2015. április 11., szombat

Második Évad: Harminckilencedik Rész

-Felkelni!- szűrődik be az éles hang és egy pillanat alatt ülök fel ami olyan rosszul esik fél álomban hogy vissza is dőlök. Kezeimmel megdörzsölöm arcomat majd újra felülök és körül nézek a sima szürke véleményem szerint semmilyen szobában míg hajamba túrok.
-Kikészülök- morgom orrom alá és már a szekrény előtt állva kapok magamra egy rövid sztreccs gatyát és egy lenge trikót. Derekamra kötök egy pulcsit ha kint lennénk valami edzés miatt. Lévén azt hallottam tegnap hogy ma erősítés lesz. Hajam gyorsan kötöm össze egy copfba és kapom magamra a cipőt.


Gyors léptekkel lépek vissza a szekrényhez és veszem ki a gyógyszert. Mérges vagyok Zaynra, azért hogy nincs itt. Pedig Ben megengedné neki hogy fel keltsen. Mérges vagyok amiért fasz. Lábamba fájdalom nyíllal és ezzel ki zökkent mérgelődésemből.Ki öntök két szemet a kezembe és gyorsan nyelem le őket. Keserű ízükre most is elfintorodom. Ezt soha nem fogom megszokni. Már épp vissza raknám mikor még is csak újra felpattintom a tetejét. Még mindig fáj a lábam...ki veszek ég egyet és lenyelem. Vissza dobom a helyére és ha még bűntudatom is van elnyomja a hatalmas makacsságom.
-Zayn?- kérdi Ben mikor utolsóként kilépek a már készen lévő fiúk közé.
-Én is ezt akartam kérdezni- felelem halkan.
-Csak nem szakított az álompár- röhög halkan egy srác.
-Tuti azért vágta magát csinibe- röhög fel a mellette lévő. Mély levegőt veszek és csak lehunyom a szememet. Meg fogom őket ölni.
-Közel harc lesz- fojtja a többiekbe a szót Ben erős hangja. Végig nézek magamon és rájövök hogy bizony más ruhákat kellett volna felvenni ahhoz- Gyerünk- int nekünk és már elől kezd sétálni.
-Minden oké?- lép mellém Darren.
-Úgy néz ki?- kérdem monoton hangon.
-Vezesd le a feszültséget- rántja meg a vállát majd előre siet gondolom a barátaihoz. Leghátul lépkedem, gondolataimba feledkezve. Miért nem jött be reggel kelteni? Hol van most?
-Na mi van?- löki meg vállamat a legnagyobb paraszt.
-Takarodj- sóhajtok fel fogkrém reklám láttán.
-Frank vagyok- nyújtja felém a kezét de nem reagálok rá. Kezét vissza húzva össze csapja és rám mosolyog.
-A takarodj elég egyértelmű- morgom neki míg befordulunk egy sarkon.
-Szakítottatok?- kérdi mosolyogva.
-Nem- felelem egyszerűen.
-Együtt voltatok egyáltalán?- nevet fel míg belépünk egy jó nagy terembe.
-Együtt vagyunk- felelem kurtán.
-Ne legyél már ilyen, csak te vagy csaj itt- karol át míg magához ránt. Testem megfeszül és már mind két kezemet karjára fonom amivel átkarol.
-Nő- jön egy dörmögő hang mögülünk pont akkor mikor átfordítva egy csípő dobással a földre küldöm. Nem fordulok hátra Zayn hangjára, ha hisztizni akar akkor azt tegye mással. Én semmit nem csináltam amiért ezt érdemelném. Lazán lépem át Franket és sétálok a többiekhez.
-Spontán tudnotok kell verekedni. Kreativitás. Tudj mit cselekedni a másik mozdulatára. Gyorsan kell döntened- mondja Luke a kör közepén megállva Bennel.
-Mindegy hány mozdulatot tudsz ha nem tudod használni azt élesben és nem tudsz védeni. Ez pedig csak gyakorlás. Mindenkinek vannak mozdulatai amiket előszeretettel használ de bele kell csempészned a verekedésbe. Nem használhatod mindig azt- folytatja Ben- Először mindenki velem verekszik aztán Lukeal majd az edzés második felében párban és cserékkel dolgoztok- feleli Ben.
-Mind hármunkkal verekedi fogtok- helyesbít Luke meglökve Ben karját aki átnéz felettünk és megtalálja Zaynt.
-Azaz mind hármunkkal verekedtek- helyesbít ő is.
-Ki akar kezdeni?- kérdi Luke.
-Én- szól közbe Zayn és emberek fellökve be áll középre- És Frank- mutat a mellette álló srácra.
-Haver ne rám legyél mérges mert te balfasz vagy- emeli fel a kezét míg besétál.
-Lépj vissza- tolja maga mögé Ben- Te meg higgadj le- mutat Zaynra jelentőség teljesen.
-Majd én- felelem meggondolatlanul belépve.
-Oh ne már!- nyög fel Luke. Zayn csak komoran néz ahogy én is őt.
-Ne legyetek durvák Jade lába mé...-eddig jut Ben mikor előre lendülök. Térdem hasába száll és túl gyors vagyok ahhoz hogy kivédje. Előre görnyed és fülembe suttog.
