2015. április 23., csütörtök

Második Évad: Negyvenkilencedik Rész

-Tuti?- kérdi feszülten Zayn újra a telefonban. Szomorúan figyelem minden egyes mozdulatát. Félek hogy ennek vége szakad. Félek hogy nem fogja kibírni a kapcsolatunkat ezt az egészet- Jó oké..igen, megyünk- sóhajt fel haját hátra csapva. Szemét dörzsölve nyomja ki a telefont- Otthon majd mesélnek. Mehetünk- mosolyog rám én pedig csak biccentek és megfordulok- Hé- kap a karom után rögtön. Hangja éles és mérges de egyúttal félénk is.
-Ne- rántom ki kezéből a kezem és kisétálok a nappaliba. Nem fogok tudni vele anélkül beszélni hogy ne sírjam el magam. És félek ha egyszer elkezdjük a beszélgetést akkor annak rossz vége lesz, nem akarok beszélni vele pont ezért.
-Mennünk kell- feleli feszülten Zayn elém lépve ezzel ő kerülve a család szomorú tekintetének kereszttüzébe.
-Máris?- kérdi csüggedten Trisha- De hát mindjárt kész a pite- biggyeszti le az ajkait.
-Sajnálom- öleli át szorosan az anyját míg én a lányoktól búcsúzom némán.
-Sajnálom az ő nevében is- ölel át Yaser szorosan.
-Ő is sajnálja. Csak már túl sok mindent- mosolygok rá keserűen.
-Szeret téged- húz arrébb az előszobába komoran míg Zayn a húgait ölelgeti.
-Attól még bunkó velem- nyögök fel a falnak támasztva a hátamat.
-Jade, a nője vagy- néz rám szomorúan mintha ez az egy mondat mindent megoldana. Pedig nem! Nem mutatja ki hogy én lennék a nője! Folyton bunkó velem, ez nem szeretet! Főleg nem elkötelezettség...
-De még sem szeret!- csattanok fel kétségbe esetten rá meredve. Kezemet a hajamba temetem és lehajtom a fejem megsemmisítetten.
-Szerintem mi megyünk- szólal meg halkan Zayn és a könnyek össze gyűlnek a szememben ahogy felnézek komor arcára amivel engem vizslat. Komor, hitetlen, értetlen és össze zavarodott.
-Jade- szól halkan Yaser.
-Megyünk- nyögöm ki elcsukló hanggal. Zayn kinyitja az ajtót és megáll ezzel jelezve hogy mehetnék. Felpillantok Yaserre és elmosolyodom míg letörlöm könnyeimet. Túl sok. Kilépek és rögtön gyors tempóval indulok meg a kocsi felé. Nem várom meg Zaynt csak beülök. Hisztérikusan keresek egy zsepit míg próbálom vissza fogni a zokogásomat. Szeretem őt baszki! De ő nem úgy viselkedik...nem mindig..én csak nem tudom!
-Tessék- feleli halkan átnyújtva egy zsepit...remegő kezekkel. Nem tudom hogy mitől remeg neki. Elfogadom és rögtön megtörlöm szemeimet míg beharapom alsó ajkaimat. A kocsi elindul én pedig oldalra fordulok. Félek a dolgok kimenetelétől. Nem akarok szakítani, szeretem őt de nem bírom. Annyira bunkó. A harminc perces út hála a tempójának számomra annyival telik hogy próbálom vissza tartani a sírást. A kocsi megáll én pedig rögtön kiszállok. Gyors léptekkel igyekszem a ház felé. Ki akarom sírni magam. Egyedül. Át kell gondolnom mindent!
-Végre- sóhajt fel Ben de nem válaszolok neki. Rögtön a közös szobánk felé veszem az irányt ezzel tudomást sem véve róluk.
-Mi történt?- kérdi Luke de sejtésem szerint már Zayntól.
-Jól vagy?- lép be Dervish hozzám.
-Nagyon szépen kérlek menj ki- sírom el magam lerogyva az ágyra.
-Hé- lép hozzám közelebb ijedt hangon.
