2014. szeptember 28., vasárnap

8.Rész

Már három órája felkeltem de nem vagyok hajlandó kikelni az ágyamból. Lassan délután két óra lesz de még nem próbáltam el a táncokat a táncosokkal. Nem is érdekel. Csak fekszem az oldalamon és bámulom az ablakomat. Nem tudom miért nem vagyok hajlandó kikelni csak most senkihez sincs kedvem. Csak pihenni akarok. Igen, ilyen sokat. Éééés igen most! Miért kell nekem mindig teljesíteni?!
-Jade ne csináld már- nyafog az ajtóm helyén David- gyere már próbálni attól jobb kedved lesz- ez a mai napon az ötödik alkalom hogy bejött könyörögni. Durcásan lököm le magamról a takarót és lépek a szekrényemhez mit sem törődve az ajtómban álló már hat fiúval mivel David örömittasan kezdett el "Ez az!"-t kiabálni. Nyugisan öltözök át a fiúk előtt a szekrényemből. Meredten bámulják minden mozdulatomat mire fintorra húzom a számat és arrébb lököm őket hogy kiférjek az ajtón.
-Ne nézzétek a fenekem!-morgok rájuk.
-Hogyan?!- csattan fel Zayn ami kicsit megmosolyogtat ám a próba terembe már fa arccal lépek. Megvárom hogy a hat fiú is beérjen. Felállítom a táncosokat majd közlöm hogy kezdhetik. Meglepődve figyelnek engem.
-Nem én most nem csinálom. Hajrá!- csattanok fel mire elkezdik a táncot a lányok. Négy olyan szám van ahol külön fognak táncolni a fiúk és a lányok vagy éppen egymás ellen.
-Srácok!- vezénylem őket mikor a lányok végeznek mind a négy számmal. A srácok is megcsinálják mire bólintok egyet és mindenki furcsán néz rám.
-Akkor most a többi számot- motyogom mivel csak néznek rám. Elkezdik a táncokat mire az egyiknél David elrontja.
-Állj!- szólalok fel és David rögtön lehajtja a fejét. Mellé lépek és lassan kezdem el a mozdulatot. Rám néz majd velem csinálja. Egyre gyorsabban ismételjük az adott mozdulatot míg tökéletesen nem megy neki.
-Jó, akkor most kezdjük elölről- mondom és már én is beállok. Mindenki egy mosollyal nyugtázza majd elkezdünk táncolni. Végig táncolom velük a többit is míg az összes nem megy tökéletesen.
-Rendben végeztünk. Holnap koncert és szerintem mindent tökéletesen tudunk és amúgy is a fiúkon lesz a hangsúly tehát nem kell izgulni- nézek Ems-re aki remegve fújja ki a levegőt. Egy megkönnyebbült mosolyt küld felém majd besétálok a szobámba. Azon belül is a fürdőmbe. Óvatosan húzom fel a pólómat és meglátom a lila foltot a hasamon a paintball lövedék miatt. Fintorra húzom a számat hiszen a fiúk is kiszúrták. Mögöttem nyitódik és csukódik is az ajtó. Zayn lép be rajta majd kulcsra zárja. A tükörben nézi ő is a hasam mire elkomorul. Amint észbe kapok hogy ő tulajdonképpen a hasamat bámulja leengedem a pólómat. Mögém lépked és kezeit derekamon pihenteti állát pedig vállamra rakja.
-Szóval, mihez kezdenél nélkülem?- suttog ismét.
-Attól függ- mondom miközben tükörképünket nézem.
-Mitől?
-Hogy miért lenne a "nélkülem". Mert megölnek vagy mert elküldesz.- mondom komoran hiszen muszáj megbeszélnünk ezt mert úgyse hagyna békén. Makacs. Mint én.
-Nem küldenélek el szóval ha megölnének- kijelentésére mosoly fut át az arcomon amit ő is észrevesz és fejét nyakamba fúrja.
-Az összes hozzátartozóját és szerettét megkínoznám a személy előtt aki megmerne ölni téged.- jelentem ki ridegen.
-És utána?- kérdésen el gondolkozom majd nyugodtan felelek.
-Hagynám hogy megöljenek- jelentem ki szárazon mire felkapja a fejét.
-Miért?- kérdezi ijedten.
-Mert mihez kezdenék nélküled?- teszem fel mosolyogva újra azt a kérdést ami az egészet kiváltotta.
-És ha elküldenélek? Akkor?- kérdezi komoran.
-Feladnám- mondom miközben már kezeit nézem csípőmön.
-Fontos vagyok neked?- hangjában igazi meglepödőtséget vélek felfedezni mire felé fordulok de kezeit még mindig csípőmön tartja.
-Szerinted?- kérdezem komolyan.
-Remélem- hajtja le most ő a fejét.
-Fontos vagy nekem- jelentem ki mire felnéz. Most inkább emlékeztet egy kisfiúra mintsem egy férfira. Mégis elragadó.
-3-2 a te javadra- suttogja halkan miközben homlokát az enyémnek dönti.
-Miért?- teszem fel a jogos kérdést.
-Csak úgy- mondja kitérve a válasz elől.
-Miért?
-Mit miért?- emeli rám kérdőn tekintetét.
-Miért játszol velem?- kérdezem mire látom rajta hogy meghökken.
-Én ne-nem...- dadogja rémültem. Próbálok tőle elhúzódni de nem enged.- kérlek- motyogja félve.
-De igen Zayn- mondom miközben megölelem és arcomat pólójába fúrom.
-Akkor te miért hagyod?
-Nem érdemled meg a választ- motyogom és eltolom magamtól. Egyet lépek oldalra hogy kikerüljem de ő is velem lép. Most a másik irányba lépek és az ajtó felé indulok de a falnak nyom.
-Miért hagyod?- szegezi nekem ismét a kérdését.
-Nekem miért kéne válaszolni mikor te nem válaszolsz?- válaszolok kérdéssel kérdésére.
