Második Évad: Negyedik Rész

Kukuuucs! És erre a hétvégére senkinek nem lehet panasza:D Remélem tetszeni fog ez a rész és örültök hogy Jade nem mindig hülye. Mert van mikor nem az! Kevésszer de akad:D Szeretném megkérdezni hogy ti szeretnétek-e hogy válaszoljak a komijaitokra. Ha szeretnétek szívesen teszem, de ha nem akkor sem baj:) Remélem tetszik ez a rész is hogy jó volt így a hétvége:D Komikat, véleményeket és pipákat várok! xoxoDestiny




-Pezz beszélnünk kell- mondom rögtön és a hangulat fagyossá válik amint vissza érünk Ben házába.
-Van valami hír?- kérdezi elsőnek Lou pirosló szemekkel és az én gyomrom rögtön össze szűkül fájdalmasan. Ő nagyon jóban volt Jadeel. Mondhatni hogy ő is húgaként tekintett a lányra. Nekem a szerelmem volt és most még sem sírok. Egy apró könny csepp se míg láthatólag Lout nagyon is megviseli hogy elvitték a testét.
-Jade volt itt?- kérdezi Ben megállva barátnőm előtt mire megforgatom a szemem. Nehogy normálisan le tudjuk rendezni, nem! Támadjuk le, remek. Bravó. Jár taps!
-Mi?- kérdezi rögtön mindenki és Perrie csak érdekes néz Benre.
-Jade?- kérdez vissza értetlenül és szemem elkerekedik. Egy millió emlék ugrik be régről mikor vissza kérdezett valamire nyilván valóra... Idő húzás miatt.
-Ez nem mondhatom Perrie, hazudtál?!- kérdezem mérgesen míg most már én tornyosulok felé.
-Még semmit nem mondott Zayn- húz hátra Ben de kezét lerázom magamról.
-Vissza kérdezett!- üvöltök rá mire nagy szemekkel pislog rám.
-Nem ő volt itt. Egy férfi, a semmiből jött és a falhoz szorított!- mondja nyüszítő hangon és megenyhülök. Pedig tudom hogy hazudik még is elhiszem neki. És ez teljesen paradoxon!
-Jade felkelt?- kérdezi halkan Lou mire megrántom a vállam és elszörnyedve néz rám.
-Nem tudjuk- adja a rövid és tömör válaszát helyettem Ben mire senki még csak meg sem szólal de a levegő is megfagy.
-Ez mit takar?- kérdezi felcsillanó tekintettel Ems.
-Azt hogy valaki pusztított a nyugatiban. Akik élnek azok a fekete szempárokról nyöszörögnek és épp most tűnt el- mondja ki Ben és így hogy csak ennyi érvünk van arra hogy ő él rettentően kevésnek tűnik. És csak egy ábrándnak.
-Szóval Jade él- szögezi le Lou egyre gyorsabb légzéssel és ismét elfog egy rossz érzés. A bűntudat. Hogy én így reagálok pedig van remény hogy az egykori nőm él. Mert ő az egyetlen nőm. Csak csajaim és barátnőim voltak de Ő? Ő a nőm volt, az életem és a szerelmem. Most mégis a szívem azt akarja hogy az igazság az legyen hogy elrabolták. És fáj hogy így érzek. Annyira ellentétes minden amit érzek.
-Srácok nem akarok ünneprontó lenni de Jade kómában volt négy évig. Az orvosok észrevették volna ha felkel. Valakit felkeresne hisz nincs is hova mennie- mondja csüggedten Pezz és látom hogy mindenkiben nő felé az ellenszenv. Talán bennem is.
-Ha nem akarsz az lenni akkor tégy egy szívességet és fogd be- dördül rá Lou. -Ha nem megy magadtól akkor pedig Zayn farka segít hogy kussolj- folytatja egy bájos mosoly keretében de engem hidegen hagy míg Pezz megbotránkozik. Érzéketlenebb lettem ez biztos. De könyörgöm, Pezz tudja miként reagálnak az ilyesfajta megnyilvánulásaira. Akkor meg minek kell ezt csinálnia? Intézze el maga...