-Dervish, menj ki!- nézek fel rá kétségbe esetten- Kérlek- csuklik el a hangom.
-Komolyan gondolod hogy nem szeretlek?- jön be Zayn dühösen, felemelve hangját.
-Dervish- nézek rá utoljára. Kelletlenül megy ki és Zayn be is csapja utána az ajtót. Hangosan.
-Bármit meg tennék érted! Bármit!- néz rám kétségbe esetten míg karjait széttárva hajol felém.
-Csak kedves nem lennél?- nézek rá értetlenül fejemet rázva.
-Feszült vagyok!- nyög fel míg karjait elengedi ezért oldalához csapódnak.
-Mint mindenki- intek kezemmel a nappali irányába- Menj és püföld az edzőteremben a box zsákot ne pedig rajtam vezesd le- sírom el magam újra. Kezembe temetem az arcomat és hagyom hogy hajam eltakarjon. Nem bírom...feltör belőlem a zokogás.
-Azért csinálod mert néha nem folyok szét a romantikától?- kérdi értetlenül.
-Zayn, komolyan nem érted?- nézek fel rá hitetlenkedve.
-Nem!- dörren rám mire össze rezzenek és tekintetemmel a szőnyeget kezdem vizslatni. Egyetlen mentsváram a hajam ami eltakarja arcomat.
-Mindenki látja hogy utálatos vagy velem csak te nem- motyogom halkan és nem bírom ki hogy ne nézzek rá.
-Nem tudok megváltozni, ilyen vagyok Jade- mutat magára.
-Tényleg?- kérdem felvont szemöldökkel kissé elnevetve magam.
-Tényleg!
-Négy éve kurvára nem ilyen voltál- rázom meg a fejemet.
-Négy éve?! Szakadj már el ettől a négy évtől- nyög fel.
-Nekem csak ez a négy év van!- üvöltök rá míg tehetetlen dühömben felállok.
-Megváltoztam!- üvölt vissza én pedig rögtön vissza huppanok az ágyra megtörten.
-Vettem észre- nézek rá csalódottan.
-És most? Akkor mi van?- tárja szét a karját- Szakítasz?!- ejti ki a fájdalmas szót én pedig össze rezzenek. Pedig halkan, csüggedten ejti ki azt a szót.
-Csak legyél kedves. Sőt, csak ne velem legyél bunkó. Vagy legalább ismerd be hogy tényleg az vagy velem! Ennyi elég lenne- nézek rá újra könnyes szemekkel.
-Ha szeretnél, elnézőbb lennél- rázza meg a fejét.
-Ha szeretnélek?!- kelek ki magamból hangosan.
-Igen!- válaszol ugyan azzal a hangerővel.
-Mintha te szeretnél engem- nevetek fel hisztérikusan újra lehajtva a fejem- Hagyj békén Zayn!- mordulok fel mikor újra venné a levegőt.
-Ez a szakítás kissé kódolva?- kérdi erőtlenül.
-Nem!- adom rögtön a válaszom- Szakítani akarsz?- nézek rá félve teljesen értetlenül és össze zavarodva.
-Nem tudom- néz rám komoran. Szívem zsibbadva veri tovább az örült ütemet. Hogy mit mondott?!
-Akkor menj! Gyerünk!- intek az ajtó felé hitetlenkedve. Azt mondta hogy ő soha nem szakítana! Erre...úristen ha ezt gondolja mit áll még itt?!
-Nem azt mondtam hogy igen!- nyög fel.
-Nem is azt hogy nem- nézek rá szomorúan- Hogy jutottunk idáig?- kérdem halkan az össze tört fáradt fiút nézve.
-Jó kérdés- hajtja le a fejét megrázva.
-Mit akarsz?- kérdem halkan, remegő hanggal. Bármennyire is nem akarom hallani a válaszát.
-Tartsunk szünetet- nyög fel mire érzem ahogy lesápadok. Szünet? A világom egy pillanatra lelassul míg azt a srácot bámulom akiért meghalnék. Lassan állok fel és kémlelem tovább őt amíg cipőit nézi. Ő most...
