2015. április 29., szerda

Második Évad: Ötvennegyedik Rész

-Ben!- mordulok rá.
-Nem érdekel Jade!- ordít rám míg markába zárja a gyógyszereimet.
-Most komolyan?! Tudod, vagy legalább rémlik neked hogy szokott fájni a lábam?!- mutatok a szóban forgó testrészemre.
-Erre akkor gondoltál volna mikor többet vettél be. Tudod miként van hatással a szervezetedre ez a szar- rázza meg.
-Zayn mondta mi?- röhögök fel.
-Igen, Ő. És ha ő nem mondja akkor lehet hogy ismét be lennél állva- csattan fel.
-Takarodj ki- intek az ajtó felé sértetten és undorodva. Nem kell neki többször mondanom. Gyorsan pördül meg és rohan ki a szobámból. Hangosan csapja be maga után az ajtót mire össze rezzenek. Mérgesen állok fel és kezdek a kis helyiségben fel le járkálni. Nem tudják biztosan hogy kissé beálltam. Csak sejtik. Vagyis Zayn holt biztos benne és ezt beveszi Ben is. Zayn...Ha nem érezném magam még nyomorultabból a jelenlétében akkor már rég megkerestem és megvertem volna. Miért szól bele?! Annyira ellent mond minden lépése saját magának. Szünetet kér, ami valljuk be számomra még mindig szakítás. Szóval, szakít velem. Ki vágja a szobámból Rogert. Aggódik értem, velem akar lenni de elege van belőlem. Újra elzavarja Rogert. Lábon rúg hogy megtudja hány gyógyszert vettem be. Elveteti azt ami jelenleg még ebben a kurva világban tart. Hát most már jó lenne ha eldöntené hogy az életem része akar lenni vagy sem. De ne akkor lépjen be kedve szerint össze dönteni mindent mikor már kezdek megnyugvást találni. És leszarom ha az a megnyugvás a drog. Kell, lazítani akarok, el akarom felejteni mindezt. Idegesen rontok ki és mások szerencséje hogy nincsenek az utamban. Dreak régi rendelője, ez a válasz mindenre! Nem tudom ki az új orvos itt, de tuti hogy tud adni még ilyent. Ha ő nem ad, majd keresek. Befordulok az egyik újabb sarkon majd vissza is pördülök rögtön mikor megpillantom Lukeot. Másik irányból megyek akkor. Velem nem fog jobban kibaszni Zayn. Ezt már nem élném túl. Pár nap és már a lételemem hogy a tudatom ne legyen tiszta. Beleörülök hogyha teljesen józan a gondolkodásom. Nem megy, nem bírom. Nem akarok arra gondolni hogy nem tudja mit akar és ezzel minden egyes alkalommal a földbe tipor engem. Nem akarok arra gondolni hogy szünetet tart velem és majd újra látnom kell őket Perrievel. Nem! Csak bámulni akarom a falat és elbújni az elmém egy olyan részébe amit csak ezek a csoda dolgok tudnak előhívni. Gyorsan nyitok be a rendelőbe szívbaj nélkül elvégre nincs kint semmi jelzés miszerint bent van lenne egy orvos vagy beteg. Már pedig kint lenne ha így lenne. Pár lépéssel szelem át a jól ismert szobát és fel is tépem a gyógyszeres szekrényt. Az aló polcon kezdek kutakodni de nem találok semmi hasznosat. Kapkodva nyúlok a középső polchoz pár gyógyszert felborítva ezzel.
-Fáj ezt látni- sóhajt fel egy megtört hang mire megdermedek. Kezemet lassan eresztem magam mellé és csak mély levegőt veszek- Nekik be adhatod, de Jadey...nekem nem- hal el a hangja keservesen.
-Nem érdekel- rázom meg a fejemet míg a cipőmet kezdem nézni. Azt terveztem hogy megverem nem azt hogy csendben elviselem a lelki terrort ami jönni fog!
-Komolyan ezek kellennek?- kérdi erőteljes hanggal Zayn majd mellettem a falhoz csapódik egy kis doboz. Akárcsak a tűzijáték úgy robbannak szét minden fele a kis apró értékes pirulák.
-Komolyan- fordulok meg megvonva a vállam- De már megyek is- emelem fel a kezemet sietve az ajtó felé.