-Jó reggelt- hangja komor, még inkább rossz kedvem lesz tőle. Kezemen csavar egyet és akaratlanul is előre hajolok. Fájdalmasan tartja és érzem hogy agyam még inkább elborul. Hátra rúgok, elenged és megpördülök. Keze felém száll de védem alkarral. Másik keze is elindul és ahhoz már én vagyok lassú. Ökle hasamat találja el de csak össze préselem az ajkaimat.
-Luke?- kérdi Ben feszülten és jól tudom hogy épp azt kérdi hogy szét szedjenek-e minket. Meg fogom Zayn kezét amivel megütött. Elhúzom az oldalam mellett és arra támaszkodva rúgom őt először térdhajlaton amitől előre esve letérdel. Térdemmel rúgom bordán mire szeme össze szűkül és az enyém és. Nem éreztem hogy megrúgtam volna. Elhúzódom tőle és megállva nézek rá. Zsibbad. Azt hiszem ezt nem gondoltam át.
-Hányat vettél be?- néz fel rám térdelve mérgesen.
-Faszt?- röhög fel Frank valahol a hátam mögött.
-Darren, gyere- legyint Luke rögtön maga mögé lökve Zaynt.
-Hajrá- lehelem magam elé kissé megdermedve Darren fülébe aki elmosolyodva belép. Zayn mérgesen méregeti a mögöttem álló Franket. De mégis inkább engem méreget gyűlölködő szempárral.
-Ne kezdj ki vele, komolyan- súgom hátra míg jobbra fordítom fejem így Zayn nem tudja leolvasni számról mit is mondok.
-Nem hiszek abban hogy olyan nagy kutya lenne- nevet fel.
-Ne akard hogy elveszítse az eszét mert akkor egyedül én fogom tudni vissza fogni- préselem ki ajkaim között míg hallom az első ütés hangjait elölről.
-Ha te eltudod intézni szerinted én nem?- nevet fel.
-Te komolyan nem tudod mivel baszakodsz- fordulok most már teljesen felé.
-Oh dehogynem. De meg éri ha te vagy a tét- simít végig arcomon majd államat megfogva felemeli arcomat.
-Meg fog ölni ha verekedésre kerül a sor. Ne legyél naiv. Én is megtudnálak ölni- lököm el magamtól és rögtön előre fordulok és rá se nézek Zaynra. Nem merek.
-Ezért bírlak- lép vissza közelebb hozzám- Más vagy- suttogja a fülembe és érzem hogy elönt az idegesség.
-Te komolyan nem bírod felfogni hogy nem egy trófea vagyok?- fordulok vissza hátra- Ha őt felidegesíted akkor komolyan meg öl, érted?!- kelek ki magamból halkan. Hisz tudom mindenki a verekedőket figyeli és talán mi így takarva vagyunk Zayn előtt is.
-Nem értem miért kéreted magad- rázza meg a fejét- Nem tudná meg- mosolyodik el és le esik az állam.
-Minek hiszel te engem?- morgok rá és érzem amint kezdem elveszteni az eszem.
-Őszintén? Először azt is hittem te is kurva vagy mint a többi nő ezen a szinten de...- eddig jut, kezem hasába száll és össze görnyed de én megtartom.
-Jegyezd meg- suttogom fülébe míg a falra meredek mögöttünk- Nő vagyok, nem lány, nem csaj. Nem hívhatsz kurvának mert letépem a farkad és megetetem veled. Nem baszakszol se velem se Zaynnal mert tőle csúnyábbat kapnál. Békén hagysz, elvonulsz és nem leszel seggfej- lököm arrébb és ekkor eszmélek rá hogy már minket néznek, nem Darrenékat.
-Baj van?- lép oda Ben.
-Már nincs- felelem még mindig idegesen.
-Menj a box zsákhoz- mondja kétségbe esetten Ben mikor rám néz. Értetlenül rá nézek mire Luke áll elém és kezd tolni a zsákhoz.
-Ne veszítsd el a fejed, oké?- mondja erőteljesen mégis halkan.
-Nyugodt vagyok- felelem vissza fojtva érzelmeimet.
-Sötétül a szemed- suttogja és leültet a sarokba a teremnél. Hagyom hátam had támassza meg a fal és fejem a lábamra hajtom.
-Csak hagyj egyedül- mordulok rá mikor hozzám érne Luke.
-Könyörgöm próbálj meg szólni ha elvesztenéd a kontrollt- szorítja meg kezem és aprót bólintok majd fejem vissza hajtom és élesen beszívom a levegőt. Leszarom mit gondolnak.
-Zayn!- harsog fel Ben mire felnézek és észre veszem hogy sokkal élesebben látok. Tudom hogy elfogom veszteni a fejem. Ez nem fog csillapodni bennem.
-Élvezni fogom- villant egy mosolyt Zayn mikor megállnak egymással szemben.
-Figyeljétek mit hogy köt össze és hogyan reagál- fordul a csoport felé akik  így velem szemben állnak.