~Jade Wyne~

-Muszáj itt maradnod- mondja egy váll rándítással Grubbs azaz a főnököm.
-Nem zavar hogy rajtam kívül alig pár embered maradt?- kérdezem még mindig falfehéren. Nem tudom, nem akarom elhinni hogy erre képes voltam.
-Nem, mivel itt vagy te. És jobb vagy mint az egész szervezet szóval nem. De most neked kell majdnem minden munkát elintézned és ha lelépsz következmények lesznek. Örülj hogy nem vágtam még el a torkod- mondja míg lepillant rám a sétálgatása közben.
-Miféle minden munkát?- húzom fel a szemöldökömet figyelmen kívül hagyva számomra érdektelen fenyegetést.
-Figyelem felkeltés, rendbontás, kis ölés, megfélemlítés, megfigyelés esetleg szálítás- mondja lassan és unottan. Nem is értem hogy lehet ő egy terület vezetője.
-Egyedül én intézem a szervezet egész melóját?- kérdezem döbbenten mire csak bólint egy aprót.
-Lévén hogy tönkre tetted az egész szervezetet. Az első pedig hogy tudd meg mi történik az északiban. Tudnom kell hogy az új főnök mit szervezkedik és hogyan. Eléggé előre törtek ami azt illet. Frusztráló.
-Ki az új főnök?!- kérdezem rögtön míg elfáradt testemen egy energia bomba száguld végig.
-Ben Isgar- mondja áttolva elém egy aktát mire érzem hogy megszédülök és kezemmel megálljt mutatok. Ben mint az északi főnöke?! Ráadásul ezek szerint nagyon is jól halad az egész területtel. Mindig is tudtam hogy jól irányítani mégis döbbenetet okoz hogy valósan ő irányítja.
-Nem- jelentem ki fejemet rázva. Nem fogok ellene kutatni, kizárt.
-Tudom hogy együtt voltatok a Three-s versenyben de..- innentől agyam kikapcsolt és újra átélem az egészet. Minden kínzást, fájdalmat és vércseppet. Minden kétségbe esett könnyemet és minden ordításomat. Zayn és Perrie románcát ahogy néztem kikötözve egy székbe, ahogy Zayn bejött és lelőtt. A fájdalom ami szét akar hasítani felfoghatatlan. Előrébb hajolok mintha csak hánynom kéne de ez sokkal rosszabb, szorító. Mintha a belemarkolnának a mellkasomba és össze akarnának roppantani. Szám elnyílik és csak bámulom a lábaimat a földön. Minden apró tánc és koreográfia beugrik, minden koncert és minden dal. Minden egyes verekedésem az idő alatt míg Zaynt megismertem. A bérgyilkos akit megkínoztam a tetőn mikor megtudtam hogy Zaynért jött. Ahogy futottam az erdőben. Az ahogy Zayn teste neki szorított a fának és olyan vágyat éreztünk amit nem lett volna szabad.
-Jól vagy?- lép mellém de csak gyorsabban szedem a levegőt majd bólintok párat. Nem futhatok előlük. Meg fogják tudni hogy élek, ha már nem tudják most. Csalódni fognak bennem és válaszokat akarnak majd. De minek? Miért nem mondhatnám a képükbe hogy nem tartok igényt a barátságukra? Talán mert nem menne. Nem mert túlságosan szeretem őket.