-Állj le ezzel- ütközök mellkasának mire kissé megszédülök. De ez más fajta drog. Ez ő maga.
-Ne mond meg mit csináljak- nézek fel rá dacosan akárcsak egy lázadó kamasz.
-Miért jó ez?- kérdi felnyögve.
-Miért nem jó?- nevetek rá kikerülve őt.
-Tényleg idáig tudsz süllyedni Jade?!- állít meg halk dörmögős hangja- Remélem tudod hogy ebbe Roger rángatott téged bele. És ha bajod lesz, ő meghal. Ha csak kisebb bajod lesz akkor is meghal, de akkor még téged is megverlek- hátra fordulok szavaira mire szembe találom magam kemény tekintetével..
-Zayn, ki vagy te nekem? Ne bántásnak fogd fel csak már komolyan nem tudom- mosolygok rá fancsalian- Elmúlt szerelem, exbarát, sima barát, ismerős, idegen?- vonom meg a vállamat.
-Elmúlt?!- vonja fel a szemöldökét.
-Kidobtál- rázom meg a fejemet- És te még mindig nem érted ezt meg- nyögök fel arcát nézve.
-Már nem szeretsz?- kérdi halkan de talán kijelentésnek szánja. Szám elnyílik és csak hisztérikusan felnevetek az ajtó felé fordulva míg hajamba túrok. Ez már komikus komolyan mondom.
-Te vagy az a ki kidobott Engem!- fordulok hátra teljes hangerővel rá ordítva- És te kérdezed hogy én nem szeretlek téged?! Baszdmeg Malik!- csapok kezeimmel a levegőbe míg kirontok az ajtón. Minek akarok még vele lenni ha mindig ilyen?! Azért mert szeretem! Nem akarom őt szeretni! Könnyeimet törölgetve indulok meg a folyóson.
-Nem kérdezem- karol belém Ben- Kiképzés, Dervish- tájékoztat míg húzni kezd- Zayn hol van? Vagyis te hol voltál?- néz rám fintorogva.
-Azt mondtad nem kérdezel- törlöm meg szemeimet míg kapkodom utána lépteimet.
-Figyelj, tudom hogy most utálsz meg minden de gondolj bele ho...
-Ha tudod mit érzek akkor azt is tudod hogy ez felesleges- emelem fel tenyeremet belé rekesztve a szót.
-Oké- feleli halkan- Menj a kettes edző terembe. Addig megkeresem Zaynt- feleli vissza felé fordulva.
-Minek kell ő is?- állok meg rá nézve de nem válaszol csak lazán zsebre tett kezekkel sétál majd eltűnik előlem- Ben!- ordítok rá mikor még épp csak befordult a sarkon.
-Mert azt akarom hogy ő is ott legyen Jade!- jön a tompa válasz. Futva indulok meg kettes edző terem felé gondolkozás nélkül.
-Ne haragudjatok de épp a faszom tele van Bennel és Zaynnal így nem leszek itt. Ha kérdik hol vagyok akkor a Temzénél- hadarom majd be is csapom az ajtót és elkezdek kifele futni nem törődve Luke és Dervish értetlen arcával. Inkább gyors sétának hívnám tempómat. Két kéz a csípőmön és már be is rántanak egy ajtón. Már majdnem ordítok és ütök mikor Roger a számra teszi a kezét jelezvén maradjak csöndben.
-Ez volt az ötödik következmény ha igaz- sóhajt fel Ben.
-Igaz!- csattan fel Zayn.
-Ő nem olyan lány- vágja rá rögtön Ben.
-Igen, ezt én is tudom. De komolyan kereste a gyógyszert Ben! El kell fogadd végre, hogy eléggé lecsúszott!- emeli fel a hangját mire hátrább lépek a sötét szobában távolabb az ajtótól félve.
-De ez a te hibád!- ordít fel rögtön Ben majd az ajtó amire eddig sápadtan meredtem most jól láthatóan megdördül. Tippem szerint Ben éppen felkente az ajtóra Zaynt.
-Tudom- hallom meg halk hangját.
-És semmit nem akarsz ellene tenni?!- kérdi feszengve Ben.
-Mintha tudnék- nevet fel Zayn.
-Mintha nem tudnál- horkant fel Ben.
-Oké hogy eltervezem hogy elmondok neki mindent de mindig veszekedés lesz a vége!- hallom meg már túl halkan majd megszűnik minden zaj.
-Ne sírj- ölel át Roger mire gyorsan törlöm meg szemeimet. El mond mindent? Mi mindent?!- Ne agyalj- suttogja.
