2015. február 27., péntek

Második Évad: Második Rész

Kukuucs! Íme a hétvégi rész. Az első évadban rengeteg kérdés volt hogy ki lőtte le Jadet. Nos olvassátok el:D Írjatok komit és véleményt, iratkozzatok fel, pipáljatok és egyetek csokit! Imádlak titeket és jó olvasást remélem tetszik a rész <3 xoxoDestiny




-Köszönöm- mondom rezzenéstelenül majd kifizetem a taxist. Hangom biztos cseng ám vége remeg. Egy utcával feljebb rakattam ki magam, biztos ami biztos alapon. Felnézek a kék napsütéses égre majd veszek egy mély levegőt. A saját családom elől bujkálok. Fejemet megrázom majd elkezdek futni. Kerítéseken mászok át csak hogy ne az úton kelljen közlekednem. Ami azt illeti most még élvezem is hogy mozoghatok. Elsorvadtam szinte. Gyorsan érek Ben házához majd hátsó ajtajához megyek. Arrébb gurítom a kis követ majd kiveszem alóla a drótot. Ő nem kulcsokat tart a szőnyeg vagy a kő alatt hanem apró drótokat. Ő ezzel is be tud menni és biztonságosabb is, na nem mintha bárki is be merne törni hozzá. Fülemet az ajtóra tapasztom de nem hallok mocorgást, óvatosan a zárba helyezem a drót két végét majd a felsővel körözök párat, mikor kattan elfordítom jobbra és az ajtó halkan kitárul. Óvatos léptekkel megyek a nappali felé ahonnan beszélgetés szűrődik ki. Kivel beszélget Ben péntek délután?! Szememet lehunyom majd feltapadok a falra és kinézek. Falfehéren hajolok vissza rögtön. Szívem a torkomban dobog, szemeimmel könnyfátyolón keresztül kezdek látni. Újra kinézek hogy megbizonyosodjak arról kiket is látok. Ben, Harry, Ems, Liam, Lou, Niall. Zayn és Perrie. Oké, komolyan. Gondoltam hogy tovább lépett de hogy már Perrivel van? Persze ezt kértem tőle. Ben biztos elmondta neki. Boldogok. Most sétáljak be és intsek nekik. Szedjem szét őket újra? Forgassak fel mindent?! Hirtelen kapok észbe hogy én még mindig a falon lapulok, Ben házában. Velük egy légtérben lenni nem a legjobb, ők túl gyorsan kiszúrnának. Amilyen gyorsan jöttem már indulok is vissza az ajtó felé a könnyeimet nyeldesve. Már nyúlnék hogy kinyissam az ajtót mikor látom hogy be van csukva. De én nyitva hagytam. Lábam megremeg, pulzusom emelkedni kezd és a szívem kétszer olyan gyorsan kezd verni.
-Ben küldött ki hogy nézzem meg mi volt az a zaj amit csak Zayn és Ben hallott. Miért nem vagy kómában?!- kérdezi mögöttem halkan egy lágy női hang. Mélyet nyelek és megfordulok. Perrie.
-Felkeltem- rántom meg a vállam míg végig mérem a lányt. Szemében gyűlölet ég.
-Pezz jól vagy?!- kiállt ki aggodalommal teli hanggal Zayn mire végig fut rajtam a hideg.
-Persze édes- kiállt vissza mire újabb könny szökik ki a szememből- Menj el. Boldogok nélküled- szűri ki a fogai között de meg sem mozdulok.
-Ki hívod nekem Bent?- kérdezem szipogva mire halkan felnevet.
-Te soha nem halsz meg és soha nem adod fel?! Lelőttelek, ki evickéltél! Lelőtt Zayn és kómába kerültél. Erre a kómából is felkelsz- néz rám undorodva mire testem megfeszül.
-Te?!- kérdezem cseppet sem halkan. Szeme elkerekedik de én már alkarommal szorítom a torkánál a falhoz.