-Tudni szeretném- feleli egyszerűen.
-Én is hogy minek kell neked Pezz mellett egy játékszer. Mégsem fogom megtudni sohasem- próbálom tekintetét elkerülni de állam alá nyúl és kényszerít hogy szemébe nézzek.
-Úgy érzed hogy játék szer vagy Perrie mellett?- kétségbe esetten keresi a válaszokat a szememben.
-Tudom hogy csak játékszer vagyok Perrie mellett.- jelentem ki őszintén. Megdöbbenés és megbánás fut át az arcán. Erősen lököm el magamtól de vissza lök.
-Rosszul tudod. Te...te fontos vagy nekem- nyögi ki nehézkesen mire megértően bólintok.
-Tudom hogy fontos vagyok neked- mondom és szemei  felcsillannak- akárcsak Lou-nak. Mint egy barát meg egy játékszer- teszem hozzá és most még erősebben lököm el magamtól. Hirtelen kap után és emel fel a pultra. Lábaim közé lép és szorosan tart.
-Tévedsz- jelenti ki miközben kezeit nézi ami combomat szorítja.
-Óhh igazad van. Nem vagyok fontos mint barát csak mint játék szer- mosolygok rá.
-Több vagy mint barát- mondja miközben szemembe néz most már.
-Igen. Egy játékszer Zayn! Miért csinálod ezt velem? Miért jó ez neked? Én vagyok kéznél?- fakadok ki és könnyek lepik el a szememet.
-Ezt nem értheted- motyogja.
-Akkor magyarázd el- tárom szét karjaimat.
-Tényleg feladnád ha elutasítanálak?- tér ki ismét a válasz adás elől.
-A helyzettől függene mennyire dobsz el magadtól- mondom komoran majd mocorogni kezdek és lecsusszanok. Testével még mindig szorosan a pulthoz nyom de legalább már a saját lábaimon állok.
-Mit tennél ha megcsókolnálak?- kérdezi miközben orrunk össze ér.
-Mit tennél ha én csókolnálak meg?- teszem fel saját kérdésemet majd szorításából is kiosonok és az ajtó felé lépkedek.
-Próbáld ki- mondja mire hátra fordulok. A tükörből néz rám mire csak megrázom a fejem.
-Barátnőd van és nem én leszek az akivel megcsalod- elfordítom a kulcsot a zárban majd kilépek. Sietősen igyekszem le a lépcsőn. A nappaliban eldőlök a kanapén. Fél órája nézhetem a plafont mikor valaki rám ül.
-Szia csajszi- mondja az ismerős hang mire rögtön felderülök.
-Pezz!- kiáltom nevét miközben felülök és megölelem a rajtam mocorgó lányt aki hasamra ül lovagló ülésbe és hadarni kezd.
-Képzeld nem sokára új kilppünk lesz és arra gondoltam hogy felfogadlak oda koreográfusnak és a múltkor  felvettem a próbát és megmutattam a csajoknak és belegyeztek! Szóval ha te is belegyezel akkor koreográfus lehetnél a klipben! És képzeld láttam egy tiszta csini rucit amit kinéztem magamnak és szerintem neked nincs elég ruhád mivel soha nem lehet elég ruhája egy nőnek! Szóval most szépen eljössz velem vásárolni és felfrissítjük a ruháidat. Jó a stílusod ez az utcai style de kell valami csini és szexi meg csak úgy új ruhák és...- hadarását Zayn töri meg,
-Hogy én ezt hányszor elképzeltem már álmomban!- nyökögi mire ránk néz. Erre 10 kíváncsi férfi szem pár tapad ránk tátott szájjal. Hát nem mindennapi pózban beszélgetünk az lehet de azért ekkora figyelmet nem érdemel meg még ez sem.
-Baszki- nyögi ki végül David míg mi a fiúkat bámuljuk.
-Vedd le a szemed a csajomról!- szól rá erélyesen Zayn.
-Nyugi én Jade-t nézem- kijelentésére szemeim még jobban elnyílnak Pezz pedig csak röhög de nem mozdul rólam. David rám kacsint mire én is elmosolyodok Zayn pedig ökölbe szorult kezekkel nézi Dave-t.
-Srácok elrabolom Jade-t vásárolni.
-Pezz az a helyzet hogy én nem szeretek vásárolni- mondom kislányos zavaromban mivel a fiúk még mindig minket néznek.
-De hát nő vagy!- fakad ki.
-Hát inkább csak egy lány- mondom még inkább zavarban mire az összes srác nemlegesen megrázza a fejét és megvitatják hogy igenis nő vagyok.
-Na menjünk- szál le rólam mire a fiúk nem tetszésüket fejezik ki. Magával húz az ajtó felé de megtorpanok.
-Pezz a pénztárcám fent maradt!- jelentem ki de ő ránt rajtam egyet és magával húz.
-Én fizetek mindent! Jobb ha beletörődsz!- jelenti ki ellenmondást nem tűrő hangon majd kirángat a kocsijához. Az anyós ülésre pattanok míg ő a kormány mögé és már hasítunk is a legközelebbi pláza felé. Az egész utat végig dumáljuk minden féle hülyeségről míg a pláza parkolójába nem érünk.
-Vásárlásra fel!- kiállt fel bezsongva Pezz és már szalad is a lifthez. Gyorsan kapkodom utána a lábam és beszállok mellé. Rajtunk kívül még egy 15 év körüli lány van a liftben. Hirtelen nyomja meg a "stop" gombot és a lift megáll. Furcsán nézünk rá mire gonosz mosolyra húzza a száját.
-Szakíts Zayn-al mert ő az enyém!-kiált Pezzre aki unottan néz a nálam talán 1-2 évvel fiatalabb lányra.
-Már megint ez. Nem fogok vele szakítani és ha megtennéd hogy elindítod a liftet hálás lennék!- mondja unottan a szerintem begyakorolt szöveget. A lány agya elborul és fegyvert ránt elő. Pezz arca abban a pillanatban vált át rémülté.