-Szünetet?- kérdek vissza bizonytalanul mire rám néz barna fakó szemeivel. Fintorra húzza a száját én pedig a plafonra nézve remegve kifújom a levegőt- Remek- mosolygok rá- Tartsunk- felelem továbbra is magamon hagyva a műmosolyt hiába érzem hogy kicsordul az eddig összes bent tartott könnycsepp. Legszívesebben fogaimmal harapnám le a nyelvem hogy ezt kimondtam. Szívem értetlenül dobog, lassan. Elmém nem tudja felfogni hogy mit is mondott, és hogy én mit tudtam erre mondani- Szép kódba burkolt szakítás volt- bólogatok hevesen majd kinyitom az ajtót hogy futni tudjak a helyzet elől. Talán erősebben nyitom ki mint terveztem és ez miatt neki is vágódik a falnak az ajtó. Beszédre számítok de néma csend fogad kint. Épp hogy kilépek mikor megragadja a kezem és ránt egyet karomon ezzel pedig maga felé fordít.
-Milyen szakítás?- kérdi értetlenül remegő hanggal.
-A szünet az aminek soha sincs vége. Szakítottál Zayn- hangom elcsuklik de nem tépem ki kezemet a kezéből. Ez az utolsó hogy ott a kezem. Élvezni akarom. Rá kapom a szemem és elnyílt ajkaira- Megígérted- mosolygok rá- Egy kés és golyó sem állhat közénk. Máshonnan kellett volna rá számítanom- bólogatok inkább magamnak. Torkomban a gombóctól szinte beszélni se tudok és ezt nagyon jól érzem hangomon is. Nem akarok vele szakítani. Nem akarok szünetet tartani. Vele akarok lenni....ha nem lenne ilyen bunkó- Én csak azt hittem...én tényleg...- nyögök fel de nem tudom befejezni neki. Én tényleg azt hittem hogy a nője vagyok, akit szeret. Hogy mi vagyunk azok akik nem lesznek olyanok mint a többiek. Hogy majd mi kitartunk egymás mellett még ha a világ darabokra is hullik. Úgy hittem velem tervezi a jövőt mert én vele terveztem. Csak a mai nap miatt szakított vagy már régebb óta akar és tervezi? Tényleg elegem volt belőle de nem akartam szakítani. Hiába voltam én aki azt mondta megtenné, nem menne. De ő volt az aki azt mondta hogy ő soha...és most?! Könnytől csillogó szemekkel néz rám és az én szívem össze szorul. Annyi mindent árulnak el nekem a szemei. Tudom hogy nem ezt akarta. És mégis...ugyan úgy mint én. Annyi a különbség hogy ő kimondta, de én még sem gondoltam komolyan hogy valaha is képes ennék szakítani vele. Szünetet akar. Szünet. Kezemet lassan engedi el és erőtlenül zuhan magam mellé. Nem tudtam kiélvezni az időt amíg szorította. Nem volt elég. Szomorúan nézem lógó kezemet. Egy élet sem lett volna elég, nem hogy alig két perc.
-Én...csak- nyögi ki rekedtes hanggal de nem folytatja csak bámul engem.
-Te csak szünetet akarsz- bólintok össze préselvén ajkaimat. Nagyot nyel, viszont ő most jön rá arra amivel én a házba lépés óta próbálkozom; A gombóc nem fog eltűnni egy nyeléssel. Elsiet mellettem én pedig megfordulva nézem ahogy kiviharzik az ajtón. Amint az ajtó becsapódik látom hogy egyszerre áll fel mindenki, dermedten és értetlenül.
-Mi a faszom van?- kérdi elsőnek ijedten Ben.
-Szünet- nyögöm ki rá nézve halkan. Szemem újra megtelik könnyel és ajkaimat lebiggyesztem- Szünetet akar- mondom még egyszer az értetlen, csodálkozó szempároknak. Fejem előre billen és felzokogom. Most hogy ő már nincs itt nem érdekel mennyire gyengének tűnők. Lecsúszok a fal mentén és tehetetlenül hajamba túrva kezdek sírni.