-Ezt mindig is látni akartam- suttogom halkan mire Zayn rám néz. Szemét nézem és kiráz a hideg. Az ő szeme is szürke. Látom amint a többiek félve néznek minket még sem érdekel. Legalább megtudják miért is ne baszakodjanak velünk. Ben lendül először és Zayn könnyedén védi de nem támad vissza. És ez megy jó öt percig. Ben támad, Zayn lazán kivédi de nem támad.
-Na mi van nagyfiú? Támadni nem tudsz?- szól be röhögve Frank.
-Nem fogom felhergelni hogy többet láss- dörren rá Ben.
-Hergeljem fel én hogy tanulhassunk valamit?- nyafog közbe Frank mikor Zayn újra csak véd lehajtott fejjel kissé mosolyogva és tudom hogy próbálja vissza tartani. Mindig elmosolyodik mikor már majdnem feltört benne. Tudom hogy már ott kéne lennem leállítani de félek előtörne belőlem is.
-Ben- kiáltok oda most már felállva mikor megfeszül jobb karja. Zayn nem mozdul, így Ben tuti nem érti mit akarok neki mondani. Gyors léptekkel indulok meg felé elfelejtve hogy belőlem is előfog törni.
-Ha mondasz valami kitépem a nyelved te idióta barom- harsogom mikor szólásra nyitná a száját.
-Luke- szól hátra Ben míg én Zayn kezéért kapok és elhúzom oda ahol az előbb én voltam.
-Még mindig megérné nekem Babe- szól utánunk Frank nevetve de utolsó szava nyögésbe torkollik, ahogy hátra nézek meglátom Luke sűrűn emelkedő mellkasát és ahogy a földre szorítja a srácot. Szemem lehunyom a méregtől de vissza lököm Zaynt.
-Csak nyugodj le- mordulok rá erőteljesen.
-Na mert te olyan kurva nyugodt vagy- röhög képen éllel a hangjában- lehet a sok gyógyszertől- köpi felém a szavakat de figyelmen kívül hagyom.
-Csak ne engedd hogy feltörjön- felelem kikerekedett szemekkel.
-Már miért ne?! Hogy az ott életbe maradjon?- mutat hátam mögé kezével.
-Azért hogy ne tépjen szét a lelki ismereted- hangom halkan csendül fel övével szemben.
-Neked az nem tök mindegy?- kérdezi gúnyosan lenézve rám. Szemem behunyom és tisztázom magamban hogy csak ideges és nem úgy gondolja.
-Nem, nem az.
-Pedig minden fontosabb neked mint én. Egy kurva hétvégét tervezek és te azt is lazán leszarod- hajol képembe és én megdermedek. A tekintetétől, a hangjától, a testtartásától és a lényétől.
-A szüleiddel találkoztunk volna. Négy napig ott voltam. Nem az én ötletem volt a kiképzés- mondom felemelve a hangom.
-Mindenkivel találkoztunk volna, érted?- emeli fel ő is a hangját- Össze jött volna mindenki aki fontos, de persze a maffia neked fontosabb- tárja szét a karját.
-Zayn!- kiállt oda mérgesen Luke.
-Kussolj már be!- ordít vissza.
-Komolyan azt hiszed hogy fontosabb nekem a maffia mint te?- kérdezem hitetlenkedve.
-Nincs kedvem most ehhez- lök arrébb de rögtön vissza állok elé.
-Mihez Zayn?- kérdem élesen- Hozzám?- mutatok végig magamon.
-Például- villant rám egy győztest mosolyt és kikerülve megindul. Tudom hogy Frank felé.
-Vidd ki- hallom meg halkan Luke hangját. Hátra fordulva nyújtom ki a kezem és húzom vissza Zaynt úgy hogy neki csapódik a falnak. Mozdulatom csak egy laza fordulás mégis erőteljes annak ellenére hogy teljes mértékben ledermedek szavaira.
-Mond hogy nincs kedved hozzám és unsz és már itt sem vagyok- felelem komoran míg a színek elvesznek szemem előtt. Már mindegy, a sötétség győzött de nem a gyilkolást készteti bennem...hanem a futást. Nem szólal meg csak néz rám- Gyerünk Zayn. Mond ki, mit gondolsz?!- sziszegem, neki feszülve. Szívverése hevesebb lesz de most még ez sem érdekel.
-Kussoljatok be mert a végén még szak...-kezd bele Ben.
-Elegem van a viselkedésedből- feleli halkan én rögtön hátrább lépek. Minden elsötétül egy pillanatra majd újra élesen jutnak agyamig a képek. Lassan fordulok meg és sétálok az ajtó felé.
