2015. február 4., szerda

32.Rész

Hello-bello cicalekvárjaim! Íme egy rész, remélem tetszik. Azért rakom ki most ezt a részt meg annyi komim volt mostanában. Meg csak úgy jó napom volt. És akkor legyen nektek is az:3 Ha valaki kezdő blogger nyugodtan kérdezzen és amiben tudok segítek. Kirakok bárkit cserébe csak kérje meg. És ötleteket kérnék blogcímnek:| Mint eldöntöttétek a Zayn-Perrie párosról fogok írni. Amiben kissé elbizonytalanodtam. Úgy vagyok vele hogy ahh imádom a párost. De sablon történetből sokat nem lehet kihozni. Viszont a másik még annyira nem nőt hozzám de egyedibb lenne. Na de szóval ötleteljetek nekem pls:3



-Tudom Dave- masszírozom az orrnyergem már a kórház folyósólyán míg föl le sétálok telefonnal a kezemmel.
-Tudom hogy tudod de nem igazán fogod fel!- ordít a telefonba.
-Mit csinálhatnék?! Holnap elrabolnak mindenkit!- válaszolok vissza erőteljesen de nem ordítva.
-Ben még két napig ki lesz ütve- mondja halkan én pedig lerogyok egy székre. Csak tegnap volt az hogy láthattam a tűzijátékot ami azt jelentette hogy bent vagyok én és Ben is. Ma jár le a két hét mikor elkezdődött a mélyebb pokol. És amint beléptem tegnap a kórházban azzal fogadott a doki hogy remek híre van..ja neki remek nekem annyira nem hogy csak két nap múlva keltik fel az altatásból az egyetlen reményemet. A golyót kiszedték, össze varrták sőt még jól is van! Csak a fájdalom még túl nagy lenne ha felkeltenék. Hogy az orvost idézzem "Ezt egy normális ember ép ésszel nem bírná hölgyem" persze egy normális ember nem ,de Ben bírná! De mit sem számít a szavam, nem keltik fel.
-Majd megkeresem Zaynt és a Húgát is. Ha szerencsénk van akkor egy helyre viszik őket mint az eddigi Threekben- mondom felrakva a fehér műanyag székre az egyik lábam és térdemre rakva könyökömmel támasztom meg a fejem.
-Ugye tudod hogy egy embert sem nagyon szoktak megtalálni- mondja cinikusan.
-De ha egy helyre viszik őket akkor elég ha Zaynt megtalálom ott lesz a lány is!
-Egy embert tudsz kiváltani nem kettőt. Ez még neked se fog menni- mondja halkan mire tehetetlen idegességemben felpattanok a székről.
-Én viszont Jade Wyne vagyok és ha azt mondom hogy me..
-Jade Wyne vagy akinek az élete egy kész balszerencse sorozat!- ordít a telefonba mire megszeppenve elhallgatok- Tudom hogy szarul esik de a sors mindig ellened játszik!
-Dave- mondom elhalóan a telefonba hitetlenkedve.
-Ne haragudj de Zayn a barátom és örülnék ha ő is túlélné nem csak te, tudod elég nagy port kavarna ha meghalna ráadásul eléggé megkínzott tetem kerülne elő de te go..- és ennyi. Párás szemekkel nyomom ki a telefont és tárcsázom Zaynt miközben a női mosdó felé haladok.
-Szia édes- köszön a telefonba.
-Zayn, meg kell találnom Ben húgát is mert..