-Nem tudok nem agyalni- rázom meg a fejemet. Ben tud valami amit én nem. Miért nem mondja meg akkor?! Mit akar Zayn elmondani nekem? Lehet azt hogy már nem szeret. Vagy azt hogy szeret?! Roger kezd maga után húzni agyam mégis az előbbi jelenetnél leragadt. Szóval Zayn tudja hogy mit csinálok, Ben viszont nem hiszi el. És milyen ötödik következmény? Minek az ötödik következménye? És velem kapcsolatban?!
-Ettől majd kikapcsolsz- csukja be szobám ajtaját majd mosolyogva felmutat egy spanglit. Valóban ő rángat bele. Talán soha nem próbáltam volna ki ha nem akarja megmutatni nekem a Bong-ot. De nem tudom hogy bánom-e. Lehuppan az ágyamra majd lehúz magához. Török ülésbe támasztom meg fejemet. A nagy villanyt lekapcsolja és helyette a kicsit kapcsolja fel. Félhomály lesz úrrá a szobában amit nem bánok. Jól esik a sötétség. Már szinte megszokottan törlöm meg szemeimet és dőlök a falnak. Nézem ahogy Roger a szájába veszi a jointot majd meggyújtja. Akarom én ezt? Kell nekem az? Azt mondja Zayn hogy akkor mindennek vége, de minek nincs még vége? Eldobott magától. Roger mélyet szippant belőle és szemét lehunyja. A spangli vége felparázslik és a vörösen izzó parázs falni kezdi a papírt. Apró cuppanás és le engedi maga mellé a karját. Száját elnyitja, a levegője meg akad. Csukott szemmel mosolyog majd lassan kifújja a jól látható fehér füstöt. Miért teszi ezt Zayn?! Miért kellett ezt tennie velem?! Ben óriást fog csalódni bennem ha rájön hogy Zaynnak igaza van. És Zayn is nagyot fog mikor ő maga is rájön hogy tényleg igaza van. Még ő sem hiszi el igazándiból hogy ezt teszem. De hát ő is füvezett, nem de? Akkor én miért ne tehetném?! Nekem miért ne adhatna megnyugvást. Megbabonázva nézem ahogy újabbat szippant az egyre rövidülő szálból. Szívem egyre jobban fáj, a fejem lüktet, a lábam zsibbad és szúr. Nem akarok gondolkozni. Rám mosolyog és felém tartja. Habozok. Számat beharapom. Ez az egyetlen egy mód hogy megszabaduljak minden rosszabb gondolattól? Érdekel még valami is? Mi tart vissza? Ő?! Aki miatt teszem, a gondolatok ellen amik csak róla szólnak? Remegő kezekkel nyúlok érte és veszem el.
Ujjaim közt forgatom, még mindig nem vagyok benne biztos. Ezt már színtiszta fű. Ez már komolyan drog. Ez már nem csak plusz egy gyógyszer. Akarom ezt? Ezt az életet? Valóban kell a ködös elme?!
-Gyerünk- löki meg a vállamat sokkal laposabb nézéssel mint amivel betolt ide a szobába.
-Meg fognak ölni- lehelem magam elé egyre nagyobb kísértéssel. Tudni akarom milyen. Tudnom kell ő miért kapott rá. Biztosra kell mennem hogy ez elveszi a fájdalmat.
-Nem érdekel- rántja meg a vállát mire rá kapom tekintetem. Nem érdekli. Ez már egy fél válasz. Remegő kezekkel össze szorított szemekkel emelem számhoz. Szorosan zárom ajkaimat a sodort papírra. El kell felejtenem, csak pár órára hogy túléljem! Erősen szippantok mélyet.
Időm sincs felfogni olyan gyorsan tölti meg tüdőmet. Elemelem számtól és köhögni kezdek. Minden egyes köhintéssel tömérdeknyi füst szalad ki a számon. Mar, csíp, eltelít, fulladás érzés. Szemem könnybe lábad ahogy tovább köhögök hátha jobb lesz.
-Szívj még egyet, az majd el lazít- suttogja a fülembe Roger akár csak az ördög. Készségesen teszem amit kér. Nehezen lopok újabb sokkal kisebb slukkot. De beválik. A köhögés megszűnik, elernyedek- Az első igazi betépés mindig ilyen- nevet fel kivéve kezemből a szálat. Könnyedén szippant belőle, neki csak az élvezetet nyújtja.
