2015. április 9., csütörtök

Második Évad: Harminchetedik Rész

-Erre muszáj bejönnöm?- kérdem megtámaszkodva a falnál egyenesen a kis kiképzőimre nézve. Ben, Luke. És a segéd...Zaynie. Már most érzem hogy ez remek lesz.
-Még szép- dobja felém a kést Ben. Kezem előre lendül, ujjbegyeimmel a pengéhez érek majd hirtelen rámarkolok és megforgatom magam előtt a kést a nyelénél fogva.
-Amatőr- felelem mosolyogva. A többi srác nevetni kezd körülöttem mire Ben felhúzza a szemöldökét. Kiszúrom magamnak a harminc méterre lévő céltáblát majd előre lendülve egész testemmel mozdulva elhajítom a kést. Kilences.
-Amatőr- szisszen fel Zayn mire megforgatom a szemem.
-Nos ha majd nektek is így megy akkor bekerülhettek a krémbe- harsogja Luke- Mindenki vegyen kést magához!- tapsol párat. Lazán sétálok az egymásra szórt késekhez, az egyik ládához, ahol Ben áll. Ha már azt nem mondja minek akkor arra kell következtetnem hogy oda menjek, nem de?
-Hölgyeké az elsőbbség- enged előre mosolyogva egy fogkrémreklám.
-Nézd Ben- rikkantok fel a fiúra mutatva- Ő nem seggfej mint te- mosolygok rá mire Luke felröhög és Zayn is. Kiveszek egy szimpla fekete kést majd beállok a sorba.
-Ha valaki ilyen beszólások próbálkozik könnyedén érheti fájdalom. A hölgyet nem azért nem bántom mert hölgy hanem mert hét éve átesett ezen.
-Az igazi okot is nagyfiú- kacsintok rá.
-Illetve ha megindulnék felé a mögöttem lévő két másik idióta is nekem rontana- sóhajt fel a kis céltáblák felé fordul- Fogjátok meg a markolatot!- harsogja és ő is megfogja.
-Én pengével dobok- mondom unottan kiélvezve a helyzetet. Lehet hogy nekem is gyötrelem lesz a hét de neki is.
-Fogjátok meg a markolatot. Támasszátok ki a bal lábatokat. A fületek mögé emeljétek. Célozzatok és az erősséget is figyeljétek. A könyökötöket fokozatosan nyújtsátok ki ahogy eldobnátok. Ha rá éreztek már lazán menni fog- mosolyog a srácokra majd mögénk sétál. Egyszerre dobják és egész jók. Mindenki eltalálja a táblát tíz méteres távolságban. Bár van aki benézni a fordulat számot és csak leesik a kése de a célzás már jó! Megfogom a pengét Benre nézek és vissza. Gyorsan és erősen dobom el. Kilences.
-Balra húzod az összeset- mordul fel Luke.
-Zayn menj a másik végébe magyarázni- dörmög Ben míg ő középre sétál.
-Dobd el egy nagyon kicsivel előbb- bólint fejével Luke míg óvatosan nekem dob egy kést. A mellettem lévő srác mögé áll és eldob egy kést míg a technikákról papol. Én viszont nem dobok, valahogy úgy érzem hogy kések terén még mindig én vagyok a legjobb négyünk közül.
-Kiképzésen vagy- hallom meg a mosolygós hangot mire felhúzott szemöldökkel megfordulok.
-Tudom az anyagot- felelem váll rántva Zayn igen öntelt arcát nézve.
-Jade! Dolgozz- kiabál rám Ben.
-Mikor is lesz közel harc?- kérdezem morogva Zayntól.
-Óh, azt mindenki élvezni fogja- nevet fel majd elsétál tőlem de még érzem ahogy fenekembe belemarkol. Kissé megugrok és egy csúnya tekintettel a zsebre tett kezű fiú után meredek.
-Hátba dobjam neked?- villant rám egy féloldalas mosolyt a fogkrémreklám.
-Eltöri a kezed mielőtt felemelnéd azt a kést- rázom meg a fejem.
-Higgy neki- kiállt hátra Zayn.
-A pasid?- kérdi undorral a hangjában. Zaynra nézek és ő rám. Ha húzni akarom az agyát akkor azt mondom nem de akkor háború lesz. Ha igen akkor ego kapitány elő tör belőle.
-Zaynie?- kérdem fél oldalas mosollyal- Igen- felelem megrázva fejem letéve a köcsögösködésről és inkább a mellettem ledobott ládába nyúlok pár késért. Feldobom magam előtt majd újra elkapom. Lazán fogom ujjaim közé majd eldobom.
-Nem vagyok rossz- felelem Ben mellé lépve a szép kis tízesemet mutogatva.
-Menj és dobálj még- lök vissza mire tátott szájjal ellenkeznék.
-Menj- rohan el szinte előtte Zayn míg gyors puszit lehel ajkaimra olyan gyorsasággal hogy én alig veszem észre.
-Menj a harminc méteres pályára!- ordít át nekem Luke a terem másik végéből.