-Megöllek! Zayn csak az enyém!- ordít míg a fegyverrel hadonászik. El kéne vonnom a figyelmét...miért kell még egy vásárlásnál is ennek történnie?
-Kemény szavak egy 15 éves kislánytól aki azt hiszi szerelmes és hogy esetleg Zayn ezt viszonozza úgy hogy még azt sem tudja ki vagy te- vetem oda flegmán- rakd le azt a fegyvert míg nem csavarom ki a kezedből és lőlek vele agyon- mosolygok rá kedvesen mire a csajszi megdermed.
-Téged is megöllek te kurva!- szegezi rám a fegyvert. Elértem célomat de agyam nekem is elborul amiért így hív. Közel lépek hozzá és a fegyvert a hasamba húzom.
-Mire vársz?! Könnyítsd meg a dolgomat!- sziszegem neki mire kibiztosítja a fegyvert. Ujja a ravaszra feszül, Pezz hangos sikolya tölti be az szűkös helyet és abban a pillanatba észbe kapok hogy le fog lőni. Gyorsan ütöm kezét arrébb a golyó pedig a lift falába fúródik. Egy laza mozdulattal nyúlok a nemrég elsült fegyverért és csavarom ki az ismeretlen lány karjából. Annyira nem fájhat ám ő mégis a földre rogy. A fegyverből már rutinos mozdulattal távolítom el a töltényeket amik élesen koppannak a lift padlóján.

-Nem hiszem el hogy ilyen meggondolatlan vagy. Az egész életed tönkre tetted volna azzal ha le lövőd Pezz-t. Egyébként meg ha szeretnéd Zayn-t akkor elfogadnád hogy mással boldog bármennyire is szereted mert sok másik lány aki szereti őt tiszta szívből ők képesek ezt elfogadni. Ezt a fegyvert meg dobd ki a legközelebbi kukába és örülj neki hogy én most nem öllek meg! Mert te megtetted volna!- intéztem hozzá dorgáló szavaimat majd elé dobom a fegyvert és elindítom a liftet. Amint kilépünk szorosan magához ölel Pezz.
-Ha nem vagy itt akkor én halott lennék!- mondja könnyes szemmel.
-Kétlem hogy lelőtt volna- mosolygok rá biztatóan.
-Téged le akart!- mondja és ismét magához húz. Szorosan ölelem magamhoz nyugtatás képen.
-Menjünk vásárolni!- mondom mire szemei felcsillannak és bár még ijedten de egy erőltetett mosollyal rögtön behúz egy boltba. Szerintem a létező összes ruhát rám aggatja ami a boltban van és ami szerinte jól áll azt megveszi nekem. Így telik el három és fél óra majd legalább 10 szatyorral esünk be az ajtón. A fiúk elismerően füttyentenek míg én mindent ledobva vetődők az egyik fotelba míg Pezz Zayn ölébe foglal helyett és csókot nyom a szájára.
-Milyen volt?- kérdezi Zayn mosolyogva mire Perrie elkomorul és Zayn nyakába borul- Uram isten ennyire rossz volt?!- kérdezi ijedten.
-Kérlek ne!- villantok boci szemeket Perrie-re aki mit sem törődik velem és mesélni kezd.
-Mikor megérkeztünk akkor a lifthez mentünk hogy felmenjünk de a liftben volt egy 15 vagy 16 éves csaj nem tudom és..- mondandóját az én nyúzott sóhajom töri meg mire rám néz és folytatja- és elkezdte a szokásos dumát hogy szakítsak veled mert az övé vagy!- fakad ki Pezz.
-Sajnálom de ehhez már hozzá szoktál- néz rá értetlenül.
-Ahhoz nem hogy mikor közlöm vele hogy nem szakítok veled fegyvert fogjon rám!- csattan fel Pezz mire arcomat egy párna mögé bujtatom.
-Mi?!- ad hangot megdöbbenésének majdnem mindenki.
-Lelőtt volna ha Jade ne vonja el a figyelmét. Aztán Jade-t le is lőtte volna ha nem üti el az utolsó pillanatban a hasától és csavarja ki a kezéből a fegyvert meg szedi ki belőle a lőszert! Aztán még le is cseszte hogy ha igazán szeretne téged elfogadná hogy te mással vagy boldog mert mások akik szeretnek téged azok elfogadják ezt, meg hogy dobja ki a fegyvert és hogy az egész életét elbaszta volna ha megöl engem. Ha Jade nem lenne akkor egy lift-ben feküdnék vérbe fagyva!- Hallgatom élmény beszámolóját de nem kísérem végig szemmel. Nem vagyok kíváncsi a tekintetekre.
-Túlzásba esel Perrie. Szerintem nem lőtt volna le.-mondom a párnámba.
-De téged le akart! Te meg még hergelted!- ez az Perrie mondj még nekik ilyen jó dolgokat! Párnámba morgok továbbra is.
-Köszönöm Jade, de azért jól vagy? Perrie szavait értelmezve téged le akart lőni az egyik rajongónk- hallom meg Zayn halk hangját.
-Nincs mit megköszönni és fantasztikusan vagyok.- húzom el a párnát arcom elől. A látvány felbecsülhetetlen. Mindenki engem néz nagy szemekkel és Pezz mint egy kislány bújik Zayn védelmező karjai közé.
-Azért köszönjük hogy nem hagytad megöletni Perrie-t. És hogy te is jól vagy- mondja most Liam és mélyen a szemembe néz mintha mindent tudna.
-De mivel hergelted hogy le akart lőni?- kérdezi persze hogy Lou.
-Semmivel!- vágom rá de most Pezz horkan fel.
-Semmi alatt szerintem ezt érti- köszörüli meg a torkát- "Kemény szavak egy 15 éves kislánytól aki azt hiszi szerelmes és hogy esetleg Zayn ezt viszonozza úgy hogy még azt sem tudja ki vagy te, rakd le azt a fegyvert míg nem csavarom ki a kezedből és lőlek vele agyon"- utánozza hangomon amit én mondtam ott a liftben. Vissza halva eléggé félelmetes lehettem. Főleg hogy szinte az én hangomon szólalt meg Perrie. Meredten nézek a lányra.