-Szar- húzom fintorra a számat.
-Mint minden első alkalom- kacsint rám.
-Barom- morgok orrom alá míg átnyújtja nekem. Nem élvezem hogy egyet szívok vele, nem úgy mint Zaynnal. Mérgesen szívok egy újabb nagy slukkot és a füst újra terjed. Az izmok lazulnak, a gondolatok homályosak. A vonalak mosódnak, a tekintetem tompább. Nem tudom kinyitni rendesen a szemem, túl sok erő kellene hozzá. Fejem hátra vetem a falnak míg át nyújtom neki. Egyszerre élesek és tompák hangok. A színek élesek, az ingerek a dupláira nőnek. Csukott szemem előtt formák lejtenek táncot. Kinyitom hogy megszűnjenek de akkor a szoba kezd mozogni.
-Jézusom- lehelem magam elé ahogy az előttem lévő kép össze csavarodik, ahogy az egyik sarok kék lesz a másik pedig zöld.
-Rohadt jó cucc- sóhajt fel. Mohón kapok kezében tartott szálért. Lassan emelem ajkaimhoz és újra szívok a gyógyszeremből. Megértem miért lett a rabja. Hiszen eltüntet minden gondot. A testem lüktet, minden téren. Az agyam is. Békesség áraszt el mégis gondolkodnom kell. Elámulok élesebb hallásomra. Jól hallom hogy mászkálnak az ajtóm előtt és azt is hogy ezt tisztán nem hallanám. Az idő lelassul körülöttem, testem elernyed minden újabb slukkra sokkal jobban. Olyan mintha a világ mozogna. Szemeim égnek. Minden olyan mint egy álom. Mintha szállnék. Kezemből eltűnik a spangli és lustán fordítom oldalra a fejem, végignézem hogyan nyeri ki belőle az utolsó slukkot Roger. Tekintetem vissza vezetem a falra és csak élvezem a tompaságot.
-Szomjas vagyok- suttogom magam elé.
-Van itt bent vized?- kérdi ugyan annyira letompulva mint én.
-Miért lenne?- nevetek fel.
-Akkor hogy szerezzünk?- néz rám ajkát beharapva én pedig csak lehunyom a szememet.
-Menj ki és hozz nekem- rántom meg a vállam. Az ágy mellettem besüpped mire kinyitom a szemem. Furán áll fel, kezében maradt csík lazán landol a földön és az ajtómig botorkál. Felnevetek balfaszságán. Az ajtót kitárja és fényesség tölti be a szobát mire szemeimet erősen hunyom le felnyögve. Hallom hogy felnyög majd becsukja maga után az ajtót. Mosolyogva nézek fel és ülök az ágy szélére. Lábaimat a földre helyezem és azokat kezdem nézni. Bőröm pulzál. A fű az. Bizsergető, nagyszerű érzés.  Az ajtó kivágódik és pedig felnézek. Vízre számítok, rosszabb esetben hozzá társuló Rogerre is. Helyette viszont Dervish elnyílt ajkaival találom szembe magam.
-Te..?- kérdi értetlenül de meg akad.
-Hello- mondom oldalra hajtva a fejemet.
-Te betéptél?- néz rám értetlenül és szomorúan.
-Nem!- vágom rá rögtön de nyelvem akadozik ahogy mozgásom is míg felállok.
-Jézusom a többiek meg halálra aggódjak magukat!- förmed rám mire felhúzom a szemöldökömet- Te totál be vagy állva- túr a hajába- Te jó ég Jade!
-Azt teszek amit akarok- rántom meg a vállamat.
-Belassultál. Mi ez? Fű?- kérdi közelebb lépve- Látod te magad?! Láttad a szemed? Hova süllyedsz?!- tör ki újra felém lépve.
-Menj ki- intek kezemmel az ajtó felé de mozdulatomban kissé megingok így az asztalba megkapaszkodom. Apró mosoly fut arcomra. Mégis mi a faszt akarnak ezek? Miért akadnék ki ezen? Ez csak fű.
-Megyek is, és szólók Zaynnak- nyög fel hitetlenkedve majd kilejt én pedig megsemmisülve megdermedek. Hiába a fű jól tudom hogy nem találkozhatok össze vele. Megindulok kifele, szinte rögtön. Lépteim lassúak jól tudom. Ha Zayn meglát ki akad. Én nem akarom hogy ki akadjon. Én csak vele akarok lenni. Szinte be esek a kanyarba és ekkor hallom meg mögöttem a lépteket. Erős, jellegzetes léptek.