-Mert Bent altatják. Tegnap mondtad. És?- kérdezi értetlenül. Hát igen meg volt egy nagy telefon beszélgetésem az egész társasággal és mindenki tud mindenről azaz Benről. És Zaynnal is megbeszéltük, vagyis hát egymás szavába vágva kértünk bocsánatot. Megértem mert csak aggódott értem és ez így jött ki nála és én nekem is el kellet volna mondani hogy mire készülök.
-Két napig altatják. Holnap elrabolják a három embert és én nem hagyhatom hogy Ben húga meghalljon!- fakadok ki míg a halvány zöld csempének támaszkodom.
-Egy helyre kerülünk nem?- kérdezi egyszerűen.
-De Dave szerint balfasz vagyok, és a te életed fontosabb és ezzel egyet is értek! De Ben a bátyám és a húga még ha nem is tud rólam és Benről is csak nagyon keveset akkor is...
-Családtag. Megértem. Ha szeretnéd eltöröm Dave valamijét, érik már úgyis. A másik kérdés hogy engedik-e hogy kiváltsd- mondja rögtön és magamban elmosolyodom. Megért, és fontos vagyok neki. Szeretném ha megtaláltam volna az ő személyében a nagy Ő-t. És szerintem ez így is van, vele olyan jó. Persze nem volt barátom meg ilyenek de ez olyan varázslatos.
-Kétlem. Majd kitalálok valamit- mondom egy sóhajtás közepette.
-Vissza kell mennem, még nem csinálták meg a hajam. Ne haragudj, beszélünk mielőtt bedobnak a csomagtartóba- mondja nevetve mire én is elmosolyodom.
-Rendben, semmi baj. Szia- mondom továbbra is mosolyogva és a vonal másik felén lévőszemély már el is tűnik. Lassan indulok vissza Ben kórterméhez és mint mindig most is gyanakodva és mindenre készen lépek be de semmi változás. Ugyan úgy fekszik, a gépek egyenletesen csipognak. A szoba úszik a fényben és én szokás szerint leülök a hozzá közel eső székre. Békésen alszik pedig ha tudná hogy holnap kezdődik az újabb része, mikor meg kellene mentenie a húgát. Nos akkor már rég idegroncs lenne. Én is az vagyok, Zaynt meg kell találnom mindenképp, ha törik ha szakad! És most már Ben húgának is az élete rajtam áll vagy bukik.
-Hello- köszön Eric egy intéssel mire csak hanyagul intek neki.
-Ha fel kell azonnal mondj el neki mindent ami történt és irányítsd hozzám- mondom szemébe nézve mire aprót bólint és elfoglalja az ágy másik felén lévő széket.
-Mennyire vagy kikészülve?- kérdezi félénk pillantással mire bárgyú mosoly húzódik a számra.
-Ben-t lelőtték, holnap elrabolják Zaynt akit meg kell találnom három nap alatt. Bent két napig még altatják azaz körülbelül a második napon tud magával valamit kezdeni. Ebből adódóan a húgát is ki kell valahogyan szabadítanom különben megölik. Dave szerint csak Zaynnal kéne foglalkoznom és egy kész csődtömeg vagy csak kissé szebb körítéssel. Ezektől eltekintve remekül- villantok rá egy 200Wattos műmosolyt.
-Tehát szokásos- neveti el magát mire fintorra húzódik a szám.
-Hát igen, valami olyasmi- mondom tekintetem újra Benre fordítva miközben kis lényegtelen témákról kezdünk össze vissza hadoválni Eric-kel...