-Ebben nincs választásod. Kellenek a nevek hogy kik dolgoznak benne- mondja egy szomorkás pillantással Grubbs és már fel is állok és ki sietek. Volt barátok, új életet kezdtem. Nélkülük ahogy ők is nélkülem. Ha számítottam volna nekik ott lettek volna mikor felkelek, nem lett volna elszáradva annyira a virág és lett volna valami nyomuk. De ők lemondtak rólam. Ennél még az eutanázia is jobb lett volna komolyan. Kusza gondolatokkal kezdek futni az épület felé ami régen munkát adott. Alig fél óra stressz levezető futás vagy inkább kétségbe esett rohanás után meg is látom a raktár épületet. Lihegve ülök le az egyik téglából épült ház aljába. Várok amíg a légzésem vissza áll az eredeti állapotába majd felállok. Örömmel érzem hogy sajog minden végtagom. Boldogsággal tölt el. Hiába volt négy éve az utolsó emlékeim hogy kikötve vagyok az életem utolsó egy hetében folyton. És egy mondat amire ha rágondolok a szívem félre ver, a tenyerem izzad és gombóc nő a torkomba. A világ könnyfátyolba borul és elszürkül. "Örökké elraboltad a szívemet hercegnőm..." Ez az utolsó amire emlékszem. Hogy a fülembe súgja a mély rekedtes hangján és én boldog vagyok. De az hogy örökké elraboltam a szívét nem volt elég ahhoz hogy ne lépjen túl. És ez így van rendjén. Mégis fáj, jobban mint kellene. Négy év. Fel sem tudom fogni mennyi idő ez. Annyi mindent történt. Észre véve magam már bent sétálok, régi ismerősként. A falak fel lettek javítva van néhány újabb folyosó és én mint egy kis gyerek úgy nézek körbe. Egy férfi jön velem szembe és rám csodálkozik. Rá mosolygok.
-Ne haragudj- mondom neki ártatlanul, közelebb lép gondolom hallja a kérdésemet. Kár hogy azért mondtam mert meg fogom ölni. Amint kartávolságban van torkára sújtok és hörögve a földre esik. Nyugodtan lépkedem tovább a folyosókon és olyan érzésem van mint amikor Zaynt mentem kimenteni majd végül három embert váltottam ki és ez vezetett a halálomhoz. Mert én meghaltam ott mindenkinek. Éltem és halott voltam. Örülnék ha olyan kómában lettem volna mint amikről írnak. Hogy hallasz mindent csak mozogni nem tudsz. De én nekem teljesen ki esett az az átkozott négy év! Miért csinálom ezt? Miért bujkálok előlük? Ben biztos nyomorultan érezte magát és most is így érezheti magát. Hisz ellopták a testem. Vagy épp sejti és felőrlődik hogy miért nem veszem fel vele a kapcsolatot... Perrie biztos nem mondta el nekik hogy ott jártam. Miért menekülök az egyetlen ember elől aki csak segített mindig? Megölte a szüleimet de nem tudta miért! Én ezt nem csinálom, nem tudok betörni hozzá, képtelen vagyok. Nem tudok itt árnyékként viselkedni. A saját bátyámat nem tudom hátba szúrni. A kérdés hogy csak vele vegyem fel a kapcsolatot vagy mindenkivel. Zayn túllépett rajtam. De a srácok? Louis. Bele sem gondoltam mit érezhetnek. Futva indulok ki pár ember sápadtra válva néznek rám míg kifele futok és nem törődve velük lököm félre őket.. Az utcák össze mosódnak a hajam az arcomba kúszik de kisöpröm míg olyan gyorsan futok mint még soha. Szükségem van rájuk. Nem bírom Ben és a srácok nélkül. Mikor végre volt családom nem lökhetem el őket magyarázat nélkül. Zayn túllépett majd én is túllépek rajta de Ben az egyetlen családtagom! Lihegve állok meg az ajtója előtt és neki feszülök de nem nem nyílik ki. Pánik lesz úrrá rajtam és csak azt tudom hogy be kell jutnom és szükségem van egy ölelésre Bentől. Dörömbölni kezdek az ajtón, csöngetek mikor végre kitárul előttem. Perrie. Szemei elkerekednek.