-Azt akarod hogy meglássanak?!- sziszegi fogai között de csak nézem őt. Ő volt az aki lelőtt! Ő volt csak mert el akarta venni Zaynt. Ő az aki most azzal a sráccal van akivel nekem kéne lennem. Telefon csörgés és hallom amint Ben válaszolgat majd káromkodik kegy nagyot.
-Meg foglak ölni- mondom teljes higgadtsággal mire látom hogy szemei könnybe lábadnak.
-Jade eltűnt!- ordít fel kétségbe esetten Ben mire megmerevedek- Később foglak megölni- mondom szomorúan majd feje mellett a falba ütök. Kezem helyén a fal megreped, Pezz sikít majd lecsúszik zokogva a falon és én már a lépcső felé haladok. Látni akarom mi történik. Zayn ér oda elsőnek és felsegíti a lányt míg azt kérdezi mi történt de Pezz csak rázza fejét. Idegesen és félve néz körbe. És csak ekkor jövök rá hogy ő meg fog találni ha meg akar. Most kezdek el futni felfele az emeletre be a régi szobámba mielőtt még elérne hozzám Zayn. Minden úgy van a fekete szobában mint legutoljára. Sietve tépem fel a az ablakot majd bújok a szekrénybe és rendezem a légzésemet azt sem tudva mit miért teszek. Az ajtó berobban, hangos káromkodás. Zayn az. Gondolom meglátta az ablakot. Bármennyire is akarom hogy tudja ki vagyok nem tehetem meg vele ezt. Mind két kezemmel rámarkolok az egyik ruhámra ami a fogason lóg és várom hogy kitárja a szekrényt.
-Már lelőhettél volna- mondja halkan mire szívem újra hevesen kezd verni- Ki vagy?- kérdezi teljesen higgadt hangon de meg sem szólalok. Jól tudom hogy a szekrény előtt áll. A válasz meg fogalmazódik bennem de ekkor az ajtó kinyitódik. Én vagyok a gyorsabb. Az anyagot a fejére tekerem majd rántok rajta egyet és a földre esik. Zaynt rögtön a hasára fordítom majd tarkójára vágok.
-Sajnálom- suttogom neki míg az ájult testét vissza fordítom a hátára. Gyorsan keresem meg a lapokat és a ceruzákat amikkel még őt rajzoltam le.
-Egy hiba- firkantom rá nyomtatott betűkkel biztos ami biztos alapon ne ismerje meg a kézírásom majd a kezébe rakom a válaszomat. Egyszerűen nem tudok el szakadni mellőle. Arca megviselt, kissé borostás de sokkal férfiasabb mint volt. Haja hosszabb de még mindig tökéletes számomra. Ha ő boldog Pezzel akkor nem fogom megakadályozni. Mikor végre túlteszi rajtam magát akkor nem fogom azt mondani hogy hé itt vagyok folyathatjuk ott ahol abba hagytuk. Ott hogy lelőttél édesem mert elment az eszed. Nagyot sóhajtva ugrok ki az ablakon majd mászok át a szomszéda. És így tovább míg elég távol kerülök tőlük. Haza mehetnék, a régi házamba de valószínűleg valakinek sántítani fog a történetem. Talán Dervis is megtörik és elmondja az igazat. Szóval az kilőve. Pénzt kell szereznem. Élnem kell. Torkomból egy hatalmas kétségbe esett dühös üvöltés szakad fel. Pár madár elrepül majd mély levegőt véve kipirult arccal abba hagyom. Maffia. Kiszakadtam és vissza kell menjek?! Újra fertő a mocsok és minden emberi hulladék társasága?! Ha szeretem Zaynt akkor igen. Ha nem akkor tönkre tehetem az életét. Dühösen és tajtékozva indulok el afelé a hely felé ahol a legnagyobb esélyem van arra hogy egyikőjük se tudja meg hogy élek. Mi Ben-nel az északi maffia résznél dolgoztunk. És egy terület van amivel teljes ellentétben áll az északi. Az pedig nyugati. Ez az egyetlen hely ahova mehetek. A legjobb esélyem...