Harry Styles szemszög:

-Álljatok már le!- ordítom el magam Zayn és Dave közé lépve míg kezeimmel messzebb tolóm őket.
-Ő álljon le!- ordít át rajtam Dave.
-Hogy mondhatsz neki ilyent mikor megmentette a te életedet is?!- ordít vissza Zayn mire az egyetlen megoldásom az hogy boci szemekkel nézek Ems-re. Hátigen, az én ötletem volt hogy avassuk be őt is. Hiszen Jade-el jóba van, sokat van velünk így legalább nyugodtabban tudnunk beszélgetni. Ami azt illeti nagyon is jól fogadta. Sőt, kezdett rájönni ami miatt örültnek hitte magát. Szemét megforgatva lép mellém és néz szúrósan a fiúkra.
-Szó mi szó egy pöcs vagy Dave- mondja lazán mire Dave megint vérszemet kap és ordítozni kezd.
-Ez volt a nagy terv?- kérdezem őt felhúzott szemöldökkel míg azt nézem hogy most Niall, Liam és Lou hogy próbálja fékezni őket.
-Van B tervem is- mondja egy félmosollyal mire egész testemmel felé fordulok.
-És nem szeretnéd alkalmazni esetleg?!- kérdezem kissé feszülten mire sóhajt egy nagyot majd megindul a két fiú felé akik szinte már-már össze verekedtek.
-Elég!- ordítja el magát de a két fiú ugyan úgy ordít mire felénk fordul- Egyet értünk-e abban hogy Dave azaz a mögöttem látható férfi egy pöcs és Zaynnak van igaza? Amennyiben ezzel egyet értenek emeljék fel a kezüket- mondja nekünk komolyan mire számat beharapva emelem fel kezem majd szép lassan már mindegyikünk keze a magasban van.- Az eredmény egyértelmű uraim- mondja majd megfordul. Közéjük áll akárcsak én néhány perce. Nagyot taszít Zayn mellkasán aki dühösen fújtatva lép hátrébb. Semleges arccal fordul Dave felé aki tovább üvölt. Hatalmasat csattan keze az arcán mire Dave feje az ütéstől oldalra fordul és elhallgat.
-Egy pöcs vagy, mindenki szerint. Szóval fogd be a pofád hívd fel Jade-t kérj bocsánatot. Aztán kérj bocsánatot Zayntól és örülj neki ha nem töri el az orrod mert nekem is nehezemre esik megállni. Ne legyél ekkora önző fasz és akkor segítenél a világnak!- mondja mérgesen ám látom hogy még így is vissza fogja magát. Dave ránk néz majd vissza Emsre és szinte elfut mérgesen.
-Kösz- morogja Zayn lehajtott fejjel majd megfordulva kezd kifele sétálni, cél irányozottan egy ajtó felé.
-Utána megyek- mondja Liam majd lassan kocogva kilép ugyan azon az ajtón amelyiken Zayn távozott.
-Én helyre rakom Dave-t- mondja Louis sötét tekintettel és ő is elindul.
-Én meg közlöm mindenkivel hogy elmarad ma a próba- mondja halkan Niall és ő is elmegy.
-Én érzem úgy hogy ez egy rögtönzött dolog volt arra hogy mi kettesben maradjunk?- kérdezem felhúzott szemöldökkel Ems-re nézve.
-Valószínűleg- mondja körül nézve az üres teremben- Nem értem ők miért nem fogják fel hogy vége- mondja fújtatva.
-Mert én sem fogadom el hogy vége- rántom meg a vállam mire rám kapja tekintetét kissé elnyíló ajkakkal. Nem szól semmit csak néz- Ne nézz már így!- mondom fintorogva- Nem tudom hogy direkt vagy csak úgy ösztönösen csinálod ezt de bevált mert beléd zúgtam! Tudom hogy ott van Pet csak éppen leszarom- tárom szét karjaimat és érzem ahogy egyre feljebb megy bennem a pumpa- Véletlenül se mondj semmit, jobb is. Azért sok boldogságot- biccentek oda neki és mielőtt még elveszteném magam felett az uralmat kisietek az épületből. Tehetetlenül igyekszem a kocsimig és amint beszállok már tárcsázom is Jade-t.
-Hello ho..
-Kifakadtam, elmondtam neki hogy belezúgtam, te tuti tudod és ezért utalgattál a reptéren. De nem szólt semmit sem és most nem tudom mit csináljak Pet ellen. Tudom hogy holnap elrabolják Zaynt de könyörgöm adj egy tippet!- mondom hadarva egy szuszra.
-Na várjunk csak- mondja lassan- Elmondtad Emsnek hogy belezúgtál ő meg nem csinált semmit?- kérdezi meghökkenve.
-Hát nem ezt mondtam?- kérdezem értetlenül míg a kormányon kezdek dobolni.