-Hát ott helyben nem tűnt ennyire ijesztőnek- vonom meg a vállam- legalább rám figyelt nem rád ezek után- mondom szárazon.
-Persze- bólint Pezz- ezek után a kis csaj lekurvázta Jade-t aki oda lépett és megfogta a fegyvert és a saját hasába húzta! Had idézzek megint szó szerint: "Mire vársz?! Könnyítsd meg a dolgomat!"- ismétli el megint szinte az én hangomon.
-Baszki ezt de megnéztem volna!- lelkesedik fel David akit egy szúró pillantással csendre intek.
-Őszintének tartom minden egyes szavamat amit kimondtam abban a liftben. Ezzel szerintem le is zárhatnánk ezt a témát!- fejtem ki magam.
-Kivétel nélkül mindet?!- kérdezi Zayn elkerekedett szemekkel.
-Kivétel nélkül mindet.- bólintok majd a konyhába megyek. Szendviccsel és kakaóval telepedek vissza a fotelba. Nem szólók bele a beszélgetésbe csak figyelemmel kísérem egészen addig míg Perrie engem nem kérdez.
-Akkor elvállalod az új dalunknak a koreográfusállását?-kérdezi csillogó szemekkel mire bólintok egyet és rögtön telefonjára veti magát.
-Szuper! Majd megbeszéljük mikor lesz jó?-kérdezi mire ismét csak bólintok egyet.
-Itt alszol?- kérdezi barátnőjét Zayn.
-Igen- csillannak fel Pezz szemei mire Harry felhördül.
-Aludni persze- húzza perverz mosolyra a száját mire én a kakaót félre nyelem. Mindenki engem néz mire nagy bocsánat kérések közepette botladozok ki a konyhába. A kisebb fulladást legyőzve mosogatom el a poharamat és a tányért amikor Louis csatlakozik hozzám.
-Szóval- kezdi mire kérdőn nézek rá és kezemet egy konyharuhába törlöm- mikor zúgtál bele Zaynba?- kérdezi komoly arccal mire érzem hogy lábam megremeg és meg kell kapaszkodnom.
-Hogy mi?!- kérdezem meg talán kicsit magasabb hangerőn mint kéne mire Zayn aggódva lép be a konyhába.
-Mi a baj?-kérdezi miközben tekintete hol rám hol Louisra téved.
-Csak megkérdeztem hogy mikor zúgott teljese...-befejezni nem tudja mivel elé ugorva fogom be a száját. Zayn kérdőn néz rám mire megrázom a fejem.
-Mikor zúgott teljesen...? Kibe?- kérdezi idegesen Zayn.
-Mit érdekel az téged?!- förmedek rá mire sötét tekintetével találkozik szemem.
-jafengredjmardl!- morogja kezem mögül Lou.
-Kuss!- förmedek rá- Zayn légyszi menj ki van egy kis megbeszélni valónk!- folytatom ugyan olyan flegmán.
-Engem érdekel hogy kibe zúgtál bele!- préseli ki magából.
-Téfged mlét érfekeh?- morogja Lou még mindig a kezem mögül.
-Mi?- kérdez vissza Zayn mire Louis lefejtegeti a kezemet szájáról.
-Téged miért érdekel?!- kérdez rá a lényegre ami engem is érdekel.
-Azért mert...mert...mert csak!- vág vissza Louisnak.
-Uram isten Ti!- nyög önelégülten mire mi egymásra nézünk Zayn-al.
-Mi?-kérdezzük egyszerre.
-Ti!- mondja újra de már sokkal határozottabban.
-Mi mi?- kérdezem előre félve válaszától.
-Ti egymásba zúgtatok- jelenti ki miközben elkezd valami tánc félét. Hirtelen dermedek meg és kapaszkodok meg a pultban. Ismét.
-Te hülye vagy- jelentem ki szárazon.
-Miért?- néz rám csalódott szemekkel.
-Mert soha nem jönnék össze Zayn-al mivel szerintem játszik a nőkkel- jelentem ki szárazon mire Louis értetlenül néz rám Zayn pedig csalódottan.
-De hát szereti Pezz-t- cáfol meg Louis.
-Akkor miért hiszed hogy belém zúgott volna? Nézz már rám Lou! Teljesen más vagyok mint Pezz! Ráadásul ronda is!- hordom le Louist-t majd trappolva sietek szobámba. Legszívesebben becsapnám az ajtómat de hát nincs is ajtóm! Idegesen nyitom ki az ablakot és mászok ki a tetőre. Louis téved! Én nem zúgtam bele. És ő sem belém. Sajnos. Na jó lehet hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta de akkor is! Lehet kicsit goromba voltam vele de ez van. Majd bocsánatot kérek tőle. Ablak nyitódását hallom mire hátat fordítok a hangnak és a csillagokat kezdem nézni.
-Egy szálat?- nyújtja felém a cigis dobozt mire kiveszek belőle egyet. Számba helyezem a szálat és nézem ahogy Zayn meggyújtja majd magának is kivesz egy szálat. Lassan szívom meg a cigit és érzem ahogy a jóleső nikotin szétárad bennem.
-Nem hittem volna hogy cigizel- mondja miközben kifújja a füstöt.
-Azt se hitted hogy bérgyilkos vagyok- vágom oda szárazon miközben újabbat szippantok a mámorból.
-Jogos- biccent- szóóóval belém zúgtál- mondja.
-Nem- jelentem ki nyugodtan és inkább tovább szívom a cigit.
-Mond a szemembe- mondja és pontosan elém leül.
-Nem zúgok bele olyan srácokba akik játszanak velem- jelentem ki miközben a szemébe nézek.