-Jade!- hallom meg Zayn dörmögő hangját de utána semmi több. Igyekszem halkan előrébb haladni- Biztos itt volt?- hallom meg még halkan de nem érdekel annyira a beszélgetés hogy kockáztassam lebukásomat. Újabb folyosó, ajtók, lehajtott fejjel megyek az emberek között.
-Van víz- nevet fel valaki mire fejemet felkapom.
-El kell tűnnünk- rántom magammal karjánál fogva.
-Már megint a kurva exed?!- dörren fel.
-Kussolj- motyogom kilépve az ajtón- Ilyenkor milyen vezetni? -kérdem rá nézve beülve a kocsimba mikor már ő is bevágódik mellém.
-Meg döglünk- nevet fel keservesen.
-Inkább autóbaleset mint ők- nyögök fel majd elindítom a kocsit.
-Nem tudom bekötni magam- röhög fel mellettem mire én is röhögni kezdek. Lassan indulok el, tudom hogy lassú körülöttem minden. Mindenki megelőz, még sem érdekel. Megkönnyebbülve állítom le a kocsit egy közeli parkolóban.
-Túléltük- nevetek fel hátra dőlve az ülésemen. Szemem lehunyom és csak a testemet figyelem.
-Háleluja- morog fel kinyitva az ajtót.
-Hova mész?- fordulok felé tompán.
-Még simán szállni se lehet az idióta exed miatt!- förmed rám. Nem szólók semmit csak nézek rá leereszkedett szemhéjaim alól. Erősen csapja be a kocsi ajtót én pedig nézem hogyan lépked el tőlem. Kinézek az útra de nem bírok egy helyben maradni. Kiszállok és a kocsinak dőlve veszek egy mély levegőt. Legközelebb olyan helyen kell beszívnom ahol nem törnek rám! A tömegbe vetem maga. A hangok még mindig élesek, a színek mások. Minden annyira más és fura. Annyira álom szerű. Arcok deformálódnak el, emberem bámulnak meg de csak megyek előre. Kótyagosan tekintek körbe a parkban ahova értem. A hangok és színek hiba élesek, minden más tompa. Elesek felfele sétálva a dombon de nem is akarok felkelni. Hátamra fordulok és a fán keresztül kezdem figyelni az eget.
 Az idő gyors én mégis lassan érzékelem. Egy pillanat alatt lesz számomra éjszaka és megbabonázva figyelem az eget a földről. Elmémben felcsendül a nyugtató zene és valóban olyan mintha csak mellettem szólna a telefonból. Akarom Zaynt. Akarom hogy szeressen. Vele akarok lenni, meg akarom csókolni. Látni akarom ahogy széthullik miattam. Érezni akarom a karjait ahogyan átölel este és reggel is. Mikor nevetve húz magához és a hajamba puszil. Tapintani akarom és a hajába túrva magamhoz húzni. Érezni akarom a nyelvét, bőrét, illatát. Vajon ő mit érez? Ő akar engem? Akarna engem?! Ő is így érez irántam? Van annyira szüksége rám mint nekem rá? Függ ő az én lélegzet vételeimtől ahogy én az övéitől? Tudja mit érzek iránta? Mert én nem tudom ő mit érez irántam. Hagyom hogy a könnycseppek lefolyjanak arcomon egyenesen a földre. Csak az égre koncentrálok. Az éjszakára. Arra a csodára ami minden nap elkápráztat. A sötétségre. Az egyik a két dolog közül ami bármikor megnyugtat. Hiszen a másik Zayn. Az éjszaka viszont soha nem okozott nekem még csalódást. Nem akarok velük beszélni. A fű rossz én mégis jól érzem magam tőle. Az éjszaka veszélyes engem mégis ez nyugtat meg. Felsóhajtva hagyom hogy kezeim a puha fűre érjenek mellettem. Zayn össze tör mindig én mégis öt szeretem! Könnyek között várok arra hogy a csillogok újra megnyugtassanak. Csak fekszem és várok, hogy elmúljon minden érzelem. Csodálva kémlelem az eget továbbra is. A fekete égről viszont mást is eszembe jut, az dús éj fekete haj amit annyiszor téptem és húztam...menthetetlenül szerelmes vagyok abba az idiótába!


