1. Rész

Nos akkor itt is van már az első része a történetnek. Remélem tetszeni fog, de mielőtt bele kezdek szeretném elmondani hogy ez az első blogom tehát izgulok majdnem mindenen :D Ha szerintetek valami nem jó akkor azt írjátok meg és igyekszem változtatni rajta, illetve majd a későbbiekben szeretnék szavazásokat hogy hogyan alakítsam a történeteket, mivel véleményem szerint nektek is van bele szólásotok :) Na de nem jártatom a számat
                                                                                    

Az álom világomat kegyetlenül tépi szét az ébresztőm fülsértő hangja. Morogva nyomom ki és nézem meg mennyi idő van. Hét óra. Mint egy zombi, úgy mászok ki a meleg ágyamból és veszem az irányt a fürdő fele. Rögtön arcképemmel találkozok a tükörben amit csak egy fintorral jutalmazok és ismét rá kell jöjjek ez a négy óra alvás talán csak rontott a kinézetemen. Gyors zuhany, fog mosás majd befonom a hajam hogy ne zavarjon edzés közben elvégre mára ez a programom. Kinézetem máris sokkal jobb és most már egy mosollyal jutalmazom magamat. Kedvenc melegítőmet és egy toppot kiválasztva öltözök fel tekintve hogy kint tombol a tavasz.

Kilépve az ajtón jól eső érzés fog el. Kihasználva a jó időt már egészen az edző teremig futok ami nem is teljesen edző terem, inkább kiképző terem. Elég sokan járunk ide, és mind annyiunknak ugyan az a szakmája nagy átlagban. Plusz még ehhez a területhez is tartozunk tehát a főnökünk is ugyan az. Ben szerint ez a céges buli fogalmát is kimeríti és valljuk be igaza van. Egy nagy sóhaj kíséretében belépek és a súlyzókig megyek rutinos léptekkel. Már látom is a szabad gépemet oda huppanva kezdem magam kínozni. Már húsz perce csinálom mikor eldöntöm itt az ideje váltani szóval a box zsákhoz megyek. Csupasz kézzel püfölöm és rúgom, az én elvem hogy mikor verekszem sem mondom azt hogy "Jaj csak egy pillanat a kesztyűt még felveszem", egyébként így legalább a kezem is edződik és ha valakinek behúzok egyet nem fáj annyira. Egy nagy rúgást intézek a zsáknak ami ettől arrébb csúszik jó pár métert mikor egy halk mondat eléri a fülemet-Tuti ő ölte meg a szüleit! Soha nem beszél róla ha meg szóba kerül kiakad és neked ugrik- mondja halkan az egyik gorilla én mégis meghallom.
Kell egy kis idő míg felfogom mit is mert mondani rólam. Értetlenül fordulok a társaság felé és kezdem bámulni azt a bátor embert aki ezt komolyan ki merte mondani. Egy pillanat alant öntött el az a düh ami ellen semmit nem tudok tenni. Belül csak annyi merül fel bennem hogy megölöm. Most! Könnyű léptekkel sétálok a férfi mögé, megkocogtattam hátulról a vállát míg a téma még mindig rólam folyik csak már éppen hogy ki hogyan is vágna gerincre. Emberem megfordul én pedig gondolkodás nélkül gáncsolom ki és vállal még rá is lökök hogy nagyobbat szóljon. Nyögve terül el a földön én pedig jól irányzottan rúgok oldalába amitől hasára fordul egy torz fintorral. Egyik kezét felemelem kicsit sem kedven és kicsavarom majd hogy biztosra menjek rá lépek válla alatti részre.-Ismételd meg!- sziszegtem fogaim között halkan, lehajolva hozzá. Hiába vagyok halk, az egész terem minket figyel és jól tudom hogy már kötik a fogadásokat.
-Hogy mered! Tudod te ki vagyok?!- üvölt rám míg arcát jobban a padlóhoz nyomom.
-Egy senki, egy ostoba fasz, egy gyökér és óh várj félig már halott- válaszolok neki rögtön kedves hangon. Lehet hogy meggondolatlan vagyok de senki nem beszélhet rólam így. Pontosabban a családomról.