-Egyszer meg foglak ölni, mikor senki nem lesz a közeledben és nem lesz aki megvédjen- mondom a képébe és nem fogom vissza a hangerőmet sem. Gyors léptekkel lépek be mellette. Kővé dermedt tekintetek néznek rám amint megtorpanok a küszöbön.. Mindenki itt van akiket utoljára is láttam. Végig nézek Harryn és Emsen majd Niallt és Liamet is szemre veszem. Lou könnyes szemeitől a gyomrom görcsbe rándul és csak most veszem észre zihálásomat. Rá nézek Zayn döbbent és fagyos arcára majd Benre és kitör belőlem a zokogás. Lou az első aki felpattan és átölel, szinte elsodor lendületével. Elveszem ölelésében és én csak sírok. Négy évet kihagytam az életükből. Erőtlenül ölelem át a szipogó fiút és magamhoz szorítom. Arcom mellkasába fúrom és beszívom illatát.
-Annyira hiányoztál- súgja a fülembe és arcomat kezdi fürkészni.- Senki nem lett a répa tesom- nyögi ki elcsukló hanggal és én újra csak hozzá bújok. Ben lépked sápadtan felém mire elmosolyodom míg újra feltör belőlem a sírás de csak mosolyogni tudom. Nélküle elveszett vagyok. Szemeivel végig mér újra és újra majd a nyakába ugrom. Erősen csimpaszkodom rá míg lábujjhegyre kell állnom hogy felérjem mint mindig is. Kezei döbbenten lógnak majd végül lassan körém fonja őket. Soha nem szorított még így magához. Érzem ahogy ő is rázkódik és én is, hihetetlen jó érzés végre megölelni őt. A kezei alatt véreztem el kis híján, négy évig kómában voltam. Még le is léptem és neki ezt ki kellett állnia.
-Annyira sajnálom. Sajnálok mindent én csak egyszerűen mérges voltam, össze voltam zavarodva ne haragudj- nyöszörgöm mellkasába mire még jobban szorít magához.
-Még beszélgetünk ígérem de a többiek is sokkolódva vannak mint én- mondja míg elenged és megtörli arcát. Én is megdörzsölöm az arcom majd a többiek felé fordulok.
-Remélem együtt vagytok- mutatok Emsre és Harryre majd Ems az aki felugrik és megölel. De úgy hogy még fel is emel míg kissé elsikítja magát. Mosolyogva hangtalanul hullanak a könnyei és csak bólogat. Nem várom hogy felkeljenek és hozzám jöjjenek egyszerre ugrok Liam és Niallhez és húzom őket egy ölelésbe. Kezük erőtlenül ölel vissza. Fogalmam sincs én hogy reagálnék egy ilyen helyzetben. Harry kap ki a szorításukból és pörget meg majd lerak és szinte burokként telepszik rám.
-Köszönöm- suttogja majd elenged. Miután nagy nehezen rá mosolygok és megtörlöm a szemeimet Zaynra nézek. Engem néz, dermedten míg Perrie szinte már-már védekezően és támadásra készen előtte áll. Mintha érne valamit.
-Szia- nyögöm ki elsőnek de ő csak néz. Pezz dühös tekintettel néz rám míg Zayn csak néz. Fogalmam sincs mire gondolhat. Utálom az érzést hogy túllépet rajtam, hogy Pezzel van kitudja mióta. De az én lábaim még mindig megremegnek a nézésétől és a puszta jelenlététől. A hasamban a pillangók életre kelnek. Négy elfeledett év után, a nagy hajtásban biztos vagyok benne hogy néhány pillangó még öngyilkos is lesz. De Zayn vajon így érez? Pezz azt nyújtja neki amit én tudtam? Vagy talán többet? Úgy veszti el a fejét egy féloldalas mosolyától mint én? Azokat a mosolyokat és fintorokat váltja ki belőle amik nekem sikerültek? Vele cigizik? Nevet mikor a képébe fújja a füstöt? És Zayn? Vadul tépi az ajkait akármikor kettesben vannak? Idióta játékokat játszanak mint mi tettük? Kiszívják egymás nyakát? Elnézve a tekintetét nem tudom. Nem tudom mi foroghat a fejében és ez megrémiszt. Emlékszem hogy téptem meg az ajkát először.