-El se látok addig- dörmögöm az orrom alá majd rá állok a kis fehér csíkra.
-Romlott a látásod a kómában?- nevet fel mellettem egy srác. Oldalra fordulok és felismerem benne a folyosós srácot.
-Szólj ha van még kedved pofázni- sziszegi Ben a fülébe miután lazán kirúgta a lábát és fojtogató pozícióban tartja. Ez az én bátyóm!
-Engedd el- sóhajtok fel majd vissza fordulok a céltáblám felé. Jobb kezem fejem mögé viszem majd olyan erősen dobom el hogy bal lábam is felemelkedik és előre hajolok.
-Tízes széle. Tovább- int fejével Ben a tábla felé mire halkan kifújom a levegőt és vissza fogom magam abban hogy nehogy neki ugorjak. Már vagy a huszadik kést dobom el szint így mikor tapsol párat Ben.
-Láttátok hogy az a lány ott- mutat felém Ben- Hogy kaptam el a kést? Jó, most megtanuljátok- mosolyodik el.
-Elkapni egy felém száguldó kést?!- röhög fel az egyik srác.
-Ti vagytok elvileg a legjobbak akikre alapozhatnám a cégem. Szóval igen, neked ez vagy kurva könnyű lesz vagy kaphatsz még munkát valami gyárban- mosolyog rá Ben. Zayn és Luke mosolyogva dőlnek a falnak és nagyon jól tudom hogy sokszor végig csinálták már ezt. Túl sokszor...
-Zayn, Luke- kéri őket halkan Ben. Szavak nélkül állnak fel egymással szembe jó nagy távolságban.
-Óh baszdmeg- nyögök fel mikor Luke a kezébe vesz egy kést Zaynnal együtt.
-Ne akadjatok ki, mindig megvágom magam. Nem a kések a szakosodásom- nevet fel Zayn.
-Én ezt nem nézem- fordítok nekik hátat.
-Én is megvágom magam, ahogy valószínűleg mindenki megfogja. De jobb megfogni kézzel mint hogy a mellkasotokba, arcotokba, vállatokba fúródjon- Erős kezek ragadnak meg és fordítanak az események felé. Lehet szakosodni ez tény. Ezért vannak csak mesterlövészek, katonák akik a közelharcban vannak otthon és Hackerek. Ezeken belül rengeteg minden van én még sem szakosodtam. Én tökéletessé akartam válni. Szó mi szó talán sikerült is nagyjából. Ha Zayn hajlandó lenne gyakorolni ő is megtudná fogni de valahogy soha nem rajongott annyira a késekért. Szerinte túl személyes és véres. Persze a közel harc az nem...
-Nyugi cica- kacag a fülembe egy ismerős hang, az aki vissza fordított az események felé. Zayn felénk néz és eldobja a kését. Gyorsabban mozdul mint Ben. Az idő szinte lelassul körülöttem. Várom mikor fordul be a kés és ujjbegyeimmel épphogy hozzá érve kitaszítom pályából majd gyorsan össze zárom a kezem és heves légzéssel fogom meg a szárát a fülemnél. A fogkrém reklám mögöttem nyel egy nagyot és jól tudom hogy szemétől pár centire fogtam meg.
-Van akiknek nagyon megy minden a késsel. Jade ilyen- sóhajt fel Ben- Zayn te pedig fékezd magad- mutat a srácra aki előhúz egy újabb kést egy mérges tekintettel amit a mögöttem álló dermedt srácnak intéz. Rögtön ellépek előle és nézem ahogy Luke sóhajt.
-Gyorsnak kell lennetek, tudnotok kell mikor nyúltok oda vagy levágjátok az ujjatokat. Ne gyorsan markoljatok rá mikor kissé megbillent a tengelye mert szintén levágja az ujjatokat. Srácok, hajrá- int kezével Ben majd elsétál közülük.
-Egy..kettő...három- számol halkan Luke majd eldobja a kését és vele egyszerre Zayn is. Szívem össze rezzen mikor tudom hogy már mozdulnia kéne. Egy pislantás és már kezei közt szorítja a kést míg egy apró vércsepp lecsöppen.
-Álljatok párokba- kiállt Ben- Mindenki fej mellé céloz. Bőven fej mellé, világos voltam?!- kérdezi éllel a hangjában.
-Velem vagy- lök egyet a mellettem álló fiún Zayn.
-Luke- cincogok fel- Megöli- nyekkenek mikor megállítja majd elkezd sétálni tőle jó pár méterre.
-Azt választ akit akar, és akire rá fér a plusz tanár a teljesítmény alapján. Rá rá fér a nevelés- rántja meg a vállát.
-Idióták vagytok- horkanok fel majd az egyetlen emberhez sétálok aki egyedül áll a teremben. Negyvenen vagyunk. Vagyis ha ez az elit képzés akkor mindenkinek külön szoba jár. Szóval negyvenen vagyunk, remek.