Kukucs! Íme a rész, eléggé rövid szóval gondoltam felrakom. Eléggé kevés komi jött az utóbbi két részhez:/ Az előzőhöz írtatok vagy húszan a mostanihoz pedig jó ha heten. Nem tudom miért, talán nem tetszik. Na mindegy, nem is szaporítóm a szót. Azért reménykedem benne hogy tetszik a rész...:/ Imádás van

28 megjegyzés:

  1. Jaj ez a lány :c komolyan nem hittem volna, hogy ilyen módszerekhez folyamodik :(
    Zaynie pedig léphetne valamit, olyan kis buta <3
    Ben :3 olyan aranyos ahogy atyáskodni próbál Jade felett <3 na és Dervish a kis huncutka beárulta Jadet :) milyen hamar felnőnek :') :'D
    Fúú ez a Roger gyerek.... De utálom. Akadjon már le Jade-ről. D=
    Amúgy elmélkedtem erről a "Zayn eljegyzi Jade" dolgon. A jádeköves gyűrűvel akarja negkérni a kezét c: jaj az milyen cuki lenne már :3 meg kíváncsi lennék miképp reagálna rá Jade.
    Perfect, mint mindig. <3 Ne haragudj, hogy az előző egy-két részhez nem komiztam, de csak most jutottam laptop közelbe a telóm meg nem akarta elküldeni a komit. :/
    Imádás van <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett, és a részekkel együtt derülnek majd ki dolgok. Semmi baj csak furcsa volt hogy olyan kevesen írtak. Imádás van! <3

      Törlés
  2. *.* Nekem tetszett ez a resz is az elozo is az az elotti is es az osszes!!! Csak nem mindig van idom kommentelni. Sajnalom!
    Ez a resz is tokeletes volt! Imadom ahogy irsz!
    Ben: orulok hogy probal segiteni, annyira cuki hogy probalja vedeni Jade-t, de barcsak hinne Zayn-nek!!
    Roger: utalom!! Utalom!! Miert rangatadta bele Jade-t??? Miert kellett??
    Zayn: Mondja mar el Jade-nek hogy szereti!!! Olyan cukik eggyut!! Es ahh..............remelem hamar osszehozod oket megint!!
    Jade: Es o miert hallgatott Roger-re miert kell drogoznia (egyebkent talalo a Roger a drogra :''D......na mindegy) most merges vagyok Jade-re de egyben meg is ertem :/
    Na de a lenyeg hogy az osszes resz csodalatos!!! Tenyleg sajnalom ha nem tudok irni a reszekhez!! Imadas van!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 Természetesen megértem hogy nem tudtok minden részhez írni csak nagyon régen volt ilyen kevés komim, már meg ijedtem hogy rosszak a részek, vagy nem is tudom:/ Imádás van! <3

      Törlés
  3. Szia!
    Ez megint rohadt jó rész lett! Nagyon gyorsan hozd az új részt! Most! Azonnal! Hátha ez a lüke Zayn észhez tért, és rendbe jönnek! :))
    Remélem Rogert elüti egy busz, ha már nem nyírja ki senki. Zayn-nek sem csak ígérgetnie kellene, hanem fejbe lőnie! Egyébként észre vetted, hogy romlik az átlagod? Mármint az egy részre jutó hullák száma. Eddig minden részben volt 1-2, vagy 50 hulla. Most akkor miért nem lehet ezt az idióta Roger-t kinyírni? Csak egy kis átlag javítás címen? :))) Nem tetszik az ötletem? :)))
    Gyorsan, sőt annál is gyorsabban kérem a kövit! Siess!!!
    Imádlak megint ezért a részért, de most már érdekelne, hogy Zayn mit akar mondani Jade-nak, mielőtt ez az eszetlen tyúk végérvényesen drogos nem lesz. Jobban tetszett, amíg Zayn volt a drogja! :)
    Az meg, hogy kevesebb a komi ne zavarjon! Elmondanám, hogy nálam is szinte Te vagy az egyetlen, aki minden részhez kap komit, senki más. 1-2 olyan oldal van, ahol most kaptak sorba, mert tetszik a sztori, de még most kezdték, és mindenkinek kell egy kis biztatás! Ne a komik mennyisége számítson, hanem azt nézd, hogy aki ír Neked, az mind be van sózva a sztoridtól, és mindenki dicsér! Na meg persze annyi mindent összehord, mint én. Az, hogy sokaknak tetszik, mutatja a követőid száma. Szerintem nem sok értelme lenne odaírni, hogy "Tetszett" éppen mondjuk névtelenül. Pipálgatni is szoktunk bőven! Fel a fejjel! El ne kenődj nekem ezen, mert megint megkapod a leosztásod! Imádás van!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de drága vagy:D Nos átlag javítás néven sem ölöm meg Rogert lévén hogy a részek előre meg vannak írva és sajnálom eddig nem igazán halálozott el emlékeim szerint. De tetszett az érvelés:'D Az a baj hogy most eléggé elcsúsztam de itt van egy öt napos szünet plusz két fél naposnak mondható szóval remélem felhozom magam. Írnom kell még két grafológia elemzést és úgy két részt is hogy meglegyen előre a tíz. Már betegesen ragaszkodom a plusz tíz részemhez. De igyekszem! Szerintem hétvégén hozom a következőt:) Örülök neki hogy ennyire kivételes vagyok hogy nálam mindig komizol. Köszönöm szépen! És teljesen jogos csak fura volt. Sorba 15-20 komi aztán csak hat. Félek hogy nem tetszik a sztori és azért:/ Nem kenődtem el csak kissé megijeszt. Remélem továbbra is tetszik mindenkinek a sztori. Na meg hát fáradt vagyok kicsit:) Köszönöm hogy komiztál nekem, imádás van! <3

