. Kijelentettem.
-Oké- feleli halkan majd becsukja maga mögött az ajtót. Annyira aranyos mikor mérges rám de kíván. Kár hogy ilyenkor általában egy vita közepén vagyunk és nem csókolhatom meg csak úgy. Mosolyogva öltöm magamra a fekete farmert és a piros kockás ingemet. Az órára pillantok és rájövök lenne még fél órám. De minek? Majd segítek ott valamit a srácoknak. Esetleg Harryt nyugtatni, több mint valószínű hogy rá fog férni. Zsebre tett kezekkel indulok el Jadeyhez míg küldök egy sms-t mindenkinek hogy most menjenek ki a kocsihoz ha már kész vannak. Kettőt kopogok a bizonyos ajtón majd belépek.
-Te mit csinálsz?- nyílik el a szemem ahogy azt látom hogy kétségbe esetten dörzsöli kezeit.
-Én csak....- nyög fel- Ah Zayn cseszd meg még lenne fél órám- csattan fel arrébb dobva ha jól látom az alapozót míg oldalra pillant az órára.
-Nem látszik ki az ing alól- lépkedem felé szomorúan míg letűröm az ujjait- Így is csinos vagy- mosolygok rá szomorúan.
-De ha nagyon nyújtózkodnék akkor ki villanna a bilincs nyoma. Nincs arra szükséged hogy azt higgyék...
-Nem éri meg ha neked fáj- rázom meg a fejemet- Gyere- biccentek fejemmel mikor már légzése csillapodik ahogy megtörli könnyes szemeit. Nem szól semmit csak előttem kezd lépkedni. Hogy lehet ennyire hülye?! Kit érdekel ha meglátják? Inkább lássák meg mint sem hogy emiatt fájjon neki jobban. Szar őt így látni. Tudom mennyire könnyen össze törhet pár dologtól. Tudom hogy depressziós. Azt hogy az étkezése még mindig nem teljesen rendszeres és most ezt. Miattam basztatja a sebeit csak mert a hülye média kombinálhat. És nem értik miért váltogatjuk sűrűbben a nőinket. Hát ezért. Amint megszeretjük valamelyiket felmerül bennünk hogy szakítunk kéne vele hogy ő boldog legyen. Az ágyán sír és próbálja eltüntetni a mély sebeket a kezén miattam és a fotósok miatt, senki ne akarja nekem azt mondani hogy ez normális vagy hogy ő boldog. Szomorúan nézem ahogy könnyedén és kecsesen lépked előttem mintha most nem fájna neki semmi. Tisztelem őt. Erős nő és tökéletes. Én meg itt sétálok mögötte hülyén, sétálhatnék mellette is ha nem basztam volna el mindet. De ilyen az én formám.
-Azt hittem már nem értek ki- nevet fel Ben beülve hátra Lukehoz és Dervishez.
-Nem érdekel ha meglátják- súgom a fülébe újra mikor inge ujját lejjebb kezdi húzogatni. Egyszerre ülünk be a kocsiba. Én a kormány mögé ő pedig az anyós ülésre.
-Hogy vagy Hercegnő?- kérdi mosolyogva Ben.
-Elraboltak, fogva tartottak, láncra vertek, kamerára vették a szórakozásukat amit rajtam éltek ki. Eljöttetek, kivittetek, láttam egy száll törülközőben. Csodásan- nevet fel keserűen.
-Mondtam hogy kétszáznégyes szoba- rántja meg a vállát Ben ártatlanul.
-Azt mondtad kétszázhetes!- dörren fel mire elmosolyodom.
-Hát most már mindegy- rántja meg a vállát Luke és ezzel be áll a csend. De ez közöttünk inkább a fáradt, pihennünk kell különben elalszunk csend. És nem is szokatlan ez a fajta csend.
-Uh haver, itt fogja megkérni a kezét?- néz ki elképedve Dervish.
-Harry meg adja a módját- biccentek mosolyogva.
-Wow- nevet fel Ben míg Luke csak füttyent egyet. Leállítom a kocsit a parkolóban ahol már van pár másik autó. Felismerem Harryiét és Liamét is közöttük.
-Lou örülni fog neked- mosolygok rá míg a többiek ki szálnak.
-Ja- motyogja váll rántva minden élet kezd nélkül. Kinyitja az ajtót és én is. Mind az öten végig nézünk a hatalmas épületen, valóban eléggé fényűző.
-Ha tippelnem kell a tetején fogja megkérni a kezét- nevet fel Ben.
-Valóban- mosolyodom el. Hatalmas épület. Akár egy huszonöt emeletes torony ház. A teteje pedig nyitott, üveg korláttal körbe vett gyönyörű kör alakú luxus bár.
-Lift van?- kérdi félve Dervish.
-Te lépcsőn jössz- veregeti meg Ben a vállát míg elindulnak az épület felé. Mosolyogva indulok meg én is de lecövekelek mikor Jade nem jön mellettem.
-Nem jössz?- nézek rá értetlenül az épület felé mutatva.
-Eh- nyög fel végig nézve még egyszer a magas épületen. Egyik kezét átveti mellkasa előtt és meg ragadja másik kezét. Ez a testtartás az önmegnyugtatásé, tőle látva még is sokkal nagyobb nyugtalansággal tölt el mint bármikor. Miért ideges?
-Mi a baj?- lépkedem vissza hozzá. Lefejtem karjáról tulajdon kezét és ujjaimat össze fűzöm övével amit rögtön megszorít- Tériszonyod van?- kérdem értetlenül- Mióta félsz te a magasban?- nevetek fel míg az épület felé kezdem húzni a szinte megdermedt lányt.
-Nem a magastól félek- nyög fel fej rázva míg újra felkémlel a tetejére- Attól hogy elvesztem az önkontrollt és ugrom...