-Először is. Rohadt jól nézel ki cigivel a kezedben. Mindig szerettem ha egy csaj velem szívja és nem leolt hogy szokjak le! Másodszor pedig ez nem az volt hogy nem zúgtál belém. Azt mond hogy nem szeretsz.- mondandója közben végig a szemembe néz mire én elkapom tekintetem és az égre emelem.
-Mitől jobb neked ha kimondom?
-Megtudom végre hogy mit érzel irántam- jelenti ki.
-Nem szeretlek- mondom és a csillagokat nézem. Fényükkel az egész éjszakát beragyogják.
-A szemembe mond- fogja meg az állam és maga felé húzza, tekintetét az enyémbe fúrja és elgyengülök. Nem tudom a szemébe mondani. Nem tudok hazudni neki.
-Nem tudom- sütöm le a szemem és egy újabbat szippantok megnyugvás képen a cigimből.
-Tehát szeretsz- sóhajtja keservesen.
-Nem- jelentem ki ismét szárazon. Hátha ennyivel beéri.
-Máshogy nézel ki mint Pezz de szerintem szép vagy- motyogja mire meglepődők. Szerinte szép vagyok?
-Mond a szemembe hogy nem vagyok játékszer- nézek szemeibe. Szippant egyet cigijéből majd olyan közel hajol hogy orrunk össze ér.
-Nem vagy számomra játékszer- minden egyes szava után füst szál ki a szájából. Megnyugtat hogy tényleg nem vagyok játékszer ezek szerint. Látom az őszinteséget a szemében.
-Akkor mi vagyok neked?- szippantok most én egyet a cigiből mire a szájába harap. Legalább három percig csak néz rám. Nem szív a cigijéből csak néz. Megelégelve felállok és az ölébe ülök. Lábaimmal átkarolom derekát. Szívok egyet cigimből majd újra felteszem a kérdést kicsit másképp.
-Mit jut eszedbe rólam?- kérdezem és a füstöt arcába fújom.
-Rejtély, nyugalom mégis izgalom, nem tudlak kiismerni, olyan vagy mint a szeretőm mégis mint a kishúgom, ha meglátlak elkap a nyugalom mégis izgatott leszek. Egy erős nő mégis félénk kislány. Élet és halál. Csupa ellentét.- sorolja és fejét kisfiúsan lehajtja zavarában. Meglepődők elég rendesen. Még a cigi is kiesik a kezemből. Mosolyogva és teljesen vörösen néz fel rám. Újabb cigire gyújt amiből mélyet szippant és pedig mohon veszem ki a szájából és utánozom le mozdulatát.
-Más módját is tudom a nyál cserének- vigyorog rám perverzül. Nyelvemmel körbe járom a cigi szűrőjét majd most ő kapja ki a kezemből.
-Fogalmam sincs milyen más módja van- nevetek rá kajánul. Fejem nyakába fúrom és férfias illatát szippantom be minden egyes légvételemmel. Kezeit megérzem csípőmön amint közelebb húz magához.
-Hülyék vagyunk- morgom nyakába amitől kirázza a hideg. Jólesően felkacagok.
-Vicces?-kérdezi miközben ő is nyakamba fúrja a fejét.
-Inkább biztató- jelentem ki nyugodtan. Jól esik közelsége. Fogai közé veszi bőrömet és megszívja. Hirtelen ér mégis jólesik. Most engem ráz ki a hideg és most ő kacag fel. Mellkasára rakom kezemet és meglököm. Elfekszik a földön de én még mindig rajta ülök és az ő keze még mindig a csípőmön pihen. Aranyosan elmosolyodik mire lehajolok hozzá.
-Pezz észrevenné hogy nem ő csinálta?- suttogom miközben apró puszit hagyok a nyakán.
-Ha nagyon kell bemagyarázom neki hogy ő volt- mondja halkan mire ajkaimat nyakára tapasztom. Aprót harapok bőrébe majd puszit hagyok ugyan ott. Addig csinálom míg meg nem találom az érzékeny pontját. Lassan kezdem el szívni a bőrt. Halk nyögés adja tudtomra hogy jól csinálom, ujjai csípőmbe fúródnak de még nem hagyom abba. Hirtelen érzem meg a kemény tetőt a hátam alatt. Reagálni sem tudok olyan gyorsan fordít helyzetünkön. Elmosolyodom mikor a jóval sötétebb szem párt meglátom. Nem mond semmit csak néz. Szeme lassan vált vissza eredeti színébe. Lassan hajol felém de meg se mozdulok. Ismét apró puszit hagy szám sarkába mire felmordulok.
-Te mondtad hogy nem csókolsz meg- jelenti ki önelégült arccal. Válaszul csak tarkójára csúsztatom kezem és közelebb húzom magamhoz. Orra súrolja az enyémet mikor már hajába markolva tartom meg ott ahol van.
-Nem akarom hogy megbánd- suttogom halkan mire nagyot nyel.
-Zayn?- hallom meg Pezz hangját amint kiabál- megint a tetőn vagy? Gyere már be ha itt vagyok!- Ordít továbbra is mire elengedem haját és magam mellé eresztem a karom és csak fekszem.
-Megyek- ordít vissza miközben a szemembe néz- Sajnálom- mondja de nem mozdul.
-Talán jobb is- mosolygok rá mire megrázza a fejét és felém közeledik ajka. Sóvárogva várom mikor találkozzanak.
-Zaaaayn- ordít ki ismét Pezz mire megdermedünk mind ketten. Megrázom fejem hátha helyre állnak benne a gondolatok majd felülök. Testemmel együtt mozdul Zayn-né is. Puszit nyom az arcomra majd az ablaka felé indul.