-Hello- int egy vörös hajú srác barna szemekkel.
-Szia- felelem halkan és megállok tőle tisztes távolságban.
-Ne kímélj- nevet fel.
-Mikor eldobom a pengét lökd ki majd rögtön szoríts rá. Épp hogy csak érj hozzá- mondom neki halkan de még épp elég hangosan hogy értse- Képzeld el hogy lelassul és le fog- felelem egy biztató mosollyal. Furcsálló arccal mered rám majd hezitálva de bólint. Jobb füle mellé jó húsz centivel arrébb célzok. Nem erősen dobom el de azért elég gyorsan. Miénk az első penge susogás. Nem csodálom hogy mások nem merik elkezdeni. Látom amint tenyerével nyúlna de inkább új begyeit kinyújtja.
-Azt a rohadt- mered a kezében lévő, markolatnál szorított kézzel.
-Meg van az új kés specialistánk- kiálltok fel Bent keresve szememmel aki rögtön felénk néz.
-Üdv a csapatban Darren- bólint és az előttem lévő srácra aki hitetlenkedve néz a kezében lévő késre.
-Én ezt...
-A legjobbtól tanulsz- veregeti meg a hátát Zayn már bekötött kezekkel.
-Neked nem kéne gyakorolnod a sráccal?- kérdem kissé hangosabban oda kiabálva hogy meghallja.
-Dreak épp az ujját varja vissza- mosolyodik el majd elballag mintha mi sem történt volna. Felsóhajtok de kezem lendül a felém száguldó késért. Kezem kinyújtom, hátrább lépek és hagyom hogy a markolat lazán a tenyerembe csússzon.
-Te nem úgy kaptad el mint a...
-Ha túl gyors akkor inkább nem játszok simogatósat a pengével- nevetek fel.
-Megtanítod?- kérdi kissé feszengve.
-Persze- mosolyodom el- Mikor épp átfordul, lásd meg hogy lesz nyéllel feléd. Rakd oda a kezed és szinte belecsúszik. De szorítsd meg amint a tenyeredhez ér vagy különben lepattan és forogva  a válladba is állhat. Mikor már ott van a tenyereden fokozatosan húzd hátra a kezed. Mehet?- kérdezem kissé feszülten. Félénken bólint, mély levegőt veszek majd egész testem dinamikáját kihasználva dobom neki.
-Basszameg!- szisszen fel elengedve a kést és a véres penge a talajra esik.
-Nekem se elsőre ment- fintorodom el. Kezét törölgeti sima szürke pólójába.- Mehet?- kérdem meg rázva a kést.
-Hajrá- szűri fogai között. Eldobom a kést és ismét fent akad a szeme.
-Ne a pengét akard megfogni- nyögök fel.
-De ha az jön?- kérdi idegesen.
-Lépj hátrább nagyfiú, húzd beljebb a kezed. Nem fogom úgy dobni hogy pont marokra essen- hördülök fel szem forgatva.
-Dobd- utasít mire jobb szemöldököm a homlokomra szalad. Kezembe veszem a következő kést. Egyszer megforgatom a kezemben majd eldobom.
-Majdnem- nevetek fel mikor meglátom hogy félig a markolatot és félig a pengét szorítja- Előbb szoríts rá. Ne habozz- bólint én pedig újra dobom a kést. Viszont megint csak középen fogja meg. Fej csóválva veszem fel az újabb kést- Nyújtsd ki előre a kezed- kérem halkan. Kezét kinyújtja én pedig pontosan eldobom úgy hogy a markolat a kezébe csússzon majd. És tádá! Meg fogta- Most úgy hogy nem könnyítem meg a helyzeted- nevetek rá és szinte rögtön el dobom, erősen. Mutató ujja még rá lóg a pengére de már határozottan jobb!
-Ide- kiállt fel egy mély hang amiben felismerem Ben hangját.
-Greg, hogy tudsz megölni késsel egy embert?- teszi fel a kérdést mosolyogva Luke.
-Lehet a lágy részeket támadva..
-Rossz- vág közbe Ben- Darren.
-Vérző terüle...
-Rossz- vág közbe Zayn.
-Ereket cé...
-Rossz- nyögök fel fejemet rázva.
-A válasz: Hogy nem?!- röhög fel Luke- Zayn, kérlek- mutat maga elé. Szívem hevesebben kezd dobogni de csak fintorra húzom a számat.
-Kis vágások is lehetnek és elvérzik- feleli Luke míg mutat egy mozdulatot de a kés nem sebzi meg Zayn bőrét. Ekkor jövök rá hogy a jól ismert kaszkadőr műanyag kés van a kezében. Logikusnak tartanám hogy azzal gyakoroljuk a kés elkapást de Bennek régen is az volt az elve hogy úgy nem félek majd a fájdalomtól. Tény ami tény hogy meg is tanultam.