Nem akarok szünetet! Vele akarok lenni, ő miért nem?! Többet kellett volna tűrnöm, akkor együtt lennénk! Az én hibám, ha nem hisztizek nem történik ez. Akkor velem marad. Együtt lennénk! Nem tudom melyik a rosszabb érzés. Hogy él és nem az enyém. Vagy hogy halott és az enyém volt. Legalább él...kár hogy nem velem akar élni.
-Jadey- emeli fel a fejemet Ben.
-Csak hagyjatok békén- sírok fel térdemre hajtva a fejemet.
-Utána megyek- hadarja Liam és már csapódik is az ajtó.
-Mi történt?- kérdi értetlen hangon Lou végig simítva térdemen. Felnézek rá és szomorú tekintetétől újra feltör belőlem a sírás.
-Meg mondtam neki hogy folyton bunkó- felelem halkan, szaggatottan kifújva a levegőt- Én nem ezt akartam!- nézek rá kétségbe esetten mintha bármit is tehetne értem.
-Rá fog jönni hogy hülye- ölel magához én pedig sírva fúrom fejemet nyakába.
-Ne- szól halkan Luke mire felnézek és látom hogy vissza löki Bent aki idegesen indult volna az ajtó felé.
-Csak hagyjátok ránk- mondom hüppögve.
-Mondtam hogy bunkó veled- feleli halkan Dervish mire fájdalmasan elmosolyodom és felnézek a szomorú kölyökre.
-Attól még szeretem- mondom halkan- Én tényleg szeretem őt, érted?!
-De ő nem- feleli halkan mire fejem újra lehajtom míg megtörlöm a szememet de semmit nem érek vele. Könnyeim hangtalanul folynak. Ő nem...igaza van. Ő nem szeret.
-Szereti őt!- csattan fel Louis rögtön.
-Te is tudod hogy szünet az már szakítás- nézek rá- Ha szeretne nem szakítana- suttogom inkább magamnak.
-Nyugodj meg- ül le velem szembe Luke aggódva rám nézve. Ő csak akkor mond ilyent ha a szemem már változik.
-Nem tudok, nem fog menni- sírom el magam újra ökölbe szorítva a kezeimet. Csak őszintén kellett volna szeretnem akkor nem történik ez. Ha betartom a saját magamnak tett ígéretet akkor most csak az ölében ülnék csendben. Akkor meg csókolhatnám akkor amikor csak akarom. Mihez kezdek nélküle? Nekem szükségem van rá. Miért nem szeret? Azt mondta szeret. Azt hogy ő nem szakítana soha. Azt mondta mi együtt leszünk örökre. Az örökre nem ennyi. Telefonom csörög mire sietve kapom fel.
-Elintézte már?!- jön a nyávogós hang és az utolsó remény is össze dől bennem. Újabb könnycseppek míg feldolgozom a reggeli nő hangját. Azt hittem...mit hittem?! Hogy majd ő lesz?!
-Nem- lehelem magam elé a falra összpontosítva újra csalódva.
-Nem ezért fizettem ennyit!- ordít a telefonba mire a hirtelen feltörő keserű düh összes erejével vágom a velem szemben lévő falhoz a telefonomat. Az emberek egyszerre fordulnak el, védve a szemüket de én csak fájdalmasan végig nézem ahogy szét törve minden irányba elrepülnek a darabjai.
-Megyek, elintézem a faszit- sóhajt fel Zoe.
-Én elviszem a temetésre Dervisht- szólal meg rögtön Stan én pedig csak lehunyom a szemem.
-Ha úgy érzed hogy elvesztenéd újra az uralmat inkább szó...
-Elfogom veszteni- vágok közbe Lukenak mire rögtön feláll és elsétál.
-Biztos hogy azt mondta hogy tartsatok szünetet?- kérdi halkan Harry értetlen tekintettel.
-Ne nézz hülyének Harry, még vissza is kérdeztem- a szem kontaktust nem tudom sokáig tartani. Tekintetem újra a combomat kezdi fürkészni.
-Add a kezed- térdel le elém Luke egy tűvel a kezében.
-Ne- nyögök fel amíg maga felé rántja a kezemet.