-Jade- leheli nekem Luke és felém nyúl. Könnyed mozdulattal hárítom tovább a falnak ahol a kezeivel előzi meg nehogy lefejelje azt én pedig ki sétálok. A viselkedésemből?! Miért milyen a viselkedésem? Próbálok megfelelni neki, olyan! Kirontok az ajtón és a folyosókat kezdem szelni, már futva. Csak el akarok fáradni. Kirontok az épületből a kérdések elől és futva indulok el az utcán. Eleve futó szerkó van rajtam, senki nem néz rám furán amiért elmormolok magamban egy imát. Rohanok, nem egyenletes a tempóm de nem is érdekel. Légzésem fura, egyenletes, betegesen lassú olykor pedig kapkodom mint akit fojtogatnak. Az utcák egybe mosódnak, arcok cserélődnek és olvadnak egybe. A hajam néha arcomba csap de rögtön hátra is libben a szélnek hála, vagy talán a tempómnak amit diktálok. Kezem fárad el először és megkönnyebbülve élvezem ki a fájdalmat amit okoz. Lépcsőn le, reccsenés, szakadás, kis fájdalom. Nem nézek le a varratra. Nem akarom látni. Mit jelent hogy elege van a viselkedésemből?! Ez azt jelenti hogy elege van belőlem? Miért van elege belőlem? Mert egy hétvége nem jött össze? Én igyekszem! Tényleg próbálok megfelelni...de nem megy. Úgy tűnik neki kurvára nem tudok. Én meg azt hittem köztünk legalább minden rendben lesz...Koppanások, hideg, víz. Testem a fémkorlátnak ütközik. Lihegve kapaszkodom meg benne míg lenézek az alattam száguldó Temzére, tekintetem felvezetem és az eső cseppek lefolynak arcomról. Lihegek, fáj a lábam, vizes vagyok. A korlátra könyökölök és fejemet rá hajtom kezeimre míg kapkodom a levegőt, hisztérikusan. Érzem hogy remeg a kezem ahogy remeg a lábam is amiről az eső mossa le a vért. Szépen színeződik körülöttem a környezet, tekintetemmel azt nézem ahogy a véremtől megszínezett víz belefolyik az alattam száguldó folyóba. Lábam össze rogyik és lehuppanok a vizes koszos földre. Lábaimat kinyújtva a korlát rácsai között lelógatom a mélybe míg kezemet ráfonom a rácsokra. Fejemet kitámasztom két vékony rúd közé és lehunyom a szemem. Hagyom hogy kirázzon a hideg az esőtől, hagyom hogy elárasszon a düh a gondoltra hogy nem vagyok neki elég jó. Hagyom hogy felzokogjak és elöntsön a sötétség, az ami eddig hajtott. Más fajta, nem az ölést akarom. Futni, fáradni, sírni, zokogni, kihajtani a belem. Olyan ez mintha a sötét énem mindent a tízszeresével csinálna. És most kiborult, most sírni akar, törni és zúzni. Az autók mögöttem hangosan hajtanak el, a folyó viszonylag halkan morajlik és az eső kopogása a legintenzívebb vérem sebes száguldása és szívem örült tempója mellett. Felhívnám Trishát ha lenne nálam telefon de nincs. Hátam beroskad, újra felzokogom. Akarok valakit aki átölel és biztat miszerint hagyjam ott Zaynt. Akarok valakit aki azt mondja minket egymásnak teremtett a pokol és a menny. Agyam kezd normálisan gondolkodni, időben, térben, távolságban. Messze vagyok a főhadiszállástól. Ez kocsival egy óra lenne...akkor mennyi ideje léphettem le és mi minden esett ki? Jobban össze húzom magam, nem akarok arra gondolni hogy megtalálnak. Nem akarom megint megkapni Zayntól hogy elege van belőlem. Nem akarom hallani miszerint azt mondja hogy hisztizek és hogy mennyire un már engem. Kezeimmel megszorítom a rácsot, tehetetlen düh...egyre jobban szétfeszít. Már azt sem tudom hogy kéne levezetnem, Kezem a vas felé száll. Minden erőmet beleadva. Kavicsok apró súrlódása, puha tenyér az aminek az öklöm ütődik. Az mégis a vasnap csapódik az öklöm erejétől. Apró nyögés majd háttal a rácsoknak lecsúszik mellém egy lihegő fekete hajú srác. Kezem rögtön elhúznám de kezébe zárja öklömet. A vas rácsot nézem, és a görbületet benne.
-Ne mondj semmit, maradj csöndben, engedj elmenni, nem akarok hallani semmit. Kérlek- nyögök fel ültemben hátrálva tőle mikor szólásra nyitja a száját. Száját újra kinyitja de kitépem kezem az övéből. Az ő véres kezéből. Elkúszok tőle és csak össze kuporodom. Keze lágyan simít végig vádlimon mire még inkább görcsösen szorítom saját magamat kétségbe esetten. Ki akarom zárni őt. Nem akarok vele beszélni. Nekem ez a kapcsolat túl sok...túl intenzív és hullámzó. Kezeim szinte már görcsölnek ahogy saját, tulajdon lábaimba kapaszkodom. Fejem erősen hajtom térdemre hátha ezzel kizárhatók mindent. Tudom mennyire elcseszettnek nézhetek ki kívülről, tudom hogy érzi és tudja miszerint össze törtem. És nem tudok ellenkezni. Úgy érzem össze törtem. Zayn már nem is tudom hogy az enyém-e vagy sem. Nem tudom hogy Ben bízik-e bennem vagy sem. Nem tudom ki hogy viszonyul hozzám és mit kellene tennem. Közlik hogy tréningre kell mennem mert szar vagyok. Nem bírok vissza zökkenni. Nem megy..túl sok...semmi támasz...gyenge vagyok...


