Második Évad: Negyvenötödik Rész

Tisza ruhában, bohókás konttyal lépek ki a nappaliba.
-A szemed- riad vissza Lou mikor meglát. Mélyet nyelek és lehajtom a fejem.
-Mutasd- áll elém Luke és felemeli a fejem. Szemébe nézek és látom ahogy elfintorodik- Miért nem múlt el teljesen?- kérdi halkan tőlem. Szemem fehérje szerencsére fehér de magában a barna szememben rengeteg fekete csík van. Én is úgy reagáltam mint Louis mikor tegnap este megláttam a tükörben.
-Nincs többé gátam. Eltűnt- nézek rá szomorúan.
-Zárd vissza- parancsol rám.
-Úgy beszéltek róla mint a varázserőről- motyogja Ben egy pohárral a kezében amiben felismerem a konyakot.
-Átok- szűri ki fogai között Luke.
-Nem megy. Komolyan nem- rázom meg a fejem erőtlenül.
-Ugyan Jade nekem is mindig me...
-Nézd meg a fán azt az embert!- ordítok rá- Én megijedtem, érted?!- mutatok kezemmel a terasz felé. Aprót bólint és megindul kifele.
-Mire számítsak?- fordul vissza szomorúan.
-Képtelen leszel eltakarítani- hajtom le a fejemet leülve az ebédlő asztal egyik székére.
-A fiatal ember egész jól van. Kiszívtam minden mérget a lábából. Természetesen még nem kelt fel. Nem láttam ilyen erős idegekre támadó vírust. De csak kábít. Erősen. Nagyon erősen és kissé károsan, ha az egész dózis bele került volna akkor halálosan.
-Lesz valami komoly baja?- vágok közbe félve felnézve az orvosra.
-Nem. Nem jutott az egész anyag a testébe így esetleg károsodása lehetne. De gyorsan ki szívták én pedig még a maradékot. Így csak ha fel kell akkor lehet kellemetlensége. Vigyázzanak rá sokáig- húzza fintorra a száját leülve velem szembe.
-Milyen kellemetlenségek?- kérdezem lehajtva a fejemet végig simítva fejem tetején ezzel a pár kósza szálat is hátra simítva.
-Migrén mindenképp. Szédülés, talán ájulás. Bizonytalan járás, kettős látás. Fáradékonyság. Olykor kissé kikapcsolhat. Ez alatt értsék hogy talán pár percig nem fog válaszolni néha de ezek mind talán egy két napig tarthatnak. A fejfájás viszont egy két hétig is akár.
-Értem- lehelem magam elé.
-Vissza mennék a beteg mellé, biztos ami biztos. És kitartás, innentől már csak jobb lesz- ragadja meg kezemet az asztalon keresztül mosolyogva majd feláll és elsétál. A terasz ajtó nyílik és besétál rajta Luke. Holt fehérré válva, maga elé meredve.
-Megmondtam- nyögök fel jobb kezemmel megtámasztva homlokomat szemeimet össze préselve.
-Ennyire nem hiszem ho...-kezd bele Ben.
-Ehhez komolyan még nekem sincs gyomrom- vág közbe idegesen. Ben szeme elnyílik és rám mered.
-Akkor hívni kell Johnt- sóhajt fel.
-Ezt ő se tudja eltakarítani. Ezt akkor takarítod el ha kivágod a fát- kezd ordítozni mire a levegő meghűl és megtelik feszültséggel- A fa kérgébe van az arca! Bocsánat...nincs arca- motyogja mire idegesen felállok de Ben vissza ránt.
-Mutasd- dörren fel.
-Hagyjatok már a picsába- tépem ki kezem az övéből de már Luke áll előttem.
-Mutasd a kezed- dördül rám idegesen kissé szürkült szemekkel.
-Esélyed se lenne ellenem. Ne akard- rázom meg a fejem.