-Szürke a szemed- mordul rám míg hüvelyk ujját könyök hajlatomba nyomja.
-Louis, van cigid?- kérdem halkan míg kizárom a tényt miszerint most nyomnak belém elég nagy mennyiségű nyugtatót.
-Uhm, van- néz rám szánakozva.
-Lényegtelen, gyere- nyúl hátam alá Luke.
-Tudok járni- felelem fáradtan- Oh ne- nyílik el a szemem- Mond hogy nem!- ordítok rá.
-Sajnálom, elveszted a kontrollt- néz rám sajnálkozóan.
-Nem akarok elaludni!- ordítok rá idegesen. Ellököm magam tőle és a falnál támaszkodom meg.
-Jade- nyög fel Ben értem kapva mikor lában össze csuklik. Nem altatót akartam!
-Nem akarom- sírom el magam újra. Szívverésem lassul én mégis keservesebben zokogom majd testem felett győzedelmeskedik a szer...


~~~

Szemem kipattan én már fel is ülök. Lihegek, félek. Riadtan nézek körül a szobában, nincs itt Zayn. Gyorsan pattanok fel és szemem könnybe lábad a fájdalomtól a combomban. Hisztérikusan kezdem keresni a gyógyszert. Lehuppanok a földre míg gondolkodás nélkül nyelek le kettőt.
-Jól vagy?!- nyit be rögtön Ben majd egy kis forgolódás után meglát a földön.
-Mond hogy ez csak egy szar álom volt- kérdem remegő hangon mire szeme felcsillan. Tudom hogy nem az volt. Gyorsan állok fel megtörölve a szemeimet.
-Hol van Zayn?- kérdem körül nézve a sötét szobában- Hány óra van?- kérdem rögtön.
-Hajnali három múlt, még nem ért vissza- feleli halkan.
-Liam utána ment, nem?!- kérdem rögtön pánikolva.
-Addigra már elment- feleli halkan óvatosan rám nézve.
-Értem- felelem sűrűn bólogatva. Lassú, bizonytalan léptekkel indulok meg kifele ahol az egész bagázs csak csendben ül a nappaliban.
-Kérhetek egy cigit?- kérdem Louist halkan mire rögtön rám néz. Szavak nélkül áll fel és lépked felém. Fél karjával átölel és megrázza előttem cigis dobozát. Taszít egy kicsit a hátamon és már sietek is a bejárati ajtó felé. Nem törődöm a hideggel ahogy Louis sem. Zokniban lépünk ki a betonos részre. Rögtön átnyújt egy szálat amit remegő ujjaim közé fogok. Fintorogva gyújtja meg nekem és rögtön szívok egy mély slukkot belőle. Látom amint ő is bele szív saját cigijébe.
-Szeret- bólint a sötétségbe meredve.
-Nem- válaszolok a holdra nézve. Az öreg hölgy erre mit mondana? Mit kéne tennem ha már elszúrtam mindent?!- Aggódok érte- felelem mielőtt bele köthetne az én meglátásomba.
-Mi is- feleli halkan.
-Hívtátok már?- kérdem felé fordulva mire szomorúan elmosolyodik.
-Dave se tudja hol van- néz rám szomorúan mire keserűen, küzdve a könnyeimmel újabb slukkot lopok. Talán ez marad majd az egyetlen dolog ami Zaynhoz köthet. Lábam elé dobom az elégett cigit. Már éppen rátaposnék mikor rá jövök hogy zokniban vagyok.
-Még egyet?- kérdi halkan elém nyújtva a dobozt Louis míg a könnyeimet törlöm le.
-Köszönöm- mondom halkan még is elcsuklik a hangom. Gyorsan húzok ki egy újabb szálat. Lazán gyújtja meg nekem és én még mohóbban mint eddig valaha szívok bele. A torkom kapar, a tüdőm friss levegőért könyörög de ez ellazít. A füst. A cigi. Ezek talán nem hagynak el...csendben ölnek meg. Apró Zaynieek. Zayn is csendben ölt meg. Azt mondta mi örökké együtt leszünk. Most mégis a cigi van a számban a nyelve helyett...






