2015. március 18., szerda

Második Évad: Tizenötödik Rész

Lustán nyitom ki a szeme és az első amit meglátok a kinti világ. A nap süt és semmi jele a tegnapi viharnak. Agyam két másodperc alatt pörget végig mindent ami tegnap történt és össze rezdülök. Szemeimet erősen hunyom le hátha kitörölhetem az emlékeimből. Ekkor veszem észre hogy Zayn karjai még mindig engem ölelnek és egyenletesen emelkedik mellkasa is. Szememből kifolyik egy könnycsepp és lassan kikúszok mellőle. Sietősen igyekszem a fürdőbe és zárom magamra az ajtót. Hüppögve támaszkodom neki a pultnak és csak meredek magam elé. Egyszerűen olyan ez mint valami rossz álom. Annyira nehéz ezt felfogni. Annyira mérges vagyok Zaynra és még sem. Nem tudok rá haragudni mert nem ő akarta ezt. Én mégis megsiratom meg nem született gyermekemet. Tudom hogy az én hivatásom mellett ez nehéz lett volna de akartam. Annyira akartam egy gyereket. Fiút vagy akár lányt. Az ajtó nyitódik és Zayn rám néz. Arcán ott virít a párna nyoma, haja kócos és szomorú tekintettel vizslat. Szívem hevesen kezd verni a puszta ténytől hogy a közelemben van egy alsógatyában. Elém áll és minden szó nélkül átölel. Gyengén emelem karjaimat a hátára és vissza ölelem. Így már neki sem felelhetek meg, senkinek sem.
-Teljes értékű nő vagy Jadey- suttogja halkan és megrázom a fejem.
-Soha nem lesz gyerekem Zayn- válaszolom csendesen. Szorítása erősödik én pedig csak jobban elhagyom magam.
-Attól még teljes értékű vagy Jade, más módja is van a gyerek vállalásnak. Én nem vetem meg az örökbefogadást sem- feleli egyszerűen mire csak megrázom a fejem.
-De mindenki más igen, mindenki saját gyereket akar amit nem fogok tudni megadni. Ti Perrivel így könnyen vagytok, ő szülhet- felelem idegesen mire eltol magától.
-Mindenki más?- kerekedik ki a szeme mire lehajtom a fejem.
-Nem akarom egyedül le élni az életemet. Akarok valakit magam mellé aki szeret és vigyáz rám. Aki tud rám vigyázni- felem megremegő hangon- De amint meg fogja tudni hogy milyen vagyok elhagy- hördülök fel és össze szedve a bátorságom felnézek rá.
-Milyen vagy?! Jade tökéletes vagy, ez egy apróság. Engem például nem akadályoz semmiben- mosolyog rám és megfogja állam alját és én rosszul kezdem érezni magam. Nőként bánik velem, és én nem vagyok nő.
-Zayn nem érted hogy a te véleményed nem hat rám? Nem velem vagy hanem Perrievel. Milyen érzésed lenne mikor megtudnád hogy nem lehet gyereke?- kérdezem kétségbe esett tekintettel.
-Elég érzés mikor nálad megtudtam és hogy miattam- feleli halkan. Fejem oldalra hajtom és ezzel a szemkontaktusunk is megszakad.
-Menjünk le- vágom rá mire hátrább lép tőlem. Én megyek ki először a fürdőből. Derékig belemerülök a szekrénybe és legbővebb gatyámat ami egy csúnya melegítő és egy régebben táncoláshoz hordott pólómat magamra kapom. Hajamat kifésülöm és újra felkötöm egy laza kontyba. Zayn rám néz míg tegnap esti ruháját húzza fel és csak látom amint sajnálkozva rám tekint. Nem törődve vele kitárom az ajtót és lefele sietek.
-Jól vagy?- kérdezi Ben rögtön mellém lépve mire bólintok egy aprót ő pedig nem legesen a fejét rázza- Van egy meglepim- súgja fülembe és unottan megyek tovább mellette. Kiérünk a nappaliba és ledermedek.