-Álljatok le!- csattan ránk Liam- Most halt meg majdnem a szemünk láttára Zayn! Abba tudnátok hagyni két perce a baszakodásotokat?!- ordít ránk de oda se nézünk rá. Luke meg ragadja a kezemet és megnézi öklömet.
-Megérte?- tartja elém a felszakad kezemet. Nem csak horzsolt...szinte a csontom is kilátszik. Fáj? Persze. Megérte?
-Igen- felelem komoran.
-Jade nincs arca!- mutat a bizonyos fa felé.
-Szerinted nem tudom?!- húzom fel a szemöldökömet.
-Jó ezt most megnézem- áll fel idegesen Ben.
-Mi is- feleli Lou.
-Hányni fogtok- röhög fel Luke- Én öklendeztem pedig láttam durva dolgokat- rázza meg komoran a fejét.
-Megnézem- feleli Ben majd kisiet kocogva.
-A kezeddel csinálunk kell valamit. Esküszöm látom a csontod- motyogja orra alatt.
-Pár nap és rendbe jön- tépem ki kezem az övéből.
-Zárd be a gátat.
-Nincs gát- húzom fájdalmas mosolyra a számat.
-Építs- kutatja szemeimet.
-Amíg ennek nincs vége...addig nem- rázom meg a fejem míg az ajtó felé igyekszem.
-Miért?!- kérdi értetlenül Luke.
-Háborút akartak. Nem a szervezetünket támadják!- fordulok vissza idegesen- Egyenként támadnak minket!- mutatok magunkra kikelve magamból- Ne várják el hogy tisztességes leszek ha ők ezt teszik velem- rázom meg a fejemet.
-Jobb ha állattá válsz?- kérdi Ben komoran belépve sápadtan.
-Ha azzal megvédem őt- intek fejemmel Zayn szobája felé- Akkor nem kérdés hogy jobb-e!
-Jade, egy éve a mostani ön magadtól rettegtél volna- rázza meg a fejét Ben szomorúan rám nézve.
-Egy éve? Mikor kómába voltam?- nevetek fel- Lehet, sőt tuti hogy régebben szemen köptem volna magam de bele rángattak. Tökéletes bérgyilkost akart a világ, nem?!- hördülök hátra felcsapva kezeimmel- Megkaptátok!- ordítok fel majd becsapom magam mögött az ajtót. Idegesen indulok előre. Gyalog. A szél lazán simogatja bőrömet. Lehajtott fejjel szedem a lábaimat idegesen. Elmémben újra játszódik minden. Újra...újra..és újra. Felkap, nevetünk, megrökönyödik. Összerogy. Bevisszük. Pánik. Rázkódik, izzad, görcsöl, ordít, vér. Sötétség, a fa. A segély kiáltása, az öklöm csattan először majd a megsemmisült pép. Minden csontját eltörtem. Biztos vagyok benne. A kezembe a fájdalom csak most ér. Annyira elhanyagolható ahhoz képest amit éreztem. A kétségbe esés. Izzad, ordít, hörög, rángatózik, vérzik. Felnézek hátha kitéphetem magam az örökös körforgásból gondolatim terén. Emberek mennek körülöttem. Zsúfoltság. A városban vagyok. Nevetés, pánik, kétségbe esés, düh, méreg. Nehéz vissza fogni magam hogy ne ordítsak fel. Hogy ne verjek szét valami. Nehéz hogy ne menjek a Délihez és pusztítsak el belőle annyit amennyi egyedül menne. De meghalnék. És egyenlőre az eszem még nem ment el. Zaynnal akarok lenni és ő él. Még ha majdnem meg is halt. Össze szorítom szemeimet és keresek egy nyilvános fülkét. Belépek majd bedobom minden aprómat és tárcsázom Yasert. Joga van tudni.
-Igen?- szól bele komoran és jól tudom hogy a maffiára számít. Ha tudná hogy rosszabb..