Kukucs! Nos, nem kiakasztani akarlak titeket de pénteken nem leszek itthon ezért most rakom fel a részt. Talán fel tudok egyet dobni szombaton is. Addigra szerintem lesz mobilnetem újra és akkor telefonról feldobom ha össze jön:) Tudom hogy most valószínűleg utáltok de én szeretlek titeket. Kövi részt lehet hogy már inkább holnap hozok amiért ez ilyen lett. A másik indok amiért ma rakom fel mivel úgy vettem észre hogy megcsappant a blog. Már nem jönnek feliratkozok, komik is úgy átlagban 13 jön ami természetesen sok és örülök is neki csak volt sokkal több is ennél:) Szóval remélem több résszel jobban megy majd az oldal:) Komizok pedig írják le nekem (már ha akarjál, nem kötelező) a kedvenc hobbijukat:3 Imádás van, ne sokkolódjatok le nagyon:3 <3

27 megjegyzés:

  1. Elsőőő...^^ tökéletes rész egy tökéletes írónőtől..:3 Akkor most szakítottak?!o.O Olvasom olvasom és mi a franc? De edtől függetlenül tökéletes..;)
    Mindig elfelejtem megkérdezni hogy a gyűrűvel mi lett? Ne vedd rossz néven csak kíváncsiságból kérdezem..:) Siess a kövivel pls.!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm:3 Örülök hogy tetszett. Nos, szünetet tartanak:D A gyűrű. Lesz róla szó. Komolyan. Már meg is van írva, hogy miképpen:D Szóval kiderül minden:3 Igyekszem sietni csak most tényleg eléggé nyomin jön ki az időm:/ Imádás van! <3

      Törlés
  2. Na ne máár! Nem hiszem el! Ilyen nincs! Hát ki vagyok akadva! Komolyan. Hogy ilyen hülyék?! Miért?! Ahj. :/ Egyébként jó lett. :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom:D Azért örülök hogy tetszett:D <3 Imádás van! <3

      Törlés
  3. Ez..most..a rész..istenen neeee!!! :'( Nos,nagy szerencséd hogy a tegnapi részes kommentemhez írtad hogy ne vágjam a falhoz a telefont ;) Megfogadtam a tanácsod és a telefonom épp maradt!! :* A rész annak ellenére hogy szívszorító tökéletes lett! :) Leszeretnék két nagyon egyszerű tényt szögezni! Egy: Zayn SZERETI Jadet!!! Kettő: Jade is szereti Zaynt. Egyszerűen nem veszik észre hogy egymásnak vannak teremtve!! Áhh már nem értem Zaynnéknek a logikáját.. Túl bonyolult :'D Az hogy Zayn még nem ért haza kezd egy kicsit idegbeteggé tenni..Rossz érzésem van de remélem hogy nem úgy lesz ahogy gondolom :/ A gyűrű :3 Végre lassan visszatér a történetbe és remélem ezáltal Jade rohadtul rájön hogy Zayn kibaszottul szereti őt! (a szülei segíteni fognak Jadenek ebbe biztos vagyok!!) Remélem mindketten hamar észbe kapnak és minden happy lesz ;) A fájdalom elmúlik és a szerelem veszi át a helyét! :) A kérdésedre a válasz nagyon egyszerű. A hobbim a folytonos zenehallgatás! :D És beked mi a kedvenc hobbid??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett és de:D Örülök hogy a telefon túl élte a részt:D Nekem az ördögbot, lövészet, írás, zene:3 Imádás van! <3

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Most komolyan? Annyit szenvedtek már együtt nem igaz hogy ezt ne tudnák megoldani.Ilyen könnyen feladni mindazt amiért harcoltak.. Csalódtam Zaynben.. Igazából végig azt gondoltam,hogy ha szakítani fognak akkor Jade fogja ki mondani azt ,hogy vége.. de te okozol nekem még meglepetéseket..Remélem,hogy Zayn nem lerészegedni ment,hogy azután megdöntsön egy csajt.. mert akkor annál is jobban fogok rá haragudni mint a 2.