Második Évad: Tizennegyedik Rész

Kukucs. Rövid rész, igen. Most raktam fel, viszonylag későn de valami nagyon közbe jött. Remélem tetszik meg bla bla bla...xoxoDestiny



-Sajnálom- mondja szomorúan a doki de csak tovább meredek előre egyetlen egy könnycseppet kiengedve- Abban a hitben voltam hogy tud róla- feleli halkan mire megrázom a fejem és a tokomban lévő gombóc olyan nagy mint még soha.
-Mi..miért?- kérdezem remegve és látom amint Ben már feláll de nem érdekel merre megy.
-A golyó átfúrta magát raja és túlságosan is megsérült a hártyafal. Menthetetlen volt úgymond, muszáj volt kivenni a túlélése érdekében- feleli halkan és amint ezt kimondja hasamon tartott kezem számra ugrik és belezokogok. Ez...ez azt jelenti...nem! Ezt ne...annyi faszság után ezt ne!
-Annyira sajnálom- szorítja meg combomat Zayn mire rá kapom tekintetem. Szeme valóban megbánástól csillog mégis lesöpröm kezét combomról.
-Ne érj hozzám!- mondom neki hitetlenkedve és felállok a székről. Kétségbe esetten túrok hajamba és elmémben sem merem kimondani azt amit ez jelent. Ems az első aki feláll és sírva magához von. Dermedten állok szorításában és bámulok magam elé.
-Ti...ti tudtátok?- kérdezem vékony hangon mivel csak ez jön ki torkomon. Lou rám néz és szeme megcsillan. Számba harapva rázom meg a fejemet hitetlenkedve. Ez egy szar vicc.
-Jade el akartuk mondani csa...
-Te csak kussolj!- ordítok Zaynra és ezzel belé rekesztem a szót. Meggyötörten tekinget felém bennem mégis éppen egy világ dől össze. Kétségbe esetten végig nézek a társaságon és csak megfordulva az előszobába sietek. Könnyek közt húzom fel a cipőmet és a kabáttal nem törődve lépek ki a szakadó esőbe és kezdek lépkedni egy tetszőleges irányba. Feltör belőlem a zokogás és csak próbálom felfogni mi is történt ott bent. Nem vehették ki a méhem...ez...nem lehet! Én...Zayn! Zayn hasba lőtt, kómába kerültem és még ezek után elveszi az egyetlen dolgot amitől nőnek érezhetném magam. A tudat hogy valamikor lehet majd gyerekem.
-Jade állj meg!- ordít utánam Zayn de csak megyek tovább zokogva. Hallom a vízben lépteinek zaját majd elém farol és vállaimra rakja a kezét.
-Mit akarsz még?!- kérdezem az képébe ordítva.
-Könyörgöm- mondja megremegő hanggal és kínosan felnevetek.
-Miért?! Én hányszor könyörögtem?! Semmit nem tudsz már tőlem elvenni, ennyi volt! Ez volt az utolsó! Tudtad- lököm meg mellkasánál mire hátrább tántorodik- Te végig tudtad!- zokogva ordítok ám ez érdekel legkevésbé.
-Én nem akartam ezt!- ordít rám és csak jobban felzokogok. Testem erőtlen, karjaim is csak lógnak és nézem őt.
-Te semmit se akartál és én most mégis itt vagyok! Egyszerűen csak már nem lehet rosszabb! És miattad Zayn!- ordítok rá.
-Hogy mondhattam volna el?!- kérdezi kétségbe esetten felém lépve.
-Mondjuk hogy ó te gyökér akit lelőttem, négy évre kómába esetél miattam majd közben össze jöttem az exemmel és téged már nem szeretlek amúgy hát szóval még a méhedet is kivették miattam!- ordítok újra már a végét és ő ledermed- Ennyi, ezt nem bírom megbocsátani...ez...-mondom és szavam elakad- De te valószínűleg leszarod hogy mit érzek. Mert te mindig leszarod. Te már boldog vagy. Tudni akartad hogy miattad nem jöttem-e vissza? Hát miattad nem jöttem vissza! És jobban tettem volna ha nem is jövök- zokogok képébe.
-Jadey..-leheli ki könnyekkel ázott arccal miközben az eső zuhog és ő is csak egy pólóban van kint mint én de nem érdekel. Annyira nem érdekel már.