-Ha hasba szúrod így- mondja és Zayn hasába nyomja a fegyvert. Lélegzetem meg akad pedig csak a tőr csúszik a markolatba- Akkor rántsd fel és biztos a halál- mondja majd tényleg ránt egyet míg kitámasztja Zaynt úgy ahogy kell- Nyaki, combi ütőért csukott szemmel is el kell találni- feleli míg mind a két combjába beledöfi majd nyakánál is- Légcső átmetszése és a torok elvágása- keze csak úgy suhan ahogy beszél- A hölgy által elnevezett toka- mondja mosolyogva és Zayn tokáját át szúrja- Az nyelv alatt átszúrjuk, először a látását veszíti el ami magában már győzelem. Ezen kívül mint mondtátok minden lágy rész, testrészek levágása itt-ott, erek átvágása. Tehát mindegy mit csinálsz a késsel, meg tudod ölni vele. Csak az kell eldöntened milyen gyorsan teszed ezt- bólint egyet mondandója végén.
-És mi ezt hogy védjük ki?- dörren fel az egyik.
-Itt vagy és még nem tudod kivédeni?- nevetek fel kinézve a sorból.
-Oda állsz Zayn elé és megtanulod- mosolyodik el Ben- Kezdheted, egyenként mentek és figyelitek a másikat. Nézzétek a mozdulatokat, védéseket és támadásokat. Ti kezdtek késsel aztán Zayn- feleli erőteljes hangon. A srác kissé remegve áll oda majd megkapja a kellék kést.
-Ne kímélj- mosolyodik el Zayn féloldalasan, lába kissé hátrább csúszik.
-Nedvesedik a bugyi?- röhög valaki a fülembe. Szemrebbenés nélkül lendítem hátra a könyökömet.
-Nedvesedik a szemed?- kérdezem hátra fordulva a röhögés közepette.
-Hagyjátok már abba- sóhajt fel fáradtan Luke- Nem akarom elhinni hogy nektek kéne a legjobbnak lenni- nyafog mérgesen és megalázott hangon. Fel se veszem mondanivalóját hisz kétlem hogy nekem szólna. Zaynt nézem ahogy hárítja a szúrásokat és vágásokat.
-Ah..oké- sóhajt fel Ben és vissza húzza a már izzadó fiút- Jade, mutass nekik valamit mert maguktól nem tudnak- feleli és oda dobja nekem a kést- Emberek ez csak a kreativitásról szól!
-Ellene?- kérdezem felhúzott szemöldökkel a késsel Zaynra mutatva.
-Ellenem- mosolyog rám.
-Élvezni fogják- nevet fel Luke.
-Koncentráljatok. A két legjobb a földön- nevet fel Ben. Hallom a gúnyos megjegyzéseket. Elmosolyodva megforgatom a kezemben a kést.
-Akarsz kezdeni?- kérdezem felé nyújtva a markolatot.
-Meg adom az esélyt Babe- néz rám a szívdöglesztő mosolyával. Nem kell több, már előre is lendülök ahogy fordítok a késen és marokra fogom a markolatot. Az első hogy jobb combját épp hogy átvágnám. Nem a halálos sebre megyek.
-Gyengít- narrátoroskodik Ben. Kezem másik combja felé lendül de már halálos sebet akarván szerezni. Lába hátrább csusszan, keze oldalam felé száll de hárítom a kezemmel sajnos így vissza húzva a kést is. Alulról török előre hasa felé jobbról balra. Hátrább ugrik de kezével csavar kezemen. Megfordulok és mikor újra szembe találom magam már a kést tartó kezét ütöm félre. Nem tágít, lábbal rúg felém és tudom hogy ez már nem csak késeléses harc míg kivédem elég erős rúgását. Megfogom épp felém szúró karját és magam felé rántom míg lábammal mellkasára sújtok. A kést feldobja és hallom ahogy pörög a levegőben, egyenlőre. Kezét nyújtja fel az épp lefele zuhanó késért én pedig hasába küldök egy gyönyörű narutot. Elesik de szinte már fent is van. Kezével a kés felé nyúl ami már a kezemben pihen. utánozva őt feldobom de épp csak pár centit. Elkapom egy másik fogás techniákval és nyaka felé lendítem mire elhajol.
Érzem ahogy elmosolyodom mikor kezem tovább löki. Hátulról ölel át de már dobbantok is lábammal és hátra "szaltózom". Lévén hogy fog így én térdre érkezem mögötte míg ő eldőlve az ölemben értetlen tekintettel felfogja mozdulatomat. Kezem lendítem még ha Zaynieról is van szó, ez csak játék, itt nem félek bántani. Keze megfogja és erősen ellen tart enyémnek. Egyik kezemmel elengedem a kést és rá ütök a másik még kést tartó kezemre. Kissé benyomódik a hegy jelezvén már a húsába vájtam volna. Erősen lendülök előre és most már ő ül rajtam mellkasomnak szegezve a kést míg én adom