évad elején.Engem eléggé elgondolkoztat az,hogy Zayn akkor igazából mit is érez Jade iránt.Amúgy az első komizó milyen gyűrűről beszél?? XDD A tartalmától független a rész remek lett mint mindig . Alig várom hogy megtudjam mi lesz ebből és hogyan tovább.. Remélem Zayn minél hamarabb helyre fogja hozni. Felrakhatnád a következő részt még ma, hogy ne szenvedjek annyit XD :D Az én hobbim leginkább hogy olvasok és zenét hallgatok.Rajzolgatnék is ha tudnék de nem igen megy szóval.. xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyűrű ami Jade anyjáé volt és ő hordta. Minden ki fog derülni, tudom hogy most valószínűleg mindenki megutálja Zaynt de hát ez van:) Imádás van

      Törlés
  6. Ezt is megéltem.. Elbőgtem magam a részen .. És csak ismételgettem ,hogy "nem,nem lehet ,ez nem történhet meg"
    Annyira lesokkolt... Aggaszt ,hogy Dave (AKI MINDIG MINDENKIT MEGTALÁL!!) nem talált semmi jelet... Annyira ,de annyira szeretném ,hogy rájöjjön a két kis hulye szerelmes ,hogy igenis egymásnak lettek teremtve *-*
    Mindent bele drága írd csak a békítő részeket (:D) nagyon imádlak ❤❤❤
    A kedvenc hobbim... Sok van : zenehallgatás ,olvasás,shopping, imádok a családommal lenni és (főleg tavasszal és nyáron) kicsit kiszakadni a hétköznapokból és hétvégén a Duna parton lenni egy hétvégi házban a rokonokkal :)
    u.i. : Nem foglak megutálni ,mindig kell a pörgés és az akció a történetbe.
    xx.

    VálaszTörlés
  7. Neeeee! Nem akarsz kiakaszatni? Sírtam, miattad! Hogy lehet Zayn ilyen szemét? Utálom!!!! Ne csináld ezt így tovább, ez így nem jó!!!
    Am nekem talán a süti sütés a kedvenc hobbim! Imádok díszíteni!! <3 Csak nagyon drágák a díszítő cuccok... :-(
    Úúú olyan jó lenne ha végre Zayn is szenvedne egy kicsit, vagy ha beleláthatnánk a fejébe!! Ez így nagyon szomorúúú!
    Ui.: azért én még szeretlek! Puszi <3

    VálaszTörlés
  8. Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii?? Pont itt? Ne már Zayn egy nagy balf*sz nem szakíthatt szegény Jadel fuuu..... kis kecifej:)
    A részt imádom mimt mindig kiváncsi vagyok hogy Zayn hol van és mit csinál remélem semmi hülyeséget de mintha nem arról lenne híres hogy nem csinál hülyeségeket
    Szóval siess a kövi résszel mert nem birok várni!!:)❤❤❤
    ja igen majd elfelejtettem a hobbim:tánc imádok táncolni és a zenehallgatás zene nélkül nincs élet tehát a tánc és a zene az életem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont itt. Valóban az. Majd sietek vele. Csak elment a kedvem az írástól:D És a tánc meg a zene valóban az életet jelenti:)

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Szar kedvem van. Ahogy gondolod. Úgyis tovább olvasod, a rész fent is van. Azért én imádlak.

      Törlés
  10. Szia!
    Ezt Te sem gondoltad komolyan, ugye? Hogy a viharba ne sokkolódjak le 1 ilyen rész után? A rész szuper, mint mindig, na de a két h*lyétől agyf*szt kapok. Ugye nem sokáig lesz "szünet"? Hol van Zayn? Mi van itt most? Úgy megörültem, hogy új rész van, de ezt most fel kell dolgoznom. Hogy lehet mind a kettő ekkora balfék? Állandó félreértések, állandó viták... Úgy nyakon vágnám most mind a kettőt, hátha észhez térnének! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
    Siess a kövivel! Remélem ott rendeződnek a dolgok, vagy nyugtatóval kezdjük olvasni, mert még tovább bonyolítod? :)
    Hobbim? Olvasás.