-Na ne- húzza fintorra a száját Dave és felém sétál- Mi ez a szar ruha?!- hördül fel és körbe jár engem. Hallom amint Zayn elneveti magát- Ez nem te vagy- hördül fel újra mérgesebben. Megfogja a kezem és vissza húz a szobámba. Még mindig hitetlenkedve nézek rá. Nekem dob pár ruhát és az ismerős smink táskám majd vissza szól az ajtóból- Amíg nem varázsolod vissza a régi éned velem nem beszélgetsz- ordítja el magát és én sokkolódva ott állok a szoba közepén nézve a becsapódó ajtómat. Mérgesen kezdem ledobálni magamról a cuccokat majd felvenni amit hozzám vágott Dave. Hajam kiengedem és átfésülöm újra majd egyik oldalamra átdobom az egészet. Gyorsan varázsolok magamnak cica szemeket és felviszek egy kis rúzst. Csak hogy az a nyomorék idióta szóba álljon velem.
Hazudnék magamnak ha azt mondanám nem nézek ki jobban. Ezerszer jobban nézek ki. Valami még is hiányzik belőlem... és az a méhem. Mégis tetszik a fehér kissé bő póló és a fekete gatya amint itt-ott csíkok vannak átlátszó anyagból és engedik bőrömet feltűnni. Idegesen rontok ki és amint meglát Dave füttyent egyet.
-Na ez az a Jadey akit én isme...-eddig jut mivel öklöm hasába száll. Könnybe lábadt szemmel görnyed előre és én megtartóm a vállánál.
-Azt mondtad elkerülöd a maffiát- mondom neki mérgesen.
-Helyesbítek ez az a Jadey akit megismertem- mondja elfúló hanggal- Inkább nemet mondok- rázza meg a fejét és Ben elneveti magát.
-Inkább induljunk- nyújtózkodik egyet mire rá nézek értetlenül. Zayn rögtön mellettem terem.
-Két másik embert is bevesszük. Aztán Lukeot össze szedjük a reptéren- súgja a fülembe és bólintok. Ben mosolyogva kisétál Zayn mögötte ballag és Dave is szedi a lábait. Én még körbe nézek a nappaliba és oda futok Louhoz és megölelem.
-Csinos vagy- mondja halkan és én hálás mosolyt küldök felé majd kifutok. A srácok már az autóban ülnek én pedig lazán szállok be hátra.
-Van különbség-e között és a reggeli szerkód között- mondja Ben, mosolyogva rám néz a visszapillantó tükörben. Fintorogva fordítom fejem az ablak felé és kezdem nézni London koszos utcáit.
-Mizu veled?- kérdezi Dave mire felhorkanok de nem felelek neki semmit.- Négy év után többet vártam- szólal meg halkan mire megrázom a fejem.
-Rossz időszakomban jöttél vissza- válaszolom neki tompán. Látom amint Zayn az első ülésen mocorogni kezd és Ben karjai is megfeszülnek.
-Miért?- kérdezi értetlenül és ebből az egy kérdésből tudom hogy ő nem tudja.
-Tegnap végre elmondták hogy négy éve kivették a méhem- úgy terveztem rezzenéstelenül mondom hangon mégis elcsuklik.
-Hogy mi?!- kérdez vissza rögtön értetlenül.
-A golyó a hasamban- felelem halkan és erősen koncentrálok az elmosódó utcákra. Dave nem szól többet csak kezével megszorítja enyémet és hálás vagyok neki.
-Ha bele egyeznek heten leszünk- töri meg a csendet Ben mire mindenki rá kezd figyelni- Először a nyugatiba mennénk. Ledaráljuk a maradékot és átvesszük az egészet. Ezzel a terület kétszeresre nő. Sok meló lesz. Fent tartani a rendet, kisebb bandákat kinyírni és megmutatni kik a főnökök. A többi terület félni fog. Akik be állnak hozzánk a nyugatiból azokon pedig rajta kell tartani a szemünket.