      Törlés
  4. Remek részt hoztál nekünk mint mindig. Jade egy kicsit kezd bedurvulni. Komolyan nem tudom mi lesz a vége,ha Zayn nem veszi rá magát hogy lépjen.. ki tudja mi fog történni.Ez a Roger gyereket meg ki kéne rakni. Komolyan idegesít. Azt hittem hogy Jade majd Dervish látványa miatt egy kicsit észhez tér és újra a régi önmaga lesz. Érdekessé teszed a sztorit,hogy mindig új dolgot csempészel bele amiről néha fogalmunk sincs mint például ebben a részben is az ötödik következmény. Ezt meg hogy értették a srácok? Ahj remélem minél hamarabb kiderül :) Zayn helyébe hogy betudjam vallani az érzéseimet lefognám vagy lekötözném valahová és betömném a száját. Nem igaz hogy nem tudja elhallgattatni vagy megcsókolni és kibökni hogy szereti.. Aj Zayn okosabb fiúnak hittelek.Alig várom a következő részt. Ez a zene lenyugtatott.Jól jött mert mostanában elég ideges vagyok. Remek rész lett .Siess a következővel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden zene fájdalom csillapító hatással bír, a klasszikus zene pedig nyugtat. De persze abból is meg kell találni hogy mi:D Gondoltam most ilyent is mutatok nektek hiszen ismert csak a nevét nem tudja senki :/ De ilyent is mutatok nem csak rockot és dubstepet:D És igen, Jade durvul. És ha Zayn betömi a száját akkor hogy csókolja meg?:D Ha baj van nyugodtan írj rám, meghallgatlak^^ Örülök hogy a rész tetszett, igyekszem sietni majd. Imádás van! <3

      Törlés
  5. Nagyon szuper rész lett. Rogert mikor öli meg Zayn? Elegem van ebből a csávóból de csak én érzem azt hogy szeretné megszerezni Jadet? Ben nagyon aranyos volt ahogyan atyáskodot:D. És Dervish okos volt hogy beárulta Jadet. Na várom nagyon-nagyon a kövit.
    Ezerszer ölel Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:D A részekkel majd kiderül:3 Igyekszem sietni, imádás van! <3

      Törlés
  6. Szijjaaaaaa
    nagyon mega atom kirrály rész lett bocsi h nem komiztam de 3 napja most aludtam először...sooo...na mind1
    nem örülök h Jade drogos lett..de Zayn milyen izé már?? Mikor ugyanezt csinálta Jade elfogadta sőt még okolta is magát
    most h Jade csinálja Zayn nem hogy nem okolja magát de még Jadeyt is baszogatja. Béküljenek már kiiiiii. Mint már mondtam.
    Ha van egy bérgyilkos bácsi meg egy bérgyilkos néni és ők szeretik egymást és nem lesznek annyira balherék és végre összejönnek, akkor lesznek édes pici mészáros babáik. :33
    Vége az esti mesének :D
    najó asszem aludnom kéne
    szijja!!!! Szeriiiiiiiiizleek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy:D Örülök hogy tetszett a rész, és aludd ki magad:D Imádás van!! <3

      Törlés
  7. Nekem tetszik:3 Mondjuk, gondolom ez nem meglepő:D Hisz minddel így vagyok. És hát.. hülye Roger._. Hát nem igaz hogy már megint belerángatta ebbe Jadet. Zayn pedig még mindig hülye. Miért nem tudja elmondani, hogy szereti? Vagy hogy mit tervezett? Hagyja hogy ezt tegye, és ez megőrjít._. És még valami.. sajnálom, ha valamelyik részhez nem írok komit, de akkor nagyon beúsztam a tanulással. És.. Imádlaaak.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik és igen hát a hülye Roger/Jade/Zayn/kiskutyám :D Semmi baj ha nem komizol csak tényleg olyan fura volt hogy hirtelen senki sem:/ Imádlak! <3