Kukucs! Itt is a rész:3 Remélem tetszik és elnézést hogy nem volt tegnap rész:/ A komizókat, már akinek kedve van hozzá arra kérem hogy írjanak nekem egy akrosztikont. (Aki esetleg nem tudná mi az; Vers. Azaz a vers sorainak kezdőbetűit össze olvasva megkapunk egy szót, nevet. Akármit ami értelmes. Konkrét mondat is lehet.) Kíváncsian várom mit is dobtok össze nekem:3 El kezdtem érdeklődni a vers írás iránt is csak hogy értsétek miért is kérem ezt. Amúgy is olyan rég kellett nekem írnotok valamit:D Imádás van!

15 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hogy mi van? Mi az, hogy attól fél Jade, hogy ugrik? Megint sötétség honol az agya helyén! Most ismételte el neki Zayn, nem is tudom hányszor, hoogy szereti, és sajnálja, hogy h*lye volt! ÁÁÁ!!! Még mindig húzod az agyam! Ha nem életveszélyben vannak, akkor csak simán az eszetlenségükkel! Akarom azt a kövi részt! Most! Azonnal!
    Ben és Luke? "két vén vérző idióta" na ezen dőltem a röhögéstől, meg hogy csak le akarják tesztelni a dokit! Kész! De "cukik" együtt. :))
    Oké hogy hozol nekünk egy eljegyzést, de nem azt, amit mi várunk! Csak azt nem tudom, hogy miért van olyan érzésem, hogy ez a Harryék eljegyzése sem lesz eseménymentes. Csak most éppen mivel fogod húzni az agyunkat! Jó kérdés!
    Verset írni? Én? Na azt elfelejtheted! Az nekem nem megy! Ha lesz időm, esetleg elgondolkozom a dolgon, de jelenleg 1 fejezetet kellene megírnom, amit beígértem. És még egyéb ezer dolog. De a kedvedért majd gondolkozom. :))
    Köviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit!
    Írtam már, hogy imádtam a részt! Ja! Roger kirakásával még jobban feldobtad a napom, mint azzal, hogy reggel megláttam, hogy rész van. Soká is értünk az oviba! :))
    Puszi:Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy ennyire tetszett. És bezony, versírás. Bár tény hogyha még fejezetet is írnod kell akkor előbb inkább azt mintsem az én hülyeségeimet:'D Imádás van! <3

      Törlés
    2. Szia!
      Megígértem, itt van, tudom hogy béna, de ennyi telik tőlem kb. 5 perc gondolkodás után.