-Azt megoldom- nevet közbe Dave mire Ben bólint.
-Nem hiszem hogy jó ötlet rögtön elfoglalni egy egész területet. Túl nagy fenyegetést jelent a többi három területnek- sóhajtok fel.
-Maximum a délkeletinek. Matt eléggé paranoiás- feleli Zayn, meg sem lepődőm hogy tudja ki kicsoda és milyen.
-Paranoiás pont ezért még mindig él a szervezete- vág közbe Ben.
-Ki kell iktatnunk másodiknak és reménykedni hogy a keleti és a déli eléggé utálják egymást ahhoz hogy ne szövetkezzenek- mondom rögtön.
-Szerencsére mindig szükség van- biccent Dave.
-Ismerem belülről a nyugatit. Legalábbis jobban mint ti. Tudom hol van Grubbs irodája és az edzőterem. Pár öltözőt és az egyágyas szobákat. Minden egy helyen van- tájékoztatom őket.
-Ez eléggé nagy előny- bólint Zayn.
-Grubbsnak felesége van- felelem halkan és kinézek az ablakon.
-Ha életben hagyjuk vissza tér- vágja rá Dave és bólintok.
-Tudom- felelem egyszerűen.
-Be állhatna hozzánk mint kisebb terület vezető- feleli Zayn.
-Meg akarta öletni Jadet. Meg ölöm- feleli komoran Ben.
-Óh mikről maradtam le?- hördül fel Dave.
-Sok szarról- feleli Zayn komoran és vissza emlékszem arra ahogy haza értem és ahogy lenyomott. Ahogy nem tudtam józanul gondolkodni a fájdalom miatt.
-Megtaláltam a tízes fájdalmat- felem mire füttyent egyet.
-Akkor megöljük- neveti el magát Dave.
-Kikért megyünk?- kérdezem előre nézve az úton.
-Zoe Padelock és Stan Padelock. Házaspár. Húszas éveik végét tapossák. Mr és Mrs bérgyilkosék. Top százasok. Nem rég költöztek Londoba. Pontosan két éve. Stan közelharcban eléggé jó míg Zoe a fegyverekkel bánik profin. Egymásért ölnek de túlságosan is vigyáznának egymásra. Munka szűkében vannak és még területhez sem tartoznak. Nyugodt környezetet akarnak és ha segítenek kapnak- mondja Ben mire hümmögünk párat. Szóval egy házaspár. Remek. Ben lefékez és mi kiszállunk. Rendes családi háznak néz ki semmi fura nincs az egész házon. Lassan lépdelünk a bejárati ajtó felé én pedig magamba szívom a látványt és minden apró részletet. Ben kopogna de az ajtó kinyílik, félig mögötte pedig meglátok egy vállig érő vörös hajú lányt.
-Engedd le a fegyvert az ajtó mögött- felelem halkan és a többiek rám néznek. Előttem a három srác és a lány köztük rám nézve elmosolyodik. Az ajtót kitárja és látom kezében lazán tartja a hangtompítós Desert Eagle pisztolyt.
-Mit akartok és kik vagytok?- kérdezi de az ajtóból nem áll el és a fegyver továbbra is ki van biztosítva. Mögötte megjelenik egy szőke kócos férfi és nem kell gondolkoznom hogy tudjam ő Stan.
-Baj van?- kérdezi felesége elé lépve és elmosolyodom.
-Ajánlatot tenni jöttünk. Ben Isgar vagyok- feleli nyugodtan.
-Az északi maffia vezér a küszöbömön?- kérdezi fel vont szemöldökkel.
-Álljatok be a csapatba. Veletek együtt heten lennénk. Csak profik- feleli higgadtan.
-Nekünk ez miért lenne jó?- kérdezi nevetve Zoe de Ben nem felel.
-Mert nyugodtan akartok élni. De jelenleg London öt részre van felosztva. És a helyzet egyre jobban durvul a területek között- szólók közbe mire Zoe újra rám néz.