bele minden erőmet hogy ne tudja belém szúrni. Erőset lökök rajta majd kezemmel már nem próbálom tartani a kést. Jobb kezemmel balra ütöm és csak bal kezemet karcolja meg. Jobb kezemmel Zayn nyakára sújtok mire kissé nyögve lefordul rólam. Lihegve állok és várom míg ő is össze szedi magát. Alig két másodpercig tart ez az állapotunk és újra nekem ront. Lehajolva elkaszálnám lábait de könnyedén felugrik, hiába...ismer. Kést tartó csuklóját elkapom és megrántom. Amint elém lendül elengedem és mind két kezemmel rá csapok csuklójánál. Ujjai akaratlanul nyílnak szét és ragadom meg a kést. Szinte rá se fonom ujjaimat már Nyaka felé lendítem. Épp hogy hozzá ér bőréhez mikor megragadja jobb és bal kezemet majd szét rántja ezzel mellkasának ütődöm míg szemembe néz. Kapkodja a levegőt ahogy én is.
-Döntetlen?- kérdezi mosolyogva.
-Csinálhatnátok akármeddig akkor is döntetlen lenne- horkant fel Luke.
-Talán- nevetek el és le engedem kezemet benne a késsel. Átölel én pedig átkarolom nyakánál.
-Jól jegyezzétek meg- sóhajt fel Ben és hallom a bujkáló mosolyt a hangjában- Soha nem adjuk fel amíg a másik meg nem hal, nem fordítunk hátat. Az a biztos halál- nevet fel én pedig már csavarintok is egyet Zaynon amivel térdre kényszerül. Kezem fekete haját hátra feszíti ezzel tökéletesen nyílttá válik nyaka. Gyorsan húzom végig a kést a torkán míg ő féloldalasan mosolyog rám.
-Van amiben még jobb vagyok- hajolok le hozzá még hátrább feszítve fejét és ajkaira így adok egy puszit majd felsegítem. Kezét átveti derekamon és oda adom a kést Bennek.
-Na most akkor ezek alapján velem- nevet fel Luke majd a többi értetlen, ráncolt homlokú elnyílt ajkú fiúra nézek és elnevetem magam.
-Léphettek- bólint Ben a fel nemtett kérdésre. Amint kilépünk és az ajtó becsukódik mögöttünk Zayn nekem esik és falnak szegez testével.
-Aljas volt- nevet fel.
-Ugyan kérlek, soha nem fordítasz hátat ellenségnek- nevetek és ajkára nyomok egy puszit.
-Vannak még gyakorlatok Jadey, le foglak mosni párban- karol át és suttog a fülemben míg az embereket kerülgetjük vissza fele a kis szobámba.
-Mint ebben?- nevetek fel.
-Óh ha...
-Jade- kiállt nekem valaki mire megfordulok- Vagy Zayn..mindegy- nevet fel a számomra kissé ismerős arc.
-Mi kéne?- kérdezi rögtön Zayn elém lépve. Szerintem észre se veszi hogy már most véd pedig a legbiztonságosabb helyen vagyunk.
-A drog szállítmány, át kéne szervezni az útvonalat. Nagyobbat kerülne jöhetne biztonságos területen. Kéne a belegyezés- hadarja a srác.
-Uhm, oké. Megyek- feleli végig simítva tarkóján- Rá ér még úgy tíz percet?
-Persze, csak még este hét előtt le kéne rendeznem az egészet és tájékoztatni az embereket. Hatra elérsz hozzám?- kérdi már megfordulva.
-Igen- kiállt a srác után mire az vissza int és Zaynnal újra elindulunk.
-Mindegy merre jön az az autó- mondom halkan.
-Soha nem fog célba érni amíg nem egyesítjük a dolgokat- sóhajt fel hajába túrva én pedig csak fejem mellkasának hajtóm.
-Át kell beszélni majd pár dolgot a szervezettel kapcsolatban most hogy nagyobb lett- hozom fel kelletlenül a témát.
-Majd mondom Bennek. Szerintem holnap esedékes lesz, edzések után. Remélem- motyogja.
-Azért van szarkedved mert lealáztalak?- kérdezem nevetve elé szökkenve.
-Le aláztál?- nevet fel felhúzott szemöldökkel és még ha talán ő észre sem veszi de én elértem a célom. A bús komor hangulat ami rátört el is felejtette. És ez nekem bőven elég!
-Hát eléggé megöltelek- mondom ajkamat beharapva. Előre lendül én pedig megfordulok de mielőtt elslisszolhatnék már hátulról átölel és úgy lépked velem tovább, szinte már visz. Nyakamba harap és felnyögök meleg leheletére és fogai érintésére.
-Ennyi erővel most ki haraptam a torkod és meghaltál- nevet majd puszit ad ugyan oda.
-Akkor is megveretlek- nevetek fel mire megrázza a fejét és csak mosolyogva lépked mellettem, boldogan...