-Már jól van- nyögök fel az átlátszó üvegnek dőlve.
-Mi történt?- kérdi halkan és feszülten.
-Kint voltunk- sóhajtok fel mélyen majd össze szedem magam- A kertben. Hülyültünk. Locsoltuk egymást. Már mindenki bement mikor ő kijött hozzám a telefonálása után. Felkapott a hátára épp nevettük ő pedig elkezdett forogni és..-hangom elcsuklik ahogy elmémben minden lejátszódik újra.
-Ahogy mondtad, már jól van- suttogja halkan feszülten.
-Lábon lőtték egy ideg méreggel- hadarom el.
-Mi?!- harsog fel és hallom ahogy valami nyekken alatta. Gondolom leült. Nekem is le kellene.
-Szóltam Benéknek ő az a...
-Tudom kik ők- vág közbe.
-Segítettek bevinni de kint maradtam. Akkor láttam meg egy fán a férfit a puskával. Berángattak. Szeretnéd hogy leírjam mi történt vele vagy csak mondjam most mi a helyzet?- kérdem hezitálva.
-Ne kímélj- morogja halkan megtörten.
-Tudod milyen egy ilyen lövedék? A plusz tűről tudsz bennük?- kérdem halkan.
-Csesszék meg!- dörren fel- Minden rendben Trsiha- szólal meg hangosabban újra én pedig türelmesen várok míg megnyugtatja a feleségét- Fojtasd- feleli halkan.
-Minden izma görcsölt, izzadt. A combjába vágtam egy kést hogy ki tudjam szedni a tűt. Sikerült is. Aztán elkezdett rángatózni. Betettünk egy anyagot a szájába, kiszívtuk a mérget. Túl gyors volt a szívverése majd az orra is elkezdett vérezni. Innen már nem tudom mi volt...- hangom halkan hal el és pár perc néma csönd fogad a vonal túloldaláról- Mikor vissza értem már ott volt az orvos. Stabil az állapota. Bármikor felkelhet elvileg. Egy két napig bármikor elájulhat, kettős látása lehet, meg szédülhet és egy két hét migrén. Illetve szintén egy két napig néha leblokkolhat öt percekre. Szóval ha tudjátok ne most hívjátok hátha lefagyna- felelem halkan.
-Megölted? Ezért maradt ki az a rész? Sötétség?- kérdi feszülten.
-Eltűnt a gát- hajtom le a fejemet a telefont a fülemhez tartva kétségbe esetten megszorítva.
-Ez mit jelent?- kérdi halkan.
-Hogy most nehezemre esik nem elmenni a délibe legyilkolni mindenkit. Hogy a barna szemem nem barna hanem fekete csíkok vannak benne. De jobb mint amikor először átszakadt. Akkor teljesen fekete volt. A szemem fehérje is. Ki készülök...-hadarok el neki mindent egyszerre majd le engedem a telefont és fejemet az üveg falba verem kieresztve könnyeimet.
-Nyugodj le- jön a halk hang kezemből mire vissza emelem magamhoz.
-Én most me...
-Él Jade- vág közbe- Otthon fekszik és él! Miért nem vagy ott?- kérdi halkan.
-Nem bírok ott lenni- adom az egyszerű magyarázatomat a kint sétáló embereket figyelve.
-Figyelj, ide bármikor jöhettek. Hétvégén úgyis találkozunk és át beszéljük- feleli nyugodtan.
-Most megyek- felem kifele nézve a semmiségbe.
-Bajban vagy?- kérdi idegesen és rögtön megfeszült hangszínen.
-Nem- vágom rá rögtön- Sajnálok mindent- motyogom még a telefonba majd lerakom. Pármásodpercig még bent támaszkodom majd kifelé fordítom fejem mikor elkezd dörömbölni a rozsdás üveges ajtón egy férfi.