-Mit Jadey?! Mit?! Még mit?!- kérdezem szét tárt karokkal- Ez volt az utolsó ami miatt nő voltam!- ordítok rá és látom hogy ledöbben- Ezek után legalább magyarázat sem kell miért Perrivel vagy...-nyögöm ki de folytatni nem tudom. Kezemet szám elé kapok és újra felzokogok fájdalmasan. Közelebb lép felém mire én hátrább- Soha nem lehet gyerekem miattad- nyögöm ki halkan és most hogy kimondtam tudatosul is bennem. Ahogy látom ő is csak most fogja fel. Fejemet rázom hitetlenkedve és csak újra megindulok a távolba, tőle messze. Soha nem lesz olyan személy akit én hozok a világra. Aki majd anyának szólít. Egy férfinak sem kellenék így, hisz minek is kellenék?! Egy kislány vagyok! Ezek után hogy tudnám magamat nőnek hívni?! Tehetetlenül rogyok össze a sárban és húzom fel a térdeimet. Rá hajtom a fejem és életem legkeservesebb zokogása tőr fel belőlem. Hallom a lépteket felém közeledni- Csak most hagyj békén! Egyszer takarodj el innen a faszba mikor kérem! Egyszer tegyél valami jót is értem és ne tedd jobban tönkre az életem!- ordítok fel és még a hangosan viharban is tisztán kivehető a hangom. Keservesen szorítom térdeimhez magam. Azt hiszem erre mondják azt mikor valakinek az élete pokol. Egyértelműen az enyém az. Belém ivódott ősi ösztön hogy felneveljek legalább egy gyereket és nem. Megbuktam. Egyszerűen vége van! Halk toccsanás mögöttem majd Zayn lábai közt találom magam és ő mellkasára húz.
-Nő vagy Jade- suttogja megtört hanggal mire megrázom a fejem és próbálom eltolni őt magamtól de nem megy.
-Nő?! Soha nem tudom magamat nőnek nevezni ezzel a tudattal! Kislány esetleg. Egy férfinek sem kell majd olyan aki nem tud neki szülni! Egyszerűen csak értem már mennyi mindenben jobb Perrie!- mondom neki egyre hangosabban és végre ellököm magam tőle- Ennyi, ez a vége számomra. Befejeztem mindent- nyögöm ki- Semmi értelme semminek sem továbbra. Tönkre tettél Zayn- mondom kétségbe esetten szemébe nézve. Száját beharapja és kiserken belőle a vér én pedig csak nézem hogy mossa le azt az eső, fekete tincseiből hogy csurog a víz.
-De te vagy a nőm- nyögi ki és tekintete ide oda cikázik. Szívem fájdalmasan belém szúr.
-Nem rúgtál belém elégszer?- kérdezem újra rákezdve a zokogásra.
-Húsz százalékkal több esélyed volt a túl élésre!- üvölt a képembe mire ledermedek- Húsz kurva százalék Jade! Konkrétan ha nem veszi ki a méhed meghalsz!- ordít rám és szemei fájdalmasan csillognak a kétségbe esett dühtől.
-Úgyis azt mondtad jobb lett volna ha meghalok! Akkor meg?! Kellett hogy azt is a képembe mond?!- kérdezem még mindig a földön ülve. Tehetetlenségében a betonra üt öklével és körülötte a víz szétszóródik.
-Te tettél tönkre engem!- mutat magára- Négy éve szenvedek érted!- ordít tovább- Drogozni kezdtem hogy legalább három percig ne az járjon a fejemben mit tettem! Hogy csak három perce elfelejtsem hogy a kórházban fekszel és tehetek én akármit, bármit, te nem reagálsz! Hogy élsz és mégsem! Hogy éltél és nem jöttél oda hogy megcsókolj! Mindent megtettem azért hogy túllépjek ahogy kérted! Azt kérted jöjjek össze Perrievel és össze jöttem vele!- mutat a ház felé majd kétségbe esetten hajába túr és elterül a földön. Mély üvöltés tör fel torkából mint nekem mikor először eljöttem Ben házától. Lábával dobbant a betonon.
