30.Rész

Kukuucs! Azért rakok fel részt mert lett + 2 feliratkozom akiknek köszönöm szépen^^ Reményeim szerint most csütörtökön és pénteken lesz időm már írni tovább a történetet:3 Most nem arra kérnélek titeket hogy a részről írjatok hisz már láttam nem igen tudtok mit hanem mindenki írja le nekem milyen napja volt. Engem érdekelnek az olvasóim és úgy érzem eddig nem nagyon törődtem veletek. Szóval most kérem azt a sok regényt hogy milyen köcsög a tanár:D Szeretnék még ötleteket is kérni hogy mi legyen az új blog neve. Írjátok meg ezt is komiban, aki fél annak nincs mitől. Aki lusta az pedig csak olvasson:D Remélem azért a rész most is megfelel nektek:3 Imádás van <3



-Negyvennyolc óra maradt, ki az ágyból! Vannak még kilencen és én nem fogok felrobbanni!- jön be hangosan ám de lágy hangon beszélve Ben mire kómásan de felülök az ágyban- Reggeli hercegnő- adja ölembe a kis tányért amin két kisebb szendvics szemezget velem. Paradicsom, sonka, vaj, uborka minden amit imádok. Először is gyorsan beleharapok az egyikbe majd felnézek Benre aki már megborotválkozva és harci díszben áll előttem. Lassan pakolgat pár fegyvert lábaimhoz. Két Desert Eagle mire kajával teli szájjal elmosolyodom. Oda rak még két nagyobb tört, olyant amit általában a cipőmbe rejtek és még két kisebbeket. Igazán kicsiket. Ismerem ezt a fajtát. Úgy néz ki mint egy horgony. Ökölbe szorítottal kézzel lehet csak megfogni és általában a középső három ujjadat fedi be. Szeretem ezt a kés fajtát. Könnyen rejthető, dobható is és nagyon szép kis sebeket tud szerezni a másik félnek. Persze kivédeni sokkal nehezebb ezért is nem örülök ha valaki másnál látom meg ezt a kis csodát. Nagyon régen dolgoztam ilyennel.
-Imádlak- mondom két falat között mikor végig nézem az így már kész fegyver felkészültségemet. Mosolyogva bólint egy aprót majd leül az ágynak egy szabad helyére még.
-Én is- mosolyodik el még jobban majd lehajtja a fejét.
-Mi a baj?- kérdezem felvont szemöldökkel. Tudom mikor ilyen. Mikor valami baj van amit nem akar nekem elmondani. És én ezt utálom!
-Mi lenne?- neveti el magát felnézve szemembe. Zöld szemei szomorúan csillannak meg mire fintorra húzom a számat és a már üres tányért a fekete éjjeli szekrényre csúsztatom.
-Szóval, mond. Nyugi nem akadok ki és tuti közöm van hozzá- mutatok rá míg mellém mászik és elfekszik mellettem. Egyik hatalmas kezét átveti rajtam és magához húz. Nagyon régen csinált ilyent. Bár mindig is szerettem mert biztonságban éreztem magam és ez kicsit még talán nagyobb biztonságot is tudott nyújtani mint Zayn. Ami már nagy szó!
-Ki halt meg?- kérdezem nagyot nyelve míg vissza ölelem és mellkasához bújok.
-Csak megérzés- dörmögi hajamba mire szívem görcsbe rándul gyomrommal egyszerre és görcsösen próbálok bele kapaszkodni- Szerintem ma meghalok- jelenti ki csendesen mire nekem egy apró könnycsepp folyik végig arcomon egészen a párnáig kúszva. Hogy miért akadok ki? Mert Ben megérzései ritkák és amilyen ritkák annyira be szoktak jönni.
-Nem fogsz- rázom meg a fejemet- Nem engedem. Maradjunk itthon- vetem fel az ötletem de már most tudom hogy nem fog belemenni.
-Jade negyvennyolc óránk maradt és kilenc emberük. Még külön is kéne válnunk- húzza fintora a száját- De szeretlek, és sajnálok mindent amit veled tettem. Magamnak nem bírok megbocsájtani és csodálom hogy te megtudsz. Tudom hogy én vagyok az a személy aki az egész életedet elbaszta de sajnálom. Erős vagy és megtudod csinálni ezt a versenyt én hiszem hogy majd...
-Hagyd abba- ülök fel mérgesen az ágyon- Nekem ne kezdj búcsúzkodni mert megütlek! Nem fogsz meghalni Ben, én gondoskodom róla- mondom komoly tekintettel és tudom hogy elhiszi, hogy bízik bennem már csak nekem kell elhinni hogy sikerülni fog! És fog! Halványan elmosolyodik majd bólint egy kicsit én pedig bevetem magam a fürdőbe. Gyorsan magamra kapok egy egyszerű fekete gatyát és egy bő zöldeskékes pólót majd ki slattyogok Benhez és a két pisztolyt beszúrom gatyámba. Bakancsomban elrejtem a két nagyobb tőrt majd a két kisebbet beszúrom melltartóm oldalsó részéhez, alulról felfele hogy könnyű legyen kirántani.
-Mehetünk?- tápászkodik fel az ágyból mire bólintok és kilépek az ajtón. Lassan megyek le a lépcsőn ki a kocsiig. Talán az időt akarom húzni hogy tovább éljen mert félek nem tudom majd megmenteni. Nagyot sóhajtva és lehajtott fejjel ülök be a kocsiba az anyós ülésre míg Ben lazán huppan be mellém és gyújtást ad. A kocsi lassan és szépen gördül ki az útra majd indul el. "Nem menthetsz meg mindenkit" csendül fel fejemben anyám hangja mire szúrósan a gyűrűre nézek.
-Merre és kit?- kérdezem Benre pillantva akárcsak egy kis gyermek addig is saját figyelmemet elterelve arról hogy anyám szerint sem menthetem meg.
-Luke-ot tuti nem- neveti el magát- Az örült rakéta vetős fél emberünkhöz sem megyünk- rázza meg a fejét.
-Remek kettő kilőve maradt még hét- mondom hátra dőlve az ülésen kifordított fejjel.
-Mit szólnál Günther-ez? Mindig is utáltam a némethez kapcsolódó dolgokat- rántom meg vállam mire egy pillanatra rám néz majd vissza az útra.
