2015. március 22., vasárnap

Második Évad: Huszonkettedik Rész

Óh husikáim! Íme a rész, na erről beszéltem. Eltervezem hogy szerdán hozom, aztán kedd lesz belőle végül hétfő és akkor most itt tartunk. Remélem megnyugszik a kis lelketek:) Nekem vannak a világ legjobb olvasói! <3 imádás van! Elvárom az öröm táncot amiért ma hoztam:DDD xoxoDestiny



-Én nem. Inkább segítek elásni hátul a hulláját- horkan fel Lou.
-Menj innen vagy búj Zayn mögé. Komolyan mondom- felem neki életem legkedvesebb hangján.
-Azt hiszed félek tőled?!- röhög képen Perrie.
-Kellene- felel helyettem Zayn mire értetlenül hátra fordul.
-Te kussolj- szólok neki bunkón mire hallom ahogy mély levegőt vesz.
-Miért nem jöttök össze?!- ordít fel most Niall kikelve magából.
-Mert ő megunt engem. Mert nem szeret. Mert Perriet szereti- felelem mosolyogva Zaynra nézve.
-Jó lenne ha beletörődnétek- hördül fel Perrie.
-Most az egyszer igazat adok neki- felelem leülve az ágyra míg magamra erőszakolok egy bugyit villantás nélkül majd a gatyát is magamra kapom.
-Engem senki nem kérdez soha- röhög fel Zayn míg a törülközőre ráhúzom a pólót majd alóla kihúzom az eddigi leplemet. Mondata miatt érdekesen meredek rá és ezzel megszakítom az önmagamnak örülést mivel eléggé profin öltöztem fel.
-Mindig téged kérdeznek csak te mindig hallgatsz- felem neki fejemet rázva.
-Innen nem megy ki senki amíg meg nem csókoljátok egymást végre- feleli eltökélten Harry.
-Reggel öt óra van nekem ez sok srá...
-Fél hét- helyesbít rögtön Liam mire tekintetem a plafonra emelem.
-Ben, csinálj valamit- felelem kérlelve.
-Erőszakkal kényszerítselek csókra vele?- kérdezi felvont szemöldökkel Ben.
-Ellökött mikor lekaptam- mosolygok rá de mosolyom lehervad amint megérzek egy kis kezet pólómba markolni. Erőset ránt rajtam Perrie és én a falnak csapódom. Fejem koppan majd hátam pattan vissza de mégis vissza dőlök a hirtelen fájdalomra és szédülésre.
-Te kis kurva!- üvölt nekem mire elnevetem magam és fejemhez nyúlok majd szemem elé húzom és elmosolyodok a vér láttán- Hogy merted lekapni mikor barátnője van?!- üvölt tovább én viszont csak a ragacsos csillogó folyadék szemlélem az ujjaim végén.
-Most már mehetek?- kérdezem a lefehéredett társaságot.
-Ennyi Pezz- szólal meg halkan Zayn- Vége- mondja a kezemet bámulva mire le engedem azt de tekintetével követi. Ha nem ilyen lenne a helyzet azzal játszanék hogy követi, mondjuk körözhetnék vele akkor tuti a feje is úgy mozogna.
-Hogy mi?! Miatta?! Megint?!- kérdezi sírva én pedig csak lecsúszom a falnál és neki támaszkodom. Nem lesz ez így jó. El fogok ájulni. Lou indul meg elsőnek felém de Perrie beáll elé és a mellkasát kezdi ütni- Azért mert soha nem fogadtatok el!- sírja Lounak.
-Engedj már hozzá de idióta- ordít a lányra de csak erősebben megtaszítja őt is. Zayn lendül és fogja meg a kezénél Perriet.
-Miért?- sírja el magát erősebben.
-Mert örült vagy- feleli komolyan és elkezdi kirángatni.
-Megöllek Jade!- sikít nekem én pedig csak hagyom hogy fejem előre bukjon és elkezdek remegni.
-Jól vagy?- kérdezi Lou és a fejem hátulját kezdi tapogatni. Érzem mikor belenyúl a sebbe de nem reagálok semmit.
-El fogok ájulni- mondom neki halkan és felemelem a fejem. Tekintetem találkozik kétségbe esett ábrázatával- Nyugi- mondom neki mosolyogva.