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért ment el a kedved az írástól? Van egy csomó olvasód. Sokan fel vagyunk íratkozva, de vannak, akik nem, mégis olvasnak. 13 komi az sok. Nézz szét a többi blogon. Van olyan töri, amit olvasok, de jó, ha 2-3 komit kap az illető. Viszont mennyi az oldalmegjelenítésed? Nem látom, de kíváncsi lennék rá. Azt kitehetnéd. De szerintem az sok! Fel a fejjel! Imádunk! :)))

      Törlés
    2. Igen tudom, ezért írok még és rakom fel a részt csak ehhh...valóban szar a történet és sablon. Csak azért nem látszik annak mert olyan az írás stílusom hogy leköt titeket. Ezért ment el ettől a blogtól a kedvem:/ De köszönöm szépen, mindjárt kirakom az oldal megjelenítésekét:)

      Törlés
  11. Oké, mély levegő!
    Mi? Ugye nem? Bőgni fogok, ha szakítani fognak. :( Vagy már szakítottak?
    Zayn hmm. Valamiért nem tudom. Nem tudom megutálni akármennyire is bunkó volt. Megértem az ő szemszögét is ugyanúgy ahogy Jade-t is. Szeretem a két kis hülyét <3 Amúgy miért van olyan érzésem, hogy Zayn Perrie-hez ment?! Hmm? Ugye nem? :O Ben most nagyooon szeretem <3 Luke mióta lett tűszurkáló? :D <3 Dervish hmm... most kicsit pikkelek a srácra, mert olyan érzésem van, hogy Zayn ellen akarja fordítani Jade-t. Louis, Harry, Liam & Niall <3
    Hobbi? Rajzolás, olvasás, zene és az előre bambulás :'D Sokszor szoktak megpiszkálni, hogy nem-e aludtam el nyitott szemmel, holott elmerülök gondolataimban :'D Mivel nem járok lövészetre ezért azt nem mondanám, de érdekesnek tartom a pisztolyokat és egyéb fegyvereket :3
    Várom a részt :)
    Imádás van <3
    XxEmy

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Na igen mit kértem tőled tegnap? Azt hogy ne szakítsanak erre pedig ez komolyan kikészítesz persze jó értelemben. A rész persze szupi volt meg minden de komolyan megsirattál ami elég nagy dolog mert nem vagyok sírós. Zayn na komolyan én fogom megfolytani! Hogy merészeli azt mondani hogy szünetet akar?! Azt mondta nem fog szakítani erre pedig ez Ahj. Dervish szeretem de basszus békéljen meg Zaynnal mi az hogy azt mondja hogy Zayn nem szereti Jadet tudom csak jót akar de ezzel csak rosszat tesz.
    Mi a kedvenc hobbym? Imádok írni, igen én is írok csak én lapra és cak a barátnőmnek mutatom meg. Gondolkoztam a blogon de elvetettem félek mit szólnának hozzá. És még szeretek olvasni.
    És neked mi a kedvenc hobbid?
    Hozd gyorsan a következőt kérlek
    Ölel Kira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fent van a következő rész. Szívesen elolvasnék valamit. Küldj át nekem valamit e-mailben. Ha félsz mások véleményétől akkor az életed legjobb dolgait hagyhatod ki. Nem veszel meg egy ruhát mert félsz mit szólnának hozzá? Csak csont, bőr és hús. Ezektől függünk...? Nem:) Hobbik: Írás, olvasás, pszichológia, ördögbot, lövészet, tánc, zene:) Imádás van! <3

      Törlés
  13. Imádtam! Engem nem sokkolt a szakítás, várható volt. Bár kicsit szomorú vagyok, mivel most megint depis lesz Jade…
    Hobbik: olvasás, írás, blogolás, autók, autóversenyzés, futás, zene, és a te blogod olvasása. :)
    Imádás van:))
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Autóversenyzés? Woaaaw:D Örülök hogy tetszett a rész. Imádás van:) <3

      Törlés