-Te mocskos kurva!- morogja felém mikor elengedem rájöve hogy talán nem kéne bajba keverednem. Felvont szemöldökkel nézek rá mikor meghallom a jelzőt amivel illet. Újabb düh hullám tarol le.
-Hogy mondod?- kérdezek vissza kissé magasabb hanglejtéssel de válaszul már csak az ökle száll felém. Reflexből fogom meg öklét és feszítem hátra mire térde kényszerül előttem.
-A térdelés megvan jöhet a bocsánat kérés- hajolok arcába míg a szavakat szinte felé köpöm. Elmosolyodik majd egy rántást érzek hajamban és a talaj már nincs is a lábam alatt. Fejem koppan a padlón majd kissé fintorogva felnézve felismerem az egyik haverját a kedves hátba támadó úriemberben.
-Mi van manapság hátulról támadunk?- kérdezem tovább feküdve a földön. Száját nyitja és jól tudom hogy a válaszra mikor kinyújtott lábakkal mintha csak gyertyába akarnám kinyomni magam hasba rúgom. Rögtön felállok hogy mégis csak több esélyem legyen. Unottan nézem hogy öten gyűlnek körém. Elvégre, fő a fair küzdelem!
-Véged- mosolyog rám az egyik mire egyszerűen rá nevetek.
-Előtte legalább áruld el hogy kik végeznek velem- kérem jól kivehető cinikussággal a hangomban.
-Azok akik megbaszták anyádat!- válaszol nemes egyszerűséggel egy másik. A nevetést egy pillanat alatt hagyom abba és nézek rá. Robbanok, és ez az a pillanat amikor már ő is tudja hogy nem kellett volna. Egy ugrással termek előtte, öklöm orra felé száll majd térdem időt sem hagyva neki rögtön becsességét veszi célba. Megtoldva a gyönyörű mozdulat soromat könyökkel még tarkójára ütök amitől elterül a földön. Ájultan hever vérző orral, előre sajnálom már most mikor majd magához tér. Fájni fog neki. Amíg gyorsan vezetem le magamban a röpke gondolat menetet addig én is kapok egy ütést. A tarkómra. Megszédülök de nem foglalkozom vele, kiküszöbölöm. Elvégre most a tökéletes bérgyilkos szerepét kell hoznom! Felnézek a férfira aki megütött. Hogy öljem meg?! Megkönnyíti helyzetemet és bal karját felém lendíti. Előrébb lépek majd szintén bal kezemmel megragadom csuklóját és tovább húzom magam mellett. Jobb tenyeremet ütés szerűen nyomom könyökére mire fülemet betölti a reccsenő hang ami mozdulatom sikerét bizonyítja. Abból ítélve hogy szépen káromkodva a földön összegömbölyödve fogja elég csúnya pózban lévő karját arra következtetek hogy vele már nem lesz gondom. Elvileg még maradt három férfi de csak kettőt látok. Rutinosan fordulok hátra egy magas láblendítéssel.

Tippem miszerint ő is hátulról akart nekem támadni bejött. Eddig egész jól állok. Van két ájultam lévén hogy a fejrúgásom elég jónak bizonyult. Illetve ott van még a kéz törött de az még mindig csak nyafog. Hiába pörög agyam és hiába csak pár másodperce álltam le máris lefogják hátulról a kezemet. Előttem pedig egy harmadik kéz a gyomromba üt. A kéz tulajdonosa arcomba mosolyog tette közben én pedig csak össze szorítom ajkaimat az érzésre. Legyűröm és figyelmen kívül hagyom a fájdalmat. Kihasználva hogy ennyire tart a mögöttem lévő faszi, páros lábbal rúgom hasba az előttem eddig mosolygó egyedet. Aligha kottyan meg neki és csak mérgesebben vissza lép hozzám. Tenyere csattan arcomon mire fejem oldalra fordul hála az ütés erejének.
-Kinek nagy a pofája most te ribanc?- kérdezi arcomba hajolva. Az első gondolatom mégis az hogy elhányom magamat a szájszaga miatt.