-A lánnyal beszélni akarok- mosolyog rám és én előre lépek. Megállok előtte és megvárom míg végig mér majd oldalra lép és én belépek a házba. Be kísér a nappaliba míg Stan kint marad a három sráccal. Leülök az egyik fotelbe míg ő velem szembe egy másikkal.
-Regélj- feleli mosolyogva.
-Öt rész van. Az északi, nyugati, keleti, déli és délkeleti. A csempész áruk eltűnnek vagy megtámadják őket, egyik útvonal sem biztonságos. Egyre több banda háború van és kisebb terület szerzések. Az északitól vagyok. A nyugatit elpusztítottam 86%. Tökéletes bérgyilkosnak hívnak de egyébként egy kalap szar ez a fekete dolog. A lényeg hogy eléggé megcsappant a létszámuk. Ben azt tervezi maga alá vonja egész Londont egy csapat irányításával. Az első számú bérgyilkos Luke. A második számú és egyben az északi vezére Ben. Jó magam a harmadik fekete problémákkal akárcsak Luke és Zayn akit kint látsz. Igen a tini sztár és a Bradfordi legenda. Ő is népesíti a tökéletesség fekete táborát és talán inkább már ő a harmadik legjobb. Ott van még Dave aki a legjobb Hacker. Komolyan. És még titeket akar Ben bevonni- felelem nyugodtan míg reakcióját nézem.
-Te egyedül a nyugatit?- kérdezi felvont szemöldökkel.
-Rám tört a sötétség, négy év kóma után. Jade Wyne vagyok- felem mire látom hogy szemében megcsillan a felismerés.
-Miért lenne nekünk jó ez az ajánlat attól eltekintve hogy baszó egy csapat jött össze?- kérdezi ajkait beharapva.
-Kint láttam a hintát és a csúszdát. Két éve itt laktok és nem bontották le. Gyereket terveztek. Maffiába lévő ember gyereket csak stabil környezetben vállal ha van esze. A mostani nem az. Ha egy a hétfős csapat tudná uralni akkor biztonság lenne, illetve nem kellene aggódnotok a megélhetés miatt- felelem gombóccal a torkomban.
-Te is ezért csinálod?- kérdezi felvont szemöldökkel.
-Mármint?- kérdezem értetlenül.
-Hogy gyereket vállalhass?- szívem kihagy egy ütemet és lehajtóm a fejem.
-A többit beszéld át Bennel- felelem és felállok. Nem törődőm az értetlen tekintetével csak ki sietek. Ki akarok menni innen. Most. Stant kissé fellököm ahogy ki sietek, mind hárman értetlenül néznek rám. Fejemmel biccentek befelé.
-Hívd be őket Stan- kiabál ki Zoe mire Ben és Dave megindul de Zayn csak a karom után kap.
-Ne mondj semmit csak menj be- felelem és elrántom kezem tőle. Meglepődők mikor tényleg nem mond semmit és ő is bemegy a házba. Lassan ülök le a járda szélére és nyújtom ki lábaimat. Most vagy szívatnak vagy én reagálok túl érzékeny ezekre a szarokra. Azért csinálom hogy gyereket vállaljak?! Mivel vállaljak gyereket? A méhemmel ami nem tudom hol van? Azzal amelyiket négy éve kiszedték belőlem. Hogyne.
-Ne haragudj- ül le mellém Zoe és én nagyok pislogva meglepődve nézem ahogy leül mellém- Nem tudtam- feleli egy szomorú tekintettel.
-Semmi baj, csak..még...-szavam el akad és csak megrázom a fejem.
-Elmondta Zayn- mondja halkan, aprót nyelek és ezzel enyhítem a gombócot a torkomban.
-Be álltok?- kérdezem terelve a témát. Halványan elmosolyodik és bólint. Meg van a csapatunk...