-Derítsd ki hol van- mondja halkan mire telefonomat elővéve tárcsázom Dave-t. Hat csöngés után fel is kapja kissé lihegve.
-Hello- mondja lihegve mire elmosolyodom.
-Szia Dave, ki tudnád nekem deríteni hogy merre van Günther?- kérdezem mosolygós hangomon mire hallom hogy matatni kezd.
-Günther Urusseli?- kérdez vissza mikor hallom már ahogyan már pötyög.
-Igen, köszönöm- mondom míg megpróbálok leolvasni egy utca nevet de az elmosódik és eltűnik látó teremből mielőtt megtehetném- Amúgy miért lihegsz?-  kérdezem figyelmem újra Dave felé fordítva.
-Próba. Az új koreográfus rosszabb mint Peter. Értékelné mindenki ha te lennél itt- neveti el magát- Már nekem is ordítozik hogy ne gépezzek próba közben de ahogy látom Zayn mondott neki valami hatásosat mert befogta- mélázik el majd hallom ahogy sóhajt egyet és újra püfölni kezdi a billentyűket- Bennel vagy?
-Aha- mondom egyszerűen.
- Add neki- mondja és én Ben füléhez tartom a készüléket.
-Oké, kösz- mondja talán egy perc elteltével Ben majd bólint egy aprót és elveszem a fülétől. Már épp szólnék bele mikor látom hogy letette. Egy fintorral csúsztatom far zsebembe és döntöm homlokom a hűs üvegnek. Pár perc kocsikázás után meg is érkezünk egy parkba, Ben megkeresi a parkolót és leállítja a motort. Mindenre felkészülten szállok ki a kocsiból.
-Na?- kérdezem belenézve a nem éppen dús növényzetbe ám a fák óriásiak és pár bokor is el van ejtve itt-ott.
-Na- ismétli meg az egyetlen egy darab szavacskámat kissé más hanglejtéssel. Öklét mutatja felém mire mosolyogva nyújtom én is öklömet. Öklözés és elkezdünk a parkba lépkedni. Kissé erdős hangulata van szerény véleményem szerint. Ben előveszi a kis nyomkővetőt és úgy halad tovább előre, egyenesen.
-Van valami?- kérdezem körül kémlelek de semmit nem látok pár lézengő emberen, néhány bokron és fán kívül.
-Még semmi- mondja továbbra is a kis ketyerét figyelve. Egyre beljebb nyomulunk ám még innen is látszik a parkoló, az út- Harminc méter jobbra- feleli feszülten mire jobbra kapom az a fejemet. Látom amint az út mentén sétál. Nyugodtan semmit se sejtve.
-Kés vagy fegyver? Te vagy én?- kérdezem halkan elrejtőzve egy fa törzsénél.
-Fogalmam sincs- jelenti ki rám nézve mire ledöbbenek. Olyan még soha nem volt hogy ne tudott volna dönteni. Megrémiszt a helyzet.
-Vedd elő a fegyvered és figyelj mint még soha ha baj van ordíts és lőj- adom neki parancsomat és már ki is lépek a fa mögül a kisebbik tőrrel a kezemben. Erősen hajítom el és bele is áll a vállába. Meglepődötten kezd forogni de addigra már egy újabb fa mögött rejtőzöm. Melltartómból ismét kiveszem a másikat is. Mellkasomhoz szorítom mély levegőt veszek majd kifordulok és dobom. Comb. Most már fel is ordít fájdalmában.
-Hátból?!- ordítja el magát nevetve mire az egyik pisztolyomat kézre fogom és kibiztosítom- Hallak- jön a hang hozzám túl közel. Balra fordulok de már késő, keze keményen csattan arcomon és én elterülök. Zuhanás közben nyúlok csizmámhoz és veszem elő az egyik nagyobb tőrt és hajítom el. Hasába áll ám ugyan úgy közelit felém fenyegetően.
-Mi az istenből vagy te?!- kérdezem elhaló hangon míg végignézek a három tőrön a testében. Ráadásul mindegyik seb jócskán vérzik is.
-Ez csak fájdalom, kizárható- mosolyog rám mire kissé leblokkolódom de azért elő húzom még a fegyverem de mielőtt kibiztosítanám újabb helyen kezd vérezni a hasán rögtön egy halk puffanás után. Fehér pólóján, hasa jobb oldalán másik folt kezd terjedni, nem is kicsi. Lassan fordul meg és akkor látom meg Ben-t aki a fegyvert keményen támasztja ki és elszántan nézi Günthert. Látom amint hátsó zsebéhez nyúl Günther és elő fogja rántani a fegyvert és én már ki is biztosítom a fegyvert és meghúzom a ravaszt rá szegezvén fegyveremet. Sajnos ugyan olyan gyorsak vagyunk. Az ő fegyvere is eldördül rögtön az enyém után. Az idő mintha lelassulna. Látom elterülni előttem az idiótát akit én lőttem fejbe és amint elterül egy hangos puffanással meglátom mögötte a hasát szorongató Ben-t. Érzem ahogy testrészeim elernyednek mégis megfeszülnek, szívverésem jócskán megnő. Gyomrom görcsbe rándul de már lököm is fel magam a földről. Kis híján orra bukok de rohanva és csúszva érkezem Ben mellé aki már elterült a földön.
-Nem fogsz meghalni- mondom könnyeimet törölgetve mire elmosolyodik és én a fejét ölembe húzom. Hallom ahogy ordítoznak és mentőért kiabálnak az emberek akiknek fogalmuk sincs arról mi is történik. Aggódva vizsgálom meg az egyre terjedő vörös foltot a hasán.
-Soha nem halok meg- neveti el magát de rögtön abba is hagyja és csúf fintorba megy át.
-Vigyázni fogok rád és garantálom hogy nem lesz bajod- simítok végig arcának élén. Halvány mosolyt küld felém amitől szívemet melegség tölti el mégis potyogni kezdene a könnyeim. Fogalmam sincs meddig tartom őt ébren és a karjaim között míg sírok miközben a sebére nyomom a kezem de mentősök futnak mellénk.