-Mássz arrébb az ablakból ha már azt akarod hogy bemenjek- közli flegmán majd még egyszer rám néz és nagyot sóhajtva bemászik. Lényegében ennél nyíltabban már csak úgy tudtam volna közölni hogy totál belestem ha lekapom. Óhh bocs elvégre le is akartam kapni csak Pezz közbe kiabált. Ablakomon bemászva indulok a fürdőbe pizsimmel a kezemben. Az ágyban csak forgolódóm órákig míg végül megunom és lesétálok a nappaliba. A digitális óra szerint hajnali 2-van. Ma van a koncert és erre ma nem alszok. Lelépve az utolsó lépcső fokon furcsa hangokat ütik meg a fülem. Gondolkozás nélkül kapcsolom fel a villanyt a nappaliban mire Ems és Harry félre érthetetlen dolgokat művelő pároson akad meg a szemem. Ems egy aprót sikkant amint meglát engem.
-Uram isten bocsi már itt sem vagyok!- szabadkozom kezemet eltakarva és a villanyt kutatva. Amint megtalálom le is kapcsolom és már futok is fel a lépcsőn. Egy mellkasba botlok aki sikeresen elkap.
-Mi volt ez a sikítás hercegnő?- kérdezi Louis mire teljesen elvörösödök.
-Őhm hát az Ems volt- motyogom.
-Ems sikított mert meglátott?- kérdezi értetlenül és indulna le de megragadom a karját és vissza húzom.
-Inkább azért mert én láttam meg őt Harryvel- mondom még mindig teljesen vörösen.
-HARRY! TE MEGCSALSZ?!- Kezd el ordítozni mire kezem a szájára tapasztom.
-Bocsi!- ordítom el magam én is majd felfelé kezdem lökődni Louist.
-Harold Edward Styles! Ezt megbeszéljük még!- Ordibál tovább.
-Lou drágám neked nincsenek melleid!- Üvölt vissza Harry mire elkezdek röhögni.
-Eddig ez nem volt probléma!- Üvölt vissza Lou mire Niall és Liam lép ki a szobájából.
-Mi a fene van?- kérdezi komás hangon Niall mire Louis elkezd üvöltözni.
-Lementem inni de Jade-be botlottam aki nem engedett le mert Harry éppen kufircol!- ordítozik továbbra is.
-Kivel?- kérdezi Zayn miközben kilép szobájából ám nem tűnik álmosnak. Mielőtt Louis válaszolhatna gyorsan tapasztom kezem a szájára.
-Senkivel! Vagyis izé... tök mindegy- dadogom.
-Ems?-kérdezi Liam mire Lou bólint.
-Nyílt titok- bólogat már Dave is körünkben.
-Beadom a váló pert!- Ordibál továbbra is Lou.
-Ugyan szívem!- Ordít vissza Harry.
-Kussoljatok már!- ordítom most én el magamat.
-Jade bekeményít- ordít fel most Ems.
-Ne akard hogy lemenjek!- ordítok továbbra is.
-Cica harc!- Lelkesedik be Lou mire jelentőség teljesen ránézek hátha eszébe jut mi is a munkám- akarom mondani gyilkoláááás!
-Szép mentés- dicsérem meg.
-Én két csajt is bevállalok szóval gyere csak Jade!- ordít fel Harry mire ledermedek. Eddig is álltam de most megfeszülve állok. Több se kell rögtön megindulok lefele de valaki vissza ránt és magához húz. Illatáról rögtön felismerem Zaynt. Próbálom lenyugtatni magam de nem nagyon megy.
-Kussolj Harold vagy beverem a képed!- üvölti el magát amire már Pezz is kijön.
-Mi a fasz?- kérdezi nemes egyszerűséggel egy falatnyi hálóruhában de senki se zavartatja magát.
-Harry lent dugja Ems-t ezt meglátta Jade aki felfele belém botlott én már a válópert emlegetem mire mindenki kijön most pedig Harry közölte hogy bevállal két csajt is szóval mehet Jade is, megindult de szerintem inkább kiherélni mintsem csatlakozni mire Zayn megfenyegette hogy elcsúfítja Harryt- hadarja el a tényeket Lou.
-És miért ölelgeti Zayn-t?!- kérdezi és szinte látom ahogy vissza tér a régi Perrie. Nagyot sóhajtva lököm el magamtól a fiút aki dühös pillantást vet a lányra.
-Így jó?- kérdezem flegmán mire csak bólint egyet.-Rögtön gondoltam, Jóéjt- mondom majd beviharzom a szobámba- Az isten bassza meg hogy nem lehet rátok csapni még az ajtót sem mert valaki berúgta!- Ordítom el magam idegességemben.
-Aludj nálam- veti fel az ötletet David.
-Jó- mondom majd a fiú mellé lépek. Mindent megér látni hogy Zayn tekintete elsötétül kezei ökölbe szorulnak és állkapcsa megfeszül.- menjünk álmos vagyok- mondom és már a fiút nézem.
-Okés, jóéjt- köszön el a többiektől akik döbbenten bámulnak ránk. Louis rám néz majd Zaynra majd megint rám és megint Zaynra. David kinyitja az ajtót és előre enged. Tudom hogy a fenekem nézi és tudom hogy ezt mindenki látja.
-Szeretnéd rájuk csapni az ajtót?-kérdezi nevetve mire rámosolygok és az ajtóhoz sétálva becsapom.
-Köszi- mosolygok rá továbbra is.- eléggé zavaró hogy nincs ajtóm.
-Megértem- neveti el magát- amúgy ne akadj ki de szerintem elérted a célod mármint Zayn most féltékeny- kacsint rám.
-Hogy mi?!- akadok ki mire hirtelen közelebb lép és kezét fenekemre csúsztatja. Mielőtt bármit reagálnék Zayn lép be a szobába.
-Baj van?!- kérdezi gyorsan de amint meglátja David kezét tekintete ismét ijesztően sötét színt vesz fel- Áhh... értem, csak megdugod- jelenti ki szárazon majd becsapja az ajtót.
-Szóval hol is tartottunk?- kérdezi csábosan mire trappolást hallok. Tehát ezt a mondatot még hallotta.
-Ehh... ennyire nem tudom tagadni?- kérdezem őszintén a szemébe nézve mire barátságosan átölel.