-Mások is várnak ám ide kurva!- üvölt be mire kinyitom az ajtót- Anyád nem tanított meg ilyenekre mi?!- kezd tovább arcoskodni mikor kilépek.
-Nem mert megölték mikor tizenöt voltam- fordulok felé szemeimet az övébe mélyesztve kihasználva igazán ijesztővé vált szemeimet. Látom ahogy megriad majd habogva gyors léptekkel elfut. Nyomorult egy világ... Lazán kezdek tovább sétálni az ember tömegben. Bármire szívesebben gondolok mint hogy otthon fekszik Zayn. Bármire csak rá ne kelljen. Rá és a maffiára ne. Rá, Lukera és Benre ne. Meglátok egy kisebb tavat mire fellelkesülve indulok el arra. Helyet foglalok egy közeli padon majd kikapcsolva mindent kezdek meredni a tó fodrozódó vizére.
-Jó estét- ül le mosolyogva mellém egy öreg hölgy- Szabad?- kérdi mosolyogva mire erőtlenül bólintok. Észre se vettem hogy besötétedett- Gyönyörű tiszta az ég ma. Szép éjszaka lesz- mosolyodik el a holdra nézve majd elővesz a kis táskájából egy apró szatyrot.
-Valóban- felelem tekintetemet a vízre szegezve amiben a holdat kezdem nézni és a csillagokat.
-Szomorú vagy- mosolyog rám mire felhúzom a szemöldökömet- Oh ne nézz valami nagy mágusnak- nevet fel- De itt ülsz este egyedül egy padon a tavat bámulva- rántja meg kis csontos vállait mire elmosolyodom- Szóval, miért bánkódsz?
-Azt hittem ezt is ki tudja következtetni- nevetek fel hátra dőlve.
-Látod? Itt vagyok nyolcvankét évesen. Lejövök kacsákat etetni és megnevetettek egy magába roskadt fiatal lányt aki össze van törve. Talán ezért kellet élnem- dob a vízbe pár kenyér darabot.
-Micsoda meglátások- motyogom magam elé ahogy a kacsákat kezdem nézni amint közel úsznak a parthoz.
-Nem olyan nagy kunszt mint ahogy hallatszik- mosolyog rám míg egy ősz tincse arcába hull- Ismerem ezt a nézést- mutat rám csontos ujjaival. Csontos de ápolt.
-És milyen ez a nézés?- kérdezem keserűen elmosolyodva.
-Fáradt. Beletörődött. Feladott. Én is így nézek minden nap a tükörbe. A férjemet gépek tartják életbe és feladtam hogy újra eltölthetünk ebben a világban egy romantikus napot- mosolyog rám mire keserű mosoly fut arcomra és könnybe lábadt szemekkel lenézek ölemben tördelt kezeimre- Beletaláltam- löki meg vállamat mire bólogatok párat.
-Hogy lehet ilyen boldog?- nézek rá.
-Leéltem vele egy életet- nevet fel- Tudom hogy most a vízbe dobna ha sírnék és nem vidítanám fel kegyedet- nevet örömtelien.
-Aranyos- mosolyodom el.
-Szóval, te miért adtad fel a szerelmet így?
-Bonyolult és hihetetlen sztori- rántom meg a vállam fel húzva egyik lábam a padra és átölelve azt.
-Szerintem van időnk- kacsint rám.
-Ma majdnem meghalt- ejtem ki ajkaim között a fájdalmas szavakat és rögtön megtörlöm szemeimet hogy ne sírjam el magam.
-Kérdem én..miért vagy akkor itt?- néz rám értetlenül.
-És maga miért van itt ha a férje haldoklik?- nézek rá szomorúan.
-Oh drágám! Touché!- legyint kezével- De- emeli fel ujját- Ott kéne lenned. Előtettek az életed, becsüld jobban.
-Sajnos bármikor meghalhatok...ahogy ő is- rázom meg a fejemet.
-Ismétlem önmagam. Miért vagy még itt akkor?!- csap combomra.