22 megjegyzés:

  1. Huu mar nagyon varom a kovi reszt :3
    Egyre izgalmasabb es izgalmasabb. Es ohh vegre visszajott a mi Daveunk :D mar hianyoltam :3
    Kivancsi vagyok erre az egeszre :)
    Imadas van <3
    XxEmy

    VálaszTörlés
  2. Ez baró!! Naggyon jó lett...hamar a kövit! :)

    VálaszTörlés
  3. A másikhoz még komit sem érkeztem írni, mire már egy új részt hoztál. Istennő vagy<3 Uhh. Dave végre visszatért*o* Baszki, eddig fel sem tűnt hogy mennyire is hiányoltam a csapatból. Szegény Jade meg.. hát.. basszus. Pedig én mennyire akartam egy pici Jade-Zayn babát.. Már ha Zaynnek lesz végre annyi esze hogy kidobja a kis drogos ribijét. (sorry a szóhasználat miatt:d) Egyébként.. jó kis csapat lett ez:D Várom már az első éles küldetésüket.:3 Még mindig imádás van.<3xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát unatkoztam így feldobtam egy részt. Nagyon szépen köszönöm, imádás van <3 xoxoDestiny

      Törlés
  4. nagyon jó lett imádlak ☻♥
    várom kövit ☻♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is imádlak<3 xoxoDestiny

      Törlés
  5. ma még egy rész ? na ne :D ennek nagyon örülök. és végre még egy nő a csapatban. csak remélni merem hogy olyan erős , magabiztos és ügyes lesz Zoe mint a mi Jade-ünk. és visszatért a kedvencem Dave :D már az első találkozásnál hozta a formáját.. :D imádom . siess a következő résszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Unatkoztam így feldobtam még egyet:D Igen még egy nő:D Majd kiderül a részek haladtával. Pénteken hozom, imádás van <3 xoxoDestiny

      Törlés
  6. Áá nagyon nagyon jó lett már nagyon várom a kövi részt!:)😄❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, pénteken hozom:) <3 xoxoDestiny

      Törlés
  7. Nagyon király lett ismét. Dave viszajött *-* szegény Jade most én is szomi vagyok Zaynt nem értem. Nem tudom hogy szeretem e. Most jó a rész mert szomi voltam. De mikor megláttam hogy van rész egyből jobb kedvem lett. Xoxo love ya babe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm és örülök hogy feldobtam a kedved:3 I love ya too darling <3 xoxoDestiny

      Törlés
  8. Napom feldobója a rész *-* :))
    Imádooom ❤❤
    Remélem Jade és Zayn nem tudnak majd egymásnak ellenállni a munka közben :$$ Illetve Perrie végre kikerul a képből ,mert már nagyon idegesítő ez a helyzet...
    A mi kis hackerunk visszatért és hozza a régi formáját,amit nagyon szeretek.
    Alig várom a "NAGY CSAPAT"-ot :))
    Siess ;) :)
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma dobok fel részt :* Örülök hogy feldobtam a napod:3 És mint mindig majd minden kiderül:) <3 xoxoDestiny

      Törlés
  9. Áááá te jó ég, ez nagyon jóóó!!!!! Úúúgy imádom, már nagyoooon várom a kövit! De miért nem szakít Zayn ezek után se Perrie-vel??????? Könyörgöm Zayn gondolkozz!!!! Am imádlak istennőm!!!! Ezer cuppanós puszi neked!!!!! <3 <3 <3
    Ui.: A nyelvtanom még mindig szar, azt ne nézd csak írd a kövit, mert úgy szeretlek!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is katasztrofális a helyesírásom szóval fel se tűnik:'D Örülök hogy tetszik, ma dobok fel még egy részt:) Én is imádlak téged:DD <3 xoxoDestiny

      Törlés
  10. Oh te jó ég!
    Destiny, te egy istennő vagy! Nagyon jó lett. Imádtam.:33
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh te jó ég köszönöm:D <3 :3 Imádááás van ^^ xoxoDestiny

      Törlés
  11. Imádtam. Kicsit lemaradtam az olvasással. Majd ma suli után bepótolom és elolvasom a kövi részt is. De tudom, hogy tetszeni fog az is. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 Remélem is hogy tetszeni fog, de két részt is olvashatsz mivel most dobok fel még egyet. A szokásos pénteki részt:D <3 imádás van xoxoDestiny

      Törlés