Kukucs! Tudom hogy azt mondtam nem lesz rész de most hívott fel egy haver. Nem is ez a lényeg hanem hogy a telefonom a képembe világította a dátumot. Április 11!
Anna Annau Szülinapja!
Nem a legboldogabb rész de ezzel szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni neked drágám! <3 És ezzel kapcsolatban a kérésem a komizokhoz hogy írjátok meg nekem mikor lesz a születés napotok:3 Imádás van! <3

39 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a részt, és az egész blogodat. Most írok először komit amiért bocsánatot is kérek. Várom a kövi részt. ♥imádom. ♥♥♥

    Ui.:június 14- én van a szülinapom.
    Ui2.: nem vagyok fogalmazó bajnok.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy most írtál:3 Meg jegyezve. Ha időm engedi aznap lesz rész, ha akkor még megy ez a blog:'D Imádás van!

      Törlés
  2. Uuuu imádom a rész egyszerűen csodálatos..... mondjuk Zayn nagyon bunkó volt szegény Jadel:. Siess a kövi résszel!!!:)
    Nagyon Nagyon szépen köszönöm annyira jol esik köszönöm nagyon drága huuu csak most ennyit tudok irni kicsit sokkos állapotba vagyok legjobb ajándék olyan jooo hogy igy törödsz az olvasoiddal
    Mégegyszer nagyon nagyon nagyon köszönöm Imádlak!!!!!!!!!:)❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett és még egyszer csodálatos szülinapot! <3 Imádás van!

      Törlés
    2. A résszel már csak csodálatos lehet:)❤❤

      Törlés
  3. Basszus ez a rész is csodás volt. Annyira gyerekes Zayn és olyan szemét most egy hülye találkozó miatt ennyire kikészülni jó tudom hogy ez fontos neki de ez túlzás :/kezd elegem lenni belőle !!!megértem jadet mert tényleg mindenki lekezeli mint valamilyen kezdőt.luket még mindig imádom.ben pedig nem is tudom olyan változó.Ismétlem a rész zseniális volt.
    Imádlak:D a szüli napom február 8.
    Ölel Kira
    Ut:mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett. Nos lehet hogy túlzás de én mikor nem esek túlzásokba?:D Új rész...uhm talán holnap vagy hétfőn:) Imádás van!

      Törlés
  4. Zayn egy fasz...xd Már bocs a kifejezésért. :D De hát az. Ez a Frank meg hát nem is tudok már rá mit mondani.. :D Na mind1. A rész fantasztikus lett imádtam :3 ♥ És a szülinapom június 22-én van. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nagyon-nagyon gyorsan kövit! Hogy lehet itt abbahagyni? Direkt húzod az agyunkat? Most tényleg szakítani fognak? Ez a balf*sz Zayn remélem már észhez tér végre, és helyrehozza, amit elcseszett. Azt azért megint nem árultad el, hogy mi is lett volna a hétvégén. Oké, hogy mindenki összegyűlik, de milyen apropóból?
    Jade pedig mi az, hogy nem tud olyan lenni, mint volt?
    Luke-ot egyre jobban csípem, Frank-et viszont igazán kinyírhatná már valaki!
    Siess a kövivel!
    Szülinapom: november 19
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesznek még idegtépőbb abba hagyásaim. Igen direkt:'D <3 De pusztán csak szeretetből. Hétvégén mi lett volna? A Részek előre haladtával majd minden szép lassan. Frank kinyirása?:D Hmmm hmmm:D Sietek a kövivel:) Imádás van!

      Törlés
    2. Biztass csak még, hogy milyen abbahagyásaid lesznek! Nekem már ez is idegtépő. Ennél idegtépőbb abbahagyás után számíthatsz rá, hogy mindenki átmegy hisztisbe, hogy a kövi részt követeli. :) Nekem lenne ötletem a 3. évadra, csak hogy ne hagyd abba. Elindulni el tudnál szerintem rajta. Ha érdekel megírom! ( Bármit, csak ne legyen vége 1-2 hónapon belül a blognak. :)) ) Akár feltehetnéd ezt kövi fejezethez kérdésnek, hogy ki hogy folytatná. Bár mivel nem tudjuk, hogy ennek az évadnak mi lesz a vége, lehet lennének nagy melléfogások.
      Imádás van!