      Törlés
  8. Először is :imádom^^
    Másodszor megölöm és megkínzom Rogert:)
    Harmadszor:hogy lehet Zayn ilyen balfasz??
    Negyedszer:imádlak
    Ötödször: remélem hamar összejönnek, mármint Zayn és Jade, nempedig Roger és Jade mert abba belepusztulnék.
    Hatodszor: szivesen látnám még az öreg nénit a történetben:) nekem szimpatikus volt
    Hetedszer remélem Jade leszokik hamar a drogrol
    Nyolcadszor pedig fogalmam sincs mért így írtam le a véleményemet:D
    És végül kilencediknek: már nagyon várom a kövi részt*.....* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is: Örülök hogy tetszett a rész.
      Másodszor: Nyugodtan öld és kínozd meg:D
      Harmadszor: Könnyedén:D
      Negyedszer: Én is téged! <3
      Ötödször: A részekkel majd kiderül:)
      Hatodszor: Megfontolom hogy belecsempészem még:D
      Hetedszer: A részekkel majd kiderül!
      Nyolcadszor: Nekem sincs de azért válaszolok neked én is így:D
      És végül kilencediknek: Próbálok vele sietni:) <3

      Törlés
  9. Ohh te jó ég Jade és Zayn tudom már hogy miért is illenej ennyire össze mindketten bolondok de közbe mégis cukik de mondjuk valaki már jol megverhetné az a Roger gyereket vagy Zaynt amiért ilyen hülye a rész fantörpikus lett és előző is meg az az előtti is mondjuk ugy hogy az összes rész tökéletes és amiylen a rész olyan az író ia szovl te is tökéletes vagy és lehet mostanság azért nincs olyan sok komment mert olyan jok a részek hogy nincsennek rá szavak vagy sokkot kapott mindenki mert rész jött stb... stb..:)Siess a kövi résszel!:)❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:DD Próbálok sietni:) Imádás van! <3

      Törlés
  10. Na jóóó eddig nem zavart, hogy Jade betép meg ilyenek, de most már kezd, ahogyan a szenvedése is. :/ Jöjjenek már össze, vagy felejtse el örökre, csak ne szenvedjen, mert az a legrosszabb.
    Ami meg Beethoven-t illeti :DD mi már ez?!
    Nagyon jól írsz. Ne aggódj, semmit se romlott az írásod. Nem tudom, miért nem ír mindenki megjegyzést :/
    Remélem, hogy hamar hozod a következőt, mivel ez most olyan rövidecske lett.
    Szeri van tündérnő
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi a baj beethoven-el?:D Bár személyem szerint Mozartot jobban kedvelem. Tény hogy inkább Rock&Dubstep kedvelő vagyok de a klasszikusokat sem vetem meg:D Gondoltam ne csak rockot kapjatok:D Köszönöm szépen egyébként:) Igyekszem sietni és imádás van drágám! <3

      Törlés
  11. Ejnye már Jade.. Ahj. Remélem hamar észhez fog térni. Imádtam és téged is ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részekkel haladva kiderül minden:D Imádlak! <3

      Törlés
  12. Szia, drága!
    Természetesen, tetszik a rész.( és ezt szerintem minden kis olvasód nevében mondhatom:D)Sajnálom, hogy nem kommenteltem, de a sok tanulástól, és egyéb elfoglaltságoktól már azt se tudom, hol áll a fejem.
    A részről; csodálatos volt, nem meglepően:DBár már énis kezdem unni, hogy Jade itt drogozik meg minden:c Kivételesen, bnagyon kivételesen, Zayn pártján állok:D Valamiért az ő logikáját jobban megértem:DViszont, pleeez a következő rész legyen vidám, s legyen happy, házasodjanak össze, fogadjanak örökbe kicsi Jadeyt meg kicsi Zayniet.Rogert pedig megölöm ha közéjük áll.:D
    Imádtam a részt, és téged is imádlak életem:DD<3
    xx.Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök hogy tetszik:3 Sajnálom életem de a részek előre vannak megírva így a kérést nem teljesíthetem miszerint boldog legyen:D Bár őszintén megmondva nem tudom mi van a következő részben. Komolyan:| Ma este próbálok írni jó sokaaat és akkor holnap felrakom nektek a részt, terveim szerint:) Imádlak!!! <3

      Törlés
  13. Mikor lesz rész?

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Wow! Fantasztikus volt!!!! Siess a kövivel!! Imádlak!! <3 Jaj de Zayn akkora egy barom!!! Remélem hamar észhez tér! Am nagyon tetszik ez a következményszámolás Ben-től! Meg jó volt a Zayn szemszög is! Több olyan is lehetne!! <3 <3 <3 Imádlak Istennőm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nos örülök hogy tetszett:3 Már fent a következő:D Én is imádlak! <3

      Törlés