-Szerinted mikor felkeltem mit éreztem?!- szólók hozzá halkan- Ott volt az a kurva virág és egyedül voltam. Rá kellett néznem a virágra és elbőgtem magam. Alig egy perccel az után hogy felkeltem tudtam hogy te lemondtál rólam mindenki mással együtt! Nem kellett volna vissza jönnöm, annyira tudtam hogy nem- rázom meg a fejem és újra térdemre hajtom.
-Két évig minden nap bementem- szólal meg halkan- Két évig Jade!- horkan fel- És te nem tettél semmit. Nem vert félre a szíved, nem rebegett meg a szempillád és nem rezdült meg a kezed. Üvöltöttem, tomboltam, sírtam, könyörögtem, énekeltem és te csak feküdtél- mondja keservesen és érzem amint mellkasomban a szorító érzés már majd nem csakhogy elviselhetetlen.- Aztán hetente háromszor majd Perrie tette alám a lovat és nem mentem be. Három év után nem tudtam belépni abba a kórházba amíg fel nem keltél!- nyögi ki a végét és most érzem először azt hogy neki is rossz lehetett.
-Semmire nem emlékszem a kómába töltött időből- mondom halkan és könnyeim elerednek.
-Rossz volt itthon lenni és elszívni a cigit azzal a gondolattal hogy talán most elfeledlek, talán egy kicsit- hangja megremeg és fogalmam sincs mit csinálok de felállok. Mellé sétálok és lenézek a srácra aki fekszik a zubogó esőben a beton úton míg tenyereivel bevonja arcát. Lassan ülök le majd fekszem mellé. Megrezdül de rögtön körém fonja karjait.
-Annyira mérges vagyok rád- nyögöm ki és hozzá bújok míg az eső cseppek koppannak rajtunk.
-Én is rád- leheli ki és hajamba puszil- Menjünk be- mondja halkan és feláll. Felhúz a földről és csípőm köré fonja karját. Előre meredve haladok tovább a kezdetleges sokk elmúlt. Kinyitja az ajtót és lazán belök. Nem veszi le a cipőjét csak vonszol tovább. Nagy szemekkel figyelnek minket mire én lehajtom a fejem és csak lépkedem. Kinyitja a szobám ajtaját és azon is belök. Becsukja maga után és a kulcsot is elfordítja majd felsóhajt.
-Veled aludhatok?- kérdezi halkan mire megfordulok és rá nézek. Szeme kérlel, szívem engem is kérlel de agyam dühös és csalódott. Egy apró felesleges könnycsepp még kicsúszik szememből miközben bólintok.- Ha baj akkor nem, én nem erőltetem- nyögi ki gyorsan és már nyitná az ajtót mikor vissza fordítom a kulcsot egy laza mozdulattal.
-Kérlek- mondom neki halkan felnézve rá mire bólint. Végig nézek vizes megjelenésén és gondolkodás nélkül fogom meg pólója alját és húzom le róla. Elnyílt ajkakkal emeli fel a kezét ezzel rásegítve hogy le tudjam róla húzni. Bűnösnek érzem magam mert ő is szenvedett és figyelembe se vettem. Mikor fején áthúzom kissé lábujjhegyre állok hogy felérjem őt. Elmosolyodik mikor meglátja ezt, homlokát enyémnek dönti és meghúzza pólóm alját. Bólintok egy aprót mire jobban rámarkol de tétovázik. Kezem kezére helyezem és vele együtt húzom le pólómat. Fáradt mégis megbabonázott tekintettel mér végig. Le ülök az ágyra és le erőszakolom magamról a cipőt. Ugyan ezt teszi csak ő könnyedén állva. Látván vizesen, félmeztelenül ott állva felbátorodva lépek közelebb hozzá. Kezeimet mellkasára helyezem mire lehunyja szemeit. Óvatosan simítok végig vizes mellkasán le gatyájáig majd kigombolom neki és sliccét is lehúzom. Óvatosan tolom le róla a gatyát mégis látom ahogy megvan a hatása kisebb akciómnak. Egy száll vizes alsógatyában előttem leül az ágyra és lábai közé húz. Megfogja a gatyám derekát és a lélegzetem is megakad ahogy lehúzza rajtam. Ujjai végig súrolják lábaimat. Kilépek a vizes anyagból és belemászok az ölébe szemből. Keze fenekemre simul és csak megölelem.