-El fog ájulni- rikkant fel mire nyöszörögve felállok. Ben kap derekam után és segít lefeküdni az ágyra. Mélyeket lélegzem és igyekszem vissza tartani már amennyire vissza tudom.
-Ilyenkor már rég el szoktál ájulni. Általában amint kimondod- simogatja karomat Ben mire fancsali mosolyra húzom a számat.
-Nem akarok elájulni. Most nagyon nem- felelem és lehunyom a szememet. Hallom kint az ordítozást és inkább össze gömbölyödöm hátha azzal tudom tompítani a hangokat. Nem kell össze gömbölyödnöm a hangok máris össze folynak és nem értem mit beszél nekem Ben. Elmosódva látom amint mozog a szája de nem értem mit mond. Érzem amint egyre nehezebb nyitva tartani a szememet. Légzésem gyorsul mikor rá jövök hogy tovább nem tudom vissza tartani az elkerülhetetlent. Látom még amint Ben felugrik és vissza lök valakit. Testem zsibbad, egyre több fekete halovány pont majd érzem ahogy teljesen elhagyom a testem...

~~~

Egy kar a csípőmön egy a fejem alatt. Tenyerek a hátamon. Izmos mellkas feszül a mellemnek. Apró légvételek csikizik bőrömet. Megérzem kezeimet amik között görcsösen szorítok egy pólót. Szemem kipattan.
-Ne- nyögök fel amint meglátom Zayn barna szemeit amik rám csillannak.
-Sajnálom- feleli elcsukló hangon. Kezemet máris mellkasára rakom és próbálom eltolni őt magamtól- Mintha lenne esélyed- sóhajt fel és még közelebb húz magához. Arcát hajamba temeti én pedig csak kapkodó levegő vétellel feszülök mellkasának.
-Miért csinálod már megint ezt?!- kérdezem mérgesen.
-Mert szeretlek- feleli egyszerűen és a levegő tüdőmben akad. Szívverésem megáll egy pillanatra majd kétszeres gyorsasággal kezd verni. Érzem ahogy az ő szív verése is felgyorsul. Abba hagyom hogy megpróbáljam eltolni őt magamtól és csak értetlenül fekszem ölelésében- Nyugodj már meg- kacag fülembe mire élesen beszívom a levegőt.
-Majd ha te is- felelem csípősen.
-Touché- feleli halkan és hajamba puszil- Egy napig ki voltál ütve- feleli halkan mire lehunyom a szemem- Reggel kilenc óra van. Akkor több mint egy nap- gondolkozik hangosan mire halkan felnevetek. Karjait jobban körém fonja és érzem ahogy mosolyog.
-Kibékültetek?- kérdezem miután a csend túl hosszúnak tűnik számomra.
-Igen- vágja rá rögtön- Aztán megkértem a kezét és még az aranyunikornis díjat is oda adtam neki amiért betörte a fejed majd még egy fehér kabátot is adtam neki amiért ilyen szépen megörült aztán Liam visszafogott mikor ki akartam tépni a szívét hogy egy üveg dobozba tároljam azt- nevet fel halkan és a kezdetleges szúró érzés eltűnik- Már rég ki kellett volna dobnom. Össze se kellett volna vele jönnöm- sóhajt fel.
-Sajnálom de ennek örülök- mondom halkan és arcom pólójába fúrom. Élvezem hogy csak gondok nélkül lustulhatok. Vele. Még ha nagyon csúnyán össze is vesztünk utolsó emlékeim alapján.
-Lehet arról szó hogy talán..újra össze jöjjünk?- kérdezi félve és halkan. Érzem amint szíve tompábban ver mint szokott az enyém mégis megint megörül. Hallom ahogy halkan felkuncog és tudom hogy azért mert érzi miként reagálok rá- Igennek veszem- feleli nevetősen mire eltolom magamtól épp annyira hogy feltudjak nézni arcára. Mosolyogva néz le rám.
-Te tényleg akarnád?- kérdezem félve mire bólint egyet határozottan.
-Négy éve akarom- suttogja és elmosolyodom.
-Miért löktél el mikor meg akartalak csókolni?- kérdezel bátortalan hangon és inkább cincogásnak hat ahhoz képes amilyen hangszínen szoktam beszélni.