És hogy ő hogy tépte meg miután a szobában voltunk. 

Emlékszem hogy én nem bírtam magammal. Emlékszem minden vad érintésre és minden gyengédre is. Érzem nyelvem hegyén az ő zamatát. Egyszerűen beleszerettem. Bonyolultan még is egyszerűen. Fogalmam sincs hány perce nézzük egymást de egy kosza könnycseppet letörlök amint észreveszem hogy kibuggyant. Nem kell szólnia semmit még is tudom hogy köztünk már nincs semmi. Neki négy éve volt az a nap. Nekem tegnap. Hiába is vagyok szerelmes belé ő már Pezz barátja. Talán jegyese? Netán férje?! Érzem amint a gondolatra megszédülök majd nyelek egy nagyot.Aggaszt hogy nem tudom mi járhat a fejében, aggaszt az egész hogy semmit nem tudok ki olvasni szürke szemeiből. Mert szürkék. Soha nem felejtem el a szemének a csillogását de ez most nem olyan mint volt. Talán nem szereti Perriet? Akkor miért lenne vele és miért nem ölelne magához? Miért nem szól hozzám?! Mondana bármit, üvöltene, szidjon vagy sértsen meg csak mondjon valamit. Nem megy hogy tudjam mire gondol csak az arcára pillantva. Most nem megy. Olyan kétségbe ejtően nem megy mintha elfelejtettem volna járni. Régen ment és most nem. Talán utál? Hisz kómában voltan négy évig, megeshet. Annyit akarok hogy szóljon hozzám, öleljen meg és mondja hogy nem lesz semmi baj.  Tekintete még mindig az enyémmel van össze kapcsolódva mikor fintorra húzom a számat szomorúan, mert nem fog ez történni mert őt nem érdeklem. Ez az miért haragszom rá. Nem azért mert lelőtt és kómába kerültem. Hanem mert ő képes volt túllépni rajtam. Ha meghaltam volna akkor örültem volna neki, de így? Élek! Ez így nem ugyan az! Fejem lehajtóm és ezzel megszakítom a szemkontaktust, túl gyenge vagyok ehhez, szívem dübörög ahogy fejem is. A gondolatok tompák és bugyuták. Fogalmam sincs mi történt az elmúlt egy órában..Órában?! Napban! Nem is, az elmúlt kibaszott négy évről fogalmam sincs! És ez aggasztó, felfoghatatlan hogy csak így kiesik minden, ez lehetetlen hogy velem történjen meg. Lehetetlen hogy már ne szeressen mert...már mért is lehetetlen? Ott van Perrie. Volt már vele...ahogy velem is. Megrázom fejem hátha helyre állnak a gondolatok de nem. Ugyan úgy keresztül kasul szövik egymást értelmetlen végig kifejleteket teremtve. Testem meg remeg és végig fút rajta a hideg ahogy egyszerre fel is fogom hogy elvesztettem mindent. Lassú léptekkel indulok meg a konyhába a néma csend közepette. Boldognak kéne lennem hogy felkeltem de nem vagyok. Nem tudok az lennie. Jött volna össze bárkivel de ne Pezzel. Ha meghalok elfogadtam volna, annyira komolyan mondom... De ne így? Könyörgöm... Így ne. Nem megy!
-Jól vagy?- lépked mögöttem Ben míg töltök magamnak egy pohár vizet és csak remegő kezeim között nézem ahogy a víz lötyög benne. Próbálom megállítani a remegést, koncentrálok de nem megy.
-Azon kívül hogy szerelmes vagyok a kint álldogáló srácba aki belém már nem?- nézek fel elgyötörten Benre.- Ahhoz képest tök jól- rázom meg hozzá igenlően a fejem hogy talán legalább én elhiggyem...