Nos, rész. Persze, lefogadom mindenki gondolta hogy már ma hozom...:D Na mindegy remélem azért tetszik. Köszönöm a plusz egy féliratkozót:) A mai napig sikítás rohamom lesz egy-egy újabb feliratkozó vagy komi miatt:D Illetve ha tetszik nektek az hogy kérdezgetlek itt titeket mindenről akkor írjátok meg és csapatom nektek az ilyeneket ezerrel. Én imádom őket olvasni:) Plusz egy nagyon fontos dolog. NE KÉRJETEK TŐLEM BOCSÁNATOT:D Nem baj ha nem komiztok egy-egy részhez, vagy ha eddig nem komiztatok a blog történelmében. Mit hisztek? Hogy meglátom hogy jött egy komi, jól megnézem ki az. És ha rájövök hogy nem írt egy két részhez vagy ez az első komija akkor hadjáratot indítok ellene és meg woodoo-zom?:'D Könyörgöm, örülök neki:D Szóval semmi bocsánat kérősdi:D <3 Imádás van! You are the best!

26 megjegyzés:

  1. Uu anyám annyira izgi volt hogy Jade és Zayni "verekedtek" a rész hiper sziper fenomenális ahhh. Mindig feldobod a kedvem amiért imádlak!!!:)❤❤
    Szerintem tök jo hogy mindig kérdezel tőlünk valamit ami valjukbe nagyon aranyos❤❤❤:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 És hát jaj köszönöm szépen:3 akkor kérdezgetlek még titeket majd jól:3 <3 Imádás van!

      Törlés
  2. Uram atyám ez igen. Imádtam amikor Zayn és Jade harcoltak. Olyan jó lett. Örülök, hogy már hoztad is. :D ♥

    VálaszTörlés
  3. hu akkor megnyugodhatok hogy nem woodoo-zol meg :D wá tudtam h ma hozol részt így mikor megláttam hogy fent van a rész egyből neki is estem. pedig este akartam elolvasni de nem bírtam ki:D ááá istenem imádom. :D Jade egyszerűen profi ha a késekről van szó :D imádom amikor Zayn és Jade párbajozik vagy mi fene :D és ahogy leverte. szép volt :d de nagyon nem csípem a fogkrémreklámot xd de az ő érdekében remélem hogy nem fog Jadere támadni xd kíváncsi vagyok a folytatásra. hozhatnál ma este még egy részt pls :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap hozok részt:'D Ma este már nem, sajnálom:/ Jade valóban profi a kések terén és a fogkrémreklám nos, hallhatunk még felőle:) Imádás van!

      Törlés
  4. Imádtam benne az akció jeleneteket ,kíváncsi vagyok a többi napra ☺☺
    Imádlak ❤❤
    YOU ARE THE BEST ! ☺
    xx.

    VálaszTörlés
  5. Uhhm imádtam ezt a részt (nem mintha az előzőek nem lennének jók )
    A kedvenc jelenetem a késdobálós volt.Kíváncsi vagyok mi lesz ezután.Meghát nagyon remélem hogy Jade lealázza Zaynt.Persze csak harcban ;) Nagyon furdal a kíváncsiság vajon Jade hogyan verekedik Zaynnel.Cukik együtt meg minden de már télleg várom hogy egy kicsit harcoljanak egymással.Nagyon várom a következő részt főleg a 40.környékét mert ugyebár mondtad hogy lesz valami amitől teljesen feldobtad a napom.Vajon Zayn és Jade között lesz valami? Vagy bekerül a képbe egy 3.személy?? Nem tudom de nagyon várom!! ;) Imádás van!! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett. Szerintem körülbelül jövő hét ilyenkorra érhetünk el a negyvenedik részig. Talán:D Azért azt nem mondom hogy ti örülni fogtok neki:'D <3