-Sajnálom- suttogjuk egymásnak halkan és mosoly húzódik a számra. Könnyedén feláll velem és én rá csimpaszkodom. Bemászik az ágy közepére és félre rúgja a takarót míg nyirkos testünk össze tapad. Óvatosan lefektet és bebújik mellém. Én vagy az aki magunkra húzza a takarót. Magához húz én pedig hozzá bújok. Tökéletesen látom sziluettjét ahogy felnézek rá.
-Köszönöm hogy megmentettél- suttogom neki és azt nézem hogy áztatjuk el az ágyamat.
-Hm?- kérdez vissza tompán.
-Samnél. Köszönöm hogy megmentettél, meghaltam volna- felelem és felnézek rá.
-Jade én ott nagyon elszúrtam mindent...tönkre tettelek- feleli halkan mire megrázom a fejem. Végig simít arcomon és én jobban magamhoz ölelem őt.
-Azért mondtam mert mérges voltam. Ha nem jössz megöl. De boldog voltam akkor, mikor ott..-nem tudom folytatni és ő csak bólint miszerint érti. Látom szemén hogy hálás ezért de ez csak az igazság. Ő megmentett és még meg sem köszöntem.
-Köszönöm hogy vissza jöttél- mondja halkan és homlokát enyémnek dönti szemeit pedig becsukja- Vigyázok rád, nyugodtan aludhatsz. Nem engedem hogy nekem bekómázz itt megint- mosolyodik el lágyan és végre kinyitja a szemét. Hevesen bólogatok párat.- De el is vonhatom róla a figyelmed- mosolyodik el mire számba harapok.
-Se te, se én nem tudunk majd leállni- rázom meg a fejem.
-Kezdem értelmetlennek látni hogy vissza fogjuk magunkat. Már nem találok okot miért kellene- suttogja nekem és szívem hevesen kezd verni.
-Perrie az ok- felelem rögtön- Barátnőd van- fejtem ki neki hátha jobba érti. Kezével végig simít fedetlen combomon majd tangám pánját megmarkolja és felmorog. Elengedi és kezét vissza húzza míg légzésem felgyorsulva marad.
-Több okot tudok hogy miért veszítsük el- feleli kissé rekedtes hangon.
-Mondj kettőt és megcáfolom őket- nevetem el magam.
-Én akarlak és te akarsz. Itt lihegsz a fülembe mert megsimogattalak és én attól hogy hozzád érhettem már elvesztem az agyam. Percenként játszódik le minden intim pillanatunk képkockáról képkockára az agyamban míg mellettem fekszel. Senki nem veszi el úgy az eszem mint te és számomra ez elég indok- hadarja el és keze már csípőmnél fogva ölelésbe húz.
-Perrie a barátnőd, aki a házban van történetesen. És bízom abban hogy még hűséges típus vagy- felelem és arcára nyomok egy puszit. Ujjai hajamba túrnak és magához ránt. Össze vissza puszilgat mire halkan felkuncogok. Mosolyogva néz szemembe és elindul ajkaim felé. Szám kissé elnyitom és élesen beszívom a levegőt. Elmosolyodik majd a szám sarkába nyom egy puszit. Egész testemen végig fut egy bizsergő lezsibbasztó érzés.
-Újabb indok- leheli ajkaimra.
-Csak ne nehezítsd meg- nyöszörgöm neki mire rekedtesen felnevet.
-Soha baby- mondja halkan és én megfordulok ölelésében. Hátam neki feszül ahogy fenekem is. Aprót nyög míg mocorgóm de aztán gyorsan abba hagyom. Karjai görcsösen szorítanak a hasamnál mégis lágyan simogat- Vigyázok rád Jadey- suttogja a fülembe már félálomba és hiszek neki míg a hideg kiráz hangjától. Ahogy a remegés végig fut testemen ő úgy húz magához kissé közelebb és én érzem amint elalszom a tudattal miszerint szerelmes vagyok még mindig abba az emberbe aki elvette tőlem a gyermek áldás lehetőségét...Mert hogy újra elérte hogy belezúgjak az szentistenit! Zayn Malik...a név ami ha felkerül agyamban csak jön a probléma mégis az erő is jön vele. Életemben másodjára is kijelentem...Menthetetlenül belezúgtam Zayn Malikba.