-20 dolcsit teszek rá hogy hogy ideje sem volt reagálni mert elrohantál- neveti el magát mire én a homlokomra csapok.
-De nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról- mondom számat harapdálva mentve magam.
-Talán mert sokkoltad te idióta- mondja továbbra is mosolygós hangon. Hát én annyira nem élvezem a helyzetet mint most ő.
-Szóval vissza kéne mennem hogy el tudja mondani mi van?- kérdezem idegesen mire sóhajt egy nagyot és bízom hogy nem azt mondja hogy igen.
-Igen Harry. Ezt kéne- mondja kedves hangján és ilyenkor érzem hogy miért zúgott bele Zayn. Mindig ilyen lányról álmodott. Aki visszafogott de ha vele van vad és örült és alapból kissé szeleburdi. Akinek nem fontosak az anyagiak és nem örült megszállottja, akivel csak úgy ellazul és ki semmiségekről tud beszélni. Aki ugyan olyan vad mint ő de ha arról van szó a szülői vacsi előtt sminkel eltüntet minden kis nyomot amit egymáson hagytak. Perrie majdnem ilyen volt, nem a pénz miatt volt vele mivel híres ő maga is. Talán ez volt az egyik oka annak hogy Zayn szeretett vele lenni hisz mindketten arra vágytak hogy kicsit ismeretlenek legyenek. Az elején tényleg jók voltak együtt, csak soha nem szerették egymást úgy ahogy kellett volna. Zayn és Jade olyan más. Úgy vigyorognak mikor együtt vannak mint Liam és Lou ha ott vannak a barátnőik. Vagy mint mikor Niall kaját kap.
-Szerintem még hívlak- mondom nevetve- Azért vigyázz magadra és kitartás Hercegnő- mondom mosolyogva. Az egész csapat sokat köszönhet neki.
-Óha Harry, a végén elolvadok- neveti el magát majd bontja a vonalat és én izzadt tenyérrel idegesen lépkedem vissza az arénába. A terem felé lépkedem sietősen ahol nagy nehezen össze szedtem a bátorságomat. Mély levegőt veszek az ajtó előtt ami oda nyílik. Gyorsan nyomom le a kilincset és be lépek.
-Tudom, tudom hogy elrohantam de félek hogy vissza utasítanál amit me...- kezdek hadarni de aztán rájövök hogy senki sincs itt- Na ne már!- mondom nyűgösen míg fejemet az égre emelem és vissza fordulva a folyósokat kezdem járni. Már-már kezdem feladni mikor megpillantom a szőke hajzuhatagot, épp hogy rám néz de én már vissza is tolatok egy másik folyosóra és a raktárban rejtőzöm el. Egy seprűt próbálok arrébb rakni de amint sikerül három felmosó vödör esik a nyakamba. Hallom amint kis léptei egyre távolodnak és én rögtön tárcsázom Jade-t. Újra.
-Nekem ez nem megy, mi van ha vissza utasít?!- térek rá rögtön a lényegre míg pár vödröt rakok vissza a helyére.
-Láttad, rád nézett és te elfutottál?- kérdezi unott hangon de hallani lehet a bujkáló nevetést is a hangjában hogy élvezi a helyzetet.
-Honnan tudod te mindig úgy hogy itt sem vagy?!- akadok ki végleg. Ő mindig mindent tud. De honnan? Jade Wyne-nál soha nem lehet tudni mit csinál de ő mindig tud mindent. Kész rejtély és íme egy újabb indok miért zúgott bele az egyik legjobb barátom.
-Onnan hogy úgy viselkedsz mint egy 13 éves kiskamasz az első szerelemnél- neveti el magát.
-Nem is-dünnyögöm az orrom alatt pufogva a telefonba.
-Na jó Harold Edward Styles!- mondja keményen mire egy nagyot nyelek- Lányok millióinak a bugyija lesz nedves pusztán a grimaszodtól. Emst is le vetted a lábáról csal vannak benne női tartás. Az az a dolog ami az eddigi kurváidban nem volt meg. Megkeresed, félénken de lekapod. Mert más nem fog tőled telni, aztán boldog lehetsz mert szeret téged. Legalábbis ajánlom neki. Mint mikor ágyba csábítottad, most azt érd el hogy a barátnőd legyen. A nagy zöld szemeidet pedig használd ki- neveti el magát mire kisebb mosoly húzódik ajkaimra.
-Köszönöm- mondom őszintén.
-El ne érzékenyüljünk itt telefonon keresztül- mondja komoly hangon de hallom ahogy mindjárt fel tör belőle a nevetés.