-Az nehezemre esett hogy ne vágjalak neki jobban a falnak. Ha vissza csókollak eltörtem volna valamid. Na meg, Perrie. Nem szerettem volna megcsalni...még mindig azaz elvem hogy akkor sem érdemli meg hogy megcsaljam ha téged szeretlek- feleli halkan.
-Jobb lett volna ha eltör valamim- húzom fintorra a szám mire féloldalas mosoly jelenik meg az arcán és hitetlenkedve megrázza a fejét majd a párnába fúrja.
-Ezért vagy te különleges- hallom meg rekedtes hangját a párnán keresztül.
-Úgy is kellek neked hogy..hogy nekem nem lehet gyerekem?- kérdezem félve mire rögtön ki emeli a fejét a párnából. Lágyan rám mosolyog én pedig eltépem róla tekintetem.
-Úgy is- mondja vidáman és kitűri arcomból a kosza szálakat. Hüvelykujjával simogatja arcomat és úgy tekint rám- Szabad már most?- kérdezi csillogó szemekkel rekedtes mély hanggal én pedig ajkaira tekintek. Kezem gyorsan találja meg a hajába vezető utat és magamhoz húzom. Lassan érnek ajkai enyémekhez de amint össze érnek keze megfeszül és közelebb húz magához. Nyelve gyorsan tör utat magának. Jól eső remegés fut végig gerincemen és görcsösen kezdem markolni haját csak hogy még közelebb vonjam magamhoz. Nyelvem rég látott ismerősként fogadja az övét. Érzem ahogy szíve hevesen ver mire elmosolyodom de nem tehetek róla az enyém is száguld. Lassan válik el tőlem és rám néz csillogó szemekkel. Szája rögtön mosolyra húzódik és arcomat kezdi kémlelni.
-Ugye nem szállsz ki?- kérdezi ajkaimat nézve.
-Nem- rázom meg hevesen a fejem és már ajkaimra tapad. Gyorsan fekszik rám és már lábaim között fekszik és csókol. Egyik kezével fejem mellet tartja magát míg másikkal derekamba kapaszkodik. Nyaka köré fonom kezeimet és csak közelebb húzom magamhoz. Jól esően felmordul és érzem ahogy kezd elvadulni és elmélyülni a csók. Testét testemnek nyomja és érzem ahogy elvesztem az eszem.
-Olyan régen várok erre- suttogja a számra Zayn.
-Valamiért át tudom érezni- felem mosolyogva és vissza húzom magamhoz. Érzem amint elmosolyodik de csak csókol. Nyelve szinte küzd az enyémmel, annyi feszültség vegyül mozdulataiba és szenvedély hogy szétfeszít ahogy feltör bennem is az ami benne. Karjaimat elhúzom nyakától és végig simítok mellkasán. Érzem ahogy szíve hevesen ver mire csípője köré fonom a lábaimat de kezem nem húzom el mellkasától. Élvezem hogy érzem milyen gyorsan ver a szíve. Megtaszítom a mellkasát és rögtön vele mozdulok ahogy hátára huppan. Lábaimmal csípőjéhez szorítom magam és ajkaira hajolok. Hajam körénk hullik és mint egy fal úgy választ el minket mindentől. Jobb kezével hajamba túr és húz magához míg bal kezével combomon simít végig. Levezeti másik kezét is és combjaimon felvezetve kezeit fenekembe markol. Apró nyögés hal el számban mire elmosolyodik. Kezeiért nyúlok és lefogom őket feje mellett.
-Így elvesztem az eszem- mondom neki kissé szapora légvételekkel.
-Oh eddig nem vesztetted el?- kérdezi nevetve. Számat beharapom mire ő nyel egyet- Ugye tudod hogy nem tudsz lefogni?- kérdezi elnevetve magát mire fejemet oldalra döntöm.
-Tudom- sóhajtok egy nagyot.
-Akkor?- kérdezi nevetve míg felém kerekedik és ő fogja le egy kézzel fejem fölött mind két kezemet a csuklómnál.
-Próbálkozom- felelem suttogva elveszve a barna szemekben.
-Nincs ellenemre- csókol nyakamba és tehetetlenül húzom fel lábamat az érzésre. Megragadja az alkalmat és újra lábaim közé helyezkedik.