~~~~

-Jade Wyne él?- kérdezi a nyugati főnöke- És az én alkalmazottam akarsz lenni?- kérdezi értetlenül mire bólintok- Azt hiszem jogosan kérek erre magyarázatot.
-Meghaltam- tárom szét a karomat- A barátaim túl léptek rajtam. Az egyetlen ember akiért képes voltam meghalni túllépet rajtam. Nem akarom hogy megtudják valójában élek. És nem csak valami törlesztés miatt raboltak el.
-Szóval bujkálsz?- kérdezi előre dőlve a székében.
-Nem hagytam el Londont- rántom meg a váram- Szóval igazából körülbelül csak tíz ember elől.
-És ezért szeretnél itt újra kezdeni?- kérdezi felvont szemöldökkel mire bólintok- Rendben. Számomra ez jó. Te vagy a legjobbak egyike- mosolyog rám mire egy halvány mosoly rajtam is át fut. Nem akarok elgondolkozni a történteken. Nem akarom hogy Zaynon és Benen agyaljak. Azon hogy ő Perrievel van. Nem...
-Ez eddig csak fájdalmat okozott
-Mostantól jobb lesz. Csak légy erős- mosolyog rám kedvesen és bólintok egy aprót- Térjünk vissza a munka menetre. Nem tudom az északiba ez hogy zajlott- húzza el a száját mire figyelmesen feltekintek rá és hallgatom- Minden munkában választhatsz. Elvállalod vagy nem. A kockázattól függ a pénz összege. Huzamosabb munkánál napi bér van. Ha elszúrsz valamit azt vagy ki kell javítani ha lehetséges vagy pár munkát ingyen kell csinálnod. Ha túl nagyot szúrsz el akkor gondolom ismered a szokást. Mindenki a ranglétra alján kezdi ahogy te is. Több szintet ugorhatsz egy-egy melóval. A többiek tiszteletét neked kell kivívni. De ez az alvilág és a pletykák gyorsan terjednek. Az hogy újra melózol a sötétben el fog jutni talán olyanokhoz is akik miatt ide jöttél. Igyekszem kesztyűs kézzel bánni még veled mert elég hirtelen jöttél. Négy év kóma pedig kemény. Edzened is kéne. Adjak partnereket va...
-Adj- vágom rá rögtön. Muszáj verekednem. Le kell vezetnem a feszültséget.
-Most? Keményeket vagy kissé vissza fogottakat?- kérdezi felnézve rám már telefonnal a kezében.
-Most. A legkeményebbeket. Feszültség levezetés- mondom míg felállok- Merre van az edző terem?
-Nálunk minden egy területen van. Elkísérlek- mosolyog rám. Nem rossz férfi. Szőke haja úgy van beállítva mint Naillnek. Izmos testalkat. Látszik hogy ő felküzdötte magát és nem örökölte a hatalmat. Szürke póló és fekete farmer gatya. Harmincas éveit járja. Barna szemeivel pedig a feleségét is meghódította. Félti a családját de ez így van rendjén. Tudom hogy az ő elve hogy hagyják ki a családot mindenből de sokszor sajnos ő sem tudja betartani. Példát kell statuálni és néha durván kell ezt megtenni. Előttem lépked gyorsan míg én elraktározom az útvonalakat. Már magától ég bele minden az elmémbe megszokásból. Hirtelen áll meg de vele együtt én is megállok.
-Itt menj be, kapsz edző ruhát. Kétlem hogy lenne. Szólj Boo-nak. Ő ad. Itt várlak- int fejével a mellettünk lévő ajtóra. Izmaimat megfeszítve lépek be.
-Edző ruhát kéne kérnem egy Boo nevű valakitől- mondom hangosan mire előttem meg jelenik egy mosolygós lány.
-Pulcsi? Hosszú gatya? Rövid gatya? Póló?- kérdezi meg sorba és azon gondolkozom hogy eddig miért nem itt dolgoztam? Mennyivel könnyebb lett volna.