-Hát nem- nevet rám- azért valljuk be irtó jó színész vagyok- jelenti ki nevetve.
-Köszönöm, tényleg elértem a célom- nevetek már én is.
-Na és mi van köztetek?- kérdezi miközben az ágyra húz és törökülésben helyet foglal előttem. Senkinek nem beszéltem még erről.
-Semmi- húzom fintorra a szám- vagyis nem tudom. Játszik velem. Bár ebben sem vagyok már biztos- jelentem ki mire lehajtom a fejem.
-Na mesélj eddig mi volt.- mondja és én pedig arra eszmélek fel hogy mindent elmondok neki. Mindent 15 éves koromtól kezdve.
-De durva! Kapok kedvezményt ha mondjuk felfogadlak hogy ölj meg valakit?!- kérdezi de tudom hogy csak viccnek szánja.
-Persze, de mint tudod már kiléptem- nevetek rá. Mire elkomorul. Hát igen azt is elmondtam neki mivel jár ez.
-Jaj ne csináld már. Ha a Three-t túlélem akkor az egész Londoni maffia meg se kottyan- boxolom vállba mire elmosolyodik.
-Azért vigyázz magadra. De mivel te színt vallottál ezért én is. Mivel mondtad hogy miattam küldtek ide- kacsint rám és eddig meg se fordult a fejemben hogy tényleg van valami más munkája akár.- Hacker vagyok. Mindenhova betörök. Az exfőnököd gépében is kutattam ezek szerint észre vette ezért küldött rám. De nincs főnököm. Megrendelésre dolgozok- mosolyog rám széttárt karokkal.
-Wow nem nézném ki belőled.- mondom elképedve.
-Hát igazából senki se- nevet.- Ha nevek és adatok kellenek nyugodtan szólj nem kell Boby-t hívnod.
-Rendben köszi- nevetek rá ismét.
-Mi a terved Zayn-al? Tuti hogy nem vagy neki közömbös- húzza mindent tudó mosolyra a száját.
-Csak játszik velem- szögezem le.
-Kétlem, Zayn nem ilyen. Egy ideje már a táncosuk vagyok.
-Majd még beszélek vele- húzom fintorra a számat- de akkor is barátnője van.
-De milyen?- fintorog vissza rám.
-Te jó ég!- kiáltok fel mikor az órára nézek.
-Mi van?- néz rám értetlenül.
-Reggel hét óra van- motyogom.
-Baszki fél nyolckor kelés!- vágja rá amit én is tudok. Keservesen felnevetek majd felállok.
-Gyere igyunk meg három liter kávét- húzom fel őt is az ágyról.
-Benne vagyok- áll fel ő is és együtt baktatunk le a lépcsőn vigyorogva. Mindketten tudjuk hogy egy este alatt eléggé közel kerültünk egymáshoz de nem olyan értelemben. Egymásban egy bizalmasra találtunk. A konyhába lépve Zayn-t pillantom meg aki a kávéját issza mikor rám néz szemei elkerekednek.
-Hát ti? Nem alszotok?
-Nem is aludtunk- jelentem ki nyugodtan mire bele se gondolok mit mondtam, tekintete ismét elsötétül. Két bögre kávét kiöntök és az egyiket Dave elé csúsztatom míg a másikat magamnál tartva kortyolok belőle.
-És? Milyen az ágyban?- kérdezi Dave-t mire ismét félre nyelek. Tehát tényleg azt hiszi hogy lefeküdtünk. Ezt kinézi belőlem?!
-Cserfes- vigyorog azzal a bizonyos mosolyával és rögtön tudom hogy nem hazudik hiszen az egész estét végig beszélgettük. Az ágyban. Kijelentésére felnevetek.
-Akárcsak egy rossz kurva- morogja mire rögtön abba hagyom a nevetést. Kurva? Lekurvázott? Erre a szóra régen már ugrottam is és körülbelül mostanra már sírva könyörögne a halálért aki ezt mondja rám. Száznál több variáció suhan át az agyamon hogyan is tudnám megölni vagy nyomorékká tenni. Régen is fájt ez a szó pont azért amiért így bántak velem. Megerőszakoltak amikor akartak. Akik lekurváztak ezt nem tudták de Zayn igen. Ő már tudta. Ennek ellenére is lekurváz. Dave-re nézek aki tudom hogy tudja mi jutott eszembe.
-Tudja?- kérdezi elképedve mire bólintok.- Te mekkora egy paraszt vagy!- szól rá erőteljesen mire én a mosogatóhoz sétálok és elkezdem elmosni a bögrémet.
-Mit tudok? Hogy oda adja magát mindenkinek? Tényleg velem egy kört nem vállalsz be? Mennyit kérsz érte?- kérdezi flegmán mire kezemben össze törik a pohár úgy markolok rá.
-Azt te segg fej hogy megerőszakolták nem is egyszer és te ezeket vágod a fejéhez? Gratulálok Seggarc!- mondja majd felém lépked kezemmel megálljt intek neki mire szemei elkerekednek.
-Jade...A kezed- dadogja mire ránézek. Talán az hogy a poháron vezetem le az idegességet nem a legjobb módszer. Csupa vér kezemet nézem egészen addig míg le nem csöppen egy apró vörös csepp. Nem törődve ezzel az aprósággal sétálok el Zayn mellett fel a szobámba aki csak meredten bámulja vérző kezem. Fürdő szobámban víz alá tartom és befáslizom. Gyorsan lezuhanyozom és hajamat kifésülöm. Felkapok valami ruhát majd kiülök az ablakomba. Lábamat lógatva meredek a semmibe és várom hogy induljunk a 02-es arénába.