      Törlés
  6. Nagyon jó rész. Zayn meg Jade pedig az álompár. Ne válaszd már szét szerencsétleneket:D
    Zayn hogy lehet ilyeeen? Nem Jade tehet arról h le kellett mondania a hétvégét. Mondjuk van egy nagyon erős sejtésem hogy mi lett volna a hétvégén de akkor sem szabad ilyet. Nem szakítanak. Nem lehet. Ők egymásnak vannak teremtve kész. Részt minél hamarabb légysziiiiiiiiiiiiiiiii
    imádtam, imádlak, imádni is foglak
    bye

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett, bizony ők álom pár. Zayn könnyen lehet ilyen. Imádás van! <3

      Törlés
  7. Nem ertem hogy mert mindig a legjobb resznel kell abba hagyni? :)) de nagyon tetszet ..
    Mikor lesz a kovetkezo resz? Minel hamarab legyszii :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy húzzam az agyatokat:'D Holnap vagy hétfőn jön a kövi:) Imádás van

      Törlés
  8. Szia!:)
    Nagyon sajnálom, hogy ilyen rég kommenteltem, de most itt vagyok!:D
    Nem is tudom mivel kezdjem...borzasztóan jó lett!
    És...hu...valamiért én teljesen megértem Zaynie-t, mert biztos vagyok benne, hogy a lánykérést szervezte meg hétvégére.Egy részem viszont Jadey-vel ért egyet, hisz ő nem tehet semmiről, és Zayn-nek nem kéne ezért bunkóznia.Imádom amikor Zayn és Jade verekednek, nem tudom miért, de ők még akkor is aranyosak!:DÉs..ha szétmered választani őket...nem tudom milesz, de a következő részig kitalálom!!:DSo, plííz ne válaszd szét őket...:DFrank, és az amásik hülkyegyerek akinek nem jut eszembe a neve.Na igen, őket gyűlölöm, so Jade, Zayn, Luke vagy akár Ben igazán kínyirhatná már őket.Darren(remélem jól írtam le:D) viszont tök szimpi.Siess akövetkezővel:)<3
    UI:my birthday: május 20.:3
    Lávol, Aurora:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam hogy ne kérjen senki bocsánatot ezért!:D Azért örülök hogy tettszett:3 Ezt most fenyegetésnek veszem:D Imádás van! <3

      Törlés
  9. Miért van olyan érzésem hogy nagyon nem lesz minden rendben?? És jön az a bizonyos 40. rész. Alyaly. Zayn egy fasz. Már megint. Azt hiszem túl hamar felejtettem el neki hogy miket tett, vagy inkább miket nem, amikor Jade visszajött és ő még Perrievel volt. Èrtem én hogy keresztbe húzták a terveit, de könyörgöm. Nem Jade volt aki eltervezte hogy most akkor rögtön kiképzés. Azt sem tudta hogy mit tervezett. Honnan tudja szegénykém hogy ez mennyire volt fontos ha el sem mondja?? Barom. Barom. Barom. Megérdemelné hogy Jadey dobja őt. Nyugodt szívvel. Huu. Most én is felhúztam magam. A fiúk olyan faszok tudnak lenni. Jade-del remélem minden oké lesz. Legyen erős, fejezze be szépen a kiképzést, legyen ő megint a legjobb. Ahh. Most úgy sajnálom szegényt. Ilyenor kellene Louis, hogy elterelje a figyelmét a hülyeségeivel. Hozd minél hamarabb a kövit mert I CAN'T WAIT. Frankről meg.. Hát mit mondjak. Nagy forma.:Dd Kicsit idegesítő néha, de én jókat röhögök rajta:D A szülinapom pedig umm hadititok. Pont ezért május 22.;) Imádás van<3xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig minden rendben van a blog történelmében:D Holnap vagy hétfőn jön a rész:) Addig csak tudsz várni:'D Imádás van! <3

      Törlés
  10. wow. hát ezt nem nagyon értem. Zayn ezért komolyan megharagudott? most mit akar hogy egy bevetésen megöljék Jadet? vagy mi? oké értem én hogy fontos találkozó lett volna de Jadet is meg lehet érteni és ők akarták hogy jobb legyen xdazért remélem hogy nem fognak szakítani. be kell látniuk hogy egy kapcsolat nem olyan egyszerű. vannak problémák amiket meg kell oldani ,ha nincsenek az ott egy kicsit gyanús lenne. xd remélem emiatt nem fognak szakítani ..már csak az kéne,hogy Jade összejöjjön Frankkel XDD nos Frank egy p*cs,tapló,bunkó,paraszt :D nagyon nem csípem. valaki alaposan elverhetné :D remélem hogy a mi Jadeünk ezek után nem fogja feladni. tényleg kéne most egy olyan rész ahol a skacokkal van hogy kikapcsolódjon egy kicsit. olyan régen volt,hogy táncoltak XD remélem hozol ma még egy részt :) sajnos az én születésnapom már volt : január 22. XD de majd lesz a névnapom május 3. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zayn bármin meg tud haragudni:D És bezony, egy kapcsolat irtó bonyolult. A névnapod pedig nemsokára itt van:) Megjegyezve! Imádás van <3