-Mert ki kell tisztítanom a fejem- felelem pár perc gondolkozás után.
-Veszélyes a munkátok. Nem kérdem mi az. Isten ments! Nem is akarom tudni- emeli maga elé kezeit- De jobban kell értékelnetek az időt mint nekem és az én férjemnek akkor.
-Nehéz- felelem halkan a holdat nézve.
-Fogd a kezét, mond neki hogy szereted. Mosolyogj a holdra és éljetek- rántja meg a vállát.
-Egyszerűnek hangzik mégis olyan nehéz- sóhajtok fel.
-Mert igaz a szeretet ami köztetek van- rántja meg újra a vállát- Nem akarom a drasztikus öreget játszani de valóban ritka ez. Az életedet adnád-e érte kérdésre felnevettek mivel egyértelmű. Jobban fáj neked az ő halál tánca mit neki- simogatja meg kezeimet mire rá nézek- Élvezd- suttogja nekem mosolyogva- Olyanban van részed amit mások nem fognak megérteni. Nézd máshonnan a dolgokat. Ne haragudj rá ha elmegy az esze, mosolyogj rá és mond neki hogy minden rendben lesz- tárja szét a karját egy meg könnyebbült sóhajtással hátra dőlve.
-Nem tudom máshonnan szemlélni ezt az egészet- meredek előre a sötétbe.
-Nézz a holdra- mutat a teljesen gömb alakú világító égi testre. Arra ami annyiszor ott volt nekem- Valaki azt hiszi sajtból van, és miért is ne?! A tudósok szerint olyan anyagokból miket a halál se jegyez meg. Ott a víz- mutat most a tóra aminek vize már feketén fodrozódik- Senki nem tudja mit rejt igazán. Lehet épp minket kukkol valami perverz habfiú- kacag fel- De láthatjuk az is hogy a halak úsznak. Annyi perspektíva van drágám. Találd meg azt ami neked erőt ad.
-Fogalma sincs róla milyen bölcs- nevetek fel- De a habfiút meglesném- hunyorítok a vízre mosolyogva.
-Bölcs? Jaj kérlek- legyint- Csak nem csapom be magam. És ezt nehéz megtanulni. A világ meglátásom annyiból áll hogy a dolgok mögé nézek. A férjem haldoklik. De megbeszéltük hogy nem búsulunk majd. Ez volt a hely ahol megismerkedtünk. Ha szükségem van rá csak felnézek a holdra és mosolygom. Neked viszont életed értelmének a kezét kéne fogdosnod- lök oldalba- Menj és had higgyem hogy tettem ma valami olyant ami kicsit is megváltoztatott téged.
-Köszönöm- állok fel lenézve a kis törékeny nőre.
-Csak legyél boldog- legyint majd tekintetével az eget kezdi kémlelni. Szavak nélkül hagyom ott magamba temetkezve míg haza veszem az irányt. Hirtelen iramodok meg és futni kezdek. Élvezem ahogy a szembe szél szét szedi a hajamat. Ahogy megborzongok a hideg levegőtől. Ahogy azt érzem ahogy élek. Próbálom a futással magam mögött hagyni mind azt ami leköt. Fel akarom építeni azt a kurva gátat. Még gyorsabban futok hátha ki ürül az agyam. Szúrás a szemem környékén, bal szemem elhomályosul, görcs, fájdalom, elesek. Lihegve fekszem a földön össze szorított szemekkel. Kezemmel szememhez kapok a fájó érzésre.
-Baszki- nyögök fel össze görnyedve. Szemem kinyitom és a színek másak. Könnyezek. Félek mit fogok látni amint tükörbe nézek. Felállok és vissza helyezve szememre a kezemet sétálok be a házba hasogató fejfájással küzdve.
-Végre- siet elém Luke és Ben a többiekkel együtt.
-Mi történt?- kérdi Luke.