-Haver, rohad a veled- húzom fintorra a számat mire hallom hogy közönségük felnevet. Mikor még ki se mondtam tudtam hogy meg erre még dühösebb lesz. Keze újra hasam felé száll ám közte és köztem az a különbség hogy profi vagyok. Mikor karja megfeszül már akkor elrugaszkodom. Ökle gyorsan száll hasam felé én pedig jól irányzottan talpalok öklébe. Szerény véleményem szerint eltört a keze, bár a sorozatos reccsenés is rásegített arra hogy levontam ezt a következtetést. Hátul a szorítás egyik pillanatról a másikra szűnik meg mire értetlenül gyorsan hátra fordulok. Már épp lendíteném a lábamat mikor észre veszem ki is az. Rögtön hagyom testemnek hogy elernyedjen míg megkönnyebbülök.
-Hercegnő- sóhajt fel Fen fejét rázva mégis mosolyogva rám nézve míg mellette ájultan fekszik az a férfi aki engem tartott- Két éve négy embert kell rólad leszednem ma meg már csak egyet. Az is olyan aki épp futni akart volna- mondja nevetve az ájult férfi felé intve. Nyakába csimpaszkodom és megölelem őt üdvözlés képen. Szorosan von karjaiba és tudom hogy többen már nem fognak rám támadni. Nem, ha ő itt van.
-Azt mondták én öltem meg a szüleimet- suttogom fülébe míg újra elönt a keserédes dühvel együtt a szomorúság is.
-Te tudod hogy nem így van és ez a lényeg- simít végig hátamon de jól tudom hogy még ő is beléjük rúgna párat. Felsóhajtva enged el én pedig végig simítok bal kezemen zavaromban ahogy körülöttünk egymásnak adják a pénzt és szitkozódnak hogy mégis hogyan tudtam leverni öt embert- A főnöknek van egy nagyobbacska híre, gyere- húz maga után, egyenesen ki a tömegből. Könnyedén ülök be mellé a kocsijába. Soha nem félek mellette. Jól vezet. Igazából nincs olyan amit ne csinálna jól. Legalábbis én még nem találtam semmi olyant amiben nem 120% produkált volna. Elfintorodik mire értetlenül rá nézek. A kocsit leállítja jó két utcával feljebb a főhadiszállástól.
-Figyelj- sóhajt fel- Tudom hogy el akarod kapni a szüleid gyilkosát...
-Még jó hogy el akarom kapni őket!- csattanok fel félbe szakítva őt.
-Jade, én csak féltelek. Tudom hogy meg tudod magad védeni. Tisztában vagyok vele hogy profi vagy hiába vagy csak tizenhét éves de át kellene gondolnod hogy akkor is megéri-e ez az egész ha a saját életedet kockáztatod a bosszúért? Te is tudod hogy nem valami pitiáner ember csinálta azt a szüleiddel, nem olyan akikkel most ott bent elbántál. Komolyabb, erősebb és tapasztaltabb. Ráadásul hidegvérű és érzelem mentes ha azt véghez vitte amit...tudjuk mit- sóhajt fel megdörzsölve arcát. Szinte biztos vagyok benne hogy ő már tud valamit. Valamit amit én nem. Látom szemében a feszültséget és hangjában is hallom az aggodalmat. Tény és való igaz hogy nem tudok kizárni az érzelmeimet a munkák terén. Nekem ez nem csak pénz és munka, akaratlanul is bele gondolok mindig hogy milyen annak akit megölök. Elvágom a torkát vagy csak egyszerűen fejbe lövöm mert ez a munkám. De mi van ha van családja? Gyereke?! Akkor ugyan azt fogja át élni mint én anno. Talán majd az ő gyereke is megfogadja amit én. Bosszút. És rajtam kell majd bosszút állnia hiszen én vagyok aki megölte a szerettét. Csodálom Ben-t már csak ezért is. A munkáit érzelmek nélkül végzi, csak munkaként tekint rá. Mint más valami irodai melóra, neki csak ennyi. Talán annyi érzelmet visz bele hogy vigyáz a társára ha többen emberes a meló.