-Szeretlek húgi- mondja halkan és a mentősök felrakják a hordágyra. Megsemmisülve nézem amint elszáguld a kocsi benne a bátyámmal. Túl gyorsan történt minden. Az én hibám. Ha rögtön lelövöm ez nem történik meg, de Ben nem halhat meg! Ő ahhoz túl jó egyszerűen nem tudom elképzelni hogy meghal. Egy embert megöltem ma és most még minél többet meg kell. Ben-nek benne kell lennie a top háromban. Nem engedem hogy meghaljon. Ha ezért egyedül kell küzdenem akár Luke-al akár egy rakéta vetős örülttel hát én megteszem. Remegve állok fel a vértócsát nézve amit maga után hagyott Ben. Lassan fordítom a fejem Günther irányába, saját vérében ázva holtan hever. Ha élne akkor megkínoznám. Megpróbálta megölni a bátyámat. Az én Benemet. Ezt senkinek nem bocsátom meg. Mérgesen sétálok a teteméhez és húzom ki belőle a rá pazarolt három késemet. A fűbe letörlöm róluk a már-már alvadt vért majd a helyére helyezem mindegyiket. Idegen és remegő kezekkel tárcsázom Dave-t de nem veszi fel. Szinte már a kétségbe esés határán hívom Zaynt. Tudom hogy még próba közben is felvenné.
-Szia édes- köszönöm a telefonba vidám hangon mire csak nagy levegőt veszek.
-Add Dave-t. Most- kérem kissé remegő hangon.
-Mi történt?- vált át hangja komolyba.
-Lelőtték Ben-t- válaszolom tömören míg a kocsi felé kezdek igyekezni- Kórházban van. Vagyis afelé tart- helyesbítem ki magam míg lépteimet szaporázom a kocsi felé.
-Adom- mondja komolyan én hallom amint Dave azt kérdezi Ki az? És hogy mi történt.
-Halo?- kérdezi félénken a telefonba.
-Jade vagyok. Kell minden életben maradt bérgyilkos tartózkodási helye úgy hogy azt is tudjam ha egyet balra lépnek. Ki van hozzám a legközelebb?- kérdezem monoton hangon míg bevágódok a vezető ülésre és esküdni mernék hogy Ben illata csap meg. Nem veszíthetem el. Nem történhet meg!
-Mi történt?- kérdezi feszülten míg hallom hogy már pötyög.
-Lelőtték Bent- mondom míg orrnyergemet kezdem masszírozni.
-Jól van?!- jön rögtön az aggódó válasz.
-Amennyire egy has lövés után jól lehet lenni. Sok vért vesztet de elvitték a mentősök alig nyolc perce- mondom kissé feszülten. Úgy látom mindenkit megvisel hogy meglőtték de én gondoskodom róla hogy legyen helye a Top háromban és hogy túlélje. Nem fog felrobbanni. Nem engedem meg. El hinni sem tudom hogy alig pár perce lelőtték őt. Mindig azt hittem hogy őt nem lehet megsebezni, hogy valami szuperhős.
-A legközelebbi húsz percre van tőled. A chell street-en. Egy kávézóban. Haming Ruflen a neve. Fekete haj, teletetovált jelenleg egy bordó farmer és egy fekete póló plusz fekete bőrdzsekiben díszeleg. Sok sikert és vigyázz magadra. Figyelj oda és ne Benen járjon az eszed- darálja el nekem ám a vége aligha érdekel.
-Lelőtték a bátyám és ne figyeljek rá?! Kösz a jó tanácsot- morgom a készülékbe és kinyomom. Rögtön gázt adok és örültek módjára kezdek vezetni. Amint oda érnék a kávézóhoz lelassítom a járgányt mintha csak egy szimpla ember lennék. Óvatosan parkolom le majd indulok el a kis sárga kávézóba. Nyolc percembe telt ide érni. Megértem miért nem szerette Ben ha én vezetek főleg ha mérges vagyok. Érzelmek nélkül lépek be a kis ajtón és felettem rögtön megszólal a kis szél csengő. Morcosan vezetem végig a tekintetem mikor az egyik sarokban meglátom a cél személyt. Stimmel minden amit Dave mondott. A fekete bőr dzseki mellette pihen a fekete póló szinte szétreped izmos testén még is undorodom tőle. Pedig valljuk be kicsit hasonlít Zaynra. Gondolkodás nélkül indulok meg felé. Gyorsan varázsolom elő a kést cipőmből. Amint mögé érek bal kezemmel megragadom a haját és hátra húzom míg jobb kezem már lendül hogy elvágjam a torkát. Majdnem sikerül. Belevágok de nem elég mélyen. Keze ellöki a kést tartó kezemet és a kés is kirepül egyenesen bele egy tányérba. Könyökömmel csapok tarkójára majd hátra lépek. Ő ez idő alatt feláll és hátra fordulva rám néz. Fintort küldök neki a nagy sikítozásban majd előre lendülök. Kezemet arca felé irányítom de alkarjával kivédi. Két kezét nyakamra téve kezd fojtogatni míg kezeimet egyik kezén alul másikon felül átfűzöm és középen össze kulcsolom mindkettőt majd jobbra fordítom mind kettőt így szorításából elenged. Mély levegőt véve görnyedek kissé előre. Nem ad időt, nekem támad és én talpal fogadom őt. Nyögve esik a földre és én már rajta is termek. Keményen szorítom kezemet nyakára. Az ő kezeit az én csuklom köré fonja és próbálja eltaszítani de nem engedem. Érzem amint átveszi az irányítást a sötétség. A tökéletes bérgyilkos felül kerekedik rajtam. És bumm, már kívülről látom a dolgokat. Keményen ragadom meg torkát és vágom fejét a barátságos sárga padlóhoz. Ordítozás, káosz körülöttünk. Teste elernyed de nem hagyom abba a feje ütlegelését. Kis vér tócsa kezd egyre nagyobb és nagyobb lenni körülöttünk. Már csak egy halott van a kezeim között és ez az a pillanat ahol újra uralom a testem. Elcsodálkozva nézek le a betört fejű férfia majd lassan leszállok róla. Tekintetem végig vezetem a kávézóban és megtalálom az egyetlen kamerát pontosan velem szemben. Tekintetem a kamerába fúrom majd jelbeszéddel tudtukra adom hogy bekaphatják a nemlétező farkamat. Hölgyhöz méltóan sétálok ki a kis barátságos házból. Hölgy? Most csapkodtam valaki fejét a padlóhoz örültek módjára. Ez aztán a hölgy. Telefonomat elővéve tárcsázom Dave-t újra.