      SZeretném elmondani Neked,
      Elég időm ha lenne Veled.
      Ráérnék én szeretni,
      Eztán rád nevetni.
      Téged szeretni mindig,
      Lépteid követni a szirtig.
      Erőm fogytán most már,
      Kicsim szerettelek én már.

      Csak Neked, csak itt, csak most. Lehet röhögni. Borzalmas lett, de tartom a szavam. :)) De azért ha lehet, a vers írósdi feladatokat hanyagold!
      Puszi: Klau

      Törlés
    3. Drága írónők gyöngyszeme,
      Elmédből kipattan könyv, zene
      Saját történeted túl korai végén
      Titokban könnyed ejted kegyetlenségén
      Istenítünk mi téged,
      Nem lehet itt véged!
      Yes, vissza kell itt térned!!!

      Törlés
    4. Áháhááhááh de jó lett!!!:D Imádlak! <3

      Törlés
  2. Wáo...
    Egy újabb fantörpikus rész! Te .. ahj olyan jól írsz. Na az a rész amikor Luke azt mondta hogy már tesztelni akarták az új orvost azon stakadtam.
    Zaynee olyan aranyos cukii ahogyan próbálkozik. Én a helyébe már rég kibeleztem volna Rogert. Nagyon utálom azt a gyereket de valamiért úgy érzem nem most találkoztunk vele utoljára. Várom hogy megdegeljen nagyon. Visszatérve Zaynhoz remélem Jadey megbocsát a mi kis butusunknak.;). És tudom hogy az esküvő sem fog felhőtlenül telni érzem. És Zayn mikor akarja megkérni Jade kezét? Annyira izgatott vagyok. Zayn kérlek kérd meg Jade kezét!
    És vers írás? Na ne .... Bocsesz nem szolgslálhatok a segítségedül. Én nem tudok verset írni próbálkoztam már de előveszek egy lapot oszt leblokolok minden rím kimegy a fejemből és csak ülök és nézek ki a fejemből. Inkább maradok a könyveknél azok még valahogyan mennek:D. Úgy hogy bocs.
    Mondtam hogy csodás rész volt?
    Ha nem akkor most mondom IMÁDOM! Nagyon siess a következővel mert kilyukad az oldalam vagy mi a franc:D. Nagyon várom ha lehet hozd ma vagy legalább holnap mert túl gyorsan olvasom a részeidet.És tudni illik türelmetlen vagyok.
    Puszi ki?
    Hát Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm:D És hát majd meglátjuk mi hogy fog alakulni:3 A vers írásról én is úgy vélekedtem hogy áh ez nem megy. Hogy menne?! De az írással is így voltam. Aztán most egész jó szerintem:'D Örülök hogy tetszett a rész, igyekszem sietni vele:3 Puszi!! <3

      Törlés
  3. Én is ezt mondom. Ehh? Mi a fasz?! Milyen önkontroll elvesztéséről beszél Jade? Bolond?! Ez az végre Zayn megverte Rogert. Én is bemostam volna neki egyet - kettőt. Hát ez hihetetlen. De pont itt abbahagyni? Kinyírsz. ♥ Jó lett. :3
    Vers írás. Hát hmm. Nézzük csak. Nem fog menni. :D Nem az én műfajom ez. Várom a kövit! :) Imádlak ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki így áll hozzá hogy nem az ő műfaja. Hát nem is az enyém:'DD Az írásról is úgy vélekedtem hogy én soha nem fogok. Aztán itt tartok:| Azért örülök hogy tetszett a rész:3 Imádás van! <3