-Jade indulunk- kiállt fel nekem Liam. Sietősen megyek le a nappaliba ahol mindenki vár. Együtt indulunk ki ahol egy nagy busz már várja az érkezésünket. Egyenként szállunk fel a húsz személyes buszra. Mindenkinek van bőven hely ezért úgy határozok hogy a leghátsó négyes üléseken foglalok helyett. Mind a négyet kisajátítom magamnak. Előttem jobb oldali sorban Zayn és Perrie ül mivel előttük Harry és Louis erősködtek hogy már pedig a közelükbe üljenek. Balra pedig David és Niall foglal helyet. 10 perce kocsikázunk mikor hívnak. Mindenki rám kapja a tekintetét mire megnézem telefonomat. Ismeretlen szám. Nem veszem fel ezért hagyom had csörögjön míg le nem rakja. Dave és Niall kérdőn néz rám mire csak megrántom a vállam. Alig egy perc múlva ismét csörög de megint nem akarom fel venni.
-Vedd már fel!- szól rám erélyesen Zayn mire megszeppenve nézem a srácot. Idegességemben még fel is veszem.
-Igen?- szólók bele flegmán.
-Azt hittem Zaynee kedvel téged nem hittem volna hogy ordítozik veled- jelenti ki a mély hang.
-Tudnám hogy a faszba csinálod ezt- utalok arra hogy mindig mindent tud ez a kedves illető.
-Kedves tőled Jadey- hirtelen fut végig rajtam több érzelem és magamból kikelve ordítok a telefonba.
-Ne merj így hívni!- minden szem rám szegeződik.
-Tudom tudom csak a szüleid. De úgy tűnik két év után befejezem amit elkezdtem Jadey- Hallatszik a busz rádiójából! Mindenki meredten néz rám hiszen hallják amit most mondott. De ezt hogyan? A telefon kicsúszik kezemből és nagyot koppan a busz padlóján. A sofőr idegesen nyomkodja a rádiót. Aggódva ugrik mellém Lou de csak bámulom az üres kezemet. A szüleim gyilkosával beszéltem. Meg akar ölni az aki a szüleimet. Fekete karikák kúsznak a látó terembe majd elragad a sötétség...

***

Hideg... Nagyon hideg. Hirtelen nyitom ki szemeimet ahol Lou ijedt arcával találom szembe magam kezében pedig egy hideg ásványvizet tart.
-Jól vagy?- szegezi nekem a kérdést.
-Nem- motyogom magam elé mikor beugrik a beszélgetés.
-Azt történt amire gondolok?
-Az - motyogom még mindig magam elé. Körbe vezetem a tekintetem és ugyan azt látom mindenhol. Majdnem mindenhol. Perrie semleges és Zayn aggódó de mérges arcát látom. Tekintetemmel a telefonomat keresem de nem találom.
-Hol a telefonom?!- kérdezem mire Zayn a kezembe nyomja.
-David emlékszel az esti beszélgetésünkre?- kérdezem mire Zayn értetlen arcot vág. Persze ő azt hiszi mi lefeküdtünk.
-Melyik részére?- kérdez majd mellém mászik. Felmutatom neki a telot és az ismeretlen számot. Megértően bólint és előkapja a laptopját. Rácsatlakoztatja a telomat és gépelni kezd. Mindenki értetlenül néz ránk mire Zayn felhorkan.
-Két menet között volt idő beszélgetni?-kérdezi flegmán mire Dave ránéz.
-Elegem van a hisztidből. Ha tudni akarod egész este beszélgettünk. Reggel 7-ig. Erre ment a megjegyzésem is miszerint cserfes de nem tudom mit pattogsz mert ha le is feküdtünk volna semmi közöd nem lenne hozzá főleg hogy elvileg szereted a barátnődet- közli szárazon majd megint a laptopja felé fordul. Az egész busz meghökkenve néz minket. Zayn tekintetét az enyémbe fúrja de egyszerűen nem  bírom tartani a szemkontaktust így inkább a gép felé fordulok. már legalább negyed órája gépel mikor abba hagyja és fintorra húzza a száját.
-Nem tudom lenyomozni. Ez profi cucc. Nem tudom ki ez de vedd rohadt komolyan- suttogja a fülembe mire telefonomat kezembe veszem és csak bólintok. Sms-t hangom megszólal amire Zayn megint csak hátra fordul.
"Azt hiszed le tudsz nyomozni? Aranyos hogy elájultál attól amit mondtam. Jó tudni hogy ilyen hatással vagyok rád;)"  nagyot sóhajtva fújom ki a levegőt és csúsztatom a zsebembe a kis készüléket. A busz megáll és mi kiszállunk. Biztonsági örökkel körülvéve megyünk a hátsó bejárathoz ahol örült rajongok vannak már most. Amint meglátják a fiúkat sikítozni kezdenek és ordibálni.
-Nyugi egy idő után hozzászoksz- mondja Dave.
-Ehhez? Kétlem.- mondom majd tovább megyünk. Amint beérünk óriási sürgés forgás fogad minket...

5 megjegyzés:

  1. Remek lett:') Igaz, hogy nem az elejétől olvasom a blogod, de nagyon megszerettem. Fenomenális lett.:D Annyira imádom ezt a Zayn - Jade 'kapcsolatot' olvasni.:D Várom a kövit.:3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett :) Imádom az összes részt ♥ várom a köviit :) siess ;)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Ez így nagyon nem jó, hogy "egy komi és jön az új rész,,!
    Már bocsi de nem jó egy blog ha kötelező a komment!
    Bocs a negatív komijért de ez az igazság!
    Pusziii: Clovee <3
    De jó a blogod :)

    VálaszTörlés
  4. Szia,
    Nagyon király lett ez a rész is :)
    És én teljesen megértelek, hogy szeretnél vissza jelzéseket kapni az írásodra, és végülis te csak egyetlen egy komit kértél, hogy tudd, hogy olvassa-e valaki, a blogodat. :)
    Kiváncsian várom a kövit :)
    Xx Amber

    VálaszTörlés
  5. De jó,hogy ilyenkor már mindenről tudok mégis izgalmas:333 :D
    puszcsi Vivkóóó:*

    VálaszTörlés