-14 perc. Végeztél is?- kérdezi értetlen kedve.
-Hol van a következő?- kérdezem figyelmen kívül hagyva az ő kérdését. Nem érek rá ilyenekre. Ma meg ölök mindenkit, holnap Bennel leszek. Aztán megkeresem a húgát és Zaynt.
-Ne fordulj ki önmagadból. Semmi jóhoz nem vezet- szinte látom ahogy még fejét is megcsóválja- A legközelebbi kocsma tudod hol van?- tér át rögtön a számomra érdekes témához.
-A Helka?- kérdezek rá. Nem igen járok bulizni szóval nem tudom.
-A Skorpió- helyesbít ki míg körül nézek.
-Ott van?- kérdezek rá a biztonság kedvéért mire hallom ahogy felhorkan.
-Nem, a söröm van ott és hozd el Párizsba. Istenem Jade. Vigyázz magadra- mondja a végét lágyan majd ki is nyom.
-Igyekszem- suttogom még a készüléknek de ezt már Dave nem hallhatja. Bepattanok a kocsimba és máris padló gázzal kezdek körözni a területen. Alig fél óra bolyongás után kilyukadok egy fából épült épületnél. Verandával, korláttal, családias hangulattal és bizakodóan fogad az épület. Nagy levegőt véve lépkedem fel a pár lépcső fokon majd nyitok be. Cigi füst és tömény pia szag fogad. Talán egy kis verejték is hozzá járul. Tehát egy sima kocsma féle, bár rendezettebb mint a többi. Lassan és komótosan sétálok a bár pultig majd leülők az egyik bár székre és előveszem a nyom követőt.
-Mit adhatok?- mosolyog rám a pultos míg letörli a pult egyik részét.
-Öhm, egy sört- mondom kis habozás után és máris elém löki az üvegben pihenő nedűt.
-A ház ajándéka- kacsint rám mire hálás mosolyt küldök felé majd lepattintom a fém kupakot a tetejéről és kortyolok belőle. Keserkés íze felüdít a mai nap után pedig alig kezdődött el.
-Na és mi járatban vagy itt? Nem úgy nézel ki mint az átlagos vendégeink- nevet rám míg pár poharat törölget át köntösével. Barna haja mindenfele mered, ruházata minden darabja fekete. Szemei barnán és barátságosan csillognak. Nem néz ki rosszul, biztos oda vannak érte a lányok.
-Three- mondom két korty között mire látom ahogy lesápad. Ha valaki rá kérdez valamire ebben az időszakban ez az első válaszom. Ha az illető megérti akkor nem kell magyarázkodnom ha értetlenül rám mered akkor közlöm hogy hagyjuk.
-Ne- ennyit bír kinyögni mire egyik szemöldökömet felhúzva nézek rá a sörös üveg mögül értetlenül.
-Mit ne?- kérdezek vissza kíváncsian.
-Apámé a hely- mutat körbe- Nagyon remélem hogy biztosítást is adnak miután szétveritek a helyet- neveti el magát már kissé jobb hangulatban míg én ujjaimmal forgatom a kezeim között lévő üveget.
-Általában megtérítik a kárt. Sőt jobban is jártok- mondom kissé nemtörődöm stílusban míg hátra fordulok és körül nézek- A hullát majd kivonszolom- jegyzem meg vissza fordulva hozzá.
-Honnan veszed hogy nyersz?- kérdezi megtámaszkodva a pulton.
-Mert lelőtték az egyik barátomat a verseny során. Úgy egy órája- rántom meg a vállam. Honnan veszem hogy nyerek? Mert Bennek mindenképp biztosítom a helyet hogy túlélje ezt a szart. Tartozom neki.
-Részvétem- húzza fancsali mosolyra száját mire megrázom a fejem.
-Életben van még. De biztosítom neki a helyet a top háromban. És senki nem állhat az utamba mert az egyszerűen halott- nézek fel barna szemeibe mire látom ahogy eltűnődik szavaimon. Vajon hány ilyen embert kellet végig hallgatnia mint én? Bérgyilkosokat?!
-Akkor pedig sok sikert- rántja meg a vállát és koccint velem mikor magához vesz ő is egy sört.
-Kösz- mondom mosolyra húzva a számat és az utolsó kortyot is ki iszom a üvegből.
-Amúgy az ajtóhoz legközelebb lévő személy az. Jobb oldalt a sarokban. Matt-nek hívják. Jelentéktelen barna haj, fakó színtelen szemek, farmer gatya, farmer kabát és zöld póló- int fejével az irányba mire előveszem a nyom követőt és meggyőződöm róla hogy a valóban a másik kis piros pont mögöttem bal oldalt van. Most még bal ha felállok és oda megyek majd már a másik, a jobb oldalamon lesz.
-Köszönöm- mosolygok rá őszintén.- Nos akkor lássunk munkához. Örülök hogy megismertelek- nyújtom oda neki jobb kezemet mire mosolyogva megrázza.
-Én is. Aztán gyere majd vissza ha túlélted a barátoddal. Meghívlak titeket egy italra- kacsint rám mire belegyezően bólogatok majd "megvakarom" a lábam és már kezembe veszem a kést.
-Egyébként hogy hívnak?- kérdezem meg még tőle utoljára.
-Ashton Tremor- biccent sörös üvegével mire megfogom a késem pengéjét dobásra készen és biccentek én is markolatával.
-Jade Wyne- mondom el saját nevemet is majd lecsusszanok a székről és megfordulok- Jobb vagy bal fül?- kérdezek hátra mire hallom ahogy elneveti magát.
-Bal- súgja oda nekem mire karom hátra engedem majd eldobom a kést. Hangos ordítás és a bal fülét máris oda szegeztem a fa borítású falhoz- Igen a következő piát én állom, szép volt- mondja tapsolva mire hátra nézek rá mosolyogva. Az ilyen emberek dobják fel olykor-olykor a napjaimat amik nagyon is jól jönnek. Nagyot sóhajtva indulok meg a feldühített állat felé.