-Hosszú gatya, lehetőleg testre simuló és trikó. Ha van- mosolyodom el mire bólint egyet és már el is tűnik egy ajtó mögött. Pár perc múlva ki is jön de nincs mosoly az arcán.
-Csak ezek vannak most. Nincs testre simuló gatya. Nem nagyon szeretik ezért talán csak egy van, főleg hogy pár nő van csak a szakmában- mondja egy fintorral míg átadja nekem a ruhákat.
-Egy melltartót is kaphatnék?- kérdezem teljesen el pirulva míg a gatyát felhúzom. Boo kissé meglepődik majd össze ráncolja a szemöldökét.
-Négy évig kómában voltam. Ezt a ruhát ma vettem. Két perc alatt- mutatok a fölsőmre és már a levetett gatyámra. Arcán látom hogy megsajnál majd újra eltűnik az ajtó mögött. Mosolyogva átnyújt nekem egyet majd kilép az öltözőből én pedig magamra kapom a felső részeket is.
Nem olyan rossz mint amire számítottam. Viszont a melltartó nagy áldás. Zavar hogy ilyen kicsi a trikó de nem különösebben érdekel. Kilépek kissé jobb kedvel mint amivel ide jöttem. Amint kilépek Grubbs végig mér. Az új főnököm. Soha nem gondoltam volna hogy a nyugatiban fogok dolgozni.
-Igaz a hír miszerint mindenhogy jól nézel ki. Na gyere- int a kezével és újra elindul. Óriási ez az épület. De komolyan. Sokkal kényelmesebb itt mint az északiban. Ott külön kellett elmenni az edző terembe itt meg egy épületben van.
-Tessék- int szét kezével és én körbe nézek. Gépek, emberek, szőnyegek. Vér és verejték. Fájdalmas ordítások. Nem egy leány állom de nem vártam mást.
-Hol vannak a legjobb verekedő emberkéid?- kérdezem körül nézve mire oda mutat egy fekete szőnyegre.
-A szőnyegek színe a fokozat. A fehér a könnyű a fekete a legnehezebb és innen ki lehet találni mi milyen fokozat.
-Csak egy ember?- kérdezem míg a fekete szőnyeg felé sétálunk.
-Hidd el elég lesz- teszi vállamra kezét majd oda lök. A srác felvont szemöldökkel mér végig majd látom ahogy megvilágosodik. A hajam hosszabb lett de ez minden ami változott rajtam négy év alatt.
-Főnök ez...
-Jade Wyne. Mától nálunk dolgozik. Négy év kóma után ide jött. Hozd formába- int fejével felém. Elmosolyodik majd rám néz és bólint egy aprót. Szememet lehunyom és várom hogy újra dühös legyek. Akkor jön a kisebb fekete köd és akkor tudok tombolni. Beugrik rögtön egy kép mikor Zayn felvitt a szobájába és játszani kezdtünk a szakítás utáni békülés örömére. Neki vágott a falnak és téptük egymást.
Az ahogy a falhoz szorított. Kezeim ökölbe szorulnak szemem pedig kipattan.
-Látom motiváció akad bőven- húzza fintorra a száját de már előre lendülök. Ütök és ő kivédi. Ő üt és én kivédem. Mint két robot úgy küzdünk. Egyikünk se talál fogást a másikon és mind ketten fáradunk- Eddig te vagy az egyetlen ellenfél- törli meg homlokát míg védekező állásba áll. Elég nagy néző sereget kaptunk magunknak. Aprót biccentek mosolyogva. Élvezem hogy meghurcolom a testem. A fájdalmat, a kihívást. Kezével felém üt és kihasználva az alkalmat megragadva tovább húzom majd kifordulva oldalára akarok sújtani. Egyszer már eljátszottam ezt és akkor a jobb lábát felemelte ezzel kivédte az ütésem. Lábam megint csak az oldala felé száll és lábát megint felemeli én viszont lejeb rúgok mint ő gondolta. Könnyen kaszálom el lábát és esik hasra. Fáradtan lépek hátrább.