-Próbáltam kurva gátat építeni- török át köztük egyenesen az első tükörhöz. Félve húzom el kezemet a szemem elől és szám eltátom- Na ne szórakozzanak már velem!- dörrenek fel.
-Ilyent még nem láttam- lép mögém Luke elnyílt szemekkel.
-De menő- lelkesül fel Harry. Az egyik szemem olyan mint eddig, fekete csíkok. A másik viszont barna, mint régen. Normális.
-Nekem soha nem volt ilyen- képed el Luke.
-Remek- sóhajtok fel majd ismét eloszlatva a tömeget Zayn szobája felé kezdek sétálni.
-Hol voltál eddig?- szól utánam Ben.
-Kacsákat etettem egy öreg nővel- nevetek fel mire hallom ahogy morog valamit az orra alatt. Pedig ha tudná hogy igazat beszélek. Kopogás nélkül nyítok be a szobába. Az orvos nincs itt bent. Gondoltam mondjuk hogy nem itt fog szobrozni mellette. Zayn mellé sétálok és sápadt bőrét nézem.
-Azt ígérted semmi nem állhat közénk- sóhajtok fel halkan míg végig simítok arcán- Tartsd be..kérlek- hangon elcsuklik és szomorúan elhúzom kezemet puha bőrétől. Meg fogom az egy szem fotelt a szobában és az ablak elé tolom. Elhelyezkedem benne majd az eget kezdem bámulni. Hallom halk lélegzet vételeit és ellazulok. Még hogy én kerülök mindig bajba...a gondolatra elmosolyodom. Jól tudom hogy ezt az orra alá fogom dörgölni. A nőnek biztos igaza volt. De még nem tudom teljesen máshogy látni a dolgokat. Nem haragszom rá hülyeségek miatt, ez már haladás. Fel építettem egy fél falat. Valamit ki kell találnom a szememre. Próbálkozom hátha....hátha sikerül a másik felét is. De semmi...Nem megy. Tehetetlenül nyitom ki a szememet míg fejemet hátra hajtom a fotelban. Lábamat a párkányra teszem és így szemlélem a kinti lát képet. Valóban egy felhő sincs az égen. Hátra pillantok de semmi változást nem látok rajta. Fintorogva fordulok vissza az újra lejátszódó emlékekre. Hiába vagyok most boldog hogy él, az a félelem örökre körbe fogja fonni a szívemet. Mint a gonosz ördög a válladon, suttogni fogja nekem hogy féltenem kell. Féltenem mert bármikor történhet egy ilyen. Majdnem meg halt. És ezt aligha bírom felfogni, feldolgozni meg főleg nem. Nyugodt életet akarok, barátokkal, családdal, vele. Laza munkákat. Nevetős minden napokat. Sírásig neveti...és nem attól sírni mit művelek egy emberrel. Nem attól hogy olyan kétségbe esett vagyok hogy levegőt nem kapok mert ő neki épp rohama van. Remegve fújom ki a levegőt és túrok hajamba amiből erre kiugrik a gumi. Hagyom hogy szét omoljon vállaimra és csak meredek kifele fáradtan. Megrémiszt a tudat hogy még felkészülni se tudnék a halálára. Az egyik pillanatban megnevetett és együtt nevetünk. A másik pillanatban megsirat mert épp haldoklik.


kukucs! Dupla rész, yep. Alig volt rész a héten így valóban megérdemlitek ezt. Elég nyugis vége lett, így nem hiszem hogy most kétségek között hagynálak titeket. Nem felejtem el hogy huszadikán lesz egy olvasom szülinapja:3 Szóval akkor tuti fogok hozni legkésőbb! Komiba írjátok meg nekem a heteteknek a legjobb pillanatát, eseményét, történését! Nyugodtan írhattok kisregényt, szívesen olvasom. Arról is olvasok hogy a kutyátok lábába szálka állt, soha nem untattok. Imádás van! <3