-Saját kezűleg ölhetem meg a híres Jadey-t?- sziszegi nekem mint megtudtam Matt.
-A híres Jadey-t túl sokan akarták megölni aki megpróbálta már mind halott- mosolygok rá mire ő is elmosolyodik.
-Túl sokan fenik rád a fogukat- mondja míg megáll előttem. Feszült csend van az egész kocsmában. Senki nem kezd sikítozni csak minket néznek. Soha nem volt még ilyen.
-Túl sok embert öltem már meg- rántom meg a vállam- És mint tudjuk a hallottak már nem tudnak kárt tenni bennem.
-Ők nem de én igen- mér végig. Könyöke gyorsan lendül nyakam felé de alkarommal ellököm majd hátrébb lépek- Milyen kis fürge- füttyent egyet mire fintorgok egyet majd előre lendülök de mielőtt lába telibe találná oldalamat elhasalok a földön és elkaszálom lábait. Ez mindig bejön! Hangosan puffan a padlón de rögtön fel is áll. Védekező állásba helyezkedik és közben hallom ahogy kötik a fogadásokat. Jobb lába lendül mire a ballal elrúgom de keze is lendül és azt már nem tudom kivédeni. Keményen ragad meg és dob az egyik asztalra. Poharak törnek és vagdosnak meg. Sziszegve tápászkodom fel az asztalról és a körülötte lévő embereknek elmormolok egy bocsánat kérést. Nem a legstabilabban de felállok az asztalon majd neki futásból ugrok neki páros lábbal. Feje hangosan koppan az egyik széken. Nem tétlenkedem, a kezembe kerülő fa széket rögtön ketté töröm mellkasán. Meglepődök rendesen ahogy ketté törik a szék. Azt hittem többet bír. A szék egyik lábát furcsállva nézem a kezemben, hallom ahogy Ashton felkacag mire ránézek és a pultot könyökölve támasztja fejét és úgy néz nevetve. Rá nevetek az én újdonsült örült barátomra majd a fa lábbal ami a kezemben pihen arcom csapom a földön fekvő férfit. Ájultan heveredik el előttem. Gatyám szárából gyorsan kapom elő a pisztolyom. Rá szegezem, kibiztosítom majd lassan de biztosan meghúzom a ravaszt. Homloka közepén a lyuk melyből egy apró vörös csík folyik végén arcán biztosít engem arról hogy egy újabb emberrel közelebb vagyok a célomhoz. A padlót beteríti a kifröccsenő vér és a hangulat megfagy. Fejem oldalra fordítom Ashtonra aki elkomolyodva néz majd bólint egy aprót és int. Sietősen távozom a helyről és pattanok vissza a kocsimba. Pólóm óvatosan húzom fel és nézem meg alatta lévő össze vagdalt oldalamat. Jó pár helyen vérzek ami nem éppen jó. A kesztyű tartót lenyitva kutatok zsepiért hátha találok valamit. Legnagyobb meglepetésemre még találok is. Rögtön kibontom a csomagot és a sebekre nyomom őket. Nagy nehezen letörlöm az oda száradt vagy éppen kibuggyanó vért. Sziszegve törölgetem át és nyomom őket a sebre. Fejem az ülésre hajtom és próbálom rendezni magamban a dolgokat. Lelőtték Ben-t. Azt a Ben-t akire mindig is felnéztem és akiben bíztam. Aki "tönkre" tette az életemet pedig ez nem is igaz. Mikor oda kerültem a maffiához mindig is csodáltam őt. Mérföldekkel jobb volt nálam és még most is jobb nálam bárki bármit is mond. Valahogy úgy voltam vele hogy hiába is az a szakmánk hogy öljünk őt soha nem fogják bántani. Mert soha senki nem is tudta bántani, ő volt az én példaképem a szüleim után. Akire felnéztem és olyanná akart válni mint ő. Tudja mindenkit hogy van ez, mindenkinek van egy ember az életében akiről nem tudja elhinni hogy valaha meghalhat, elhagyhat minket. Aki talán megbetegszik és nem teljesít 110%-osan mindenben és lehagyna minket. Nekem Ben ilyen. És egyre jobban érzem ahogy ez a verseny megváltoztat, a lehetséges befejezéseket már végig futottam és nem akarom hogy bármelyik is megtörténjen, miért nem nyerhetek egyszer én is?! Egyszer mikor minden jó lenne és boldog. Mikor nem veszítek el senkit...Telefonom csörög és én rögtön fel is veszem.
-Jól vagy?- szól bele lágyan egy mély rekedtes hang és az én szívem rögtön félre ver.
-Nem, nagyon nem- mondom míg lehajtom a fejem. Ő az egyetlen ember akire most igazán szükségem van és elviselek. Zayn.
-Ne add fel. Meggyógyul. Ölj és túléli, de úgy hogy te is éld túl- mondja megfontoltan és lassan mire szemeimet lehunyom és hagyom hogy kibuggyannak a könnycseppek.
-Én ehhez gyenge vagyok Zayn- hüppögőm a telefonba míg lábaimat felhúzom és míg egyik kezemmel a telefont tartom addig a másikkal továbbra is a zsepiket nyomom az oldalamba.
-Ne mond ezt. Szeretlek és bízok benned Jade. Hányan voltak életben reggel?- kérdezi és hangja meg se remeg. Szeretem hogy kitartó és hogy tartja magát csak a kedvemért mert tudja hogy szükségem van rá.
-Kilenc rajtunk kívül- mondom nehézkesen.
-Szóval 11-en vagytok a versenyben. Hányat öltetek ma meg?- vezeti tovább a fonalat mire mély levegőt veszek.
-Günther lőtte le Ben-t a parkban de őt megöltem. Volt még egy kávézó ház és most egy kocsmás- sorolom el ezzel az eddigi napomat is egyben.
-Remek. Ez már mínusz három azaz maradt hat ember. ebből csak ötöt kell megölnöd szóval akkor most válaszd ki hogy ki lesz az akivel nem akarsz megküzdeni.
-Majd átgondolom- mondom eltűnődve míg a szélvédőn át bámulom a kinti tavaszi időjárást, Luke-ot tuti kihagyom szóval ezzel el is intéztem.