-Akkor leszek boldog ha mindenki úgy fog verekedni mint ők- tárja szét a karját mosolyogva Grubbs mire ellenfelem és az én számra is fél oldalas mosoly kerül. Könnyedén áll fel és lendül felém. Észbe se kapok de már a földön fekszem. Nem vagyok elég mérges! Lustán állok fel és szemeim újra lehunyom. Mikor a lépcsőn futottam le előle és ő falnak nyomott.
Ahogy a szánk össze ért. Mikor vad volt vagy éppen olyan finom mintha porcelán baba lennék. Mára már mindezt vissza kapta Pezz. Zayn szakított. Pedig életben voltam! Életben voltam még ha kómában is és ő össze jött Pezzel! Azért mert ő hülye és elveszti a fejét meló közben?! Ezért szenvedek?!
-Menjetek a közelemből- nyögöm ki míg kezeimet össze szorítom. Olyan elsöprő erővel tör rám a sötétség hogy térde rogyok. A srác akivel eddig verekedtem lábbal meglöki a vállamat. Be se fejezi a mozdulatot de már csavarok lábán és ő ezzel ordítva a földre esik. Látom amint rám mozdul szinte mindenki de Grubbs csak mosolyogva néz. Egy ember védekező állásba lép elém és újabb emlék kép tölti ki az agyam minden szegletét. A box meccsünk. A hülyülés és mikor bekeményített. 
Hogy jöhetett össze Pezzel? Nem haltam meg! Hogy viselheti el Ben hogy Zayn az ő házában enyeleg Pezzel?! Miért nem haltam meg ott és akkor?! Ott boldog voltam! Az utolsó pillanat amikor boldog voltam! Négy rohadt éve volt...Négy év alatt lemondott rólam mindenki. Lassan fordulok körbe és nézek meg minden embert aki úgy döntött harcba száll velem. Egyesek megrémülnek tekintetemtől mások rám csodálkoznak. Kezem és lábam mozdul míg csak figyelem az arcokat. Fogalmam sincs mi történik velem vagy körülöttem. Az idő egyszerre lelassul és felgyorsul. A szívverésem hol tompa hol pedig olyan vad hogy félek kiesik. Számomra pár pillanat másoknak talán jó pár perc mire feleszmélek magamból. Körülöttem jajongó, hörgő, vérző és halott emberek. Grubbs csak fa arccal figyel míg én újra körbe nézek. Lehetnek itt akár százan is...holtan...
-Gratulálok Wyne. Tönkre tetted az összes emberemet- tapsol párat majd mosolyogva megfordul és kisétál az ajtón ott hagyva engem a teljes pusztítás közepén. Annak a pusztításnak a közepén amit én vittem véghez...

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!! Csak így tovább! És minél hamarabb kövit!

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó,hogy folytatod a blogot *-*
    Azért is imádom a blogod,mert egyedi.. És ez nagyon fontos.
    Ez az 1. olyan történet amibe bele tudom magam élni (főleg Jade szerepébe).
    A részről : imádtam ,mint az első részt *-*.Jade érzései teljesen kihatottak rám..Szinte már én is éreztem az amit ő.
    Az emlékeknél egy-egy könnycsepp ki is csordult a szememből.
    Valahogy nekem nem tetszik a Zayn-Perrie páros..Sokkal inkább Zayn-Jade párti vagyok.Ezért is remélem ,hogy minél hamarabb találkoznak.