-Reméltem- nyögöm ki amint megszívja a nyakam. Mellkasom neki feszül, kezem rándul ahogy hajába túrnék és pólóját tépném de erősen tart. Végig puszilgatja nyakam vonalát majd át tér államra viszont fejem előre döntöm így újra megcsókol. Mohón tépem ajkait és érzem ahogy elmosolyodik. Szabad kezével pólóm alá nyúl és hasamra kezd apró köröket rajzolni. Hasamban akaratlanul is megfeszülnek az izmok és végig fut rajtam egy remegés. Fejét kissé elhúzza de mozdulok utána mire el mosolyodik. Megharapom alsó ajkát és vissza húzom egészen le hozzám. Felnézek újra a szemeibe mire elmosolyodom és ő nevetve megrázza a fejét.
-Hiányoztál- mondja halkan és mosolyogva mire lehunyom a szemeimet és próbálok nem elájulni a cukiságtól.
-Legalább a kezem engedd el hogy eltakarjam magam- nyafogok míg szorítása ellen küzdök.
-Tetszik hogy van amikor nem tudsz ellenem semmit sem tenni. Az is tetszik hogy elvörösödsz miattam- mondja nevetve mire felsóhajtok.
-Hát hogyne, gondoltam- mondom felhúzva az orromat és ezzel rá fintorgok.
-Mond hogy nem élvezed azt hogy lefoglak- suttogja a fülembe miközben megharapja azt és végig fut rajtam a hideg- Gondoltam- neveti el magát megint.
-Engedj el- kérlelem.
-Hogy aztán mind ketten elveszítsük a fejünket?- kérdezi nevetve- Nem- suttogja rekedtesen a fülembe.
-Úgy érzem kikényszeríted hogy tegyek ellene- felelem nevetve mikor belefúj nyakamba.
-Nem tudsz- incselkedik tovább. Kezem magam felé húzom de lazán ott tartja a fejem fölött egy kézzel míg beharapott ajkakkal engem néz hogy küzdök.- Csináld csak, szexi ahogy vergődsz alattam- Egyik lábam közénk húzom és megpróbálom eltolni a mellkasánál de csak félre löki a lábam és végig simít belső combomon mire szám elnyílik- Próbálkozol még?- kérdezi felvont szemöldökkel. Amennyire engedi a szorítás felhajolok hozzá és megcsókolom. Lustán csókol vissza de lábaimat újra köré fonom és magamhoz rántom őt erősen. Felmordul és érzem ahogy a szorítása kissé elgyengül de csípőmnél belém mélyeszti a tehetetlen vágy hatására ujjait. Négy év elvesztegetett idejét rakom bele a csókba és érzem ahogy egyre jobban beindul és nem tudja magát türtőztetni vagy legalábbis nehezen. Alsó ajkát megharapom és ezzel nála elszabadul a pokol. Számat jobban tépi mint valaha, keze erősebben szorít és tudom hogy jobban kíván mint eddig akármikor is. Lábamat jobbra rántom és ráülök csípőjére. Kezem elengedi és végig simít oldalamon.
-Úgy tűnik még is tudom- pihegem neki heves szívveréssel.
-Idióta- feleli és elneveti magát keservesen míg fejét hátra veti.
-Leleményes- javítom ki mire fejét újra felém fordítja és tekintetét enyémbe fúrja.
-Leszel a nőm?- kérdezi halkan míg kezével végig simít arcomon. Ledöbbennek. Mind a kérdés jelentésén és a megfogalmazáson is. Számat kinyitom majd újra becsukom és csak nézek rá. Most..ő most komolyan megkérdezte?! Azt kérdi leszek-e a nője?! Nem barátnő, nem csaj hanem a nője- Az is jó ha elküldesz a picsába csak mondj va...- számat övére tapasztom mire lassan átöleli a derekamat és vissza csókol, annyira törékenynek érzem magam erős karjai között és ez annyira jó érzés.
-Igen- felelem elcsukló hanggal mire felcsillan a szeme. Fogalmam sincs hogy csinálja de feláll és én nem esek le róla. Már menyasszony pózban rohan kifele velem míg én értetlenül és sokkolódva kapaszkodom a nyakába.
-Igent mondott! A nőm! Összejöttünk!- kezd kiabálni míg a nappali felé fut. Látom amint mindenki ledermedten néz minket. Lou futva érkezik a nappaliba és elnyílt szemekkel figyel minket.