      Törlés
  6. Imádlak!!!!!!!!! Reméltem, hogy megkegyelmezel rajtunk, és nem kell péntekig várni a kövi részre! És voálá, itt is a rész! Azért remélem holnap is jön új rész.
    Nagyon tetszett a késes rész, ahogy Jade tanította a srácot. Neki lesz szerepe később is, vagy csak 1 epizódszereplő volt?
    A Zayn-es harc viszont mindent vitt! Tetszett ahogy Jade győzött. :))
    Várom a kövit nagyon, kíváncsi vagyok, milyen harcokat találsz még ki Jade-nek. A fogpasztareklám meg remélem nem csak 1 ujj visszavarrást kap, hanem a későbbiekben Zayn még párszor lealázza. :))
    Én nem kérek bocsánatot, ha nem írok komit. Hogy őszinte legyek, most eredetileg azért jöttem az oldalra, mert az előző részt elolvastam, de írni nem volt időm, most akartam, de ha nem baj, így ide kapod azt is, amit oda akartam:
    Nagyon-nagyon durva volt, hogy Ben megtartotta azt a fegyvert, amivel Jade családját megölte, Zayn pedig igazán olyan néha, mint a 4 éves lányom, durcizik, hisztizik, ami néha cuki, de itt durván beszolt. A golyókiszedés leírása úgyszintén fenomenális volt, tetszett a rózsaszín kendő lehetősége... Kicsit morbid egy ilyen helyre, de jót mosolyogtam rajta.
    Várom a kövit nagyon!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Darrennek lesz még szerepe benne:) A Fogkrémreklámosnak is lesz még szerepe:D Zayn valóban gyerekes karakter de felettébb védelmező is. Próbálom kompenzálni ezzel-azzal:D Holnap jön a kövi:) Imádás van!

      Törlés
  7. Ugye nem hal meg senki?? :O Kezdek pánikolni...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bérgyilkosokról szól a blog. Egy részben általában vagy öt ember meghal:'D <3

      Törlés
  8. Nagyon tetszett a rész! A jade zayn harc izgi volt remélem lesz még ilyen kis párviadaluk:D
    Nekem igazából tetszett hogy zayn az előző részekben védte jadet bár már hiányzik az a kemény csaj.örülök hogy ilyen gyorsan hozod a részeket:Egyszerűen IMÁDLAK !!!!
    Ölel Kira

    VálaszTörlés
  9. Anyám, annyira imádlak! Nagyon jó rész lett. Tudtam, hogy már ma hozod :D haha. Szerintem jó, hogy kérdezgetsz tőlünk dolgokat. :) Így legalább nekünk is kell egy kicsit gondolkodnunk. Mindenképpen siess a kövivel. Annyira tehetséges vagy :33
    Imádás van! :))
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm és én is imádlak! <3 :) Holnap hozom a kövit:) <3