    Fantasztikusan írsz, azt hiszem te vagy nálam az abszolút kedvenc *-*
    Várom a kövi részt ☺☺
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök és nagyon szépen köszönöm:D Nem hiszem hogy lenne Zayn-Perrie páros párti:D És nagyon szépen köszönöm, imádlaak:D xoxoDestiny

      Törlés
  3. Úúú..igazából gondoltam,hogy Perrie lőtte meg Jade-t,de arra nem számítottam hogy ezt így el is fogja mondani Jade-nek..eléggé látszik,hogy utálja amiért elvette tőle Zayn-t. Ez,hogy így ledarált mindenkit,durva.:D Egyébként mikor megláttam a 2 középső képet,akkor azt hittem,hogy az a srác,akivel verekedett,az ilyen rámenős és lesmárolta meg minden,de aztán rájöttem,hogy azok afféle emlék képek. Na,mindegy. Remélem,hogy minél előbb találkozik Zayn-nel,és kíváncsi vagyok,hogy hogy fogod őket újra 'összeboronálni' ,és arra is,hogy hogyan fognak találkozni vagy,hogy hogyan találják meg Jade-t (mert,gondolom ha Zayn.t nem is,mert Perrie lebeszéli róla vagy nem tudom,de Ben-t biztosan érdekelni fogja,hogy hol van Jade).Már várom a kövit és már most kíváncsi vagyok,hogy mivel lepsz meg engem/minket megint.;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eléggé sejthető volt valóban hogy ki lőtte le de szerettem volna tisztázni. Mikor akkor írtam már úgy írtam hogy Perrie az. És Jade mindig durva:D Reméltem hogy az emlék képek nem nagyon zavarnak össze senkit:/ És igyekszem a résszel:3 xoxoDestiny

      Törlés
  4. úristen. IMÁDOM ! valahogy nem lepődtem meg azon,hogy Perrie lőtte le Jade-t az 1.évadban. elég ostoba Perrie,hogy ezt elmondta Jade-nek .. nagyon szíven ütött az ,hogy Zayn és Perrie együtt vannak . nekem is ugyanolyan rosszul esett és fájt mint Jade-nek. átéreztem azt amit ő akkor amikor meglátta őket együtt Ben-nél. nagy csalódás lehetett számára az,hogy Ben ilyen könnyen elfogadta ezt.. és hogy lemondtak róla..igaz hogy 4 év.. de akkor is .. mikor megláttam a beillesztett képeket a szövegbe először azt hittem,hogy Jade kavarni fog az edzőpartnerével és így egy kicsit megijedtem,de amikor tovább olvastam megnyugodtam,hogy nem így történt csupán csak az emlékek jöttek fel benne. és ezek miatt egy kicsit bekönnyeztem.. komolyan rosszul értem magam mintha én lennék Jade és nekem fájt az ami vele történt. tökéletes munkát adsz ki a kezedből. alig bírtam kivárni ezt a részt.. nem tudom,hogy mi lesz így a többivel mikor beindul a buli :D meglephetnél minket még egy résszel a hétvégén ,hogy egy kicsit pihenjem magam. :D imádom a történetet csak így tovább és kérlek kérlek nagyon szépen kérlek SIESS a következővel :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Perrie örökké ostoba marad:D Ez az egész Perrie-Zayn kapcsolat majd világosabb lesz hogy ki hogy viszonyul hozzá. Miattad hoztam a kövi részt is:D És nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, sokat jelentenek:3 xoxoDestiny

      Törlés
  5. Egyszeruen mar nem tudok mit irni.
    Fantasztikus, csodalatos, perfekt es minden ami kell. <3 :3
    Perrie waaaaaaaaaaa >:(
    Zayn :c most ra is haragszok :c
    A többiek: rajuk is :c
    Jade szegeny :( teljesen ertheto a gondolatmenete es az erzesei
    Nagyooon varom a kovit :) *[]* siess.
    XxEmy

    VálaszTörlés
  6. Szia! A blogod őrületesen fantasztikus!
    Zayn: ???
    Perrie: utálom!!!
    Jade: ne mááár....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia nagyon szépeen köszöööm:D xoxoDestiny

      Törlés
  7. Nagyon kíváncsi vagyok mit hozol ki a történetből! Csodás lett. :)
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem minél többet:D Köszönöm szépen:3 xoxoDestiny

      Törlés