-Ez igaz?!- kérdezi hadarva mire nagyra nyílt szemekkel nézem Zaynt aki hevesen bólogat.
-Összejöttetek!- ordít fel Lou is és össze csapja a tenyerét.
-Haver!- rikkant fel Harry is és felpattan.
-Rakj le- hadarom neki félve mire óvatosan lerak de a derekamnál fogva megtart- Ez most..Zayn ez mi?- kérdezem halkan míg a nevető és ordítozó fiúkat nézem.
-Két évig tönkre basztam magam. A másik két évben Perrie lógott a nyakamon és részeg állapotokban rólad beszéltem. Annyira örülnek mint én csak ők nem rajtad vezetik le- suttogja nekem majd maga felé fordít és ajkaimra lehel egy csókot.
-Édes istenem!- sikongat Ems és kikap Zayn kezei közül és kissé felemelve megpörget. Látom amint Zaynt lerohamozza Lou, Harry, Liam és Niall és ordítva ugrálnak körülötte- Soha nem csinálhatjátok ezt még egyszer!- ragadja meg a vállam Ems és én hevesen kezdek bólogatni.
-Örülök nektek- suttogja a fülembe Ben- Ideje volt ti barmok- kacsint Zaynra aki mosolyogva bólint neki- De ettől függetlenül még mindig takony vagy a szakmában hozzám képest- nevet fel majd levetődik a kanapéra. Újabb test ami nekem csapódik és mosolyogva ölelem át Lout. Ő már rendesen felemel és megpörget. Konkrétan kapaszkodnom kell belé hogy ne dobjon el. Nagy nehezen lerak majd megölel és elveszek karjai között.
-Végre Hercegnő- suttogja és én mellkasához bújok.
-Köszönöm- suttogom neki- Mindent- felelem értetlen arcára mire kacsint és elenged.
-Tudtam!- ront be Dave mire elnevetem magam- Annyira tudtam!- kurjongat tovább és szorosan megölel majd átfut Zaynhoz akit szinte letarol- Látni akarom! Azonnal kapd le vagy nem hiszek nekik- mutat a háta mögé a fiúkra.
-Perverz- hördülök fel mire Zayn mosolyogva kezd felém lépkedni nagy lépetekben.
-Annyira aranyosak- kezd magas hangon cincogni Ems míg mosolyogva és fej rázva hátrálok Zayn elől.
-Gyerünk egy rendes bizonyíték csókot- kiabálja Lou és Zayn elkapja a csípőm és magához ránt. Úgy fordul hogy ő háttal legyen a srácoknak és ezzel kitakar engem amiért hálás vagyok. Rám kacsint, elmosolyodik majd ajkit ajkaimnak nyomja ahogy lehajol hozzám. Derekamat teljesen magához húzza még hajol hozzám ezért nekem kell hátrább hajolni de ő könnyedén tartja meg a hátamat. Nyelve akaratosan tőr át én pedig hajába túrva biztatom a folytatására.
-Nem smárról volt szó- köhög közbe nevetve Ben mire érzem ahogy Zayn is elmosolyodik.
-A nőm vagy- néz végig rajtam csillogó tekintettel míg kiejti lassan a szavakat halkan az ordítozás és az éljenzés közepette..a nője vagyok!

28 megjegyzés:

  1. első vagyok és BOLDOG :D istenem nem csak azért mert ma még hoztál +1 részt hanem ami a részben volt te jóég :D de megörültem neki. istenem imádlak :D végre összejöttek :D végre Zayn nem egy idióta :D és hát Jade a NŐJE :D gyerekek :D nagyon aranyosak voltak egyszerűen imádom ezt a párost :d végre összejöttek.mennyit kellett nekik ezért szenvedni :s Perrie meg végre kilépett a képből,de gondolom nem véglegesen :s alig várom hogy mi lesz a folytatásba :D siess a következő résszel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök a boldogságnak :3 Bezony Jadey a nője. Zayn nem idióta szóval tessék enyhülni:D Perrie is kikerült most már aztán száz százalék boldogság van:'D <3

      Törlés
  2. Ez a resz egyszeruen elkepeszto volt !! Komolyan mondom nagyon tetszet :) ! Mar nagyon varom a kovetkezo reszt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 Valamikor majd jön, terveim szerint szerdán de hát mind tudjuk milyenek az én terveim:D

      Törlés
  3. O te uristen.Osszejottek.Aaaaa osszejottek vegreee. Ahh jajj de jo isteneeeem most itt visitozok mint valami felorult kozben azt kiabalom hogy osszejottek. Szerinted ez normalis?