-Jól van, csak higgadtan- mondja lágyan.
-Okés- bólintok de ezt ő úgyse látja és fogalmam sincs miért artikulálok és teszek non-verbális kifejezéseket mikor úgyse látja a vonal másik végén.
-Azért vigyázz magadra és még holnap is van nap, én veled vagyok- mondja búcsúzkodva mire hümmögök egyet és bontjuk a vonalat. Előveszem a kis nyom követőt reménykedve hogy az alján lévő szám minél kevesebbet mutat. Mindig ott jelzi rajtunk kívül hányan élnek még. reggel nekem még tízet mutatott. Most már hetet kellene mutatnia. Kellene de az ütő is megáll bennem mikor a kis számláló ötöt mutat. Tehát hatan maradtunk. És ha Ben meghalt?! A kis szerkezetet nem törődve dobom a mellettem lévő ülésre és gyújtást adva kezdek száguldozni London utcáin egyenes a kórházba. Plusz két ember meghalt! Ez eléggé nagy való színűség hogy az egyik Ben...de nem. Ő nem lehet, túl erős ahhoz hogy így halljon meg! Ő nem halhat meg, nem lehet hogy meghal. Négy ember, ennyit kell még megölnöm de ez mit sem számít ha Ben halott. Fék csikorgatva fékezek le a kórház előtt és rontok be az ajtón. Nem sétálok, nem próbálom magam higgadtnak tettetni, sprintelve rontok a recepcióhoz.
-Ben. Ben Isgar. Hasi lőtt sérülés. Hol van?!- kérdezed elhadarva mire felvont szemöldöke mögül rám mered a nő- Az isten szerelmére ne bambuljon, nézze meg vagy itt loccsantom ki az agyát! mindenki előtt!- ordítok az un szimpatikus nővérkére mire horkant egyet és pötyögni kezd nagy kegyesen az őskori gépen. Tehetetlenségemben az ujjaimmal dobolok a pulton mire kérdőn a hang forrására néz majd rám.
-Komolyan meg fogom ölni- nevetek fel végső elkeseredésemben úgy két perc után.
-34-es kórterem. Földszint, balszárny közép tájon- mondja el nagy nyájasan mire bennem végleg fel megy a pumpa de mielőtt megütném inkább futni kezdek az elmondott irányba. Embereket és orvosokat kerülök ki futásom közben még bocsánatot sem kérve. Amint meglátom a 34-es számot szinte berontok rajta és akkor meglátom. Meglátom őt amint szívének egyenletes dobbanásait egy gép konvertálja át csipogássá és most jelenleg ez a világ legszebb hangja. Hátam az ajtónak vetem és felzokogok. Ez a megkönnyebbülés, a stressz és aminek már rég ki kellet volna jönnie belőlem. Erőtlenül csúszok le a padlóra és tartom kezemet a szám elé hogy tompítsam saját magamat. Él! Ben él és én mindent meg fogok tenni érte hogy ez így is maradjon. Össze szedve magamat feltápászkodom a földről majd elindulok az ágya felé. Leülök a mellé készített már látszatra is kényelmetlen székre. Közelebb húzódom az ágyához és kezét kezeim közé szorítva hajtom rá a fejem. Bármit is tett velem nem tudom elfelejteni azt a sok jót amit okozott. Vele viccesek voltak a kiképzések nem pedig szenvedés és rémálom mint másoknak. Valóban olyan mintha ő lenne egy személyben az Apám akit ő ölt meg és a bátyám aki soha nem is volt. Viszont ha Ben él akkor az hogy hatan vagyunk még versenyben annyit tesz hogy mi magunkat levonva már csak négy. Plusz egy embert még ki is hagyhatok az öldöklésből tehát akkor csak három emberrel kell végeznem. Óvatosan elengedve Ben kezét helyezem vissza a tiszta fehér paplanra. Telefonomért nyúlnék de rájövök hogy a kocsiban hagytam az ülésen. Félénken nézek Ben-re majd az ajtóra. Mi van hogyha amíg kimegyek a telefonomért addig bejönnek és elvágják a torkát? Kételyek között állok fel majd lépkedem Ben kis szekrényéhez és kikutatom a nyomkövetőjét. Engem jelez de senki mást 25méteres környezetben. Nagy levegőt veszek majd lenyomom a kilincset, rá nézek még egyszer majd futni kezdek. Mint ahogy jöttem, embereket lökök fel és kerülök ki miközben száguldok.
-Ez egy kórház!- kiállt utánam valaki de meg sem hallom, erősen lököm ki az ajtót ami a parkolóhoz vezet és már tépem is fel kocsim ajtaját. Kikapom telefonomat majd ugyan ez az út vissza. Megkönnyebbülten sóhajtok fel mikor látom hogy nincs a szobában senki Ben-en kívül és még él is. Lihegve rogyok le ugyan arra a székre amire érkezésemkor is majd tárcsázom Ericet.
-Hello- köszön bele kissé fáradt hangon.
-Szia- mondom két lihegés között, hiába a bérgyilkosság; kurvára el tudok fáradni ha ennyit kell futkosnom.
-Mi történt?- hallom hangján az aggódást és hogy rögtön figyelmesebben hallgat rám. Mély levegőt veszek majd válaszolok
-Ben-t lelőtték. Kórházban van, én meg itt vele. Leszeretnék mészárolni mindenkit még ma de egyszerűen nem tudom itt hagyni. Túl könnyű préda- hadarom el neki majd újra nagy levegőt veszek és elnyúlok a székben.
-Tehát menjek és vigyázzak rá?- kérdezi meg nevetve.
-Nagyon hálás lennék- mondom halkan míg ránézek Ben-re.
-Ben-t a barátomnak tartom még ha elég sok nézeteltérésünk is volt. Pár perc és ott vagyok- ezzel meg is szakadt a hívás. A telefonomat hátsó zsebembe süllyesztem majd egyik csizmámból előveszem a tőrt és azt forgatva kezeim között kezdem figyelni Ben-t. Számomra még mindig hihetetlen hogy nem golyó álló és hogy meglehet sebezni, sőt! Akár meg is halhat!