-Megfogadtam. Minden áron elkapom és meg fog fizetni azért ami tett. Ha megöl, akkor megöl de legalább megpróbáltam. Brutálisan ölte meg őket és ezt nem hagyhatom minden nélkül. Miattuk lettem aki. Azért hogy megbosszuljam a halálukat, ezért tanultam! Te is tudod hogy számomra az volt a motiváció hogyha ezt megtanulom akkor könnyebben megölöm azt a mocskot. Ha ezt eltűröm akkor majd könnyebb lesz!- mondom fájdalmasan csillogó szemeibe nézve keményen. Elszántam magam erre, már tizenöt évesen is mikor az a fekete kocsi kiszáguldott a kertből. Már akkor tudtam hogy valami történt mikor megláttam elszáguldani a háztól a fekete kocsit. Emlékszem minden egyes apró részletre ott. Hiszen amiatt vagyok az aki.

                                                                ~Vissza emlékezés~
                                                                             Zene

Csak állok az ajtóban, sírva. Zokogok a látványtól. Ez nem történhet meg! Ez csak valami elcseszett vicc. Erőt veszek magamon mégis remegő lábakkal lépek beljebb a nappalinkba míg könnyimet nyeldesem. Szám elé kapva a kezemet nézem meg közelebbről anyámat. Anyám testét aki a saját vérében fekszik és tisztán le tudom vonni a következtetést hogy megerőszakolták. Újabb síró görcs tör rám majd a testén lévő apró vágásokat veszem szemügyre. Mintha nem is a saját anyám holtestét nézném. Hiszen az nem lehet! Közelebb lépek de szinte vissza is ugrok mikor meglátom hogy körmeit letépték. Megkínozták?!
-Anyu?- kérdem remegő hangon. Hiszen ez csak egy vicc lehet. Ez az elcseszett dolog itt csak egy profi sminkes műve és mos majd felpattan mindenki és elmegyünk pizzázni míg engem ugratnak hogy bevettem. Leguggolok és megnézem arcát, ám hozzá érni nem merek. Gyönyörű barna hullámos haja arcába lóg de a rémületet még így is le tudom olvasnia arcáról. Hangtalanul kezdek rá újra a sírásra míg azon töprengek vajon mennyit szenvedhetett. Hiszen tudom jól már rég arcon kellett volna nevetnie. Ennyi ideig nem bírhatná levegő vétel nélkül. Kétségbe esetten fordulok meg és szembe találom magammal Apámmal amint egy székhez van kikötözve. A szék pontosan anyám irányába néz és a dolgok bármennyire is fájnak kezdem össze rakni magamban a képet. Látnia kellett hogy szenved a felesége ha már ő maga nem tört meg a kínzás alatt. Végig kellett néznie a tulajdon feleségének a halál tusáját. Teste ki van kötözve, a kötél a húsába fáj amivel erősen van a székhez rögzítve. Rengeteg mély vágás borítja a testét, lába mellett pedig felborulva egy hipós üveg éktelenkedik. Számat össze préselem mikor rájövök mekkora fájdalmai lehettek. Homloka közepén viszont ott van egy apró lyuk amiből egy vékony csíkban folyik végig arcán a vér ami már félig megalvadva éktelenkedik rajta. Nem lehet hogy ez velünk történjen. Ez nem történhet meg velem! Miért kínozták és ölték meg volna őket?! Értetlenül fordulok körbe és a képek amik eddig a falon díszelegtek most a földön hevernek össze törve, széttépve. Párban még golyó nyomokat is felvélek fedezni. Legfrissebb képemet keresem aminek csak a keretét találom meg falon. Ez volt a kedvenc képük rólam, hiszen tánc közben készült. A szemem ragyogott és minden porcikám a boldogságot és a gondtalanság érzését sugározta magából. Könnyeim elapadnak újra rájuk nézve, már csak a düh ami bennem maradt. Olyan és akkora amit még soha nem tapasztaltam. Kezeim ökölbe szorulnak még több vágást és kínzás nyomot felfedezve rajtuk.
-Nem tudom ki tette ezt de kétszer ennyire fog szenvedni, ígérem!- szűröm ki tehetetlen dühömben a szavakat ajkaim között.