    Te uristen imadlaaak es most mar zaynt is vegre kidobta perriet de van egy olyan erzesem hogy o meg fog gondot okozni de moost nem foglalkozok vele hanem kiorulom magam. Viiii
    Fhuuu nagyon jo resz lett mikor lesz kovi? :DD
    xxManka
    Egyebkent neked ki a kedvenc szereplod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, össze jöttek:D Örülök hogy nagy a boldogság, el is várom hogy nagy legyen:D Kövi szerintem szerdán de lehet előbb:D Kedvenc szereplő? Húh te jó ég. Ez túl össze tett. Sok van, Jade például mert igazi mintaképpé tud vállni az emberek szemébe és szerintem elég részletesre sikerült. Szeretem Dave és Lout ugyanis mindig elő lehet őket venni egy-egy poénra. Őszintén szólva nekem mégis a kedvencem Perrie. Igen, örült vagyok. Imádom a karakterét, nem is a karakter karakterét hanem ahogy végbe megy benne minden. Nála büszke vagyok a lágy alig észrevehető fonálra amit ha követsz végül már azon kapod magad hogy megörült. Szeretem Bent is a bátyó figura miatt aki mindent elbasz de mégis ott van és Lukeot is szeretem az apa figura lévén és ahogy ő viszonyul a sötétséghez. Mivel ő a sötétség apja:D Zaynee meg hát Zaynee, elég sok minden ment át a karaktere neki is. De őt már nem fejtem ki mert így is túlságosan elkalandoztam:'D Szóval összevetve akiket szeretek azok előtérben vannak:* Elnézést a hosszú válaszért:D <3

      Törlés
  4. Imádlak imádlak imádlak....Olyan joo hogy sok szenvedés után de összejöttek és igy mindenki boldog Zayn végre kidobta Perriet azthittem már sosem fogja!
    Már csak az szomorít el hogy suliba kell menni..:(❤❤❤❤siess a kövi résszel!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett:3 Én is imádlak <3 Ma vagy holnap dobok fel ujjat:3

      Törlés
  5. Te. Jóságos. Ég. Most.. most.. Hát kész vagyok tőled, komolyan. *szúrós nézés* Pont az ezelőtti részhez írtam hogy befejeztem ezt Zaynnel, erre a következő részben összehozod őket?? Ez pofátlanság._. De azért örülök nekik, ne gondold hogy nem:D Omfg. El sem hiszem. 21 kínkeserves részen keresztül szivattál itt minket.>.< De végre már. Ahh.*o* A többiek is annyira cukik voltak ahogy örültek. Lout és Davet most még jobban imádom, pedig nem tudtam hogy lehet ezt még fokozni:D Ben pedig remélem mostmár megint olyan lesz mint régen.:3 Jadey pedig Zayn NŐJE lett. Hahh. Még mindig ne hiszem el.:3 Ez nem jelenti azt hogy már nem haragszom Zaynre, amiért eddig egy nagy tuskó volt, de már kezdek enyhülni:D Pezz pedig remélem már nem tér vissza. Vigyék egy dilikórházba, or something. De valahogy ezzel kapcsolatban nem tudok teljesen megnyugodni. Van egy olyan érzésem, hogy fog még galibát okozni.-.-' De most óriási a boldogság*o* Imádlaaaaaak.<3xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam hogy még adj neki egy résznyi időt:D Most jön a cukiság áradaat:D Sokáig húztam de nekik nincs olyan hogy könnyű szóval nem bánom:D Így nagyobb az öröm. Bezony Zany nője lett:3 Imádlak

      Törlés
  6. Uram te nőszemély! *[]*
    Olyan boldog voltam, hogy szerintem 10 kiló méterre kihatott ez a boldogság és az embereket áramütés érte a kicsattanó örömtől. :'D
    Feldobtad a napom, de komolyan :3 hála érte <3
    Louis beszólása :"D (első mondat) hát az óriási volt, szakadtam :DDD
    Zaynee <3 jobban imádom mint valaha ;3
    Perrie visszajön :c érzem visszajön és megpróbálja megöl Jadet, de előtte Jade gondoskodni fog a temetéséről :3 érzem... Vagy is remélem :)
    Imádom a többieket is :3 most mindenkit imádok :33
    Imádás van :3333 <3