      Törlés
  4. Először is: annyira sajnálom hogy az ezelőtti részekhez nem írtam csak túl zsúfoltak voltak a napjaim :/ De amúgy mindegyik rész tetszett! Bár Zaynt megtudtam volna folytani egy kanál vízben...de már mindegy mert most visszajött az én barátocskámnak az esze ;) Na,szóval a rész egyszerűen fantasztikus!!! Nem is tudom hogy tudsz így írni??! Fenomenális vagy!! Jujj mondd hogy Jade lesz olyan aranyos hogy megbocsájt a mi kis buruska Zaynünknek?? *bociszem* Ben és Luke a vének! Imádom őket!! *-* Amikor Zaynnek veszekedtek és Jade azt mondta 'Te most vissza szarsz?' dőltem a röhögéstől!! :'D Olyan arik együtt!!! :) Nagyon örülök hogy Harry megkéri Ems kezét 4 év után!!! :) Jade nem tudom miért fél attól hogy elveszti az önkontrolt?! Erős csaj! Ki fogja bírni! Ki kell hogy bírja!! Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz az eljegyzésen mert tuti lesz valami!! ;) A verset illetőleg összedobtam valamit.Bár egy kicsit segített a net!! :/ Na itt a vers:
    Jó szivemnek hála,megbocsájtok màra
    A sok bűnödet elnézem
    De végleg utoljára
    Elegem van ebből
    Tűnj el az életemből!

    Szólnék én a szóval de nem lehet
    Zár alá helyeztem szívemet
    Elrejtettem néma könnyeim
    Rabsában töltött perceim.
    Eltelnek ezek lassan,s kedvesen
    Tebenned élek csendesen
    Imádlak minden éjjelen.

    Zord napokon nélküled
    A lelkem elveszett
    Yes, te és én végül
    Nem lehetünk együtt!

    Megfejtés: Jadet szereti Zayn!
    Nem nagyon lettek összefüggőek de legalább ez is valami! ;) Puszi és siess a kövi résszel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áhh ez nagyon jó lett:'DDDDD Büszke vagyok! Köszönöm szépen és örülök hogy maga a rész tetszett:D Imádás van! <3

      Törlés
  5. Uuu kezdenek kibekuulni (ugye? Mond hogy igen legysziiii)
    Iiii harry megkeri ems kezeeeet vegre kis cuki
    Mar tok regen nem szerepeltek most jo hogy megint itt vannak
    Luke beszolasa nagyon bejott :DDD hogy talalsz ki ilyeneket?
    Es vegre zayn jol elverte rogert erre vartam egesz vegig es jadw hogy kiszurta hogy zaynnek sebes a szaja :DD jo sokat nezheti
    Es miert veszitene el jade a kontrolljat? Na mindegy

    Ees megirtam neked a verset:

    Persze mar hogy az vagy aki,
    Itt nem lesz az ami
    Ne felj en itt vagyok,
    Gesztenyet pucolok
    Ven kezecskem elsorvadt mar,
    Ily modon tortent ez tan'
    Ne sirj kicsi nem vesztem el,csak az eszem vesztettem el.

    Igen tudom kesz kolto vagyok a magyartanar biztos buszke lenne ram xd
    Bocsi hogy ilyen keveset irtam es ossze-vissza zagyvaltam mindent csak hosszu napom volt es faradt vagyok dee itt vagyok es irtam este tolem ez mar nagy teljesitmeny
    Imadtam a reszt es zaynt es jadeyt is es persze tegrd is meg mindent es mindenkit puszi es joejszakat
    xxManka

    VálaszTörlés
  6. Sziaaaa<3
    Kicsit lemaradtam az olvasással, aminek amúgy most örülök is:D Imádok egybe sok részt olvasni:) legjobb.
    Nagyon édes, vicces:D és jó rész lett. Mint mindig. Jade eléggé durva… Remélem hamar helyre jön, és nem érez majd az épület tetején repülésre kedvet. :/
    Öhhhm vers :D
    Najó a kedvedért megpróbálok valamit, de lehet, hogy nem fog sikerülni:D

    Értem jön a szürke
    Refrén nélküli mozdulat
    Zenére ringó dallamok
    Édes bizsergést kelt hátamon
    S, ez csak egy vad álom

    Megfejtés: Érzés
    Öhm igen:D tőlem szerintem még ez is soknak számít. Nem vagyok egy nagy vers író:D
    Imádás van
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy a rész tetszett a vers pedig remek lett:D Imádás van! <3

      Törlés