      Törlés
  11. Szia!
    Ismét egy fantasztikus részt hoztál össze viszont, kezdem nagyon utálni hogy Jade ebben a tréningben vesz részt. Hisz nem rég ébredt fel a kómából és vágom én, hogy mindenkinek fontos, hogy jól legyen, de nem így! Igen rá fér az edzés és a gyakorlás, de ezt esetleg otthon a kertben is megtudná csinálni Lukeal, Bennel és Zaynel. 4 év kóma után, betudják egy hétre oda és alig törődnek vele, pedig neki igen is a családjával a barátaival kellene töltenie a legtöbb időt, hogy újra közéjük valónak érezhesse magát, ne pedig kívül állónak. Zayn is jogosan akadt ki csak szerintem nem jó emberre. Bennel kellene vitáznia, mert igen nagy eseményt szervezett és le kellett mondania. Nem Jade akart oda beköltözni egy hétre, hanem a többiek ragaszkodtak hozzá. Frank egy igazi gyökér és ha a hét vége felé támadnának, akkor a legtöbben semmit nem hasznosítanának a tanultakból. Azok az emberek még kezdők Jade nem ő csak kiesett a formájából. Ha Jadenek ezekkel kellene egy feladatot elvégeznie, még a végén újra megsérülhet. Jadel így is megosztanak mindent, viszont hogy bedugták abba a kis nyomorult szobába és nem aludhat a saját házukban, úgy érzi őt kizárják mindenből. Noha neki volt az a jó templomos ötlete. Szellemileg segítheti őket, míg fizikailag nem jön helyre! Megértem, hogy Ben félti, de akkor sem így kellene vele bánnia. Otthon is tudna rá figyelmet fordítani. Jade most ismét megakarja majd ölni magát, mert nem találja a helyét, a biztros pontok már nincsenek számára. Nincs se Ben, se Zayn, se a többiek, se pedig a biztos maffia. Ráadásul a szeme feketesége is csak egyre jobban erősödik. Az még jobban nem segít, hogy az a Frank nem száll le róla. Remélem hamarosan újabb részt olvashatok! A szülinapom pedig január.27
    Ölel és puszil, Poppy P. McDonald

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh te jó ég csajszi. Sokkoltál:D Azt hittem nem értitek meg az elvetemül kusza gondolataimat a részekben erre bumm. Hát ez már majdnem spoiler szint:'D Teljesen jogos benne minden, viszont ez a komi most tényleg ledöbbentett. Nem is igen tudok rá mit reagálni. Örülök hogy az olvasóim közé tartozol! Imádás van!

      Törlés
  12. Ez a rész is tökéletes, mint mindig. Annyira jó, hogy nem lehet meg unni ezt a blogot, mert mindig történik valami, ami miatt izgulni kell. Jade szegény már annyira ki van készülve, nem is csodálom, hogy már azt sem tudja hogy áll Zaynnal. És Zayn. Esküszöm nem tudok rajta kiigazodni, de van egy sejtésem, miszerint az az összejövetel nem csak egy kis kerti parti lett volna..:) Amugy az én szülinapom, pontosan 11 nap múlva lesz, azaz április 22-én^^ ~S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett és nagyon szépen köszönöm. Wow, az mindjárt itt van, meg is van jegyezve! :3 Imádás van! <3

      Törlés
  13. Okeee most kiakadtam.
    Zayn mar megint ugy viselkedik mint egy idiota seggfej megis mi a francert jadere haragszik? Azt megeetem hogy kiakadt hogy nem jott ossze a hetvege biztos sokat jelentett volna neki de megis miert jade tehetne errol? Most nem jott ossze akkor majd jovo heten a viselkedesevel cseszi el a kapcsolatukat
    Frank mar most nem szimpi jo lehet hogy igazabol jo fej meg mit tudom en de biztos hogy fognak meg miatta veszekedni es ugye o nem fog kozejuk allni? Es mond hogy nem szakitanak? Letszi letszi nem akarok megint siros idoszakoot
    Imadom amikor jadey es zayn verekednek az olyan joo bar gozom sincs miert
    Darren pedig egyre szimpibb pedig nem nagyon szerepelt meg de nem baj
    Mikor lesz olyan amikor a sracokkal van? Hianyoznak a sracok meg ems
    Ja es hol van dervish?
    Most lesz szerepe a gyurunek?
    Es jadey ugye nem szakit zaynnal es nem taszitja el magatol a tobbieket?
    A szulinapom: marc. 14
    A tied? Vagy mar mondtad csak en nem emlekszem?
    Mikor lesz kovi?
    Letszi siess
    xxManka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj te:'D <3 Zayn seggfej de megszokhattátok már. Nos Dervish mondtam hogy majd felbukkan. Maaajd. Ahogy a gyűrű is. Maaajd:D A szíktás pedig spoiler lenen ha bármit is mondanék róla. Holnap jön a kövi rész:) Az enyém Április. 26. Valakinek már le írtam azt tudom. De az Anna Annau volt:) Imádás van! <3