      Törlés
  10. Azon gondolkoztam,hogy kellene valami köszönőszöveg,mert sosem tudom,hogy mit írjak ide az elejére a kommentnek,és nem akarom csak úgy elkezdeni,hogy akkor csapjunk a lovak közé,szóval arra jutottam,hogy lopni fogom a szövegedet és azzal fogom kezdeni,hogy kukucs.:D Remélem nem baj.:D
    Szóval kukucs.:)
    Amikor először írtad,hogy fogkrémreklám azt hittem,hogy valami elírás lesz és tökre bambán néztem a képernyőt és nem értettem miről van szó,majd utána leesett,hogy a mosolyára céloztál,és magamon röhögtem,hogy milyen hülye vagyok.:D Jó volt az a 'Nem azért nem bántom Jade-t mert hölgy hanem mert 7 éve is átesett ezen.' szöveg. Meg az 'Az igazat,nagyfiú!' is. Imádom,hogy komoly a történeted,mert azért valljuk be bérgyilkosnak lenni komoly dolog,de mégis mindenhova csempészel bele humort,és szerintem ettől jó a történet,meg azért mert nem sablon. Szegény fogkrémreklám,egyszer tuti jobban megszívja annál,hogy Zayn levágja az ujját,ha így folytatja. Igazából nem értem,hogy miért mászik rá ennyire,ha egyszer tudja,hogy Zayn a pasija. Zayn sírba rakja egy mozdulattal,ő meg arról érdeklődik,hogy hátba dobja-e.:D Jó vicc.:'D A Zayn-Jade párbaj vagy harc,nem is tudom,minek hívjam,nagyon tetszett,imádom,ahogy megformáztad őket,és ahogy kiegészítik egymást. Tökéletes páros,remélem senki nem fog bekavarni nekik,mert akkor lesznek gondok.:'D
    Ami engem illet,én szeretem,hogyha egy bloggerina foglalkozik az olvasóival,és megpróbálja őket megismerni,mert nagyon sok olyan blogger van,aki nem is foglalkozik azokkal akiknek konkrétan ír. Szóval én örülök neki,hogy kérdezgetsz,szívesen válaszolok rá.:)
    Amúgy húgom is olvassa a blogodat és mivel ő még csak a kilencedik résznél tart,mindig kérdezgeti tőlem,hogy pl. ki ölte meg Jade szüleit (sajnos tegnap véletlenül elmondtam neki,hogy Ben,és azóta azt kérdezgeti,hogy miért ölte meg őket.:D),meg egyfolytában azt hajtogatja,hogy: 'De komolyan a Dave,hacker. Ez tök durva.' vagy ehhez hasonlókat. Mikor felolvas egy részletet akkor mindig folytatom tovább a párbeszédet a blog szerint fejből,szóval megtette a hatását az,hogy háromszor olvastam újra a blogodat.:D
    Amúgy azt akartam kérdezni már tegnap is csak elfelejtettem,hogy te láttad-e már a Halálos iramban 7-et? Én megnéztem még Magyarországon barátnőmmel,és nekem nagyon tetszett szóval kíváncsi vagyok,hogy ha láttad akkor neked mi a véleményed róla.:)
    Várom a kövit.
    Xoxo.<3:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira imádom hogy ilyen hosszú komikat adsz *-* A kukucs tökéletes lesz és természetesen semmi baj:3 Lehet hogy én nem fogalmaztam egyértelműen, sajnálom:D Igazából volt egy időszaka a blognak úgy közép tájt mikor semmi vicc nem volt benne szóval most próbálok ide-oda belerakni valamit hogy legalább mosolyogjatok:) Zayn természetes hogy mindenkit sírba visz egy mozdulattal de azért vannak ego királyok:D És örülök hogy a húgod olvassa, bár a +18 részek...ehh:D Ilyenkor ég a pofám rendesen. Azért örülök hogy neki is tetszik és annak hogy fejből tudod a blog párbeszédeit. Én olyan vagyok magamnak mint egy olvasó. Elfelejtem mit írok mivel most is a 46.résznél tartok. És most is elolvastam ezt és ez a: Nahát írtam ilyet? Mi van a következő részben?! Konkrétan ha el kéne mesélnem a blogom történéseit sorba akkor elvéreznék:'D Annyira máshol járok mindig, aztán vissza huppanok egy másik kezdésbe aztán agyban meg elől járok és akkor most még írjam meg és akkor káosz. Bumm:D És igen láttam a filmet. Mint az összes az első egy-kettő után már lerágott csont viszont meg kell hagyni hogy megadták a módját és remek emlék lett Paul Walkernek. Személyem szerint észre se vettem hogy a testvére játssza a szerepét. És holnap délelőtt dobom fel a következőt:) Imádás van <3

      Törlés
  11. Sziaa
    mega szuper hiper király rész vooolt!! Hihetetlenül tetszett. Kíváncsi voltam már milyen egy képzés. Jadet megértem mert szar lehet h nem értik meg a fiúk h Jade PROFI ...de nem baj. így vicces lesz hogy Jade lealázza a fiúkat. (A feminista énem mist ujjong)
    siess a résszel!!
    Love yaaaa xoxo bye

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj örülök hogy tetszik:D A kis feminista éned akkor nagyon élvezhette a részt:D Holnap délelőtt terveim szerint már fent lesz:) Imádás van! <3

      Törlés
  12. Szia . Csak most jutottam arra h elolvasam a reszeket ez jujj fanatasztikusak voltak :D
    Nagyon tetszetek foleg a mostani resz :)
    Nöparti vagyok ugyhogy normi h Jadel tartok :D

    VálaszTörlés
  13. Elképesztő, izgalmas, vicces, és ahh. Megunhatatlan. Legalább 3-szor elolvastam. És lett volna több is, ha nem kellene tanulnom. Hmmja. De legalább nem járok suliba. Na mindegy is. Ez nem ide tartozik. Umm.. Zayn és Jade párharca nem volt semmi. Olyan jól írtad le hogy az egészet teljesen magam elé tudtam képzelni. Imádtam a részben elejtett poénokat.. És hát Zayn. Tényleg levágta szegény fiú ujját. Jajj:D De valahol ez a gyerekes viselkedés is elképesztò édes és imponáló:D Ben pedig végre elindult a javulás útján. Hipp-hipp hurrá:D Az hogy újra 'Hercegnőnek' szólítja Jade-t, és a gyerek beszólását sem hagyta szó nélkül. Nyaaa. Imádlaaak.<3 xx.

    VálaszTörlés