    Siess a kövivel ^*^
    Sok~sok puszi Emy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj örülök hogy tetszett:3 Na meg hogy ettől jó kedved is lett^^ Ma vagy holnap jön a kövi;3 Imádás van és sok sok pusziii

      Törlés
  7. Éééés. Én is itt vagyok. :D Reggel fél6-kor amikor elolvastam sikításban törtem ki. Na most ennek a családom többi tagja nem igazán örült. De hát mit lehet tenni. Boldogságot érzek. Feldobtad a napom amit aztán nem törhettek le csak avval, ohgy vissza jött a német tanár. De elkalandoztam. :D Na szóval imádtam, mint mindig. Köszi, hogy egy ilyen szuper blogot csinálsz. :) Imádlak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj örülök neki hogy a blogtól energiád támad sikítozni reggel fél6-kor:'D Elnézést a családodtól de örülök hogy tetszett:3 A német tanár miatt pedig részvétem:/ <3 Köszönöm szépen miszerint szuper lenne a blog:$ Imádás vaaan <3

      Törlés
  8. Ez aaaaaaaaaaaaazzzzzzzzzzz ☺☺☺
    Végreeeee :D
    A nője ☺☺
    Imádooom az egész bagázst ❤❤❤
    Kis cukijaim ☺❤❤
    Big love ❤❤
    Várom a kövit ☺
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma vagy holnap jön is a kövi:3 Örülök hogy tetszett^^ Imádásvan

      Törlés
  9. Veeeeeeeeeeegre 21 resz ota csak erre varok istenem zayn annyira edes es a tobbiek is jujj annyira orulok vegre❤️ Lecci minel hanarabb hozd a kovi reszt nem is tudok masra gondolni csak zayneere es jadeyre annyira imadnivaloak egyutt 😃 es amugy ezt az evadot hany reszesre tervezed? Remelem jo sokaig nem akarod abbahagyni meg a blogirSt mert imadom😃 siess pls xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem akarok sokáig húzni. Talán 35-40 esetleg. Nem tervezem befejezni. A követekző bloglom designje már kész, a részeket újra írom mert gyatra. De indul amint ennek vége:) Csak annyira nem akarom hogy ennek vége legyen:( <3 örülök hogy tetszett imádás van

      Törlés
  10. IMÁDOM!!! Kész, ennyit tudok! Annnnnyira cuki volt Zayn mikor rohant Jade-el a nappaliba!!!! Végre!!! Úgy vártam már!!! Imádlak!!! Millió cuppanós puszi: papnőd! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  11. Végre!!*--* így mégsem kell agyonvernem Zayn-t! :DD ~S

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett mikor lesz kövi rész??:)

    VálaszTörlés
  13. Wááaááá ez valami kik*** arnyooos úristen de cukiii!!!! Végre megjött Zayn esze!!! Tegyél le esküt hogy nem választod szét őket!! Juuuj megint nagyon jó rész lett! A továbbiakban is legyenek ien megaaa cukiiik!!
    Bye, I love you cuz they love each other.
    Xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohoohh lots of thanks honey:D Yep, Zayn is clever and Jadey is cute. And okay! I promised; Zayn-Jade realionship never end:D I love ya too <3

      Törlés
  14. Sziaaa :))

    Na jó! Mindent vissza szívok amit Zaynről mondtam! Végreee! Imádom őket. És Perrie is elhúzott a picsába. Haha. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jó lett. Imádom ahogyan írsz Destiny!<3<3<3<3

    Ui.: Miattad már nem is alszom. :D Komolyan, inkább egész éjjel olvasom a blogodat. :) Te vagy a legjobb blogger az egész földön. Nagyon sok részt hozol, és kurvára jól írsz. Bocsi, hogy hosszú utóirat lett, de nem tudom, abba hagyni az áradozást. Imádlak! :D

    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan eddig azért nem aludtam hogy lássam a reakciódat:D Örülök hogy te is mint mindenki más hirtelen vissza szeretett Zaynba:D És nagyon szépen köszönöm a kedved szavakat! <3 Imádáásvan <3

      Törlés