-Talán segíthetek ebben- szólal meg egy mély hang mögülem. Gyorsan fordulok meg és egy magas sötét barna hajú férfi tárul szemem elé. Arcát több napos borosta ékesíti míg egy lezser farmert visel amibe fekete ingét betűrte. Csak ott áll az ajtóban engem nézve ám kezén meg akad a szemem hiszen egy Beretta lóg benne.
-Te tetted ezt?!- kiabálok rá mit sem törődve azzal hogy lelőhet.
-Nem, pont azért jöttem hogy megakadályozzam- int szüleim felé szomorúan- Mint látod nem sikerült. Őszintén sajnálom Jadey- néz rám valóban szomorú tekintettel.
-Ne merjen Jadey-nek hívni! Így csak a szüleim hívhattak- mondom mérgesen. Remegek, újra. Nem tudom elképzelni hogy más rajtuk kívül engem így hívjon. Engem soha senki sem fog már Jadeynek szólítani lévén hogy a szüleim mögöttem fekszenek holtan.
-Rendben Jade- bólintott- De nincs hol laknod. Esetleg árvaházban. Had tegyek egy ajánlatot- sóhajt fel- Kiképesztetlek és szállást adok. A munkádért pedig pénzt. Ennyivel tartozom minimum a szüleidnek hogy gondoskodom rólad. Nos, mit szólsz?- kérdi viszonylag kedvesen. De mégis milyen munka? Milyen kiképzés? Nem akarok árva házba menni!

-Mivé akar ki képzeni?- kérdem értetlenül, félve. Mégis jól tudom ez az utolsó reményem.
-Bérgyilkossá- néz rám könnyedén mintha ez teljesen természetes lenne és azt közölte volna hogy kint huszonöt fok van. Nagy szemekkel figyelem őt de nem várja meg válaszomat csak oda jön és átveti kezét vállamon. Gyengéden lök meg és kivezet a házból. Azt otthonomból ahol megölték a szüleimet talán csak pár perce de biztos vagyok benne hogy kevesebb mint egy órája. Onnan ahol a gyermek éveimet töltöttem nevetve és boldogan. Onnan vezet ki ahova annyi emlék kőt. Sőt az összes emlékem ide köt., de most már az is az emlékeim közé tartozik hogy kínzok közt meghaltak a szüleimet. Hogy azon a padlón ölték meg őket ahol én először felálltam és járni tanultam. Most mikor beléptem és az ajtón és meg pillantottam őket minden véget ért. A gyermek korom is ami egészen tizenöt évig tartott és most lezárult...

~~~

-Mindig számíthatsz rám ugye tudod?- zökkent ki Ben a szörnyű emlékeimből.
-Igen- sóhajtok fel míg beindítja a kocsit és tovább megyünk végre. A kocsi megáll, fáradt tekintetét rám vezeti én pedig kiszállok. Laza léptekkel indulok meg a nagy ajtó felé majd az őrök be is engednek. A jól ismert hatalmas folyóson találom magam és megindulok előre, hiszen már ismerem a járást. Az első elágazásnál balra majd le a lépcsőn aztán jobbra és már csak két nagy megtermett gorilla választ el főnők irodájától. Kérdések nélkül egednek be aminek igazán hálás vagyok most.
-Végre- csapja össze tenyerét a főnök- Hallottam megint bunyóztál- nevet rám mig végig mér- bár ahogy látom csak ők szenvednek- mosolyodik el büszkén.
-Valakinek rendet kell tartania- rántom meg a vállamat hetykén.
-Ez az én posztom. Ne most kezdj kamaszodni, ülj le- int kezével lazán.
-Elnézést- mondom egy hamis mosollyal míg helyet foglalok vele szemben a széken. Köztünk csak egy asztal van rajta egy laptop és pár papír és akták képekkel. Előre sajnálom őket hisze tudom hogy nagy valószínűséggel halottak lesznek pár héten belül minimum. Hiába a két év ezt nem tudom magamból ki irtani. Körbe vezetem tekintetemet unottan míg a főnök gépel de semmi nem változott. Ugyan úgy koszos és szürke a helyiség. Csak egy kis ablak ad természetes fényt velem szemben. Nincs kifejezetten sötét de abszolút nincs világosság itt bent. Tekintetem a fegyverekre vezetem a falon. A kedvencem egy tőr. Gyönyörű, és a markolata is csodás. Két oldalú penge, maga az álom.