      Törlés
  14. Uristen ....
    Ez nem hisszem el ...
    Okés hogy nem volt magánál Zayn de akkor is ...
    Ez durva ...
    És szegény Jade
    Minél elöbb ha lehet a kövi részt :D
    A Szülim pontosan 9 nap mulva lesz Április 20 :D
    Remélem aznap teszel fel részt :D
    U.I.: Legeslegjobb blog és a kedvencem is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, hidd el:D Holnap lesz kövi rész. És egyértelmű hogy rakok fel részt :3 <3 Köszönöm szépen és örülök hogy ez a kedvenc blogod:3 Imádás van! <3

      Törlés
  15. Kukucs!:)
    Az elején tökre meglepődtem,hogy Zayn nem keltette fel Jadey-t megint olyan cukin,mint az előző részben.Annyira utálom,ha valaki anélkül akar valakinek rosszat,hogy ismerné. Pl. mint az a két srác,mikor Jade kijött a szobájából. Olyan felszínesek,nem ismerik,csak annyit tudnak,hogy négy évig kómában volt,aztán itt kifújt a tudományok..ahh ezeken nagyon ki tudok akadni. Darren-t bírom,jó fejnek tűnik,remélem nem fog átváltani tahóba a történet közben. Ez a Frank tényleg egy igazi f@sz.:D Már tökre megörültem,hogy most elintézi Zayn,de nem.:( Imádom,ahogy Zayn és Jade szeretik egymást (vagyis remélem Zaynie nem hülye és szereti.),de ha mérgesek akkor minden szó nélkül verik össze a másikat.:D Olyan egyedi a kapcsolatuk,hogy nagyon.:D Na jó ez egy értelmes mondat volt.:'D Nem értem Zayn-t. Miért Jade-t hibáztatja,amikor eleve Ben akarta ezt az egész kiképzős dolgot,meg azt nem értem,hogy miért nem aludhat otthon Jade,ahelyett hogy a barátaival lenne,akiket szeret,össze van zárva minden nap ezekkel a f@szokkal. Így nem tud egyrészt formába jönni se,meg még meg is őrül a sok hülye miatt. És Zayn meg még rá is tesz egy lapáttal..meg azt sem vágom,hogy miből van elege.:D És még hogy a nők a bonyolultak..hát pff meg chhö.
    Az előző részről a véleményem,mivel oda nem írtam komit,sajnos nem volt időm:Először is ezen a két mondaton nagyon röhögtem:Megölöm Bent, adj egy ceruzát. Kibelezem vele.:'D Ez haláli volt. Az a templomos ötlet Jade-től/tőled nagyon tetszett,és remélem legalább most nem fogják megszívni.
    Amit ez előző rész végén amit kértél,miszerint írjuk le,hogy szerintünk,hogy fog folytatódni a történet,a válaszom pedig: szerintem akkor még megakarta kérni Zaynie Jadey kezét,de most valószínűleg szerintem szakítani fognak,mivel valamikor írtad azt hiszem nekem komiba válaszként,hogy a negyvenedik résznél nagyon ki fogunk akadni valamin,szóval szerintem szét fogod őket szedni,bár én örülnek neki,ha együtt maradnának,mivel véleményem szerint mint már írtam is ők a tökéletes pár. Aztán még gondolom el fogják foglalni a déli és a keleti részt is meg csupa izgalomra számít hatunk szerintem tőled.:D
    A mai kérdésre pedig a válaszom: december 2-án van a szülinapom,szóval nem a közel jövőben.:D
    Várom a kövit.
    Xoxo.<3:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban viharzó kapcsolatuk van. Képesek egymásnak esni bármitől, bármikor, bárhol:D Jade-vel pedig elismerem hogy kiszúrtak. Örülök hogy tetszett az előző rész:D Imádás van! <3

      Törlés
  16. Szia!!! Bocsi h nem írtam sokáig csak nagyon padlón voltam az utóbbi 3 hétben... Csak a te fejezeteid tartottak életben (egy icipici túlzással) Nem hiszem el... Megint rohadt jó részt írtál!!! Nekem is április 11-én volt/van a szülinapom!! :) Nah de nem ez a lényeg! Tényleg nagyon sajnálom hogy eddig nem írtam... Zaynre nem tudok már mit reagálni.... Elhiszem hogy leszállt az agyára a "sötétség" de akkor is...hogy mondhat ilyet pont annak akit állítólag annyira szeret hogy leélné vele az életét. Ahhhj nem is idegesítem magam rajta!! A kövit meg várom....így hát hozd gyorsan!! :* XOXOXO Love U, Kiara <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh istenem miért nem szóltok mikor van?! Te lány!!! Azért remélem most már jól vagy <3 Örülök hogy tetszett a rész, és még ma hozom:) Imádás van! <3

      Törlés
  17. Jaj ez is milyen perfect rész lett<3 és május 19-én és IMÁDÁS VAN

    VálaszTörlés
  18. Teljesen megértem Jadet. Szegénynek most sok minden szar egybegyűlt. Nekem szeptember 28.án van a szülinapom. :) Remélem még akkor is hozol majd részeket! :D
    Neked mikor van? :)
    Imádás van :)
    Xx Amber

    VálaszTörlés