-Siettem ah...- hirtelen fordulok az ajtó irányába és kezem már lendítené a kést mikor meglátom hogy Eric néz rám falfehér arccal.
-Sajnálom- nyögöm ki nagy nehezen és leengedem a kezemet majd felállok a székből.
-Megértem- mondja halkan majd oda jön hozzám és én megölelem őt. Kellet már hogy valakit megöleljek, úgy érzem túl sok minden áll rajtam.
-Bármi van csörögj, megyek hátha tudok még ölni- mosolygok rá mire biccent egyet. Ismét ránézek a nyugodtan fekvő Benre majd fejemet lehajtva lépek ki a szobából- Megmentelek- suttogom saját magamnak a neki szánt szavakat. Gyűrűm jéghideggé válik és kezdem azt hinni ez valami együtt érzés vagy biztatás. Erőtlenül kezdek lépkedni a kijárat felé. Az idegesítő nővér a recepción furán méreget de nem érdekel. Sőt, senki sem érdekel hisz ki vagyok én hogy érdekeljenek mások?! Nekem is meg van a magam problémája ami sokkal nagyobb mint egy kórházi stresszes élet. Miért nem mentem árvaházba?! Mennyivel könnyebb lett volna?! Küzdenem kellett volna ott is ez tény de most valószínűleg egy normális 18 éves lány lennék némi kis lelki aberráltsággal. Életem célja az lenne hogy eljussak egy One Direction koncertre, a szüleimre minden nap gondolnék majd nagy nehezen feldolgoznám a halálukat. Egy idő után kifognék magamnak egy törődő barátot aki végül a férjem lesz majd inni kezd és naponta megver. Szülnék egy kislányt és más világ meglátásom lenne mint ami most ami valljuk be eléggé szar, majd az apja miatt lelépnénk és rettegésben élnék hogy mikor bukkan fel az az állat. Végszóra be is csapom a kocsim ajtaját, magamra. Szar egy élet ígyis meg úgyis. Itt van pontosan egy óra és megöltem három embert és még meg kell ölnöm három embert hogy életben maradjon egy. Értem, érte és mindenkiért. Szar ez a verseny. Telefonomat elő véve nézem Dave címjegyzékét de valahogy nem bírom felhívni. Nem bírom ezt az egész szarságot! A sors úgy tűnik megkegyelmez nekem ugyanis telefonom csörögni kezd méghozzá Dave neve villog a kijelzőn. Azt hiszem ezt hívják sorsnak. Legalább nem nekem kell felhívni de még így is ajkaimat beharapva, remegő ujjamat próbálom rávenni hogy elhúzza jobb oldalra a zöld kis ikont. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az érzés miszerint végeztem én ehhez gyenge vagy és viszlát.
-I-igen?- kérdezed dadogva a telefonba miután nagy nehezen felveszem.
-Azt hitte már valami bajod van- fújja ki feszülten a levegőt.
-Baj? Baj az mindig van. Ezek után utaljatok be egy pszichiátriára kérlek- mondom szememet lehunyva hátra dőlve az ülésben.
-Legyél egy kicsit még erős. Fél Jack elég közel van hozzád. Őt el akarod kapni vagy inkább Luke-ot mondjam?- kérdezi meg hadarva. Mi az hogy legyek még egy kicsit erős? Mindenki ezzel tud jönni? Hát nem. Kurvára nem tudok már erős lenni, elegem van és eljött a pont ahol azt tudom mondani hogy ez nekem már túl sok lehet!- Jade?!- szól bele a telefonba újra mire a kormányra csapok majd veszek egy mély levegőt.
-Hol van Jack?!- kérdezem dühösen mire eldarál valami címet de nem figyelek rá. Tudom hogy robotpilótában úgy is oda vezetek majd. Nem figyelek rá mit beszél csak kinyomom majd magam mellet lévő ülésre hajítom. Halkan puffan a fekete szövet ülésen majd kikanyarodom a parkolóból és elindulok. Hogy hova? Ne engem kérdezzetek. Inkább Davet esetleg. Nem is nagyon érdekel mit csinálok. Megölöm, ha nem akkor ő öl meg engem de akkor nekem meg már tök mindegy lesz. Jézusom kezdek olyan lenni mint valami örült hisztis picsa aki sajnáltatja magát. Még a hideg is kiráz a gondolatra hogy mivé tesz a verseny. Vagy talán eddig is ilyen voltam és csak a felszínre hozta. Fejem a fejtámlának döntöm és hagyom hogy ellazuljak. Elvégre egy rakétavető ellen harcba szállni, egyedül két fegyverrel és úgy három darab késsel nem a legésszerűbb cselekedet. De ugyan már, mondjon nekem valaki egy olyan momentumot az életemben ami ésszerű és átgondoltan vágtam bele. Mindig örült terveink voltak Bennel annyi volt a lényeg hogy hidegvérűek voltunk és profik. Voltunk?! Vagyunk, mert ő él és élni is fog ahogy én is. Csessze meg a sors, majd én eldöntöm mi lesz az életemmel! Telefonom csörögni kezd mire most először lelkesen veszem fel és dobom a műszerfalra.
-Mizu Hercegnő?- szól bele vidáman Lou és én is elmosolyodom.
-A többiek a közeledben vannak?- kérdezem kissé fagyos hangon ám ha ő nem is tudja de feldobta a kedvemet.
-Nincsenek. Gondoltam rég dumáltunk így ketten de szívesen ide hívom őket ha...
-Ne- vágok közbe rögtön- Veled szeretnék beszélni- mondom egy nagy levegő vétel után.
-Merre tartasz?- kérdezi lágyan és tudom hogy elfintorodott és hogy aggódik.
-Nem tudom- nevetem el magam- Egy rakéta vetős elmebeteg állat felé akinek jelentős szerepet játszottam az elmebeteggé válás folyamatában. Szerintem örülni fog nekem- mondom eltöprengve. Így már inkább örült vagyok nem pedig egy lázadó tini aki szembe száll a sorsával.
-Ne haragudj de úgy hallottam hogy rakéta vetős elmebeteg. Tudod hogy rossz a hallásom a srácok folytonos üvöltése miatt de...
-Lou, te is jól tudod hogy jól hallottad- mondom jobbra tekerve a kormányt míg gázt adok a kocsinak.