-Kicsit más munkát kapsz most- szólal meg hirtelen mire kíváncsian rá kapom tekintetem- Nem oda mész és megölöd. Nem hozod ide. Nem ijesztesz rá. Sőt nem is fenyegeted meg de ne...
-Akkor mégis mit csinálok?!- vágok közbe idegesen- sütit sütök neki?- kelek ki magamból. Hiszen amiket felsorolt csak azokhoz értek! Eddig ezeket csináltam, nyugodtan. Már ha ezeket a munkákat nyugisnak lehet hívni.
-Hagy abba!- dörren rám idegesen. Hanga ellent mondás nem tűrő- Beépülsz- közli egyszerűen mintha ezzel minden elmondott volna. Ő rám mosolyog én pedig eltátom a számat mind anno, két évvel ezelőtt.
-Hogy mit csinálok?- kérdezem kissé feszülten felnevetve. Beépülök? Hova? Miként? Miért? Egyedül?! Kérdések zöme lát napvilágot a fejemben röpke egy másodperc alatt.
-Ez nem azt jelenti hogy nem kell ölnöd. Előbb ki kell derítened dolgokat. Viszont táncosként fogsz beépülni- nyitott szám még inkább elnyílik. Arcomra néz és felnevet hiszen ő tudja. A tánc meghatározó szerepet tölt be az életemben, kisebb koromban balettoztam. Anyám tanított és rendesen a szívemhez nőtt a műfaj. Viszont egyik nap haza fele a suliból megláttam pár gyereket akik hip-hop-oztak. Attól a naptól kedve pedig én is a rabja lettem, ám ezek ellenére a balettot sem hagytam abba. Akkoriban ha bajom volt akkor kitáncoltam magamból vagy elmentem egyet lőni. Aztán persze a lövés a munkám lett a a táncot pedig abba hagytam azon a bizonyoson ominózus napon. Azóta nem is táncoltam, most mégis elönt az izgatottság.
-Figyelj mert holnap már mész is. Ez a táncos csoport egy fiú bandát kísér a turnéjukon. Ide fogsz beépülni. A koncerteken háttér táncos leszel szóval teljesítened kell hogy ne rúgjanak ki. Talán a koreográfiában is segítened kell majd. Talán tanítanod is kellhet majd őket de a legfontosabb: David Torren! Rajta kell tartanod a szemed. Az info ami kell hogy kinek dolgozik, csak egy név. Hívni foglak vagy sms-t küldök elég gyakran majd. Tájékoztass időnként a helyzetről. Figyeld hogy mit csinál, mikor és kivel. Illetve hogy kik iránt érdeklődik- hadarja én pedig elbambulva raktározom el az információkat. Mikor viszont nem beszél tovább felocsúdok, ez csak megfigyelés.
-Egy névhez nem szükséges embert ölnöm. Kit kellene akkor eltennem láb alól?- nézek rá értetlenül.
-Mindig elkápráztatsz Jade- nevet rám bólintva egyet- Remek megfigyelő vagy- sóhajt fel- De egyenlőre még nem tudjuk pontosan kit is kellene megölnöd.
-Tehát, meg kell valakit ölnöm talán. De nem tudjuk kit?- nevetek fel, ez egyszerűeb abszurd. Oda küldenek hogy tartsak megfigyelést és talán öljen meg valakit de nem tudják kit. Semmit sem tudnak. Majd ki sorsolom egy mondókával mint az oviban? Hogy gondolták?!
-Attól függ- simít végig tarkóján a főnök- Pontosabban Davidtől. Csak pár sejtésünk van ki lehet a főnöke. És a legvalószínűbb hogy a bandából az egyik srác ugyanis talán van pár halvány, nagyon halvány nyoma a maffiához.
-Oké, és mi a neve az illetőnek a "sejtéseitek" szerint?- teszek gúnyos hangsúlyt a sejtéseitek szóra míg elfintorodva hátra dőlök felvont szemöldökkel, kíváncsian. Elém tol komoran egy mappát és leolvasok róla a nevet párhuzamosan mikor ő ki ejti ajkain.
-Zayn Malik.