-Bocs Mrs.Érzelemmentesség- mondom szem forgatva.
-Burkoltan azt közöltem hogy fogd magad és keresd meg!- mondja kissé megemelve hangját.
-Óh, jó- mondom megvilágosodva mire kinyomom és kilépek. Nagy nehezen vissza csukok mindent ami kiesett mögülem. Elindulok arra amerre Ems indult és reménykedem hogy megtalálom. Pár perc bolyongás és izzadás plusz szájrágcsálás után ugyan arra a folyosóra érek vissza mint ahonnan indultam.
-Harry végre!- kiállt fel mögöttem egy boldog hang mire még idegesebb leszek és lassan fordulok meg.- Te izzadsz?!- röhögi el magát Ems mire én az égnek emelem a tekintetem majd vissza vezetem a folyosó végén álló lányra.
-Figyelj, most már komolyan gondolom. Kellesz, de nem csak szexre. Arra is. Mármint hogy nem csak arra, mint egy barátnő. Mint Zayn meg Jade és nem akarlak kihasználni. Csak hülye voltam és tudom hogy tudod de ez így eléggé nehéz és pe...
-Jó akkor majd mi- fordul be a folyosóra Lou idegesen Ems háta mögött aki csak beharapott ajkakkal figyel. Értetlenül nézek a felém közeledő Louisra és Zaynra aki Emst tolja felém míg Lou engem ragad meg és lököd Ems felé.
-Liam!- kiálltja el magát Lou mire az említett mellénk áll és felénk tart egy fagyöngyöt.
-Niall- kiálltja most el magát Zayn és a kis szőke pedig vörös szirmokat kezd dobálni körülöttünk.
-Srácok elmagyarázná ne...-kezd kérdezősködni Ems mikor ha akarna ha nem is hozzám simul mivel a srácok egymásnak nyomnak minket szinte.
-Te szereted Harryt- mondja Zayn de Liam közbe vág.
-Harry pedig téged!
-Smároljatok vagy jobban rásegítünk!- kiálltja el magát mosolyogva Lou mire Ems derekára csúsztatom a kezem.
-Leszel a barátnőm?- kérdezem félénken és nem érdekel hogy a többiek ott vannak körülöttünk.
-Figyelj, ez cuki de azért át kéne gondolnom mármint Pet és..- és Bumm. Nem bírom tovább. Ahogy Lou kérte, lesmárolom. Úgy hogy esélye ne legyen ellenkezni. Pár másodpercbe telik míg vissza csókol és tudom hogy nyert ügyem van. Szorosabban húzom magamhoz ahogy ő is a nyakamnál fogva magához.
-Végre- hallom meg felsóhajtani mind a négy srácot és én mosolyogva válok el Emstől.
-Te tervelted ki?- kérdezem felhúzott szemöldökkel tőle mire ő boci szemeket mereszt rám.
-Éppen azt kérdeztem hogy ez kinek a műve. Azt hittem a tied- mondja Ems körül nézve ahol a srácok csak mosolyognak.
-Na akkor nyertem a fogadást mert este lenne a hatodik koncert- hallom meg Jade hangját egyenesen Zayn kezéből. Jóbban mondva a telefonból.
-Ez komoly?!- kérdezzük egyszerre Emsel amitől rögtön elmosolyodunk.
-Hát nem aranyosak?! Máris egyszerre beszélnek- mondja Lou nagy szemeket meresztve ránk míg a nemlétező könnyeit törölgeti.
-Úgy érzem Jade belőlünk gazdagszik meg- nevetem el magam- Még beszélünk négyszemközt erről a kis akciódról.
-Kikérem magamnak mindig annyi pénzt szerzek amennyi éppen kell, és inkább köszönd meg faszfejkém- mondja felháborodottan mire mosolyra húzódik a szám.
-Térjünk át Skype-ra. Két perc múlva találkozunk Jadey- mondja mosolyogva Zayn mire le is rakja. Tudja hogy ő is örül neki nem kell hogy válaszoljon. Előre sietnek a srácok és Ems is indul utánuk de karjánál fogva vissza rántom és ajkaimat az övére tapasztom. Nem finomkodom mint mikor itt voltak a fiúk ahogy ő sincs zavarban.
-Szeretlek- döntöm homlokomat az övének míg szemeimbe nézek.
-Ha nem lennél ilyen hülye meg spóroltál volna jó sok szenvedést mind kettőnknek- mondja mosolyogva míg egy apró puszit nyom számra és már épp válaszolnék mikor Liam feje tűnik fel a folyosó végén.
-Gyertek, Jade a szemeivel akarja látni hogy együtt vagytok mert addig már el sem meri hinni- neveti el magát Liam mi pedig kézen fogva elindulunk. Azt hiszem ezt túl sok embernek kell még megköszönnöm...