-Te megörültél. Te teljesen hülye vagy- röhög a telefonba majd miután nem szólók semmit elhallgat- Te komolyan gondolod. Baszdmeg Jade!- csattan fel és hallom ahogy ültéből is feláll mérgében.
-Zaynnak ne panaszold el- mondom mellékesen.
-Oh hogy ő nem tudja?! Máris sokkal jobban érzem magam hogy nemsokára a pasidra kell mosolyognom próbán míg ő azt hiszi hogy pitiánereket késelgetsz holott míg Ő kiénekli a magas kis részeit addig te egy rakéta vetős fazonnal háborúzol. Háború? Öngyilkosság! Egy rakéta vető Jade! Értem hogy jó vagy, tudom hogy jó vagy de azért na- hadarja el egy szuszra mire halkan felkuncogok.
-Gondolj arra milyen menő vagyok amíg küzdök- mondom mosolyogva mire hallom ahogy felsóhajt.
-Féltelek, szeretünk, hiányzol és tudjuk hogy bármikor meghalhatsz. Ne várd el hogy poénkodni tudjak- mondja szomorúan mire az út szélére hajtok és leállítom a motort majd behúzom a kéziféket. Lassan emelem a fülemhez a telefont és fújom ki a levegőt.
-Lou, annyiszor megbeszéltük már- mondom szomorúan- Küzdök. Tényleg! De nem foroghat az életetek az enyém körül. Nem gondolkozhattok azon koncert alatt hogy vajon élek-e még vagy éppen megkínoznak és elvérzek. Több millióan számítanak rátok. Tudom hogy szar lenne ha meghalnék, tényleg tudom! De Bent lelőtték bennem most tudatosult hogy ő is csak ember. Itt vagyok egyedül egy szaros verseny közepén és ha most nem ölöm meg Mr.Rakétavetőt akkor Ben meghal. És nekem helyet kell neki biztosítani a háromban. Nem hagyhatom hogy megöljék. Így is Ericre kellet hogy rá bízzam. Hatan vagyunk. Már csak hatan vagyunk a versenyben és három maradhat életben! És én lefoglalok egyet Bennek egyet magamnak és mivel Luke-al nem fogok össze balhézni ezért maradt a rakétás. Lou nem csak nektek nehéz. Már akkor össze törtem mikor megkaptam az első cetlit. Mikor szakítottam Zaynnal és mikor felszállt a gép. Ti vagytok a családom érted?! És most az egyszer fontos hogy életben maradjak de egyre nehezebb- fakadok ki és máris a sírás határán állok. Fejem hátra hajtom és mélyeket szippantok a cseppet sem tiszta levegőből- Mennem kell- mondom halkan lehunyt szemekkel. Nem várok választ csak szomorúan kinyomom és erőtlenül dobom magam mellé a telefonomat. A gázra taposok és tovább indulok. Az hogy elegem van az nem kifejezés. Legyek erős, ne adjam fel, mellettem állak, féltenek, szeretnek! Kell ennél több?! Nekem például hogy ne egyedül legyek a szarba és hogy legyünk reálisak. Megfogok dögleni, már megint itt tartok. Túl sok végkifejlet lehetséges. Telefonom újra csörögni kezd és oda se pillantva veszem fel. Minden telefont felveszek, lehet hogy Eric hív hogy baj van nem tudhatom.
-Fél Jack és Urlon tőled két utcára balra- hadarja a telefonba Dave mire rögtön balra rántom a kormányomat.
-Hogy állnak?- kérdezem feszülten míg tövig nyomom a gázt.
-A rakétavető leteperte a lábáról Urlont ha fogalmazhatok így. Még küzd. Körülbelül ha tíz percig él még akkor sokat mondok- hadar tovább- Próbám van- mondja tájékoztatás képen.
-Lou mit csinál?- kérdezem az utcákat figyelve. Látom a riadt embereket futni szóval már közel járok.
-Nem tudom- mondja majd hallom ahogy elhallgat- Zaynt hívja félre ha jól látom- mondja nem törődöm stílusban.
-Állítsd meg!- mondom neki rögtön.
-Most mentek ki az ajtón Jade. Esélytelen- mondja kissé feszengve.
-Rohadt jó- mondom mérgesen a kormányra csapva- oké figyelj rám. Ha kiakad akkor inkább üsd le és nyomd be az öltözőjébe össze kötözve de bármi hülyeséget csinálna akadályozd meg- mondom szigorúan.
-Most azt akarod hogy raboljam el a pasid?- röhög fel de rögtön el is hallgat- aki éppen felém tart idegesen?-Kérdezi gyorsan és szinte látom ahogy nyel egy nagyot- Miért ideges?- kérdezi félénken és gyorsan.
-Lout kérdezd- mondom neki elhúzott szájjal míg lehajtók az út szélére a kocsival.
-Add ide!- hallom meg Zayn hangját tompán.
-Haver mi a baj?- kérdezi Dave mire csak számat beharapva nézem a telefont.
-Az hogy megöleti magát és te segítesz!- hangja hangosan csap arcon a telefonon keresztül, képzelem hogy üvölthet akkor ott velük.
-Sajnálom- suttogom magam elé majd kinyomom a telefont. Le ellenőrzöm mind a két fegyveremet ami eddig derekamba szúrva pihent. A két kisebb kést a helyére igazítom a csizmámban fintorogva találom meg csak az egyiket. Remek ennyim van harcba szállni félJackkel. Nagyot sóhajtva szállok ki és kezdek sietni abba az irányba ahol sikítozás van.
-Jadey!- kiállt nekem Jack az utca másik feléről. Középen egy felborult kocsi mögött meglátom Urlont csurom véresen. Az egész utca lángokban áll és olyan mint egy csatamező.
-Jack- intek felé mosolyogva mire Urlon felhörög.
-Végre megölhetlek- röhögi el magát majd a vállán lévő rakétavetőt rám irányítja. Hallom gúnyos kacaját és Urlon kiáltását miszerint "futás". Dermedten nézem ahogy meghúzza a ravaszt és hátrább lép a rúgás miatt.
-Baszdmeg- nyögöm magam elé és máris jobb oldalra ugrok egy felrobbant kocsi menedékébe....reményeim szerint el is érem időben...