8 megjegyzés:

  1. Sziaaa!

    IMÁDTAM! Egyszerűen fantasztikus. Nagyon vicces de egyben cuki rész lett.
    A Perrie Zayn történethez meg ötletem sincs, az biztos, hogy nagyon rossz lesz ezután a blog után olvasni, mert hiányozni fog a történetből Jade. :( A túlkoros szerelem szerintem semmi képen se legyen, nem tudom én azt nem tudom elképzelni. :D Viszont azon is elgondolkozhatnál, hogy nem fanfictiont írnál ezután, és akkor az erről a blogról való olvasóid nem szomorkodnának, hogy a következő sztoriban Zayn már mással van. Persze, te döntöd el miről fogsz írni, csak gondoltam segítek egy kicsit, és elmondom a véleményemet. :) Mondjuk az is biztos, hogy bármiről fogsz végül írni ezután a blog után, biztos olvasni fogom, mert imádom ahogyan írsz. Remélem tudtam egy picit segíteni. :)
    Ui.: Még egyszer, nagyon jó rész volt, hozd hamar a kövit! :)))
    Xx Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm szépeeen<3 Gondolkoztam én is hogy nem fanfictiont írok de szerintem a következő blogom még az lesz. Viszont teljesen meg vagyok lőve. Elbizonytalanodtam a Zayn-Perries bloggal kapcsolatban. De majd meglátjuk. Hátha kitalálok valamit még:3 xoxoVivi

      Törlés
  2. Aww de ariii volt Harry es Ems <3
    Na meg mindenki :) aranyos, hogy segitettek:)))
    Jadnek pedig szurkolok, remelem sikerul megmentenie Zaynt (<3) es Ben hugat, bar szerintem meg Ben batyoka is csatlakozni fog a
    buliba :3
    A Perrie-Zayn blog fele (mar, ha nem lesz valami mas otleted) nyitott vagyok, de barmi lesz en szivesen olvasnam :) ;)
    Remelem hamar tudod hozni a kovit <3
    XxEmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh nagyon szépen köszönöm az elejétől a végéig a komidat. Jó hogy ennyien támogattok:3 Lassan végzek a történettel:) xoxoVivi

      Törlés
  3. istenem. már most nagyon félek , hogy mi lesz és hogy menti meg Jade Zaynt és Ben húgát.. hulla egy napom volt ma de te a résszel egy hatalmas mosolyt csaltál az arcomra. Jade-t egyre jobban kedvelem amiért ennyire kitart és védi a szeretteit .siess a következővel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és örömmel hallom hogy legalább jobbá varázsoltam a napodat^^ Ígérem sieteeek xoxoVivi

      Törlés
  4. De cukiii :3 olyan aranyosak egytől-egyig mind <3 Harry és Ems :) Zayn és Jade :) Louis,Liam, Niall :3 Remélem Bennel minden rendben lesz és, hogy Jadenek sikerül megmentenie Zaynt na meg Ben húgát és akkor minden Happy :3
    Szívesen olvasnám a másik blogodat is, legyen az fanfic vagy sem, az írásod nagyon megfogott :)
    XxMaya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépeen köszönöm:3 Örülök hogy tetszik a blog és stílusom^^ xoxoVivi

      Törlés